hétfő, március 27, 2017

Mennyire hallatszik az ágyúszó? - A Nagy Háború anekdotái XXI.

Mennyire hallatszik az ágyúszó? Mind a három itt következő eset hiteles. 

1915 március 22-re virradóra, amikor Kuzmanek és Tamássy tábornokok felhők közé repítették Przemysl erődműveit, a szörnyű robbantásokat tisztán hallotta Zboró és Bártfa népe. 

De van más példa is!

1917 tavaszán egy alkalommal jókor virradatnál mentünk föl a bécsi Szent István-templom tornyába. A toronyból hallottuk aztán a - nem tudom, hányadik - isonzói csata dobpergésszerű ágyúharcát. Térképen ki lehet számítani az iszonyatos távolságot. Hozzá kell venni, hogy ezen a nagy távolságon belül csaknem mindenütt felhőszaggató havasok vannak.


Végül még valamit.

1917 augusztusának első hetében, mint felmentett rokkant hadnagy, falumnak, a Sátoraljaújhely közelében lévő Legényének templomdombján álldogáltam s feszülten hallgatóztam kelet felé, végtelen messzeségekbe. Kelet felől ugyanis, valahonnét az ég pereme alól, többször is hallottam, kétszer egymásután:

- Brumm... Brumm...

Arrahaladt éppen a paszuly csősz. Megállítottam:

- Mi lehet az, Handura bácsi?

Handura bácsi komolyan nézett maga elé s így szólt aztán:

- Bukovinába ágyúztat Kövess generális... Azt hallani.

Megtudtuk később, hogy csakugyan Kövess tábornagy lövetett harminc és felesekkel... A távolság egyenesen elképesztő volt.

(Komáromi János közlése, Budapest. In: Komáromi János - A Nagy Háború anekdotái)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP