2017. augusztus 18., péntek

Befejeződik a Langemarckért vívott csata - 1917. augusztus 18.

1917. augusztus 16-án a brit hadvezetés 10 hadosztállyal (ebből 2 volt francia) indított támadást az Ypres-től északra található német állások ellen. A hadművelet elsőleges célja Langemarck falu és a közeli Polygon Wood nevű erdő bevétele volt. A németek készültek a támadásra, így 5 védelmi vonalat építettek ki, valamint egy hatodik még építés alatt állt. E melett az első vonalban még számos kiserődöt (angolul pillbox) is építettek. Összesen 6 hadosztállyal és 5 ellentámadásra felkészített rohamcsapattal (Eingreif divison) rendelkeztek ezen a frontszakaszon. 
Tájkép Passchendaele mellett. Langemarcknál is hasonló körülmények vártak a katonákra.
Az egyik legnagyobb nehézséget azonban mindkét oldalon a heves esőzések okozta sár jelentette. Mivel ezen a szakaszon már több összecsapás is történt, a csatamező kráterekkel volt tele, melyek vízzel és sárral töltődtek fel. A támadásra induló katonáknak nehéz felszerelést (ami akár 45 kg is lehetett) cipelve, keskeny pallókon kellett felvonulniuk. Ilyen körülmények közt egy rossz mozdulat is végzetes lehetett: Ha véletlenül leléptek, egy vízzel telt bombatölcsérbe zuhanva a nehéz felszerelés egyszerűen lehúzta őket, és sokszor még azelőtt megfulladtak, hogy ki tudták volna menteni őket. Az időjárási- és terepviszonyok annyira rosszak voltak, hogy a támadás mellé rendelt 8 tankot végül nem vetették be, és a légierő is csak nagyon alacsony hatásfokkal tudott működni.

Az antant csapatok támadása szinte minden ponton sikeres volt, bevették Langemarck települését, és a harmadik német védelmi vonalat is elfoglalták, áttörést azonban nem értek el, így a csata végül eldöntetlen maradt. A veszteségek mindkét oldalon óriásiak voltak, noha a támadóké most is a jóval meghaladta a védőkét, a németek már egyre nehezebben tudták pótolni veszteségeiket, így azok sokkal fájdalmasabbak voltak. A brit és francia veszteség 36 190 fő volt (elesettek, sebesültek és hadifoglyok), míg a német "csak" 24 000 (ebből 2 087 fő hadifogoly).
Az ágyúzás felszaggatta a csatateret és számos elesett katona holtteste került újra a felszínre. 
C. L. Fox őrnagy az 502. Királyi Tábori Műszaki Századtól így emlékezett vissza: „Nem volt egy talpalatnyi szilárd föld sem ahová lépni lehetett volna. A becsapódott tüzérségi lövedékek újra és újra úgy felszaggatták a földet, hogy semmi szilárd nem maradt, amire lépni lehetett volna. Nem maradt más, csak a messzire nyúló, széttöredező föld, amely nyálkás gyilkos mocsárrá változott, és a vízzel teli kerekded alakú bombatölcsérek nyoma, amelyek olyannyira egybefonódtak, hogy csak a legnagyobbak és a legfrissebbek nyomai voltak egymástól megkülönböztethetők. 

A helyőrségek katonái óránként körbejárták az ellenséges tüzérségi lövedékek által okozott bombatölcséreket, betömve mind a legfrissebbeket, mind a régebbieket, amelyeket azóta elöntött a víz. Minden tisztelet ezeknek a derék katonáknak és fáradozásuknak, amellyel igyekeztek ellátni feladatukat.
Sártenger. A kép közepén egy kilőtt brit tank.
Testüket sár borította, ruházatuk bőrig ázott, a hidegtől merevvé és elgémberedetté váltak végtagjaik, miközben félelemtől remegve és holtfáradtan küzdöttek már több mint két napja az állandó életveszély és a folyamatos veszteségek ellenére, amelyek megtizedelték soraikat. A földi élethez való ragaszkodásuk csupán egy vékony hajszálon függött, amelyet inkább a fegyelem és a bajtársiasság, sem mint az élet szikrája táplált. A gyengébb idegzetű katonák, akik már nem bírták elviselni az ilyen mértékű megpróbáltatásokat és a velük járó feszültséget, végül önkezükkel vetettek véget az életüknek.” 



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP