szombat, június 03, 2017

Történelemhamisítás vagy gondolatkísérlet?

Egy történelmi eseményt feldolgozó dokumentum- vagy játékfilm megszületését általában mindig nagy várakozás kíséri, főleg ha olyan témáról van szó, ami addig még nem került bemutatásra. Az alkotókra nagy felelősség hárul, hiszen az átlagemberek jelentős része utoljára a gimnáziumban szerzett történelmi ismereteket, így nincs felvértezve olyan tudással, aminek segítségével el tudná dönteni, hogy amit lát, milyen mértékben felel meg a valóságnak. Ez különösen így van, ha olyan korszakról, vagy eseményről van szó, mely a tankönyvekben egyátalán nem szerepel, vagy csak egy félmondatban kerülnek említésre. Sajnos ez az Osztrák-Magyar Monarchia történetének számos részletéről elmondható. 

E sorok írója annak idején izgatottan várta a “Halál hajnalban - A császár utolsó hadihajója” című osztrák történelmi film bemutatóját, mely a Szent István csatahajó elsüllyedésének körülményeit dolgozza fel, és 2008-ban jelent meg. Ez volt ugyanis az első olyan dokumentumfilm a néhai osztrák-magyar haditengerészetről, mely komolyabb költségvetéssel készült, és játékfilmes elemeket is tartalmazott. A film azonban igen nagy csalódást okozott, és gyorsan feledésbe merült, szakmai körökben is maximum csak elrettentő példaként említik. 

Már a film képi világa is rendkívül zavaros. Számítógépes animációk, korabeli felvételek, játékfilmes elemek, fotók, és riportok váltogatják egymást a legnagyobb össze-visszaságban. A színészek játéka a legnagyobb jóindulattal nézve is csak középszerű, az animációk kivitelezése legalábbal 10 évvel korábbi technikai szintet képvisel, a játékfilmes részek pedig vagy megtévesztőek, vagy egészen hamisak. A rendezőről, az osztrák Maria Magdalena Kollerről kevés információ lelhető fel, de filmográfiája alapján nem sok köze van a hadtörténelemhez, inkább szociális és filozófiai kérdésekkel foglalkozik, így nem is csoda, hogy műve fényévekre van a tökéletestől.
Egy jelenet a filmből. Fellelhető plakátja nincs. Talán nem is készült...
Sajnos a film nem sorolja fel az alkotók forrásait, de mivel a játékfilmes részekben többször is szerepeltetik Egon Erwin Kisch kommunista újságírót, aki a Viribus Unitis fedélzetén tartózkodott a hadművelet idején, feltételezhető, hogy az általa leírtak alapján rekonstruálták az eseményeket. Ez azonban már csak azért is aggályos, mert Kisch gyűlölte a Monarchiát és Horthyt is, az utóbbit pedig igyekezett besározni a Szent István elvesztésével kapcsolatban. Kisch azt állította, hogy a Horthy vezette flotta az olaszok elől menekülve visszafordult, majd a süllyedő Szent István csatahajó mellett segítségnyújtás nélkül elhajózott. Így ír erről: 

“Egy órával később elhaladtunk a sebesült óriás mellett. A hajógépei nem működnek, a hajótest megdőlt, felborulása elkerülhetetlen. De Horthy ellentengernagy ügyet sem vet rá, nem gondol a segítségnyújtásra. Kiadja a parancsot: mindenki köteles a fedélzeten maradni, hogy üzemképessé tegyék a hajót. Mi nem szakíthatjuk meg utunkat. Mert ha mi, a zászlóshajó is találatot kapnánk, akkor ünnepelnének csak az olaszok!” Ebből persze semmi sem igaz. Horthy és a Viribus Unitis vezette kötelék 300 km-re délre tartózkodott, és csak később értesült az eseményekről. Ugyan így hazugság a 9-ei visszafordulás is, és Kisch sem látott semmit a süllyedő Szent Istvánból. Az egész történet kiagyalásának az volt a célja, hogy befeketítse Horthyt. Ezek alapján valószínűleg az a jelenet is teljesen alaptalan, miszerint Kisch Horthy kabinjában szállt meg, ahol az megmutatta neki tetoválásait.

A film hitelességét tovább rontja, hogy a játékfilmes jelenetek egy részét a görög Georg Averoff páncélos cirkálón vették fel, mely szinte minden tekintetben eltér a Szent István csatahajótól. Az Averoff-nak nem csak a lövegelrendezése más, de technológiailag is egy korábbi korszakot képvisel: dugattyús gőzgépek hajtották, míg a Szent István csatahajót turbinák. Ez utóbbi nyilván csak egy szakavatott nézőnek szúr szemet, a teljesen eltérő lövegelrendezés azonban olyannira látványos, hogy a készítők dillettantizmusát (vagy nemtörődömségét) már csak szánni lehet.

Szerző nagyon hasonló, vagy talán még ennél is rosszabb pillanatokat élt át, amikor a közelmúltban megtekintette a “A merénylet – Szarajevó 1914” című, szintén osztrák játékfilmet, mely, mint ahogy azt a címe is sugallja, Ferenc Ferdinánd, és neje, Zsófia főhercegnő meggyilkolását dolgozza fel. Rendezője, Andreas Prochaska, több sikeres közönségfilmet is készített korábban, de életrajza és filmográfiája alapján történelmi kérdésekben meglehetősen járatlan. Noha a film bevalottan fikció, egy kitalált összeesküvés-elmélet kibontása, megtekintése után az emberben felmerülhet a gondolat: az alkotók minden bizonnyal igencsak gyűlölhették a néhai Monarchiát és vezetőit, mert a film roppant meggyőző, és korunknak megfelelő érzelmi húrokat penget, valamint egyes politikai körök által preferált módon sztereotipizált karakterekkel dolgozik. 

Ha egy mondatban akarnánk összefoglalni a film mondanivalóját, így szólna: A Monarchia egyes protonáci és imperialista vezetői a naív szerb diákokat felhasználva meggyilkoltatták a túlontúl liberális, és internacionalista Ferenc Ferdinándot, aki az Osztrák-Magyar Monarchiából egyfajta ős Európai Uniót akart létrehozni, hogy a merényletet háborús indokként használhassák fel a teljesen ártatlan kis Szerbiával szemben. Hogy ezt ki hiszi el, nem tudjuk… Azaz mégiscsak: Néhány történelmi kérdésekben járatlan tévénézőt biztosan be lehet hülyíteni vele. Innen nézve pedig az ártatlannak szánt gondolatkísérlet inkább tűnik marxista agymosásnak, mint egy izgalmas történelmi fikciónak. 
A film plakátja. Egyes jelenetek megtekintése fizikai fájdalmat okoz.
Amikor a film nem próbál hazudni, akkor csak szimplán kínos: a főhős és a szerb származású feminista mágnáskisasszony között szövődő tiltott szerelem erőltetett és a cselekmény szempontjából teljesen szükségtelen. Az alkatók bizonyára úgy gondolták, hogy ha a főszereplő a korrupt hatalommal szemben nem is vívhatja meg sikeresen a harcát, az elszabaduló szerbellenes indulatok közepette barátnőjét megmentve még hőssé válhat. Ennél már csak a szereposztás végletes polarizáltsága rosszabb: mindenki, aki szerb vagy feminista, vagy egy makulátlan lélek. Az elhunyt főhercegről pedig úgy beszélnek, mint egy igazi szentről, akinek sajnálatos mód még az előtt oltották ki az életét az elnyomás ellen küzdő, és cseppet sem nacionalista szerb diákok, hogy elhozhatta volna nekünk a nagybetűs Európát. Ha trónra kerül, bizonyára nem tört volna ki két világháború, Hitler pedig egy közepesen sikeres festőként vonul be a történelembe. Sajnos nem így történt, de legalább az alkotók felvehették a fizetésüket egy teljesen felesleges film elkészítéséért. 

Felmerül hát a kérdés, hogy amit látunk, az csupán csak egy szórakoztató gondolatkísérlet, vagy előre megfontolt szándékkal elkövetett történelemhamisítás. Hajlunk arra, hogy inkább az utóbbi. A fenti filmek megtekintését így senkinek sem ajánljuk, a rájuk szánt idő feleslegesen elvesztegett, és soha nem térül meg. Helyettük javasoljuk inkább olyan klasszikusok megtekintését, mint pl. a “A nagy ábránd” vagy a “Nyugaton a helyzet változatlan”. 



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP