2017. július 31., hétfő

Megkezdődik a harmadik ypres-i csata - 1917. július 31.

A harmadik ypres-i csata a háború egyik legvéresebb ütközete volt, amely egyik oldalon a brit, ausztrál, új-zélandi, kanadai és dél-afrikai erők, a másik oldalon a német császári hadsereg közt folyt 1917. július 31. és november 10. között, alapvetően a nyugat-flandriai Ypres város közelében lévő Passendale falu birtoklásáért. Az ütközetet passchendaele-i csata néven is emlegetik.

A második ypres-i csatától eltérően a támadó fél ezúttal a brit hadsereg volt. A szövetségesek célja a belga tengerparton található német tengeralattjáró-bázisok elfoglalása (amit az ekkor még sikeres korlátlan tengeralattjáró-háború is indokolt), és egyúttal a francia csapatokra nehezedő nyomás csökkentése volt. Az április közepén a francia hadsereg által indított és lényegében sikertelen Nivelle-offenzíva után a francia csapatok harci morálja mélypontjára esett, lázadások törtek ki és az elégedetlenség egész hadosztályok harcképességét veszélyeztette. A szövetségesek ezért lényegében le akarták kötni a német erőket, hogy azokat ne tudják átcsoportosítani a front más pontjaira.
Jellegzetes ypres-i tájkép a háború alatt.
Habár nem a teljes hadjáratot vívták sárban és esőben, a sár mégis borzalmas nehézségeket állított a küzdő felek elé. A németek az itt harcoló katonákat Dreckfessernek, azaz sárzabálónak nevezték. Többnyire lecsapolt mocsarak adták a küzdelem helyszínét, amelyek még eső nélkül is nedvesek voltak. A támadást előkészítő nagyon intenzív brit ágyútűz ráadásul felszaggatta a felszínt, az augusztustól lezúduló esők pedig olyan, mély, folyékony sárral borított terepet alakítottak ki, amelybe sok katona egyszerűen belefulladt és elakadtak az újonnan kifejlesztett harckocsik is.

Az Ypres körül kialakult kiszögellés a nyugati front egyik legkritikusabb szakasza volt és mint az utolsó, szövetséges kézen maradt belga város, szimbolikus jelentőséggel bírt. A németek számára Ypres az Yser folyótól délre fekvő első nagyobb közúti csomópont volt, amelyet mindenképpen el kellett volna foglalniuk, ha sikerrel akartak támadást indítani a Csatorna partján fekvő kikötők ellen. A város elfoglalására két kísérletet is tettek, az első ypres-i csata (1914) és a második ypres-i csata (1915) során.
Ypres a csata előtt és után.
Az első csata során, 1914-ben a britek elvesztették a Ypres-től keletre és délre fekvő magaslatokat, míg a várost sikerült megtartani és ezzel létrejött a kiszögellés. A magaslatokra telepített német tüzérség viszont kiválóan rálátott a városra, és a magaslatok száraz talajában könnyű volt a tüzelőállásokat kialakítani. A várost körülvevő agyagos talaj azonban meglehetősen nehéz körülményeket teremtett a szövetséges katonáknak.

Éppen ezért a Brit Expedíciós Haderő főparancsnoka, Sir Douglas Haig tábornok úgy döntött, hogy megkísérli az áttörést a német vonalakon, némileg kitágítja a kiszögellést és elfoglalja a német tüzérség magaslati állásait. Haig még azt is megvalósíthatónak látta, hogy a német vonalak áttörésével a szövetségesek kijutnak a belga tengerpartra. A támadás kivitelezését Sir Hubert Gough tábornokra bízta, amit általában hibának tekintenek a hadtörténészek, mivel Gough előélete alapján agresszív lovassági parancsnok volt, akit sem tapasztalatai, sem temperamentuma nem tettek alkalmassá a kapott feladat végrehajtására.
Sir Douglas Haig tábornok. (1861 - 1928) 
A szövetséges csapatok felfejlődése és a támadásra tett előkészületek a németeket is gyors cselekvésre ösztökélték. A német vezérkar főnöke Erich Ludendorff egyik stratégiai tanácsadóját, von Lossberg ezredest küldte a helyszínre a britekkel szemben kiépített állásokat védő német 4. hadsereg parancsnoka mellé. Lossberg kivonta a német katonákat a lövészárkokból és egy erős védelmi vonalat épített ki hátrább, amelynek fedezékei képesek voltak ellenállni az erős tüzérségi tűznek is és oldaltűzbe tudták fogni az előrenyomuló gyalogságot.

Azonban még a harmadik ypres-i csata megindítása előtt a brit második hadsereg június 7-én támadást indított a Messines melletti frontszakaszon. A hadművelet kettős céllal bírt: egyrészt tehermentesíteni kívánták a Nivelle-offenzíva során demoralizálódott francia csapatokat, másrészt az itt található német kiszögellés felmorzsolásával akarták biztosítani az ypres-i csata előtt a jobb szárnyat. Még jóval a támadás előtt brit utászok 22 aknát telepítettek a német vonalak alá, amiket június 7-én hajnalban robbantottak fel. A detonáció olyan hangos volt, hogy Londonban és Dublinban is hallani lehetett. A robbantási parancs kiadása előtt a brit Plumer tábornok, így szólt tisztjeihez: "Uraim, lehet hogy ma nem változtatjuk meg a történelem menetét, de bizonyosan megváltoztatjuk a környék földrajzát." A felrobbanó aknák közel 10 000 német katonát öltek meg, a túlélők pedig képtelenek voltak ellenállni a meginduló brit csapatoknak. A másnap indított német ellentámadás is kudarcot vallott, és a britek tovább nyomultak előre. A csata egészen június 14-éig tartott, amikor is a németek feladták a további ellentámadások indítását, a britek pedig úgy döntöttek, hogy inkább a saját állásaik megerősítésére összpontosítanak.
A messines-i német állások légifotója.
A messines-i csata volt az első ütközet a nyugati fronton, ahol a védők jóval nagyobb veszteségeket szenvedtek, mint a támadók, és sokat javított a brit csapatok morálján. Liddell Hart szerint a váratlan siker azonban inkább ártott a briteknek, mint használt, ugyanis az itt alkalmazott taktikát használtak a harmadik ypres-i csata során, ami végül az eltérő körülmények miatt súlyos kudarcot vallott. Más elemzők azonban nem voltak ennyire kritikusak, és a háború után a németek is elismerték, hogy a britek nagy győzelmet arattak, ami a német morálra is rossz hatással volt.

(Folytatjuk...)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP