2016. február 14., vasárnap

Monumentális emlékmű készül a jütlandi csata emlékére

Dániában 8 500 kőszoborból álló emlékművet kívánnak állítani a jütlandi csata áldozatainak.

Június elején több mint 8 500 kő alak fog állni 26 gránit oszlop körül Jütlandon - minden egyes alak egy elesett brit vagy német tengerésznek állít majd emléket akik száz évvel ezelőtt vesztették életüket. A szervezők helyszínül a Thyborøn halászfalu melletti dűnéket választották, melyek 90 mérföldre vannak az ütközet csúcspontjától.

Az elmúlt év során nyitotta meg Gert Norman Andersen dán búvár és történész Thyborøn-ban a Sea War Museum-ot, mely elsősorban az 1914 és 1918 közt az Északi-tengeren lezajlott ütközetekre koncentrál. Andersen több mint ötven éve foglalkozik a csatával, és több roncshoz is merült már. Elhatározta, hogy "semleges földön készüljön egy végső és tiszteletreméltó lezárása a világ legnagyobb tengeri ütközetének - a park nem tesz különbséget brit és a német tengerész közt".

Az emlékmű látványterve.
Az emlékmű ötletét Paul Cederdorff dán szobrásszal dolgozták ki. 26 db három és fél méteres kő obeliszk jelképez majd minden egyes elsüllyedt hajót - a 26. oszlop annak a több mint 600 embernek állít emléket, akik elestek az ütközetben, de hajójuk nem süllyedt el. Az oszlopok körül 1,2 méter magas kő oszlopok állnak majd. Mindegyik egy hősi halottat jelképez.

Megálmodója szerint Dánia semlegessége biztosítja majd, hogy a Sea War Museum előítéletek és propaganda nélkül adja át a csata történetét a látogatóknak. A park felállítását Nick Jellicoe és Reinhard Scheer-Hennings, a csatát vezető két admirális unokája is támogatja.

Elmondásuk szerint az emlékmű olyan emléket állít majd Jütland hőseinek, melyet mindig is megérdemeltek volna, és remélik, hogy a leszármazottak és az érdeklődök is hozzájárulnak majd felállításához.

További információkat a készülő emlékműről az alábbi oldalon olvashatnak:
http://www.jutland1916.com/



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP