2018. március 25., vasárnap

Hindenburg jelentése - A Nagy Háború anekdotái - XXXV.

1918 márciusában tört ki a nyugati fronton a világháború legtombolóbb csatája, az úgynevezett császárcsata. Hindenburg vezértábornagy, az összes német hadak legfőbb parancsnoka a következő jelentést adta ki a szörnyű dulakodás első napján:

„Mélységes tisztelettel jelentem császár és királyi Felségednek, hogy a német nemzet minden törzsei készen állnak történelmünk nagy feladatának végrehajtására. Száznyolcvan kilométeres arcvonalon reggel négy órakor porosz, sváb, bajor, szász, pomerániai, Württembergi, pfalzi, türingiai és schleswig-holstein zászlóaljak és ezredek, a halálmegvetésben egymással vetélkedve, hatvan kilométeres frontszélességben és negyvenöt kilométeres mélységben betörtek az angol és francia állásokba. Rohamsisakos osztagaink száztízezer angolt és franciát ejtettek foglyul, kétezer ágyút, ötezerkétszáz géppuskát s számtalan tankot zsákmányoltak. Isten velünk van.”

Ugyanezen a napon a török nagyvezérkar is kiadta hadijelentését. Így hangzott:

„Félelmetes csapataink a mai napon ellenállhatatlan és kivédhetetlen lendületű szuronytámadásaik után egyszersmindenkorra tönkreverték s ezáltal örök időkre megalázták a makacs ellenséget. Zsákmányaink tömkelege beláthatatlan ... Foglyot nem ejtettünk ugyan, de rohamosztagaink csodálatos győzelmet vívtak ki, miközben sikerült két géppuskát, tíz kézifegyvert, három tevét és hatszáz homokzsákot zsákmányolniuk. Az ellenség minden ponton pánikszerűen menekült.

A két hadijelentés közül Hindenburgé volt a szerényebb.

(Komáromi János közlése, Budapest. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)

Read more...

2018. március 21., szerda

Magyar vitézek a világháborúban: Vitéz Pályi Lajos

Szegény földmíves volt. A tiszanagyrévi határ földjeiből, ahol a kenyerét napszámmal kereste, a telekkönyvekben nem volt a nevére írva egy hold föld sem. De az ő szívébe, oda be volt írva nemcsak Tiszanagyrév; oda be volt írva a hazaszeretet aranybetűivel az egész nagy, áldott, édes Magyarország.

Amikor a nehéz kapa-kaszanyelet letette kezéből, hogy fegyvert ragadjon, nem úgy gondolkozott, hogy neki semmije sincsen, amit védjen; hanem áhítatos nagy-nagy szeretettel véges-végig nézett faluja határán s a messze Kárpátok kékjéig szétáradt mélységes érzéssel lelkéhez ölelte a hegyet, a rónát, az egész országot s úgy suttogta egész halkan, mint az imádságot: Szeretlek, megvédlek!

S ez a szent fogadás a szegény napszámost vitézzé emelte, hőssé magasztalta.

A világháborút kezdetétől csaknem megszakítás nélkül harcolta végig. Bejárta a szerb, a montenegrói, az albán s az olasz harcteret. Rövid idő múlva tele volt a melle kitüntetésekkel s tartalékos tizedesből törzsőrmesterré lett. Hadiszereplése egész hősköltemény, melynek kivonata röviden így hangzik:

1914. szeptemberében a nagyváradi népfölkelő gyalogezreddel résztvett a cigányszigeti ütközetekben. Ez utóbbiban kétszer is megsebesült: Α bal lábán s a jobb kezén. A keze sebétől a gyűrűs- és a kisujja béna is maradt.

December elején már Szerbiában van s visszavonulásunk után a Loznica körüli Atimonbergwerknél ismételten behatolt a már kiürített zónába s több ottszorult csapatrészünket kisegítette a veszedelemből s igen sok hadiszer megmentésével is érdemeket szerzett.

December végével egy szerb sziget megszállásánál tüntette ki magát. Majd meg a megáradt Drinán ismételten átkelve, önkéntes felderítéseket végzett s veszedelmes vállalkozásaiból mindig igen értékes jelentésekkel tért vissza.

1915. október 6-án a drinai áttöréskor Radovinci mellett, Limanska Adánál merész hadicsínnyel némított el egy szerb üteget, amely csapatainkat rendkívül veszélyeztette.

Azután szokott vitézségével vette ki részét a Szerbia elleni őszi offenzívából s november végén a Mucau-hegy elfoglalásánál a kis ezüst vitézségi érmet érdemelte ki.

Montenegrón át Albániában került zászlóaljával, ahol kiváló partvédelmi szolgálataiért tiszthelyettessé léptették elő.

Alig birkózott meg a maláriával, már ismét ott küzdött az I. népfölkelő gyalogezreddel az olasz harctéren. A Tagliamentótól harcolva jutott el a Piave-partig s ragyogóan példás vitézségével vett részt a piavei áttörésben. Majd vízzel elzárva a csapatainktól, hét nap és hét éjtszaka harcolt hősiesen az olaszok ellen.

A legszebb hőstette mégis a Lovcsen-hegy elfoglalásához fűződik. Ennek a kiváló hőstettnek állítsunk itt külön emléket.

1916. január 8. és 11. között folyt le ez a merészen elgondolt s következményeiben messze kiható, remek hadművelet, amely a Balkán legerősebb várkapuját nyitotta meg nekünk s amelynek sikerében a 4. népfölkelő zászlóaljnak s nevezetesen Pályi Lajosnak és szakaszának dicséretesen jelentékeny része van.

A Lovcsen elleni támadás 8-án, reggel 2 órakor indult ki a Cattarói öbölből. A szívós cernagorcok rendkívül kemény ellenállást fejtettek ki. Nagy küzdelem árán sikerült csak lépésről-lépésre visszanyomni őket. Az első napon át tartó szakadatlan harcban alig három kilométernyire juthattak előbbre csapataink

A rettenetesen nehéz, sziklás-szakadékos és meredek terep estére már kimerítette páratlanul kitartó és edzett csapataink végső erejét is. A Golis és Vratnó csúcsok közötti nyeregből pedig olyan heves ágyú- és gépfegyvertüzet ontott alá a makacs ellenfél, hogy az előnyomulás lehetetlenné vált.

A támadás átmenetileg másutt is megakadt. A zászlóalj terepszakaszán pedig minden további kísérlet kilátástalannak mutatkozott.

Az ellenséget nemcsak a bevehetetlennek tartott hegyi állás előnyei segítették, hanem az időjárás szeszélye is ellenünk fordult. Estefelé hirtelen felhőszakadás jött. Bőrig ázott csapataink szabad ég alatt dideregve szenvedték át a januári éjszaka fagyos, szeles dühét. Másnap hajnalban méteres hó fedte az egész vidéket.

A Lovcsen-hegy hóval borított tetője zordul és mogorván, haragosan nézett rajvonalainkra, akárcsak egy óriási fehér jegesmedve nézne a lábára kúszó hangyarajra. Villogó szemének mérges szikrázása teljesen olyan volt, mint az ágyúcsőtűz vészes lobbanása. Ingerült morgása semmiben sem különbözött az ágyúdörgéstől. .. Valóban az is volt.

De a nyüzsgő rajból két dacos hős magyar farkasszemet nézett a fehér óriás tüzes haragjával. Az egyik Pályi volt, a másik pedig századparancsnoka.

A tiszanagyrévi magyarnak a szemében egyszerre csak elszánt gondolat fogant meg. És a gondolatból eltökélt szándék lett, akarat lett, erősebb, szilárdabb, mint a Lovcsen-hegynek kemény sziklatömbje. Erősebb, mert hiszen a dacos sziklát is akarta bírni.

A századparancsnok, akinek gondolata Pályi Lajoséval összetalálkozott, szívesen fogadta hős altisztje vitéz elhatározását s alkalmat nyújtott a hamar elkészült terv kiviteléhez. Pályit kivonta a rajvonalból szakaszával együtt s kiküldte a zászlóalj balszárnyának biztosítására. A többi már Pályi Lajos dolga volt.

Pályi megbeszélte tervét embereivel, akik — mindannyian jó magyar vitézek — szívesen és önként vállalkoztak a veszélyes feladatra. Most már csak az alkalmas időpontot kelett bevárniok.

Hajnali három órakor hozzá lehetett fogni a nehéz kivitelhez. A legnehezebb szerepet Pályi magának tartotta fenn. Szabó szakaszvezetőt megbízta, hogy a szakaszt a legnagyobb csendben olyan távolságra vezesse utána, hogy az éjhomályban éppen csak lássák még egymást; jómaga pedig Vékony szakaszvezetővel előrement, hogy a szakasz biztosítását önmaga lássa el s hogy személyesen tájékozódva mindenről, a pillanatnyi helyzet szerint intézkedni tudjon.

A töretlen hóban, a meredek lejtőn megkezdődött az előnyomulás. Ezernyi veszéllyel s emberfeletti fáradsággal járó munka volt ez. Itt az egyik ember bukott el a hóban, amott egy másik, alig jutott egy-két lépésnyit előre, újra visszacsúszott egy-két emeletnyit. Sokhelyütt négykézláb kellett a meredek lejtőn feljebb kúszni. S ilyen körülmények között észrevétlenül kellett átjutni az ellenséges őrszemek s a terepnek megfelelően szabálytalan szaggatottságban elhelyezett rajvonalak között. Ha csak egy cernagorc észreveszi őket, egymaga egyenkint valamennyiöket a halálba küldi a sziklák mögötti biztos leshelyéről.

Csakhogy Pályi Lajos hiúzszemmel és sasfüllel idejében meglátott és megneszelt mindent. Rendkívül ügyesen vezette szakaszát. És az emberei egy hangtalan jelre, ügyesebben, mint a havasi mormoták, egy pillanat alatt eltűntek a hóban, nehogy az ellenség észrevegye őket 

Nehéz akadály volt a magas hóréteg, de megvolt az előnye is: ha belefúródott, nem igen látszott ki belőle az ember.

Leírhatatlan fáradalmak után a szakasz közel ért céljához: a Kolozurn nyergéhez. Pályi már fenn is volt a nyereglaposban. A hóban elbujtatott szakasznak pihenőt rendelt, amíg ő odafenn töviről-hegyére kikémleli a cernagorcok erejét, állását.

Vakmerőségének és ügyességének hála sikerült is az ellenség közelébe férkőznie. Hűséges bajtársával, Vékony szakasz vezetővel, egészen az ellenséges ütegállásig hatolt. Három ágyút és vagy 50 montenegrói harcost vettek észre, akik a nyereghajlás mögött a tűz körül melegedtek. Nyilván lehetetlennek tartották a jó cernagorcok, hogy az ellenség őrszemeik között, s rajvonalaikon át észrevétlenül a tüzérségi állás közelébe férkőzhessen. Éjszaka idején, a csuszamlós lejtőn, a hegyszakadékok mély sírgödrei között, amiket csupán a süppedő hó fed be, mint odakészített halotti szemfedő vagy koporsófödél ... Nem! itt most feljönni, istenkísértés...
Míg ők a tűz körül ezen gondolatok megnyugtató csendjében nyugodtan melegedtek, Pályi visszament a szakaszához s hamar intézkedett. Sarlóalakú rajvonalba állította fel embereit. Aratásra készült. A sarló élét nekiigazította, azután nekilendítette az ellenségnek. A tűz körül melegedő cernagorcok elhűltek, de csakhamar túlontúl is kínos melegük lett... Pályi Lajos remek sarlója megvillant és szikrázni kezdett. A meglepő gyorstűz minden ellenállást lehetetlenné tett. Mind a három ágyú hatalmukba került anélkül, hogy az ellenség csak egy puskalövést leadhatott volna. Az ellenség részben megsemmisült, részben megfutott. A Kolozum-nyereg most már a miénk. Lovcsen kemény sziklakapuja ezen a ponton be volt már törve.

Egy-két ilyen csapás kellett csak még s győzedelmes seregünknek megnyílt az út Montenegró belsejébe.

... Aki az áldatlan Lovcsen szikláján is ennyi dicsőséget aratott a magyar katona hírének, az megérdemelte, hogy többé ne legyen részarató munkás, hanem saját földjén arassa az Isten bőséges áldását.

Tiszanagyrév határában a jó Isten ezt is megadta neki, mert ott van nevére bekebelezve a vitézi telek, melyet Sváb Gyula földbirtokos felajánlásából kapott.

Szinte látom őt most, aratás idején ... Mialatt villogó kaszáját megfeni, arrafelé néz el, ahol a távolban a hegyeket sejti. Homloka elborul, a szeme megvillan s aztán nagyot lendít a kifent szerszámon, mintha haragudnék.

Hogy miért haragszik? ... Isten látja lelkét, nagy oka van rá!

(Forrás: Berecz Ferenc: Magyar vitézek a világháborúban. )

Read more...

2018. március 19., hétfő

Az antant megkezdi a semleges Hollandia kereskedelmi hajóinak lefoglalását - 1918. március 19.

A semleges Hollandia nehéz helyzetbe került a Német Birodalom köré vont brit blokád, és az ez ellen indított tengeralattjáró háború miatt. A britek, hogy a hollandok ne tudják kijátszani a blokádot, arra köteleztek minden Hollandiába tartó holland hajót, hogy megálljon egy brit kikötőben átvizsgálás céljából. A németek ezzel szemben egy keskeny korridort biztosítottak a hollandoknak, hogy kijussanak az Atlanti-óceánra, de minden holland hajóra kilövési engedélyt adtak ki, mely megállt brit kikötőben. Ez a patthelyzet azt eredményezte, hogy a hollandok utasították a hajóikat, hogy maradjanak a kikötőkben, nehogy elsüllyesszék, vagy elkobozzák őket.

Ez a helyzet nagyon rosszul érintette a holland kereskedelmet, az ország pedig komolyan megszenvedte az 1918-as telet, habár a külvilággal való kapcsolat a brit konvojokon keresztül továbbra is fennmaradt. A holland kereskedelmi társaság mindent megtett, hogy ebből a helyzetből kilábaljon az ország. Hosszú és titkos tárgyalások után arra az egyezségre jutottak, hogy a britek lefoglalhatják a kikötőikben álló holland hajókat, cserébe a maradék holland hajók szabadon hajózhatnak. 

A megállapodás végrehajtásával azonban komoly gondok voltak. Először is a holland kormány, mely némileg szimpatizált a németekkel, nem volt elragadtatva az ötlettől, hogy adják át a hajóik nagyobb részét a briteknek. Attól tartottak, hogy a németek bosszút állnak, és a tengeralattjáróik a holland kikötőket is blokád alá vonják. A késlekedés miatt az antant több ultimátumot is intézett a holland kormány irányába. A hollandok végül március 18-án elfogadták az ultimátumot, de csak fenntartásokkal. Két nappal később a US Navy megkezdte az amerikai kikötőkben állomásozó 70 holland hajó lefoglalását, amit másnap a Royal Navy is megtett. Ugyan a hajók tulajdonosainak kompenzációt ajánlottak fel, és a holland tengerészek hazaszállítását is vállalták, de az egész ügy az amerikaiak számára nagyon kellemetlen volt. Egy évvel korábban azzal a jelszóval léptek be a háborúba, hogy a semleges országok hajózási jogait biztosítani kell, most pedig egy semleges ország hajóit foglalták le. 

Uncle Sam-nek jó fogása volt.

Read more...

2018. március 1., csütörtök

IV. Károly király Horthy Miklós sorhajókapitányt nevezi ki az osztrák-magyar haditengerészet parancsnokának - 1918. március 1.

Az uralkodó 1918 március elsején nyugdíjazta Maximilian Njegovan tengernagy flottaparancsnokot, és kettéosztotta a parancsnokságot. Horthy Miklós ellentengernagyot, a NOVARA korábbi parancsnokát nevezte ki Flottaparancsnoknak, míg Holub altengernagyot a Hadügyminisztérium Tengerészeti Osztályának vezetőjének. Horthy így emlékezett vissza kinevezésére:

"Időközben az Adria déli kapuját, melyet a múlt májusban feltörtünk, ismét elreteszelték. A szövetségesek római flottaértekezlete 1918 februárjában megegyezett abban, hogy az otrantói tengerzár biztosítása „a legnagyobb figyelmet érdemli”. A brit rombolók számát negyvenre emelték fel és még tizenkét francia is csatlakozott hozzájuk. 76 halászhajó és az amerikaiak búvárnaszádvadász flottillája állta az őrséget. Jelentősen megerősítették a tengeri repülők állomásait; a repülőgépek sebessége és hatótávolsága időközben igen megnövekedett.

Ekkor érkezett az a parancs, mely engem két idősebb bajtársammal, Keil és Holub ellentengernagyokkal együtt Badenbe rendelt a legfelsőbb hadiszállásra. Károly király kihallgatásom alkalmával közölte, hogy a flotta parancsnokává nevezett ki.

Váratlanul ért ez a kitüntető megbízás és arra kértem Ő Felségét, hogy térjen el ettől a szándékától. A háború negyedik évében a flottaparancsnok a végső eredmény kialakulására semmi esetre sem gyakorolhat döntő befolyást. Azonkívül nagyon sok nagyérdemű kitűnő tengerésztisztet előznék meg, ami nem jó benyomást kelthetne.

Az uralkodó azonban ragaszkodott elhatározásához, mert – mint mondotta – a tengerészet néhány magasabb tisztségé- ben is fiatalabb erők kellenek.

Holub ellentengernagy a közös hadügyminisztérium tengerészeti főosztályát vette át. Keil ellentengernagyot a badeni legfelsőbb hadiszállás rendelkezésére tartották. Én pedig átvettem a lázadni készülő flotta parancsnokságát.

Az első napokban az egyik rombolón, mely Albániába tartó szállítóhajóink kíséretéhez tartozott, összesküvést lepleztek le. Két matróz, az egyik cseh, a másik pedig görögkeleti vallású horvát, arra törekedett, hogy a legénységet kifutásuk után a tisztjeik meggyilkolására bírja és ezután azt tervezték, hogy Anconában átállnak az ellenséghez. A készülő lázadásról feljelentésből idejében értesültünk. A két matrózt letartóztattuk és a flotta haditörvényszéke halálra ítélte őket. Ezt az ítéletet jóváhagytam és elrendeltem, hogy a másnapi kivégzésen minden hajóról 20-20 ember legyen jelen. Egyelőre ennyi elég volt a legénység észretérítésére.

Tudtam azonban, hogy az ilyen elrettentés önmagában nem kielégítő rendszabály. Az év elején már szereztünk keserű tapasztalatokat a Cattaroi-öbölben kitört lázadás folyamán. Ekkor a Bécsben és más városokban kitört általános sztrájkkalkapcsolatban a hajókra felhúzták a vörös zászlót és sokat fáradtunk, amíg a felkelésen úrrá lettünk.

Szilárd fegyelem helyreállítására a legjobb módszernek azt tartottam, ha legénységünket harcba vetjük. Föl kell ráznunk petyhüdtségükből azokat, akiknek a füle mellett még sohasem fütyült golyó."

(Forrás: Horthy Miklós: Emlékirataim. Budapest, Európa, 1993.)

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP