2016. március 27., vasárnap

Megkezdődik a St. Eloi krátereki csata - 1916. március 27.

A St. Eloi krátereki csatát 1916. március 27-től április 26-ig vívták. A vizenyős belgiumi tájon lezajlott ütközet a 2. Kanadai Hadosztály első csatája volt, és katasztrofális eredménnnyel zárult a szövetségesek számára.

1915 második felében mindkét oldalon egyre gyakrabban használtak aknákat. Utászok vájtak alagutakat az ellenséges vonalak alá, majd a levegőbe repítették őket. A belgiumi St. Eloi falva öt kilóméterre feküdt Yprestől délre, és már számtalan kráter borította a környező mezőket az újabb és újabb aknarobbantások miatt. 

A Kanadai Hadtest 2. Hadosztályát 1916 tavaszán vezényelték a térségbe, hogy felvegyék a harcot az itt állomásozó német csapatokkal, de nem sok időt hagytak nekik a felkészülésre. Terv szerint a britek feladata lett volna a támadás, majd a kanadaiaknak kellett volna megszállni és megtartani az elfoglalt vonalakat. 

Az első támadás 4:15-kor kezdődött egy erőteljes tüzérségi csapással. Hat brit akna robbant fel egymás után, megrengetve a földet, mint "egy hirtelen kitörő vulkán", sárga füsttel és törmelékkel töltve meg a levegőt. A német lövészárkok megsemmisültek. A robbanást még Angliában is hallani lehetett. 

A robbanások hatalmas krátereket hoztak létre a senki földjén. A brit katonák gyorsan előrajzottak védett állásaikból, majd a hideg sáron keresztűl rohamozva elfoglaltak három krátert és a harmadik német vonalat. Az elkövetkező napokban öldöklő kézitusát vívtak a németekkel, és április 3-ig folyamatosan nyomultak előre. 

A támadók azonban egyre inkább összezavarodtak, hogy hol is vannak, és merre kellene tovább menniük, ugyanis a kráterek teljesen átformálták a tájat. Négy akna olyan közel robbant egymáshoz, hogy egyetlan hatalmas, és áthatolhatatlan tavat hoztak létre. (A 15 méter mély, és 55 méter széles tavat jelenleg halastóként hasznosítják.) 
Fogságba esett német katonák a csata első napján.
A kanadaiak türelmetlenül várták első csatájukat, de amikor St. Eloihoz értek, azzal szembesültek, hogy sem rohamsisakból, sem géppuskából, sem megfelelő védelmi állásból nincs elég. Arról sem volt sok fogalmuk, hogy hol vannak pontosan, és merre vannak a németek. A 2. Kanadai Utász Zászlóalj mindent megtett, hogy erődített állásokat építsen ki, és lecsapolja a lövészárkokat. Ugyanakkor német tüzérségi támadás érte őket április 4-5-én, és több száz embert veszítettek.

Donald Fraser közlegény így emlékezett vissza: "Amikor a nap felkelt, az elénk táruló látvány annyira szőrnyűséges volt, hogy muszáj leírnom. Kezek, lábak és fejek hevertek mindenfelé a sárban, és csak Isten tudja, hány embert nyelt el a föld. Legalább 30 holttest feküdt a kráterben, és a zavaros vízben is még számtalan halott lehetett. Egy fiatal, magas, és vékony angol hadnagy feküdt holtan, arcán nyugodt, békés arckifejezéssel. Egy anya gyermeke, aki eltávozott a dicsőségbe." 

Ahogy a katonák nyomultak előre, úgy vánszorogtak vissza egyre többen a kötözőhelyre. Sokan 48 órán át álltak a hideg vízben, egyes tisztek pedig 100 órán keresztül voltak ébren. Április 6-án két német zászlóalj intézett támadást egy gránátszaggatta úton át. Az összezavarodott kanadai csapatok többször is elszakadtak egymástól, és könnyen visszaszorították őket. Mire a nap felkelt, a németek az összes elvesztett területet visszafoglalták. 

A kanadaiak gránátesővel válaszoltak, de az esős időben nem tudtak előrenyomulni. Egy osztag, amely megpróbált visszafoglalni két krátert, elakadt a sárban, és még azelőtt elestek, hogy gránátjaikat el tudták volna hajítani. Egy másik osztag visszafoglalta a 6-os és 7-es krátert, de azt hitték, hogy a 4-es és 5-ösben vannak. A káoszban elvágták őket a saját alakulataiktól, és kiszolgáltatva várták a német támadást.

Április 8-án este a kanadaiak újra támadtak, de a német puskatűz visszaverte őket. A folyamatos eső kásás masszává változtatta a talajt. A következő nap a németek támadtak, de őket is visszaverték. A kanadai hadvezetésnek fogalma sem volt, hogy melyik kráterben vannak a saját csapataik, és melyikben a németek. De ugyan így, a fronton zajló eseményekről sem tudtak semmit, ugyanis a német tüzérség lehetetlenné tette a csapataikkal való kommunikációt. A hírvivő galambok is halottak voltak. 1370 kanadai vesztette életét, vagy sebesült meg, míg a németek "csak" 480 embert veszítettek. Április 16-án a légifelvételek is meggyőzték a hadvezetést arról, hogy a kanadaiak pozíciói tarthatatlanok, és a támadás leállítása mellett döntöttek. 

A németek könnygáz bevetésével folytatták a támadást, de a kimerült kandaiak április 17-én visszaverték őket. Az éjszakai esőzésben indított támadás azonban már kivetette őket állásaikból. A sárban a kanadai ágyúk működésképtelenné váltak. A túlélők egyik fele fogságba esett, míg a többiek vissza tudtak mászni a saját állásaikba. A csata végén a németek ugyan úgy uralták a frontszakaszt, mint ahogy előtte is. 



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP