péntek, november 18, 2016

Befejeződik a somme-i csata - 1916. november 18.

A somme-i csata utolsó felvonására november 13. és 18. között került sor, az Ancre mentén, Thiepvaltól északra. Haig tábornok ekkor már nem reménykedett az áttörésben, de mivel november 15-ére újabb szövetséges konferencia megrendezését tervezték, sikerekről akart beszámolni a brit hadvezetésnek küldött jelentésében. A támadás szinte teljes egészében a július 1-jei nagy támadást idézte: aknákat robbantottak a Hawthorn-gerinci redout alatt, a brit 31. hadosztály, amely július 1-jén Serre települést támadta, most is ugyanezt a feladatot kapta, ugyanolyan katasztrofális eredményekkel. Serre-től délre a britek, a korábbi csatározások során nyert tapasztalataikat felhasználva, a legtöbb célkitűzést elérték. A brit 51. felföldi hadosztály elfoglalta Beaumont-Hamelt, míg a jobbszárnyon a brit 63. haditengerészeti hadosztály Beaucourt-sur-l'Ancre-t foglalta el. Az Ancre-től délre a brit II. hadtest szintén ért el sikereket. 

Haig már ezzel is elégedett volt, de Gough tábornok újabb támadást sürgetett, amire november 18-án került sor. A britek a német „München” és „Frankfurt” vonalakat támadták, hogy elfoglalják Grandcourt települést. A sikertelen támadás során a felföldi könnyű gyalogsági ezred 16. zászlóaljának 90 katonája a Frankfurt vonalban rekedt, ahol egészen november 21-ig védekeztek, mielőtt a 45 túlélő megadta magát. Ezt volt a somme-i csata utolsó harccselekménye. 
Előrenyomuló brit katonák szeptember 25-én.
Az utókor értékelése alapján egyik fél sem tekinthető a somme-i csata győztesének. A britek és a franciák súlyos veszteségek árán is csak kb. 5,5 km mélységben tudtak behatolni a német vonalak mögé, ami jócskán elmaradt az eredetileg várt döntő áttöréstől. A britek legnagyobb előrenyomulása kb. 3 km volt, eközben összesen 420 000 fő veszteséget szenvedtek halottakban és sebesültekben – minden egyes centiméter előrenyomulás 2 fő veszteséget jelentett. 

A csata előtt a német hadvezetés Nagy-Britanniát elsősorban tengeri hatalomnak tartotta és nem tartotta képesnek arra, hogy a szárazföldi csatákba érdemben beavatkozzon. Németország fő ellenségei ekkor Franciaország és Oroszország voltak. A szövetségesek között is hasonló vélemény uralkodott, elsősorban ez volt az oka, hogy a nyugati front hadműveleteit jórészt a francia hadvezetés határozta meg. A somme-i csata után azonban ez megváltozott. A német hadvezetés, elismerve a britek felől érkező fenyegetést, 1917. január 31-én a korlátlan tengeralattjáró-háború mellett döntött, amellyel ki akarta éheztetni a briteket és meg akarta akadályozni, hogy megfelelően el tudják látni csapataikat a harctéren. Azonban ez a döntés végül az Amerikai Egyesült Államok hadba lépéséhez vezetett. 
Halott brit katonák.
A nyugati fronti német csapatok főparancsnoka, Rupprecht bajor koronaherceg maga is ezt monda: „Ami megmaradt a békebeli, első osztályú kiképzésen felkészített német gyalogságból, azt elvesztegettük a csatatéren.” Bár a csata után előléptették, Rupprecht herceg mégis magára haragította a német hadvezetést, mert azt javasolta, hogy mihamarabb kössenek békét a szövetségesekkel – ekkor már látta, hogy Németország nem tudja úgy pótolni az itt elszenvedett veszteségeket, ahogyan azt a britek és a franciák megengedhették maguknak. 

Egyes vélemények szerint a csata során a német hadsereg olyan súlyos veszteségeket szenvedett, amelyből sosem tért magához. Ennek ellenére a csata tetőpontján a németek néhány hadosztályt kivontak a frontról, hogy a romániai offenzívához csoportosítsák át azokat. 1917-ben pedig továbbra is eredményesen védekezett a britek és a franciák támadásai ellen, amelyeket Arras, Champagne (a Nivelle-offenzíva) és Passchendaele körzetében indítottak. 
A németek által hátrahagyott felszerelés St. Pierre-Divion-nál.
A csata után közvetlenül, a november 15-én megtartott konferencia során a szövetségesek úgy becsülték, hogy a 485 000 fő brit és francia veszteséggel szemben a németek 630 000 főt vesztettek, ami a szövetségesek javára billentette volna a csata mérlegét. Azonban a háború után napvilágra került, hogy a csata során összesen 419 654 fő volt a britek és 204 253 fő a franciák vesztesége, ezekből 146 431 fő halott és eltűnt. 

A brit történész, Sir James Edmonds állítása szerint a német veszteségek elérték a 680 000 főt, de később az adat hitelességét kétségbe vonták. A brit War Office (hadügyminisztérium) jelentése később azt tartalmazta, hogy a német veszteségek nem érték el a 180 000 főt a csata során. Amikor Henry Rawlinson tábornok életrajzán dolgozott, Sir Frederick Maurice vezérőrnagy kutatásokat végzett a német Reichsarchiv feljegyzései között, ahol a csata veszteségeire vonatkozóan 164 055 fő halott és eltűnt szerepel.

(Forrás: wikipedia.org)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP