hétfő, július 31, 2017

Megkezdődik a harmadik ypres-i csata - 1917. július 31.

A harmadik ypres-i csata a háború egyik legvéresebb ütközete volt, amely egyik oldalon a brit, ausztrál, új-zélandi, kanadai és dél-afrikai erők, a másik oldalon a német császári hadsereg közt folyt 1917. július 31. és november 10. között, alapvetően a nyugat-flandriai Ypres város közelében lévő Passendale falu birtoklásáért. Az ütközetet passchendaele-i csata néven is emlegetik.

A második ypres-i csatától eltérően a támadó fél ezúttal a brit hadsereg volt. A szövetségesek célja a belga tengerparton található német tengeralattjáró-bázisok elfoglalása (amit az ekkor még sikeres korlátlan tengeralattjáró-háború is indokolt), és egyúttal a francia csapatokra nehezedő nyomás csökkentése volt. Az április közepén a francia hadsereg által indított és lényegében sikertelen Nivelle-offenzíva után a francia csapatok harci morálja mélypontjára esett, lázadások törtek ki és az elégedetlenség egész hadosztályok harcképességét veszélyeztette. A szövetségesek ezért lényegében le akarták kötni a német erőket, hogy azokat ne tudják átcsoportosítani a front más pontjaira.
Jellegzetes ypres-i tájkép a háború alatt.
Habár nem a teljes hadjáratot vívták sárban és esőben, a sár mégis borzalmas nehézségeket állított a küzdő felek elé. A németek az itt harcoló katonákat Dreckfessernek, azaz sárzabálónak nevezték. Többnyire lecsapolt mocsarak adták a küzdelem helyszínét, amelyek még eső nélkül is nedvesek voltak. A támadást előkészítő nagyon intenzív brit ágyútűz ráadásul felszaggatta a felszínt, az augusztustól lezúduló esők pedig olyan, mély, folyékony sárral borított terepet alakítottak ki, amelybe sok katona egyszerűen belefulladt és elakadtak az újonnan kifejlesztett harckocsik is.

Az Ypres körül kialakult kiszögellés a nyugati front egyik legkritikusabb szakasza volt és mint az utolsó, szövetséges kézen maradt belga város, szimbolikus jelentőséggel bírt. A németek számára Ypres az Yser folyótól délre fekvő első nagyobb közúti csomópont volt, amelyet mindenképpen el kellett volna foglalniuk, ha sikerrel akartak támadást indítani a Csatorna partján fekvő kikötők ellen. A város elfoglalására két kísérletet is tettek, az első ypres-i csata (1914) és a második ypres-i csata (1915) során.
Ypres a csata előtt és után.
Az első csata során, 1914-ben a britek elvesztették a Ypres-től keletre és délre fekvő magaslatokat, míg a várost sikerült megtartani és ezzel létrejött a kiszögellés. A magaslatokra telepített német tüzérség viszont kiválóan rálátott a városra, és a magaslatok száraz talajában könnyű volt a tüzelőállásokat kialakítani. A várost körülvevő agyagos talaj azonban meglehetősen nehéz körülményeket teremtett a szövetséges katonáknak.

Éppen ezért a Brit Expedíciós Haderő főparancsnoka, Sir Douglas Haig tábornok úgy döntött, hogy megkísérli az áttörést a német vonalakon, némileg kitágítja a kiszögellést és elfoglalja a német tüzérség magaslati állásait. Haig még azt is megvalósíthatónak látta, hogy a német vonalak áttörésével a szövetségesek kijutnak a belga tengerpartra. A támadás kivitelezését Sir Hubert Gough tábornokra bízta, amit általában hibának tekintenek a hadtörténészek, mivel Gough előélete alapján agresszív lovassági parancsnok volt, akit sem tapasztalatai, sem temperamentuma nem tettek alkalmassá a kapott feladat végrehajtására.
Sir Douglas Haig tábornok. (1861 - 1928) 
A szövetséges csapatok felfejlődése és a támadásra tett előkészületek a németeket is gyors cselekvésre ösztökélték. A német vezérkar főnöke Erich Ludendorff egyik stratégiai tanácsadóját, von Lossberg ezredest küldte a helyszínre a britekkel szemben kiépített állásokat védő német 4. hadsereg parancsnoka mellé. Lossberg kivonta a német katonákat a lövészárkokból és egy erős védelmi vonalat épített ki hátrább, amelynek fedezékei képesek voltak ellenállni az erős tüzérségi tűznek is és oldaltűzbe tudták fogni az előrenyomuló gyalogságot.

Azonban még a harmadik ypres-i csata megindítása előtt a brit második hadsereg június 7-én támadást indított a Messines melletti frontszakaszon. A hadművelet kettős céllal bírt: egyrészt tehermentesíteni kívánták a Nivelle-offenzíva során demoralizálódott francia csapatokat, másrészt az itt található német kiszögellés felmorzsolásával akarták biztosítani az ypres-i csata előtt a jobb szárnyat. Még jóval a támadás előtt brit utászok 22 aknát telepítettek a német vonalak alá, amiket június 7-én hajnalban robbantottak fel. A detonáció olyan hangos volt, hogy Londonban és Dublinban is hallani lehetett. A robbantási parancs kiadása előtt a brit Plumer tábornok, így szólt tisztjeihez: "Uraim, lehet hogy ma nem változtatjuk meg a történelem menetét, de bizonyosan megváltoztatjuk a környék földrajzát." A felrobbanó aknák közel 10 000 német katonát öltek meg, a túlélők pedig képtelenek voltak ellenállni a meginduló brit csapatoknak. A másnap indított német ellentámadás is kudarcot vallott, és a britek tovább nyomultak előre. A csata egészen június 14-éig tartott, amikor is a németek feladták a további ellentámadások indítását, a britek pedig úgy döntöttek, hogy inkább a saját állásaik megerősítésére összpontosítanak.
A messines-i német állások légifotója.
A messines-i csata volt az első ütközet a nyugati fronton, ahol a védők jóval nagyobb veszteségeket szenvedtek, mint a támadók, és sokat javított a brit csapatok morálján. Liddell Hart szerint a váratlan siker azonban inkább ártott a briteknek, mint használt, ugyanis az itt alkalmazott taktikát használtak a harmadik ypres-i csata során, ami végül az eltérő körülmények miatt súlyos kudarcot vallott. Más elemzők azonban nem voltak ennyire kritikusak, és a háború után a németek is elismerték, hogy a britek nagy győzelmet arattak, ami a német morálra is rossz hatással volt.

(Folytatjuk...)

Read more...

vasárnap, július 30, 2017

Horthy konferencia - 2017. szeptember 2.

Meghívó

Kenderes Város Önkormányzata és a Horthy Miklós Emlékére Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a 2017. szeptember 2-án (szombaton), Kenderesen megrendezésre kerülő Horthy Emléknapra!

A rendezvény programjai:

10.00 Ökumenikus istentisztelet a kenderesi református templomban, nt. Cseh Judit református lelkipásztor és Koltavári Attila római katolikus plébános vezetésével.

11.30 Koszorúzás a Horthy család kriptájánál
- a megjelenteket köszönti Pádár Lászlóné Kenderes város polgármestere
- emlékező beszédet mond: Kovács Sándor a J.-N.-Sz. Megyei Közgyűlés elnöke.

12.30 Emléktábla avatás a Takarékszövetkezet fiókjának épületénél (Horthy kastély főbejáratával szemben) Makra Endre, a Kormányzó úr egykori testőrének tiszteletére.
- emlékező beszédet mond Bodor Tamás a Horthy Miklós Emlékére Alapítvány elnöke

EBÉD

14.00 Konferencia a Horthy-kastélyban

Előadók:

- Bánsági Andor történész – Békéből háborúba – a Földközi-tengeri stratégiai helyzet

- dr. Kőszegi Szabina az Osztrák-Magyar Haditengerészet Hagyományőrző Baráti Társaság elnöke – A 3. Otrantói ütközet

- Dr. Töll László ezredes, fegyvertörténész - A Nagy háború elitharcosai - a rohamisták

- Prof. Dr. habil. Szakály Sándor a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója – Horthy Miklós, a kormányzó

- Dr. Olasz Lajos a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense – Horthy István pályája, kormányzóhelyettesi tevékenysége

Kérjük, hogy a konferencián részt venni kívánók, a hely korlátozott befogadóképességére tekintettel, előzetesen, augusztus 28-ig regisztráljanak a horthytura@gmail.com e-mail címen! A konferencia minden érdeklődő számára ingyenes!

Ebédelési szándékukat augusztus 15-ig a kmgszik@gmail.com e-mail címen jelezzék!
Csak előre regisztráltaknak áll módunkban étkezést biztosítani!

Ebéd:
- csontleves csigatésztával
- csirkemell csíkok bundában
- köret: rizs, párolt zöldségek
- kávé
- ásványvíz
Az ebéd díja 1600 Ft/fő

Read more...

csütörtök, július 27, 2017

A britek megsértik Hollandia semlegességét - 1917. július 27.

Az SS Batavier II gőzös 1897-ben állt szolgálatba holland zászló alatt, és testvérhajójával, az SS Batavier III-al, a Rotterdam - London útvonalon teljesített szolgálatot. Bár mindkettő elsősorban személyhajónak épült, kisebb mennyiségű áru szállítására is alkalmasak voltak. 1909-ben a hajót teljesen átépítették: hosszát 5,3 méterrel megnövelték, vízkiszorítása pedig 1 136 tonnáról 1 335 tonnára nőtt. 
Az SS Batavier II 1897-ben.
A háború kitörése után az SS Batavier II továbbra is a Rotterdam - London útvonalon teljesített szolgálatot, a holland semlegességnek köszönhetően szabadon hajózhatott. A hajó 1914 decemberében kapott először figyelmet a sajtóban, ugyanis egy szökött német tisztet találtak rajta, aki Lonbonból Rotterdamba próbált menekülni egy ládában. A dokkmunkások azonban felfedezték, hogy a ládában a felirat ellenére nem svéd gyufa van, hanem egy eszméletlen ember. A német tisztet őrizetbe vették, és átadták a hatóságoknak.

1916. szeptember 24-én, nem sokkal azután, hogy kihajózott Rotterdamból, a Batavier II-t megállította a német UB-6 tengeralattjáró. A hajót lefoglalták, majd a német megszállás alatt álló Zeebrugge-be kísérték. A hajó legénységét és utasait vonaton visszaküldték Rotterdamba, a rakományként szállított élelmiszert azonban lefoglalták. Az utasok közt találtak négy szökött orosz hadifoglyot is, akiket őrizetbe vettek. Ezután a Batavier II még hónapokig német ellenőrzés alatt volt, de 1917 júliusában már biztosan visszakerült eredeti tulajdonosaihoz. 
Az SS Batavier II a háború alatt.
1917. július 27-én az SS Batavier II holland felségvizeken kívül hajózott, amikor a brit E55 tengeralattjáró fedélzeti lövegével megtámadta. A sérült gőzöst a személyzete holland vizekre kormányozta, azonban az E55 különítménye fedélzetére szállva lefoglalta a hajót, és kivezette a holland vizekről. Nem sokkal később a helyszínre érkezett egy holland torpedónaszád is, a sérült gőzösbe azonban folyamatosan szivárgott a víz, és sodródni kezdett, majd újra holland felségvizekre került. A torpedónaszád üzent az E55 tengeralattjárónak, hogy tartsa tiszteletben a semlegességet, mire az visszarendelte a különítményét, és távozott a tetthelyről. A személyzet ezután megpróbálta megmenteni a sérült hajót, azonban 1 mérföldre Texel szigetétől elsüllyedt.

Read more...

kedd, július 18, 2017

Összeomlik a Kerenszkij-offenzíva - 1917. július 18.

Az offenzívára Alekszandr Kerenszkij, az orosz Ideiglenes Kormány hadügyminisztere adott utasítást, és Bruszilov tábornok vezette. A támadást rosszul időzítették, mert a februári forradalom után erős békevágy uralkodott, különösen a hadseregben, melynek harcképessége gyorsan csökkent.

A szolgálati fegyelem az orosz hadseregben kritikus pontot ért el a cár lemondása óta. A Pétervári Szovjet 1. számú parancsa rettenetesen meggyengítette a tisztek hatalmát azzal, hogy a katonatanácsoknak lehetőséget adott a parancsok felülbírálására. A halálbüntetés eltörlése szintén hozzájárult a helyzet kialakulásához, valamint a forradalmi agitátorok nagy számú jelenléte a fronton (beleértve a bolsevik agitátorokat, akik defetista nézeteket hirdettek – és akiket Kerenszkij jóval nagyobb mértékben eltűrt, mint a konzervatív agitátorokat). A zendülések és lázadások a fronton gyakori események lettek, a tisztek gyakran váltak a katonák zaklatása, sőt gyilkosság áldozatává. Mi több, az új kormány háborús erőfeszítéssel kapcsolatos politikája az volt, hogy teljesítik Oroszország szövetségesei iránti kötelezettségeit, nem pedig az, hogy a végső győzelemért harcolnak, ezzel kevésbé hiteles motivációt adott a katonáknak a harchoz.

Kerenszkij azonban remélte, hogy a jelentős orosz győzelem népszerűvé tenné őt, és helyreállítaná a katonák harci morálját, ezzel így erősítené a gyenge Ideiglenes Kormányt és bizonyítaná „a világ legdemokratikusabb hadserege” harcképességét, ahogy az orosz hadsereget emlegette.
Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij (1881 - 1970)
1917. július 1-jétől az orosz csapatok megtámadták a Galíciában tevékenykedő osztrák–magyar és német alakulatokat, és előrenyomultak Lemberg, az 1914-es sikerek helyszíne és Bruszilov előző nyári offenzívájának célpontja felé. A hadműveletekben az orosz 11., 7. és 8. hadsereg, illetve az osztrák–német vegyes Déli Hadsereg (Felix Graf von Bothmer tábornok), valamint az osztrák–magyar 7. és 3. hadsereg vett részt.

Az oroszok kezdeti sikerei a nagy erejű tüzérségi előkészítés eredményei voltak, és az ellenséges vonalakban keletkezett széles rés miatt az első két nap alatt az előrenyomulás közben nem ütköztek ellenállásba. A német csapatok visszaverése azonban sokkal nehezebbnek bizonyult, és makacs ellenállásuk súlyos veszteségeket okozott a támadó oroszok soraiban. Ahogy az oroszok veszteségei halmozódtak, a gyalogság demoralizálódásának jelei hamar megjelentek, és a további sikerek csak a lovasság, a tüzérség és a Kornyilov tábornok által létrehozott speciális „rohamzászlóaljak” tevékenységének voltak köszönhetőek. A többi seregtest, legnagyobb részben, megtagadta az utasítások teljesítését. A harcoló alakulatok katonái úgy érezték, az eddigi harcok során megtették a magukét, a hátsó csapatok viszont megtagadták a felváltásukat. A katonatanácsok megvitatták, engedelmeskedjenek-e a tiszteknek vagy sem. Még ha a hadosztály nem is tagadta meg kereken, hogy harcoljon, egyetlen utasításnak sem engedelmeskedtek, amíg a hadosztály katonatanácsa nem vitatta meg, és ha az utóbbi úgy is döntött, hogy engedelmeskedik, gyakran túl késő volt ahhoz, hogy bármi haszna legyen. Súlyosabb eseményekre is sor került: a katonák nagy számban dezertáltak, a dezertőrök pedig erőszakoskodtak és fosztogattak a hátországban.
A Kerenszkij-offenzíva áttekintő térképe.
Július 16-ig az orosz előrenyomulás teljesen összeomlott. Július 18-án a németek és az osztrákok ellentámadást indítottak, nem sok ellenállásba ütköztek, és a Zbrucz folyóig előretörtek Galícián és Ukrajnán át. Az orosz vonalakat két nap múlva áttörték, és július 23-ig az oroszok mintegy 240 kilométert vonultak vissza. Az oroszok vesztesége halottakban, eltűntekben, és hadifoglyokban 400 000 főt tett ki, míg a Központ Hatalmak "csak" 50 000 főt veszítettek.

Az orosz Ideiglenes Kormányt jelentősen meggyengítette ez a katonai katasztrófa, és a bolsevik államcsíny lehetősége egyre valósabb lett. A vereség bebizonyította, hogy az orosz hadsereg harci morálja már nem létezik. Egyetlen orosz tábornok sem számíthatott rá ezután, hogy a parancsnoksága alatt álló katonák valóban megteszik, amire parancsot kaptak.
Tarnopol mellett német fogságba esett orosz katonák.
Az offenzíva bukása hozzájárult a júliusi bolsevik puccskísérlethez, és hatással volt a romániai front helyzetére is. A Kerenszij-offenzívát támogató orosz–román vegyes csapatok áttörték az osztrák–magyar frontot Mărăştinál, de előrenyomulásukat le kellett állítani. Az offenzíva utáni napokban éles szóváltásra került sor a vezérkar tagjai, illetve Kerenszkij között, valamivel később Kerenszkij leváltotta Bruszilovot, és Kornyilov tábornokot nevezte ki a helyére.

(Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kerenszkij-offenzíva)

Read more...

szerda, július 12, 2017

A ditkovici oroszlán - A Nagy Háború anekdotái XXIV.

Szekula Jenőt a háború alatt – félig tréfásan – ,,ditkovici oroszlán” címmel tisztelték meg ezredtársai, valószínűen azért, mert a ditkovici csatában – sebesülten és csuronvéresen – nyolcvan golyót adott még le a rajvonalban előretörő oroszokra. Ez a címe megmaradt még Belgrádban is, ahol mint segédszolgálatos tiszt, a balkáni magyar haderő hivatalos napilapját, a Belgrádi Híreket szerkesztette.

Az 1917-es esztendő augusztus havának 17-én, Károly király születésnapján, nagy katonai parádé volt a megszállott Belgrádban. A díszmenetben a nyomdai és katonai-szerkesztőség személyzetét Szekula Jenő vezényelte végig a Terazzijén. Kifogástalanul ment a kommandó, de mégis történt hiba. Szekula elfelejtett kesztyűt húzni s csupasz kézzel tisztelgett a főkormányzó-tábornok előtt.

Szekulát csaknem kihallgatásra rendelték emiatt.

A főkormányzó-tábornok segédtisztje indulattól vörösen támadt rá Szekulára:

– Mért nem húztál föl kesztyűt?!

– Egy oroszlán nem visel kesztyűt – felelt vad nyugalommal Szekula.

(Komáromi János közlése, Budapest. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)



Read more...

vasárnap, július 09, 2017

Megsemmisül a brit HMS Vanguard csatahajó - 1917. július 9.

A brit HMS Vanguard 1910 március elsején állt szolgálatba John Eustace kapitány parancsnoksága alatt, és a Honi Flotta első hajóosztályába osztották be. 1911. június 24-én részt vett az V. György király koronázási ceremóniájának részeként rendezett flottaszemlén. 1914. július 27-én a Honi Flottával együtt áthelyezték Scapa Flow-ba, hogy egy esetleges meglepetésszerű német támadástól a csatahajók védve legyenek. 
Az HMS Vanguard 1914-ben.
1914. december 16-án a Nagy Flottával együtt kifutott a brit partokat bombázó német kötelék elfogására, de nem sikerült megtalálniuk a visszavonuló németeket. 1915. január 23-én ismét kifutott a Nagy Flottával, hogy Beatty csatacirkálói segítségére siessen, de nem sikerült időben oda érniük a másnap kibontakozó dogger bank-i csatába. A jütlandi csatában a 18. helyet foglalta el a csatasorban. Az ütközet első fázisában 42 lövést adott le a sérült SMS Wiesbaden cirkálóra, amin több találatot is elért. A szürkület beköszönte után a német rombolókra tüzelt, de egyiket sem találta el.

1917. július 9-én délután az HMS Vanguard legénysége a hajóelhagyást gyakorolta. 18:30-kor horgonyt vetett Scapa Flow északi részén, és semmilyen szokatlan eseményről sem számoltak be a szemtanúk, egészen 22:30-ig, amikor is a hajót nagy erejű robbanás rázta meg. A csatahajó szinte azonnal elsüllyedt, és csak három fő menekült meg a legénységéből, de egyikük később belehalt a sérüléseibe. Összesen 843 ember lelte halálát a katasztrófában, köztük a HMAS Sidney két fűtője is, akik ekkor a csatahajó fogdájában raboskodtak. A halottak közt volt Eto Kyosuke kapitány, a japán haditengerészet által delegált katonai megfigyelő is. 

Az Admiralitás által felállított vizsgálóbizottság megállapította, hogy a hajó pusztulását a kordit öngyulladása okozta, noha annak kiváltó okát nem tudta megnyugtatóan tisztázni. A vizsgálat során kiderült, hogy amikor a kordit egy részét 1916 decemberében egy időre partra tették, akkor már túl volt a biztonságos élettartamán. Az is megállapításra került, hogy a vízzáró ajtók egy része, melyeknek háborús időben zárva kellene lenniük, nyitva voltak miközben a kazánok egy része még működött. Ez arra utal, hogy a lőszerraktárakban veszélyesen magas volt a hőmérséklet, ami önmagában is okozhatta a kordit öngyulladását. 
Búvár az HMS Vanguard roncsánál a 2016-os felmérés során.
A mindössze 14 méteres mélységben fekvő roncs nagy részét kiemelték, elsősorban a benne lévő értékes fémek miatt, majd 1984-ben háborús sírhellyé nyilvánították. A hajó középső része szinte teljesen megsemmisült, míg a Q és P lövegtornyok 40 méterrel odébb nyugszanak. A brit védelmi minisztérium 2016-os felmérése szerint azonban a tat és az orr rész szinte teljesen érintetlen. 

Read more...

csütörtök, július 06, 2017

Végveszélyben az utolsó első világháborús csatahajó

Az amerikai Texas hadihajóról és annak javítási munkálatairól évek óta folyamatosan cikkezik az ottani sajtó. Ám most úgy tűnik, hogy ez mára már elégtelenné vált ahhoz, hogy megmentse az öreg csatahajót annak végzetétől.

A Texas típusának egyetlen máig éppen maradt példánya, amelynek különlegessége, hogy mind a két világháborúban aktívan rész vett.

A Texas éppolyan idős, mint a Titanic, holott a Titanicot egy hónappal a Texas előtt bocsátották vízre. – mondja Bruce Bramlett, a Texas Hadihajóért Alapítvány (Battleship Texas Foundation) ügyvezető igazgatója. Több mint egy évszázada van a vízen, és a víz előbb vagy utóbb, de mindig győz a hajók felett. 
A USS Texas San Jacinto-nál horgonyoz.
A hajótestbe e hónap elején tört be a víz, és a hatóságok jelentése szerint már képtelenek megbirkózni annak mennyiségével. 

Annak érdekében, hogy a hadihajó az elkövetkező években is látogatható állapotban maradjon, a hatóságok becslése szerint legalább 40 millió dollárra lenne szükség. Éppen a fenti összeg nagysága és a hadihajó jelenlegi állapota miatt kongatták meg a szakértők a vészharangot. 

Az Alamo hadihajó fenntartására éppen most kaptak 75 millió dollárt, és úgy értesültem, hogy az Astrodome-ra 100 millió dollárt fognak költeni. – mondja Bramlett. Ezeknek a történelmi ereklyéknek a megőrzése és megvédése nagyon fontos feladat, különösen, ha a Texasra és annak történetére gondolunk.

A jelenleg is révben tartózkodó hadihajó karbantartására 2007-ben 25 millió dollárt utalt ki Texas állam vezetése. Ahhoz azonban, hogy a fennálló problémával hatékonyan meg tudjanak küzdeni, először egy olyan szerkezetet kell megépíteni, amelybe bevontathatják a hajót, majd kiemelhetik a vízből. – állítja Bramlett. Ezt követően a hajótestből eltávolítható a beszivárgott víz, majd a hadihajó ismét vízre bocsájtható.

A fenti 25 millió dolláros összeg azonban, a korábban a vezetőségtől kapott egyéb hozzájárulásokkal együtt, kimerül a hajó szerkezeti karbantartásában és állapotmegőrzésében. 

A Texas hadihajó hatékony megőrzésére irányuló terv második szakasza már kezdetét vette, és várhatóan tizennyolc hónap múlva kerül befejezésre.

A hajót már nem lehet mozgatni. – nyilatkozta Bramlett. Nem szeretnénk eljutni odáig, hogy darabokra kelljen vágni ezt a történelmi jelképet, majd bárkákon partra vontatni. 

Az Ohio állambeli Toledoban élő Kurt McClurg üzleti úton járt Texasban, amikor megállt, hogy időt szakítson a Texas csatahajó meglátogatására.

Ez a csatahajó a történelmi múltunk része. Úgy gondolom, hogy történelmünk során sajnos túl sokszor váltunk már meg a múltunk értékes darabjaitól. – jelentette ki McClurg.

A csatahajó szakértői úgy vélik, hogy az államnak legalább harminc millió dollárjába kerülne csak a hajó szétszerelése. Így abban bizakodnak, hogy a hátralévő időben képesek lesznek előteremteni a hajó fenntartásához szükséges többlet pénzt, emellett számítanak a központi kormányzat segítségére is. 

A csatahajót 1948 áprilisában vonták ki a szolgálatból.

(Forrás: http://www.khou.com)

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP