2017. augusztus 14., hétfő

Kína hadat üzen az Osztrák-Magyar Monarchiának - 1917. augusztus 14.

Az 1900-ban kitört boxerlázadás leverése után az Osztrák-Magyar Monarchia egy koncessziós területet kapott a kínai Tiencsin városában. A koncessziós zóna, vagy korabeli nevén a Tiencsin osztrák-magyar telepítvény, 150 hektárt tett ki, és 30 000 ember lakta. Az itt élő kínai lakosság osztrák-magyar állampolgár volt. A közbiztonságra 40 fős tengerész-különítmény, valamint a helyi lakosságból toborzott 70 fős milícia ügyelt. 

Az osztrák–magyar koncesszió önellátó terület volt, mely rendelkezett saját fürdővel, színházzal, zálogházzal, iskolával, laktanyával, börtönnel, temetővel és kórházzal is. A terület és az itt működő konzulátus is az osztrák-magyar törvények, és nem a kínai hatálya alatt állt. A közrend védelme érdekében négy rendőrőrsöt telepítettek, és a kínai gyerekek részére angol nyelvű iskolát nyitottak.
Osztrák-magyar tengerészek Tiencsinben.
A közigazgatást helyi előkelőségekből válogatták, akiket az osztrák-magyar konzul és a katonai parancsnok felügyelt. Hatalmukat biztosította, hogy az önkormányzatot vezető tanácsban kettejüknek együttesen többségi szavazata volt. Az itt alkalmazott osztrák-magyar büntetőrendszer általában kisebb bűncselekményekkel foglalkozott, és azt az elvet követte, hogy az elkövetés helye alapján alkalmazták a törvényeket. Ezek szerint ha az elkövető kínai területen követte el a tettét, akkor a kínai törvényszék elé állították, ha a koncesszió területén, akkor az osztrák-magyar törvénykezési gyakorlatot követték.

A kínai hadüzenet célja kettős volt. Egyrészt biztosítani akarták a maguk számára a béketárgyalásokon való részvételt, valamint vissza kívánták szerezni a Shantung-félsziget feletti ellenőrzést. A hadüzenet után a kínai hadsereg ellenállás nélkül vonult be a területre - se a Monarchia, se a Német Császárság nem tudott semmit se tenni koncessziós területeik elvesztése ellen. Az itt állomásozó osztrák-magyar tengerészeket - köztük a Kaiserin Elisabeth cirkáló azon tagjait, akik 1914 őszén már nem tudtak visszatérni hajójukra -, internálták. A Peking melletti Wanschousze templom-negyedben kerültek elhelyezésre, alapvetően jó körülmények közt. 
A Monarchia főkonzulátusának épülete napjainkban.
Josef Bürger matróz így írt hadifogságáról: “Az internálásban nagyon jól megy a sorunk, jól és eleget étkezünk, egész nap sportolunk és sétálunk, és naponta legfeljebb két ember külön engedéllyel Pekingbe is bemehet. […] Jó konyhánk van, ahol saját, Prágában tanult szakácsunk főz, akinek négy kínai segít. Szerdán és vasárnap bécsi szelet, szombaton gulyás, pénteken palacsinta az ebéd.”[1]

A háború további részében a Monarchia felkérésére a semleges Hollandia képviselte az osztrák-magyar érdekeket Kínában. A terület elvesztését végül a békeszerződések véglegesítették: Ausztria az 1919-es saint-germaini béke, Magyarország pedig az 1920-as trianoni békediktátum aláírásával mondott le a terület feletti jogairól. A fogságba esett tengerészek első turnusa 1920. február 22-én indult el Sanghajból. Hajójuk Hamburgba futott be, ahonnan vonat hozta haza őket Magyarországra.  

[1] Balogh Tamás: A "piros-fehér-piros" a Sárga-tengeren - A Kaiserin Elisabeth cirkáló története. Schöck Kft. (Szekszárd), 2009.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP