2016. október 29., szombat

A pedáns alezredes - A Nagy Háború anekdotái XIII.

Az 1916-ik esztendő szeptember vége táján ment végbe a lentebb következő párbeszéd.

A komeni fennsíkon feküdtünk akkor vonalban 1-es honvédek s parancsnokunk revisnyei Reviczky László alezredes volt. Kemény katona s rendet és tisztaságot szerető ember a szigorúságig. Lövészárkainkat például szinte minden napon mésszel kellett megöntetni az esetleges fertőző betegségek meggátlására.

1916 szeptember végének egyik estéjén fültanúja voltam, amint két közhonvéd beszélgetett csöndes pipaszó közben…

Azt mondja az egyik:

- Azt olvasom az újságba, hogy fegyverszünet lesz…

- Hogy fegyverszünet lesz? - kérdi vissza a másik…

Válaszol az első:

- Igen. Azt.

Azt mondja rá a másik, miközben szöresögtet néhányat a pipán:

- Csak azt ne adja az a jóságos Úristen!

- Miért ne, komám?

 A koma szippant a pipán:

- Azért komám, mert az alezredes úr a fegyverszünet alatt kismirglizteti velünk a drótakadályt…

(G. S. közlése, Budapest. in: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)

Read more...

2016. október 28., péntek

Oswald Boelcke balesetben életét veszti - 1916. október 28.

Oswald Boelcke a német légierő első számú ásza, és a légiharc alapjainak egyik kidolgozója volt. Pályafutása során összesen 40 légi győzelmet aratott, és ha megérhette volna a háború végét, legjobb tanítványát, Manfred von Richthofent is túlszárnyalhatta volna.

1916. október 28-án Manfred von Richthofen-nel, Erwin Böhme-vel, valamint három másik pilótával indult bevetésre a Somme felett. A kialakuló heves légiharcban Böhme gépének kereke beleakadt Boelcke Albatros D.II. gépének felső szárnyába, és felszakította azt. A sérülés olyan súlyosnak bizonyult, hogy a felső szárny néhány másodperccel később leszakadt. Ennek ellenére Boelcke-nek sikerült a géppel kényszerleszállást végrehajtania, és a becsapódás nem volt nagy erejű. A felszállás előtti sietségben azonban nem húzta meg kellő mértékben a biztonsági öveket, és a műszerfalnak csapódva halálos sérülést szenvedett. Mindössze 25 éves volt.
Boelcke halálhíre.
Böhme később magát okolta Boelcke haláláért, és súlyos depresszióba esett, társainak kellett lebeszélnie az öngyilkosságról. "Miért neki, a pótolhatatlannak kellett a kiszámíthatatlan sors áldozatául esnie, és nem nekem?" Böhme pontosan egy évvel, egy hónappal, és egy nappal később veszítette életét egy légiharc során.

A Boelcke halála utáni napon angol pilóták egy koszút dobtak a Jasta 2 bázisára, melyen az alábbi felirat volt olvasható: "Boelcke kapitány emlékére, aki bátor és lovagias ellenfél volt." 1916. december 17-én a Jasta 2-t tiszteletére "Jasta Boelcke"-re nevezték át. A német légierő 31. harci ezrede 1958 óta viseli nevét. A Vörös Báró később így nyilatkozott róla: "Én csak egy vadászpilóta vagyok, Boelcke viszont egy igazi hős volt."
Boelcke sírja a dassaui temetőben.

Read more...

2016. október 27., csütörtök

A németek megtámadják a Dover-szoros védelmét - 1916. október 26-27.

Miután a német flotta legutóbbi bevetése gyorsan véget ért, Scheer végleg meggyőződött arról, hogy igazán nagy változásokat csak a tengeralattjárókkal érhetnek el a háborúban. A korlátlan tengeralattjáró-háború ekkor még szóba sem jöhetett, mert az akkori kancellár, Bethmann-Hollweg egyértelműen kijelentette neki 26-án, hogy erre felhatalmazást csak a császár adhat. Mialatt a császár fontolgatta az engedély megadását (illetve egy esetleges béke ajánlatot), Scheernek volt ideje arra, hogy megtervezze a jövőbeli tengeralattjáró hadviselést.
Az egyetlen komoly akadály az volt, hogy a Dover-szorost víz alatti hálók zárták le, és rombolók járőröztek tengeralattjárókra vadászva. Bár sokkal gyengébb volt ez a védelem, mint azt a németek hitték, eddig mégis inkább Skócia északi részei felől próbáltak betörni. Scheer a torpedókkal felszerelt hajókat átirányította Zeebrugge-ba (a már megszállt Belgiumba), majd ezek a hajók október 26-án lerohanták a doveri védelmet.
A németek elsüllyesztettek 7 driftert, és további két torpedórombolót. Az angolok nem számítottak arra, hogy a németek a felszínről támadják meg a szorost, kezdetben egyenesen azt hitték, hogy tengeralattjárókkal támadnak.
Kép: A HMS Nubian Dover partjainál, miután a hajó orrát lerobbantotta egy német torpedó. Az elpusztult részt a novemberben aknára futott testvérhajó, a HMS Zulu roncsaiból pótolták. Az így megépített HMS Zubian a következő év júniusában állt ismét szolgálatba.
A partra vetődött HMS Nubian.

Read more...

2016. október 20., csütörtök

Elsüllyed az orosz Imperatritsa Maria csatahajó - 1916. október 20.

A cári flotta, a Fekete-tengeren meglévő erőfölényének fenntartása céljából, még a világháború kitörése előtt, egy háromtagú dreadnought-osztály építésébe kezdett. Az első két egység, az Imperatritsa Mariya, és az Imperatritsa Ekaterina Velikaya csatahajók, szolgálatba állítására azonban már csak 1915-ben került sor. A két modern hadihajó a többi egységgel együtt Szevasztopolban állomásozott, és számos bevetést hajtott végre a török, és a bolgár partok ellen. A már meglévő sorhajókkal, és kisebb egységekkel együtt, komoly fenyegetést jelentettek a török (és német) hadihajókra. 
Az Imperatritsa Mariya csatahajó fénykorában.
Erre a biztosnak tűnő orosz erőfölényre jelentős csapást mért, hogy 1916. október 20-án kora reggel az Imperatritsa Mariya csatahajó belső robbanás következtében elsüllyedt. A baleset kiváltó oka az elülső lőszerraktárban keletkezett tűz volt, amit bár felfedeztek, de nem tudtak időben megfékezni. Ugyan Ignatyev kadétnak, és néhány matróznak sikerült életük árán elárasztaniuk az elülső lőszerraktárakat, megakadályzva ezzel egy katasztrofális robbanást, hősiességük a hajót mégsem tudta megmenteni. Negyven perccel az első robbanás után a torpedóteremben is bekövetkezett egy második, ami már sokkal súlyosabbnak bizonyult, és komoly vízbetörést okozott. A csatahajó orra lassan süllyedni kezdett, miközben folyamatosan jobbra dőlt. Végül néhány perccel később felborult, és elsüllyedt, 228 tengerész halálát okozva.
A felborult roncs a dokkban.
1918. május 18-án, hosszas előkészületek után, sikerült a csatahajót kiemelni, majd továbbra is felborult állapotban, május 31-én a szevasztopoli 31-es számú dokkba vontatni. A forradalom, és a polgárháború miatt kialakuló káosz azonban nem tette lehetővé kijavítását, csak a 130 mm-es ágyúit szerelték ki. 1923-ban a hajót tartó fagerendák már erősen rothadtak, ezért a dokkot vízzel töltötték fel, majd  a hajót kivontatták, és sekély vízben elsüllyesztették. 1925 júniusában elrendelték lebontását, de a munkálatokhoz csak 1926-ban fogtak hozzá. Ekkor újra dokkba vontatták, majd fokozatosan szétvágták. Lövegtornyait, melyek a hajó elsüllyedésekor kiestek a helyükről, kiemelték. Két páldányt a kikötő védelmi rendszerébe építettek be, és 30. Partvédelmi Üteg néven vettek részt a város védelmében a második világháború alatt.

Read more...

2016. október 17., hétfő

Az S.M.U. 16 elsüllyedése - 1916. október 17.

Az S.M.U. 16 tengeralattjáró október 9-én indult bevetésre Albánia elé, a kompassz meghibásodása miatt azonban vissza kellett fordulnia. Október 11-én ért Cattaró elé, majd délelőtt tíz órakor kötött ki a gjenovici bázison. A javítás után, este nyolc órakor ismét útra kelt, hogy folytassa az albán vizek megfigyelését. Erről az útról azonban soha többé nem tért vissza. 

A hajó sorsára csak 1918 nyarán derült fény, miután a parancsnoka a Vöröskereszt fogolycsere-akciója keretében hazatérhetett. A jelentés szerint október 17-én, hajnali három óra körül az albán vizeken cirkált, amikor a parancsnoknak jelentették, hogy egy gőzös közeledik. Amikor a parancsnok felment a toronyba, látta, hogy a nagy gőzös előtt egy romboló (később kiderült, hogy az olasz Nembo romboló volt) is közelít feléjük. Az U 16 a közeledő hajókkal párhuzamosan fordult, majd három óra 48 perckor lemerült. 
Az U 16 tornya.
A parancsnok úgy tervezte, hogy két torpedó indításával mindkét hajót megtámadja. Hogy jobban lásson, illetve, hogy a periszkópon keresztül tökéletesebben áttekinthesse a helyzetet, a szokásos 12 méteres periszkópmélységről fel akart emelkedni kilenc és fél méterre. A kormányosmester, aki a mélységkormányt kezelte, valószínűleg kimerültség miatt, a parancsot nem hajtotta végre pontosan, ezért Zopa sorhajókapitány a két ellenséges hajót csak futólag tudta szemügyre venni. A romboló helyzetét ítélte kedvezőbbnek a támadásra. A lemerülés után 10 perccel futott ki a vetőcsőből az első torpedó. Ezután nem merült mélyebbre, s periszkópjával a gőzöst kereste. Mivel jó irányban volt, a második torpedót is elindította, ami szintén talált. Ám ugyan ebben a pillanatban a tengeralattjárót hatalmas robbanás rázta meg. 

Mint később kiderült, a parancsnok a két hajót valahogy eltévesztette, és mindkét torpedó a rombolót találta el. Azonban a második torpedó becsapódása előtt a romboló megindult, hogy legázolja a tengeralattjárót. Mivel az U 16 nem merült azonnal a mélybe, a romboló lövedékei, vagy vízibombái eltalálták, ráadásul akkor, amikor már a második torpedó is a testébe fúródott. Így következett be az az addig példa nélküli eset, hogy a romboló és a tengeralattjáró kölcsönösen elsüllyesztették egymást. 
Az olasz Nembo romboló.
A tengeralattjáró azonnal lesüllyedt 16 méter mélyre. A második tiszt, Meixner Pál fregatthadnagy, parancs nélkül is azonnal bekapcsolta a szivattyúkat, és a naszád emelkedni kezdett. Azonban rövidesen kiderült, hogy a tengeralattjárót nem lehet megmenteni. Elöl, baloldalt, a merülési kormány magasságában hatalmas lék tátongott, melyen ömlött be a víz. A parancsnok ekkor utasította a harmadik tisztet, Szelke Árpád fregatthadnagyot, hogy a titkos és bizalmas jegyzőkönyveket semmisítse meg. Az U 16 egy darabig még a felszínen tartotta magát, de Zopa sorhajóhadnagy összehívta a legénységet, majd kiadta a parancsnot a hajó elhagyására. A legénység ezután háromszoros hurrával búcsúzott a hajójától, éltette uralkodóját, majd a vízbe vetették magukat. Bár a hajót mindenki sikeresen elhagyta, mégis volt két halottjuk. Kemény Ferenc torpedómester, aki gyenge úszó volt, és Schönstein Ármin távírászmester vízbe fúlt. Nem sokkal később találtak egy mentőcsónakot, melybe többek közt felvették a Nembo romboló kormányosát is, majd a partra eveztek.

Partra érve a parancsnok utasította Szelke fregatthadnagyot, hogy a csaknem mezítelen emberekkel keresse fel a legközelebbi olasz jelzőállomást, és adják meg magukat. Ő maga Meixnerrel és Celinsek torpedómesterrel gyalog elindult észak felé, abban reménykedve, hogy elérik a saját vonalaikat, de ők is fogságba estek. 

A Nembo olyan gyorsan süllyedt el, hogy a legénységéből negyvenen életüket vesztették. A Bormida nevű olasz csapatszállító-gőzösön pánik tört ki, sokan a vízbe ugrottak, aminek következtében 80 katona a tengerbe fulladt. Kemény Ferenc holttestét még aznap megtalálta egy olasz romboló, Valonába vitte, ahol katonai tiszteletadással temették el. Schönstein testét örökre elnyelte az Adria.

(Forrás: Csonkaréti Károly: Az osztrák-magyar haditengerészet tengeralattjáróinak története 1907-1918. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2007.) 

Read more...

2016. október 16., vasárnap

Kettering Bug - avagy az első robotrepülő

A Kettering Bug (vagy magyarul Kettering Bogár) az első kísérleti légitorpedó volt, és a cirkálórakéták egyik korai elődjének számít. A felszállóhelyétől számítva maximálisan 121 km távolságra található földi cél megsemmisítésére fejlesztették ki, és maximálisan 80 km/h sebességel haladhatott.

Még javában zajlott a háború, amikor az Egyesült Államok hadseregének légügyi bizottsága felkérte a daytoni Charles Ketteringet, hogy tervezzen meg egy pilóta nélküli repülő bombát, mely képes eltalálni egy legalább 64 kilométerre található célpontot. A tervezett eszközt először Kettering Légi Torpedónak nevezték, de később csak úgy hivatkoztak rá, hogy a “Kettering Bogár”. A gyártást a Dayton-Wright Airplane Company végezte, és szakértőként részt vett benne Orville Wright is. Ezen kívül legyártottak egy pilóta vezette tesztgépet is.
Az egyik tesztelésre szánt példány.
A repülőgépet egy négyhengeres, 40 lóerős, De Palma motor hajtotta. Ez a motor a Ford Motor Company egyik szériamotorja volt, és mindössze 40 dollárba került. A törzs laminált fából, valamint papírmaséből készült, míg a szárnyak kartonból. Egy példány megépítésének költsége 400 dollár volt.

A gép indítása egy kerekes gondoláról történt, mely egy sínen futott végig, majd a felszállás után egy kis giroszkóp vezette célra. Az irányítórendszer egy pneumatikus/vákuumos rendszerből, egy elektromos rendszerből, valamint egy barométerből/magasságmérőból állt. 

A célravezetést egy mechanikus eszköz is segítette, mely a repülés alatt megtett távolságot rögzítette. Felszállás előtt a technikusok kiszámolták a célpont távolságát, és a repülés hosszát, figyelembe véve a szél sebességét is. Ezután megállapították, hogy a célpont eléréséhez hány motorfordulatra van szükség. Amikor a számláló elérte a kívánt mennyiséget, a motor leállt, a szárnyak pedig leestek. Ezután a gép ballisztikus pályán érte el a célpontot, majd becsapódáskor felrobbant a benne található 82 kg robbanóanyag.
Tesztelés tábori körülmények közt.
A prototípust csak 1918-ban, nem sokkal a háború vége előtt juttatták el a hadsereg Kommunikációs Hadtestjének Repülésügyi Szekciójához. Az első tesztre 1918. október 2-án került sor, és nem hozott sikert. A gép túl gyorsan emelkedett, majd leállt, és lezuhant. A további repülések azonban sikeresek voltak, és Daytonban a hadsereg tiszjeinek is bemutatták. Átlagosan minden 3. vagy 4. indítás volt sikeresnek mondható. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért, soha nem használták harc közben, ugyanis a tisztek nem tartották elég megbízhatónak, és veszélyesnek gondolták a szövetséges csapatok felett repülve. A háború végéig 45 db Kettering Bogár készült el, és egészen a második világháborúig titokban tartották létezését. 

A hadsereg a ’20-as években tovább kísérletezett vele, de végül megvonták a projektől a támogatást. Ma már csak egy replika létezik belőle, mely a ’60-a években készült, és az amerikai légierő daytoni múzeumában található. 
A replika példány a légierő daytoni múzeumában.

Read more...

2016. október 13., csütörtök

Hadifogságban - A Nagy Háború anekdotái XII.

Kézzel írt újságot is szerkesztettünk a szibériai hadifogságban. Karikatúrák is voltak benne. A legjobban várt újságnak azonban nem ez bizonyult, hanem az orosz újságok magyar fordításának felolvasása. 

Magam néhány hónap alatt megtanultam oroszul s nem esett nehezemre a fordítás. Megrendeltük a Ruszkoje Szhvo-t, a Birsevija Vjedomoszti-t és a Bjecs-et. Ezenkívül a kurgáni helyi lapot, melynek Telegrammi volt a neve. 

Minden délelőtt másfél órát töltöttem el az újságok áttanulmányozásával és lediktálásával. Matos István tanár volt a gyorsíróm, akinek lediktáltam a rendbeszedett anyagot s ő vacsora után felolvasta. Ez a felolvasás volt az, amit úgy várt mindenki, mint a falat kenyeret. Ennek az élő újságnak legérdekesebb időszaka az volt, mikor a románok hadüzenet nélkül háborút kezdtek ellenünk. Megijedt mindegyikünk. Mikecz Bandi, a nagy romángyűlölő hegyifranciáknak nevezte el őket. Az orosz újságok persze nagyítva közölték az első bevezető sikereket, mi azonban hittük, hogy ezek csak járőrsikerek . . . Lesz az másként is még. 

Amikor aztán a persányi hegyek között meg Nagyszebennél megindultak a komoly csaták, láttuk nyomban, hogy a román hadsereg nem sokáig fogja tartani Erdély elfoglalt részeit. S úgy is lett! 

Az orosz újságokon tapasztalni lehetett a döbbenetet. Mert maguk az oroszok is belátták, hogy a román hadsereg hajítófát nem ér. Csapataink teljesen tönkreverték őket s úgy hírlett Kurgánban: csak azért hagytunk meg némi részt Romániának, hogy legyen majd kivel békét kötni. 

Láttátok volna csak, hogy virultak az arcok s ragyogtak a szemek, amikor ezeket a híreket felolvastuk a fogoly-bajtársaknak. 

Beöthy Ödön (százados valamelyik székely honvédezredben!) volt köztünk a rangidős tiszt, űbenne igazán csak ez az élő újság tartotta már a lelket. Hazaszökése után egy társaságban így beszélt rólam: 

— Az Isten áldja meg minden áldásával: ő mentett meg bennünket az elcsüggedéstől! Azóta ő sem él már. 

(Toldy Elemér dr. közlése, Budapest. in: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP