2016. január 14., csütörtök

Óriásgépek az Adria felett avagy a "G" típusú csónakrepülők

Egy többmotoros, nagy mennyiségű bombateher szállítására alkalmas óriásgép ötlete már viszonylag hamar felmerült a császári és királyi haditengerészet berkeiben. Viktor Klobucsár sorhajóhadnagy – a tengerészeti repülés első parancsnoka – egy négy ember és 300 kg bombateher szállítására képes repülőgép megtervezését javasolta. Az elől-hátul biplán gépet két motor és négytollú légcsavarok hajtották volna, azonban a javaslatot „még nem jött el az ideje” indokkal elutasították. 

1915 elején az Olasz Királyság hadüzenete már reális közelségbe került, így újra felmerült a többmotoros óriásgépek építésének a gondolata. A tervezéssel Josef Mickl-t bízták meg, aki 1915. április 24-én nyújtotta be egy hárommotoros gép előterveit, melyek közül a második 1916 januárban kapta meg a „G” elnevezést. 

1915 májusában a Bécs melletti Albatros gyárat bízták meg az új típus gyártásával. A gépet 3 db 145 lóerős Hiero motorral és toló légcsavarokkal látták el. A hátsó stabilizátorszárny hármas elrendezést kapott, míg a csűrőket a kettős szárny közt helyezték el. 4 fő legénységgel (két pilóta, két megfigyelő) 700 kg bombaterhet kellett az olasz célpontok fölé szállítania. 

Még az első repülőcsónak elkészítése előtt, 1915 szeptemberében további három gépet (G 4, G 5, G 6) rendeltek az Oeffag repülőgépgyártól, 1915 decemberében pedig a G 2 és G 3 gépeket rendelték meg az Albatros-tól. 

Az első gép, a G 1, 1915. november 7-én érkezett meg Pólába. Azonnal megkezdték a próbarepüléseket, de hamar kiderült, hogy a gép túl nehézkes, továbbá alulmotorizált, instabil, lassú, és gyenge emelkedőképességgel bír. 

A gép mellett álló matróz jól érzékelteti a típus méreteit.
1915. november 23-án a G 1 egy tesztrepülés során a Fasana-csatornába zuhant és teljesen megsemmisült. A balesetben Hugo Ockermüller sorhajóhadnagy, a tengerészeti repülés parancsnoka, szörnyethalt, míg Banfield sorhajóhadnagy másodpilóta csak könnyebb sérüléseket szenvedett. 

A baleset ellenére 1916 januárjában folytatódott a gépek összeszerelése, de már erősebb motorokkal. Az Oeffag a G 7 – G 10 szériát kapta meg, míg az Albatrosnak egy új G 1-est kellett építenie a G 11 és G 12 mellett. A megrendelésekben végül a következőket határozták meg: 3 db 150 lóerős motor, borítás nyír- vagy égerfa furnérból, sűrített levegős üzemanyagpumpa, páncélozott ülések a pilótának és a megfigyelőnek 1 mm vastag páncélból, mely 700 méterig golyóálló. A következő műszereket építették be: 2 db kézi pumpa, 1 db nyomásmérő, 1 db óra, 1 db magasságmérő, 3 db fordulatszámmérő, 2 db műhorizont, 1 db iránytű, 3 db gázkar, melyeket egyszerre és külön-külön is lehetett állítani. A következő felszerelések helyét előkészítették: rádió, célzókészülék, bombavető, rakasz az ágyúlövedékeknek. 

A G 2 vagy G 3 partra vontatása Puntisella-n. A függőleges vezérsíkon jól kivehető a haditengerészet háború alatt elrendelt, de hivatalosan végül sohasem rendszeresített új címere.
1916 elején a Skodánál négy speciális ágyút rendeltek a gépek számára, melyeket hajók és földi célok ellen lehetett volna bevetni. A 6,6 cm-es kaliberű ágyúk csöve 1,3 méter (20-as kaliberhossz) volt, és 48 db lőszert rendszeresítettek hozzájuk. Ezeket végül a G 2, G 3, G 5, és G 6 gépek kapták meg. Az éleslövészeti tesztek eredményesnek bizonyultak. 

Azonban már 1916 júniusában felmerült a gondolat, hogy a gépek építését leállítják, ugyanis az üzemeltetésük során folyamatos meghibásodások és balesetek történtek. Még ebben a hónapban Brioniban a próbarepülését végző G 4-nek felrobbant a középső propellere, bár szerencsére sértetlenül le tudott szállni. A G 5 a wiener neustadt-i gyárban a végszerelés közben összetört, mivel elfelejtették beépíteni az egyik feszítő huzalt. Júliusban a G 3-at és a G 5-öt Pola-ba szállították, de további szerencsétlenségek történtek. A gépek annyira nehezek voltak, hogy a puntisella-i hangárban a mozgatásukra szolgáló csille áttörte a padlót és a repülőgépek megrongálódtak.       

1916 júliusában egy bizottság vitatta meg a típus fejlesztését. Mivel ekkoriban már rendelkezésre álltak a jóval potensebb K típusú gépek, úgy döntöttek a G típusból nem építenek többet, bár több javaslatot is tettek a meglévők áttervezésére: rövidebb szárnyak, csűrők a felső szárnyakra és szarvkormány a botkormányok helyett. Azonban azt az ötletet, hogy a középső motort egy 300 lóerősre cseréljék elvetették, mivel 2 órával csökkent volna a repülési idő.

A G 1 - G 3 jellegrajza. A G 4 - G 7 és G 8 - G 9 szériák az áttervezések miatt némileg különbözőek voltak.
Augusztusban átadták a G 6-ot, mely szeptemberben  a G 3-al már részt vett Velence bombázásában. Mindkét gép 650 kg bombaterhet és 700 liter üzemanyagot vitt magával. A támadást 1500 (G 6) és 1700 (G 3) méteren hajtották végre, 1,5 óra repülés után. A bevetésről csak annyi maradt fenn, hogy a gépek erősen dülöngéltek és a motorok végig maximális teljesítményen jártak. 

Októberben átvették a G 7-et, de a lerövidített szárnyak nagy mértékben rontottak a repülési karakterisztikáján. A gép jobbra húzott, ezért folyamatosan ellenkormányzásra volt szükség. Még ugyan ebben a hónapban kivonták a G 9-et, és leszállították az utolsó elkészült gépet, az újjáépített G 1-est. 

1916. november 6-án a G 5 leszállás közben átesett és 50 méter magasból a Fasana-csatorna partján függőlegesen a földbe csapódott. A balesetben Lasing sorhajóhadnagy, valamint Nicora és Kaba fregatthadnagyok életüket vesztették.

Mivel a gépek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a még épülőfélben levő G 10, G 11 és G 12 gépeken a munkálatokat leállították, a meglévőket pedig Puntisella-ba helyezték át. 1917-ben már semmilyen feljegyzés nincs róluk, utoljára 1918 márciusában említik őket: „Mivel a G típus áttervezése és átépítése lekerült a napirendről, ezért lebontásra kerülhetnek, és alkatrészeik felhasználhatóak.”
A G 3 Pólában. A megfigyelő ülése mellett látható a kis 6,6 cm-es ágyú.
1918 márciusában a még meglevő gépek a következő állomások közt voltak szétosztva: G 4, G 7, G 9, G 10, G 11, G 12: Pola, G 3 Kumbor.

Bár a G típusú gépek koncepciója sok szempontból előre mutató volt, kiforratlanságuk és tervezési hiányosságaik miatt, ami leginkább a tapasztalatlanságból eredt, nem válthatták be a hozzájuk fűzött reményeket. Szerepüket az 1916-ban megrendelt és többek közt Albertfalván is gyártott, „K” (K = Kampfflugzeug) sorozat gépei vették át. Érdekességként még megemlítendő, hogy a cs. és kir. haditengerészet 1915-ben elrendelt, de végül soha be nem vezetett új címerét a G széria több példányának függőleges vezérsíkjára is felfestették a pilóták. 

A G 1 - G 3 jellemző adatai:

Építő: Albatros
Motor: 3 db 145 lóerős Hiero (G 1), 3 db 150 lóerős Hiero (G 2, G 3)
Hossz: 15 m
Magasság: 4,5 m
Fesztávolság: 28,24 m
Üres tömeg: 3000 kg
Max. tömeg: 4390 kg
Személyzet: 4 fő.
Utazómagasság: 1400-2000 m.
Emelkedés: 1000 m/30-40 perc
Fegyverzet: 1 db 7 cm-es/L 20-as gyorstüzelő, 1-2 db 8 mm-es géppuska, 800 kg bomba.
Sebesség. 115-120 km/h.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP