2016. január 5., kedd

Kínaiak a nyugati fronton – egy elfeledett történet

Ahogy egyre több férfit vont el a háború a földekről és a gyárakból, úgy nőtt az igény, hogy a kieső munkaerőt valahogy pótolják. Mivel a problémát a nők tömeges munkába állításával sem lehetett megoldani, vendégmunkásokat kellett hívni. Így kerültek Franciaországba és Nagy-Britanniába a kolóniákról érkezők mellett a kínaiak is, akiknek száma a háború végére a 140 000 főt is elérte

1916 folyamán Sir Douglas Haig tábornagy 21 000 fő munkaszolgálatost kért a háborús veszteségek miatt kieső munkaerő pótlására. A dolgozók elsősorban a kolóniákról és a gyarmatokról jöttek, de a francia hatóságok kezdeményezésére kínaiak is érkeztek. Mivel Kína ekkor még semleges ország volt, a harcokban kínaiak nem vehettek részt, és az állam is csak félhivatalosan támogatta a kiutazásukat. Végül 1917. augusztus 14-én Kína is hadat üzent a Központi Hatalmaknak és a Munkaügyi Minisztérium már hivatalosan is hozzálátott a toborzás megszervezéséhez.

Az első megállapodás 50 000 fő munkás Európába szállításáról 1916. május 14-én született meg Kína és Franciaország közt, és az első transzportok már júliusban megindultak Tiencsinből. Brit részről a toborzást Thomas J. Boure vasútmérnök koordinálta, aki korábban 28 évig dolgozott Kínában. 1916. október 31-én érkezett Weihaiweibe, ahol toborzó irodát állított fel. Az első hajó Nagy-Britanniába 1088 munkással a fedélzetén 1917. január 18-án indult el. 

Kínai munkások reggeli tornája Weihaiweiben.
Az út Európába három hónapig tartott és a legtöbben a Csendes-óceánon és Kanadán keresztül utaztak. A jelentkezők többsége a szegénység, a politikai feszültségek és a jóval magasabb bérek miatt vállalta, hogy hazájától több ezer kilométerre próbáljon szerencsét. Azonban minden egyes munkásnak 20 yuan behajózási illetéket kellett fizetnie, valamint havonta 10 yuant kellett hazaküldenie a családjának. 

A munkások Európába juttatása azonban nem volt könnyű feladat. A kanadai kormány ugyanis minden ázsiai előtt lezárta az ország határait, ezért a kínaiaknak titokban kellett partra szállniuk Viktóriában. Innen lezárt marhavagonokban szállították őket az Atlanti-óceán partjáig, embertelen körülmények közt. 

Összesen 140 000 kínai munkás dolgozott a nyugati fronton. Közülük 100 000 fő szolgált a britek által vezényelt Chinese Labour Corps-ban (CLC), 40 000 pedig a francia haderőnél, míg több száz diák fordítóként segédkezett. A munkások többsége 20 és 35 év közötti volt, és jellemzően olyan egyszerű feladatokat kaptak, mint hajók kirakodása, árokásás, utak és vasutak javítása, homokzsákok töltése, stb. A Brit-szigeteken a szakszervezetek ellenállása miatt nem vállalhattak munkát. Ennek ellenére néhány kisebb csoportjuk gyárakban vagy üzemekben dolgozott, de európai mércével mérve az ő fizetésük is meglehetősen alacsony volt. Olcsó munkaerőként tekintettek rájuk, a táborokat nem hagyhatták el, és a helyiekkel sem érintkezhettek.

Kínai szegecselők egy brit üzemben.
A háború után egy részüket aknamentesítésre, a lövészárkok betemetésére, valamint az elesett katonák újratemetésére még tovább alkalmazták. Sokan közülük megbetegedtek a szokatlan ételektől és az eltérő időjárástól, néhány alkalommal pedig lázadás is előfordult köztük a rossz ellátás miatt és többször is előfordult, hogy éttermeket fosztottak ki. Nagy részüket a fegyverszünet után hazaszállították, de kb. 7 000 fő a maradást választotta, és belőlük fejlődött ki a mai párizsi kínai közösség.

Habár harci cselekményekben nem vehettek részt, Liu Dien Chen-t felterjesztették a Military Medal kitüntetésre, mert bátran vezette embereit miközben tüzérségi támadás érte őket. Végül azonban csak a Meritorious Service Medal-t kapta meg, mert a hadvezetés úgy döntött, hogy a CLC és a hasonló munkaszolgálatos egységek tagjai csak ezt az egy kitüntetést kaphatják. A háború végéig összesen öt kínai vendégmunkás kapta meg azt a medált, a háború után pedig a CLC összes tagja megkapta a Háború Medált (War Medal), a Brit Háború Medálhoz (British War Medal) hasonló kitüntetést.

Brit katonák és kínai munkások egy szabadtéri előadáson. 
A kínai vendégmunkások meglehetősen vegyes érzelmekkel tértek haza. Belátták, hogy európai lehetőségeik meglehetősen távol esnek az ideálistól, a kínai értelmiségiek azonban büszkeséggel tekintettek honfitársaik erőfeszítéseire. Chen Duxiu így fogalmazott: „Ahogy a nap soha nem nyugszik le a Brit Birodalom felett, ugyan így a világ minden táján dolgozó kínai munkások felett sem.” A legtöbbet talán azok a diákok profitáltak az Európában tanultakból, akik hazatérésük után a kínai kultúra megújulását célzó Új Kulturális Mozgalomban vettek részt.

Veszteségeik a hivatalos források 2000 fő körül kalkulálják, míg egyes kínai kutatók szerint a 20 000 főt is elérte. Többségük a spanyolnátha járvány következtében hunyt el, de sokan haltak meg a rossz ellátás miatt, ellenséges tűz következtében, vagy aknamentesítés közben. A CLC elhunyt, vagy elesett tagjait is ugyanúgy kezelték, mint a többi hősi halottat, és mintegy 40 francia és belga temetőben nyugszanak. A legtöbben a Somme közelében fekvő Noyelles-sur-Mer-ben.

A kínai temető bejárata Noyelles-sur-Mer-ben.
A háború után a kínai munkásokról mindenki megfeledkezett, és egyetlen emlékművön sem kerültek megemlítésre. Ez azonban a közeljövőben változhat, ugyanis a londoni kínai közösség kampányt indított egy emlékmű felállítására, melyre terveik szerint 2017-ben kerülne sor.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP