2017. február 18., szombat

A 40-es szoba: Jütland dicsősége és tragédiája

1914. augusztus 26-án, nem sokkal éjfél után a német Magdeburg kiscirkáló zátonyra futott a Balti-tengeren. A legénység az orosz haditengerészet fogságába esett, a hajót lefoglalták és megsemmisítették. Orosz kézre került a cirkáló mindhárom kódkönyve is, melyből az egyiket a szövetséges brit Admiralitás rendelkezésére bocsátották. Ez lehetőséget jelentett számukra, hogy jó néhányszor csapdát állítsanak a német haditengerészetnek a háború alatt, beleértve a jütlandi csatát is. 

A novemberben zsákmányolt két újabb kódkönyv lehetővé tette egy kis egység létrehozását, mely a kiváló tudós és mérnök, Sir Alfred Ewing irányításával folyamatosan hallgatta a német rádióforgalmat. Lehallgatóállomások láncát építették ki a brit sziget keleti partjai mentén, Ewing csapata pedig beköltözött az Admiralitás régi épületének 40-es szobájába, amelyről a nevét is kapta a csoport.

A 40-es szoba munkatársai civil állományúak, valamint aktív szolgálatra alkalmatlan tisztek voltak, akik menetközben sajátították el a lehallgatás módszereit. Néhányuk, mint Alastair Denniston és Dillwyn Knox még a második világháború alatt is folytatták szolgálatukat a Bletchley Park-ban. 

1916-ban a 40-es szoba személyi állománya kb. 50 főből állt, akik a nap 24 órájában folyamatosan figyelték a német rádióadásokat. A csoport ekkor még nem volt része Reginald Hall tengernagy Tengerészeti Hírszerző Egységének, hanem önálló csoportként működött a műveleti parancsnokságon belül. 

A csoport által szerzett információknak a hajók számára való átadását erősen korlátozták, nehogy a németek rájöjjenek, hogy lehallgatják őket. Az emiatt létrejött hiányos kommunikáció azonban nagy veszélyt jelentett az Északi-tengeren.

1916 májusától a 40-es szoba által elfogott rádiójelek azt mutatták, hogy a német Nyílttengeri Flotta műveletekre készül. Május 28-án világossá vált, hogy küszöbön áll egy nagyobb támadás. Éjfélkor Scheer altengernagy elrendelte a hadihajóknak a kazánok felfűtését. 30-án a 40-es szoba jelentette, hogy a német flotta a Jade folyó torkolatában, Wilhelmshaven mellett gyülekezik, és a hadművelet a következő napon megindul. Az Admiralitás riasztotta Jellicoe tengernagyot Scapa Flow-ban és Beatty altengernagyot Rosyth-ban, amely lehetővé tette, hogy három órával a németeket megelőzően útnak indulhassanak. A kifutás után viszont Scheer teljes rádiócsendet rendelt el, így a 40-es szoba elvesztette a nyomát.

Ezen a ponton egy sajnálatos félreértés történt: Thomas Jackson sorhajókapitány, a műveleti osztáy igazgatója lement a 40-es szobába, és követelte, hogy közöljék vele Scheer zászlóshajójának pozícióját. A szolgálatban lévő kriptográfus – talán félreértésből, talán egyéb okból – a szó szoros értelmében azt a választ adta, hogy „A Jade folyón” – ugyanis a teremben mindenki tudta, hogy a hajó hívójele kifutás esetén átkerül a parti állomásra. Jackson azonban ennek értelmében úgy tájékoztatta Jellicoe-t, hogy a német főerők még nem futottak ki. Ezért Jellicoe úgy gondolta, flottájának nem kell sietni, míg Beatty, aki azért indult előre, hogy megütközzön Hipper altengernagy élen haladó csatacirkálóival, belefutott a teljes Nyílttengeri Flottába. Ez aláásta Jellicoe bizalmát a hírszerzésben. A Tengerészeti Hírszerző Egység kulcsfontosságú alkalmazottai nem voltak helyükön, az őket helyettesítők pedig nem tájékoztatták megfelelően a vezetőket, ami késések és hibák sorozatához vezetett.

Így például, Scheer visszavonulási parancsának megfejtését, amely világosan utalt az útvonalra is, Jellicoe figyelmen kívül hagyta. Számos jel igazolta a német szándékot, de ezeket nem továbbították, így június 1-én hajnalban Jellicoe helyzete nem volt megfelelő ahhoz, hogy elérje a visszavonuló németeket.

A zavarok után Ewing visszavonult, és az Edinburgh-i Egyetem rektora lett. Az Admiralitás hivatalosan is a Tengerészeti Hírszerző Egység kötelékébe helyezte a 40-es szobát, amelynek így megduplázódtak az erőforrásai, és egy integrált hírszerző szervezet részévé vált. 

Jütland előtt az volt a német stratégia, hogy a Királyi Haditengerészet számbeli előnyét modern eszközök – tengeralattjárók és aknák – segítségével csökkentik, és csak ezután kockáztatják meg a nyílt ütközetet. A 40-es szoba ezt a stratégiát kivitelezhetetlenné tette.

Mire a konvojrendszert 1917-ben bevezették, már jelentősen csökkent a szakadék a hírszerzés és a műveletek között. A Tengeralattjáró-felderítő Központ integrált minden ismert információt a német tengeralattjárók és –kötelékek mozgásáról, és ennek megfelelően elirányította a konvojokat a veszélyes vizekről. 

Az ekkor szerzett tapasztalatok a második világháború alatt kifizetődtek. A korábbi konfliktus nagy elméit visszahívták, így továbbadhatták tapasztalataikat az új tehetségeknek. A személyek és az intézmények emlékezete egyaránt biztosította, hogy a fájdalmas tanulságokat ne kelljen újra megtapasztalni. 

(Forrás: https://www.nmrn.org.uk/room40. Fordította: Antal Gábor)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP