2016. október 17., hétfő

Az S.M.U. 16 elsüllyedése - 1916. október 17.

Az S.M.U. 16 tengeralattjáró október 9-én indult bevetésre Albánia elé, a kompassz meghibásodása miatt azonban vissza kellett fordulnia. Október 11-én ért Cattaró elé, majd délelőtt tíz órakor kötött ki a gjenovici bázison. A javítás után, este nyolc órakor ismét útra kelt, hogy folytassa az albán vizek megfigyelését. Erről az útról azonban soha többé nem tért vissza. 

A hajó sorsára csak 1918 nyarán derült fény, miután a parancsnoka a Vöröskereszt fogolycsere-akciója keretében hazatérhetett. A jelentés szerint október 17-én, hajnali három óra körül az albán vizeken cirkált, amikor a parancsnoknak jelentették, hogy egy gőzös közeledik. Amikor a parancsnok felment a toronyba, látta, hogy a nagy gőzös előtt egy romboló (később kiderült, hogy az olasz Nembo romboló volt) is közelít feléjük. Az U 16 a közeledő hajókkal párhuzamosan fordult, majd három óra 48 perckor lemerült. 
Az U 16 tornya.
A parancsnok úgy tervezte, hogy két torpedó indításával mindkét hajót megtámadja. Hogy jobban lásson, illetve, hogy a periszkópon keresztül tökéletesebben áttekinthesse a helyzetet, a szokásos 12 méteres periszkópmélységről fel akart emelkedni kilenc és fél méterre. A kormányosmester, aki a mélységkormányt kezelte, valószínűleg kimerültség miatt, a parancsot nem hajtotta végre pontosan, ezért Zopa sorhajókapitány a két ellenséges hajót csak futólag tudta szemügyre venni. A romboló helyzetét ítélte kedvezőbbnek a támadásra. A lemerülés után 10 perccel futott ki a vetőcsőből az első torpedó. Ezután nem merült mélyebbre, s periszkópjával a gőzöst kereste. Mivel jó irányban volt, a második torpedót is elindította, ami szintén talált. Ám ugyan ebben a pillanatban a tengeralattjárót hatalmas robbanás rázta meg. 

Mint később kiderült, a parancsnok a két hajót valahogy eltévesztette, és mindkét torpedó a rombolót találta el. Azonban a második torpedó becsapódása előtt a romboló megindult, hogy legázolja a tengeralattjárót. Mivel az U 16 nem merült azonnal a mélybe, a romboló lövedékei, vagy vízibombái eltalálták, ráadásul akkor, amikor már a második torpedó is a testébe fúródott. Így következett be az az addig példa nélküli eset, hogy a romboló és a tengeralattjáró kölcsönösen elsüllyesztették egymást. 
Az olasz Nembo romboló.
A tengeralattjáró azonnal lesüllyedt 16 méter mélyre. A második tiszt, Meixner Pál fregatthadnagy, parancs nélkül is azonnal bekapcsolta a szivattyúkat, és a naszád emelkedni kezdett. Azonban rövidesen kiderült, hogy a tengeralattjárót nem lehet megmenteni. Elöl, baloldalt, a merülési kormány magasságában hatalmas lék tátongott, melyen ömlött be a víz. A parancsnok ekkor utasította a harmadik tisztet, Szelke Árpád fregatthadnagyot, hogy a titkos és bizalmas jegyzőkönyveket semmisítse meg. Az U 16 egy darabig még a felszínen tartotta magát, de Zopa sorhajóhadnagy összehívta a legénységet, majd kiadta a parancsnot a hajó elhagyására. A legénység ezután háromszoros hurrával búcsúzott a hajójától, éltette uralkodóját, majd a vízbe vetették magukat. Bár a hajót mindenki sikeresen elhagyta, mégis volt két halottjuk. Kemény Ferenc torpedómester, aki gyenge úszó volt, és Schönstein Ármin távírászmester vízbe fúlt. Nem sokkal később találtak egy mentőcsónakot, melybe többek közt felvették a Nembo romboló kormányosát is, majd a partra eveztek.

Partra érve a parancsnok utasította Szelke fregatthadnagyot, hogy a csaknem mezítelen emberekkel keresse fel a legközelebbi olasz jelzőállomást, és adják meg magukat. Ő maga Meixnerrel és Celinsek torpedómesterrel gyalog elindult észak felé, abban reménykedve, hogy elérik a saját vonalaikat, de ők is fogságba estek. 

A Nembo olyan gyorsan süllyedt el, hogy a legénységéből negyvenen életüket vesztették. A Bormida nevű olasz csapatszállító-gőzösön pánik tört ki, sokan a vízbe ugrottak, aminek következtében 80 katona a tengerbe fulladt. Kemény Ferenc holttestét még aznap megtalálta egy olasz romboló, Valonába vitte, ahol katonai tiszteletadással temették el. Schönstein testét örökre elnyelte az Adria.

(Forrás: Csonkaréti Károly: Az osztrák-magyar haditengerészet tengeralattjáróinak története 1907-1918. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2007.) 



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP