2015. december 31., csütörtök

Geoffrey Spicer-Simson – avagy haskötő kapitány színre lép

Egy olyan totális háborúban, mint az első világégés, katonából és tisztből is állandó hiány volt. Ennek volt köszönhető, hogy jó néhány olyan tengerésztiszt is vezető pozícióba került, akire békeidőben még egy ladikot sem bíztak volna. Így kerülhetett a Tanganyika-tavon harcoló brit flottilla élére Geoffrey Spicer-Simson kapitány is, vagy ahogy a beosztottjai és a bennszülöttek is csúfolták, Haskötő Kapitány.

A Tanganyika-tavon, mely Belga Kongó és Német Kelet-Afrika határán húzódik, a németeknek két kisebb hajója is állomásozott; a 60 tonnás Hedwig von Wissman és a 45 tonnás Kingani. A háború kitörésekor mindkettőt két-két gyorstüzelő ágyúval szerelték fel, majd több rajtaütés során elsüllyesztették a belgák egyetlen gőzösét, az Alexandre Del Communet. Ezzel a németek abszolút elsőbbségre tettek szert a tavon, amit tovább erősítettek azzal, hogy 1914 novemberében elsüllyesztették a britek Cecil Rhodes nevű gőzösét is. Ezután stratégiai előnyüket kihasználva  Rhodesia északi részét is megtámadták, de a britek visszaverték őket. Ezen fiaskó ellenére továbbra is megőrizték a tó feletti uralmukat, és akármekkora brit vagy belga haderő utánpótlási vonalát el tudták volna vágni mert hajóikkal, bármikor gyorsan csapatokat tudtak dobni az ellenség hátába.

1915. április 21-én John R. Lee, tapasztalt vadász és a második búr háború veteránja, felkereste a brit Admiralitásnál Sir Hanry Jacksont. Lee a saját szemével is látta a német hajókat, és tudomása volt róla, hogy a németek szétszerelt állapotban egy újabb hajót szállítottak Kigomaba, melyet hamarosan szolgálatba állítanak, és segítségével 8-900 főt tudnak majd mozgatni a tavon. Lee ezért azt javasolta, hogy titokban felfegyverzett motorcsónakokat szállítsanak a tóra, melyek elég gyorsak lennének, hogy kimanőverezzék a német hajókat és a tűzerejük is elég lenne ahhoz, hogy távolról semmisítsék meg őket.

Jackson elfogadta Lee tervét, majd átadta azt véglegesítésre beosztottjának, David Gamble admirálisnak. Gamble az expedíció parancsnokának az önként jelentkező Geoffrey Spicer-Simson korvettkapitányt nevezte ki, míg Lee csak a parancsnokhelyettesi posztot kapta meg.

Spicer-Simson 1889-ben, 14 éves korában lépett be a Királyi Haditengerészetbe, és hosszú ideig a megszokott módon lépdelt előre a ranglétrán. 1898 szeptemberében hadnagyi rangot kapott, majd a földmérésre szakosodott. 1901-ben rész vett a Borneó északi határait kijelölő bizottság munkájában. Legmagasabb beosztása egy romboló parancsnoksága volt, de mivel összeütközött egy csónakkal, áthelyezték kikötői szolgálatra. 1905-ben azzal az ötlettel állt elő, hogy két romboló közé feszítsenek ki egy kábelt, és így kutassanak periszkópok után. Ez azonban balul sült el, és kis híján elsüllyesztett egy tengeralattjárót. Később Kínába ment, ahol 1905-1908 között elvégezte a Jangtze folyó háromszögeléses felmérését, majd Afrikába helyezték át, ahol 1911 és 1914 között egy földmérő hajó parancsnoka volt.

Geoffrey Spicer-Simson
Pár nappal azelőtt érkezett vissza Nagy-Britanniába, hogy hazája hivatalosan is belépett volna a háborúba. Ekkor rögtön kinevezték az HMS Niger aknaszedő és a hozzá tartozó kis flottilla parancsnokának. Spicer-Simsont azonban ismét elhagyta a szerencséje, ugyanis november 11-én, miközben a feleségével és néhány hölgyvendégével egy part menti hotelben szórakozott, az ablakból nézte végig, amint hajóját elsüllyeszti egy német tengeralattjáró. Emiatt ismét megfosztották parancsnoki beosztásától és az Admiralitás egyik hivatalába száműzték, ahol a kereskedelmi tengerészeknek a haditengerészethez való átirányításának adminisztrálását végezte.

Spicer-Simson teljesen véletlenül, két tiszttársának beszélgetéséből értesült a Tanganyika-tóra tervezett brit expedícióról, és azonnal jelentkezett. Rendkívül rossz hírneve miatt csak az általános tiszthiány és a hadszíntér alacsony jelentősége miatt választották ki a feladatra. Ennek ellenére cseppet sem ügyelt arra, hogy ne borzolja tovább felettesei kedélyeit. Amikor a két kis motorcsónak elkészült, felkérték rá, hogy nevezze el hajóit. Spicer-Simson nemes egyszerűséggel csak a Kutya és Macska neveket javasolta. Az Admiralitás azonban a Királyi Haditengerészethez méltatlannak találta a javaslatokat és elutasította. Spicer-Simson ekkor a Mimi és Toutou neveket javasolta, amiket már elfogadtak. Az illetékesek csak hónapokkal később tudták meg, hogy ezek a párizsi szlengben „miaú”-t és „vaú-vaú”-t jelentenek.

Spicer-Simson egy sor átalakítást eszközölt újdonsült hajóin: egy Maxim géppuskát, egy 3 fontos ágyút és extra páncélozást a benzintankok köré. A 3 fontos ágyút azonban csak térdelő pozícióban lehetett működtetni, és amikor a Mimi ágyújából kilőttek egy gyakorlógránátot, az ágyú és a kezelője is a Temzébe repült, ugyanis az nem volt megfelelően rögzítve. Végül is a két kis hajó és az expedíció legénysége 17 napos hajóút után, 1915. július 2-án érkezett meg Fokvárosba. Innen  vasúton folytatták az utat, és 14 nap alatt értek Elisabethwillebe. Az út hátralevő részét vasút és kiépített utak hiányában traktorok, szamarak és bennszülött hordárok segítségével tették meg. 

Míg Spicer-Simson az út során leginkább csak a szakálla ápolásával volt elfoglalva, addig Lee mindent megtett, hogy a kis hajókat a dzsungelen keresztül eljuttassa rendeltetési helyükre. Jobbkeze, Wainwright hadnagy, ha kellett, hidakat vagy emelőket építtetett, egy esetben pedig 150 bennszülött nő segítségével töltötte újra a traktorok gőzgépeit. Végül október 24-én érkeztek meg a kis belga kikötőbe, Lukugaba, ahol Spicer-Simson azzal honorálta Lee fáradozásait, hogy engedetlenség és iszákosság miatt felmentette. A vád természetesen teljesen alaptalan volt.

Az HMS Mimi vontatása a dzsungelen keresztül. 
Spicer-Simson Kalemieben állította fel bázisát, ahol új kikötőt építtetett, és tovább folytatta excentrikus viselkedését. Elrendelte, hogy kunyhója előtt mindig egy admirálisi zászlónak kell lengnie, a saját monogramjával ellátott cigarettát szívott, és továbbra is szoknyát hordott. Állandóan a tó partján lakó törzs tagjainak, a Ba-Holo-Holoknak mutogatta ijesztő tetoválásait, melyeket még Ázsiában csináltatott. Furcsa külseje és magatartása ellenére a bennszülöttek lassan istenként kezdték tisztelni, és egyre kevésbé segítették a németeket. 

1915. december 26-án végre eljött a nap, amiért a britek a fél világon át hurcolták a két aprócska naszádot: a német Kingani ágyúnaszád Lukagához közeledett. Spicer-Simson azonban zsebre vágta a jelentést és kényelmesen tovább fojtatta vasárnapi reggelijét. Csak amikor végzett, volt hajlandó vízre szállni, és megtámadni a németeket. Hosszas üldözés után a HMS Mimi egyik gránátja mozgásképtelenné tette a Kinganit, majd az egyik matróz azzal vetett véget a közdelemnek, hogy felöklelte a kis motorcsónakkal a német hajót. A briteknek sikerült a süllyedőfélben levő Kinganit visszavontatniuk a saját kikötőjükbe, melyet kijavítása után Spicer-Simson HMS Fifinek nevezett el. Egyébként miután partot ért, mindenkinek azt hazudta, hogy ő maga lőtte ki a gránátot, mely megbénította a Kinganit. Természetesen ez sem volt igaz.

Spicer-Simson az egyik motorcsónak fedélzetén.
Ezzel azonban még nem volt vége sem Spicer-Simson hazudozásainak, sem a brit flottilla küldetésének, ugyanis a Hedwig von Wissman még tovább szelte a habokat, és egy újabb, még erősebb fenyegetés is készülőben volt a Graf von Goetzen képében. Hamarosan a Wissman is megtámadta Lukugát és Haskötő Kapitánynak újabb lehetősége adódott a bizonyításra. Azonban amikor az üldözés során a jóval gyorsabb Mimi lehagyta a Fifit, hevesen gesztikulálva utasította, hogy tartsa a formációt, és ne szakadjon el tőle. Végül is sikerült több találatot is elérniük a Wissmanon, ami lassan süllyedni kezdett. Spicer-Simson viszont ahelyett, hogy a túlélők kimentésével foglalkozott volna, fontosabbnak tartotta egy vízben úszó láda kihalászását. Az újabb siker a Ba-Holo-Holok szemében isteni rangra emelte Spicer-Simsont, és ő is így gondolt saját magára. 

Ettől kezdve azonban a harci kedve igencsak alábbhagyott. Amikor végül a Graf von Goetzen is megjelent Lukuga előtt, távcsövével alaposan szemügyre vette, majd egyetlen parancsot sem adott ki. A Mimi, a Toutou és a Fifi sosem ütközött meg a német hajóval, ugyanis Spicer-Simson több hónapra a kontinens másik felére utazott, hogy még egy brit hadihajót vitessen a tóra. Azonban mire visszaérkezett, a harcnak már vége volt. 

Spicer-Simson baloldalt, szoknyában
A tóparti német erődítmények bevételében sem vett részt, ami lehetőséget adott a németeknek, hogy csónakokon kiürítsék Bismarckburgot. Ekkor kiderült az is, hogy az erőd ágyúi, amitől Spicer-Simson rettegett, csak egyszerű fa utánzatok. Amikor erről a brit csapatokat vezető Murray alezredes is értesült, hosszas vitában leteremtette Spicer-Simsont, aki ezután ágynak esett majd visszavitette magát  gyógykezelésre Angliába.

Ezután lassan fény derült Spicer-Simson közel sem fényes afrikai szereplésére, és soha többé nem kapott komolyabb beosztást. 1921-től 1937-es nyugdíjazásáig a Nemzetközi Hidrográfiai Bizottság főtitkára volt. A '30-es évekre azonban elfelejtették hibáit, és újra hősként kezdték el tisztelni. Számos előadást tartott a Tanganyika-tavon zajlott harcokról, és a National Geographicnak is segített megírni a Mimi és a Toutou útjának történetét. Geoffrey Spicer-Simson, avagy Haskötő Kapitány, végül 1947. január 29-én, 71 éves korában távozott az élők sorából.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP