szerda, január 06, 2016

Elsüllyed az HMS King Edward VII csatahajó - 1916. január 6.

Az HMS King Edward VII csatahajó 1905 elején állt szolgálatba. VII. Edward angol király azzal a feltétellel járult hozzá a névadáshoz, ha mindig ez a hajó lesz a flotta zászlóshajója. Az HMS King Edward VII emellett a 8 egységből álló osztályának is névadója volt. Szolgálatba állításakor modern és nagy tűzerejű csatahajónak számított, de az HMS Dreadnought szűk két évvel későbbi megépítésével teljesen elavulttá vált.

A háború előtt több felújításon is átesett, majd 1912-ben testvérhajóival együtt besorolták a 3. Harci Rajba és Sheerness-ben állomásozott. Még ugyanazon év novemberében az első balkáni háború kitörése miatt áthelyezték Máltára, és részt vett Montenegró nemzetközi blokádjában. 1913. június 27-én tért vissza a Honi Flotta kötelékébe.
Az HMS King Edward VII még a háború előtt.
A háború kitörése után a 3. Harci Rajjal együtt a Nagy Flottába sorolták, és Rosyth lett az új állomáshelye. A hozzá hasonló pre-dreadnought csatahajóknak már csak a meglehetősen dicstelen kisegítő szerep jutott. Az Északi-tengeren őrjáratozó dreadnoughtok előtt haladtak, hogy az ellenséges által lerakott aknamezőket felderítsék, vagy maguk fussanak aknára, ily módon is védve a nagy értékű csatahajókat. 

1916. január 6-án Scapa Flow-ból Belfastba indult, majd 10:47-kor a Wrath-foknál az SMS Möwe segédcirkáló által lerakott aknamezőre futott. A robbanás a jobb oldali gépház alatt történt, és szinte azonnal 8 fokos dőlést okozott. Maclachlan kapitány elrendelte, hogy a kormányt térítsék ki jobbra, hogy a part közelébe manőverezhesse hajóját, és szükség esetén partra tudja futtatni. A kormány azonban beragadt, és a gépterem is olyan gyorsan víz alá került, hogy a hajtóműveket kénytelenek voltak leállítani. Egyedül a hajó dőlését sikerült ellenárasztással 5 fokra mérsékelni.
A megdőlt, süllyedő csatahajó.
Maclachlan jelzett a közelben haladó Princess Melita szénszállítónak, hogy közelítse meg és vegye vontába. A vontatásba később a Kempenfeld flottilla vezető is bekapcsolódott, de a csatahajó dőlése 15 fokra nőtt és az időjárás is egyre rosszabbra fordult. Végül Maclachlan kapitány 14:40-kor utasította a két gőzöst, hogy vágják el a vontatóköteleket, majd parancsot adott hajója kiürítésére. Az HMS King Edward VII legénységét végül három romboló vette a fedélzetére, és egyetlen fő kivételével mindenkit kimentettek. A csatahajó végül 20:10-kor felborult és elsüllyedt.

A háború végéig a britek nem tudták kideríteni, hogy az HMS King Edward VII végzetét akna vagy torpedó okozta. Csak az elkobzott német feljegyzésekből derült ki, hogy egy nem sokkal korábban lerakott aknamezőre futott rá.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP