2018. július 9., hétfő

Elsüllyed az SMU 10 tengeralattjáró - 1918. július 9.

A budapesti Ulmansky János sorhajóhadnagy 1918. május 26-án vette át az SMU 10 parancsnokságát. Feladata az olasz partok előtti járőrözés volt. 1918. július 7-én azzal a paranccsal futott ki Brioniból, hogy Margeritha és Cortelazzo között foglaljanak lesállást. Másnap hajnalban megpillantották Caorle templomát és a Piave előtti világítótornyot. Megálltak, kiszellőztettek, majd lemerültek. A parancsnok a továbbiakat így írta le a jelentésében: 

"A naszád az útját a part irányába a legkisebb erővel folytatja. Kilenc óra 15 perc: hat tengeri mérföldre észak-északkeletre Caorlétől megállás, lavírozás. Egész nap nem lehetett megfigyelni semmiféle forgalmat. A naszád 21 óra 30 perckor felemelkedik. A kormány pörgettyűs tájolója haváriázik. Indulás a nyílt tengerre. Állj, akkumulátorok feltöltése, szellőztetés. A másik tájoló is elromlik, mert érintkezési zavar keletkezett. Július 9-e két óra, mindkét tájoló kijavítva. Négy óra 30 perc: 11 tengeri mérföldre észak-északkeleten Caorlétól. Indulás Caorle felé. Öt óra 30 perc: 6 tengeri mérföldre Caorlétól. Megállás, szellőztetés, lemerülés és lebegés. Nincs forgalom. A naszád fél mérföldet sodródik keletre. 
Az SMU 10 kikötőben.
15 óra 15 perc: hat mérföldre észak-északkeletre Caorlétől. Lemerülés 15 méterre csekély helyzetkorrekcióra. 16 óra 15 perc: öt tengeri mérföldre észak-északkeletre Caorlétól megáll a naszád és lavíroz.

16 óra 30 perc. Mialatt a naszád periszkópmélységben lebeg (11 méter), hihetetlenül közel erős robbanás. A világítás nyomban megszűnt. Minden, ami nem volt erősen rögzítve, mint pl. szükséglámpa, kulcsok és dobozok, leestek, a szegecsek egész sora kilazult. 

A naszád néhány másodpercen belül nekiütközött a tengerfenéknek. A mélységmérő 19 métert mutatott..."

A parancsnok ekkor a merülőtartályokat telefúvatta sűrített levegővel, és az U 10 lassan a felszínre emelkedett. Mivel ellenséges hajót, vagy repülőgépet nem láttak, nyilvánvalóvá vált, hogy aknának ütköztek. A személyzet azonnal átvizsgálta a naszádot, hogy a károkat felmérjék. Mivel a sérüléseket nem tudták kijavítani, és a gépek is felmondták a szolgálatot, jelzésekkel értesítették a caorlei jelzőállomást, és sürgős segítséget - légi oltalmazást - kértek. A betóduló víz lassan elérte az akkumulátorokat, így a gázképződés is megindult, és már a naszád felszínen tartása is komoly kihívást jelentett. 17 óra 40 perckor délnyugat felől két olasz repülőgép jelent meg az égen. Gyorsan felállították a fedélzeten a géppuskát, néhány ember pedig puskát ragadott, ám a gépek visszafordultak Velence irányába. 

Este hat óra magasságában a jelzőállomás jelentette, hogy a PM 2 őrnaszád kifutott Triesztből. A PM 2 18 óra 20 perckor érkezett az SMU 10-hez. Ugyanakkor értesítették Ulmanskyt, hogy egy torpedónaszád is kifutott, hogy vontába vegye őket. A vontatást 19 óra 45 perckor kezdte meg a torpedónaszád, de az egyre erősödő szélben a kötelek ismételten elpattantak. Több mint két órai próbálkozás után feladták a kísérletet. Ulmansky kiadta a parancsot a hajó elhagyására. Mindenki magáhozz vette a legfontosabb tárgyait, majd lezárták a nyílásokat, az U 10 pedig Caorlétól két tengeri mérföldre lassan elsüllyedt. 
Az átépítés utáni új toronnyal.
Az esetet az U 10 rádiótávírásza, Toniutti Károly a Magyar Haditengerészeti Egyesület Közleményei 1942. évi 7. számában megjelent, "A halálra sebzett tengeralattjárón" című írásában így írja le:

"Estefelé, egyszerre csak egészen váratlanul, tompa dörrenés reszketteti meg az U 10-et, és a hajó nyomban féloldalt dől. Benn az állványokról minden, ami nincs csavarral a talapzatához erősítve, vad csörömpöléssel esik le. Egyidejűleg a villanyvilágítás is kialszik. A parancsnok persze nyomban kiadja a parancsot, hogy a szükségvilágítást indítsák meg, de az akkumulátorok már nem működnek. A süket sötétségben egyszerre csak azt érzik, hogy a hajó valaminek csendesen nekiütődik: nyilvánvaló, hogy lesüllyedt a tenger mélyére, s most érte el a tengerfeneket. A sötétségben egy kétségbeesett kiáltás harsan végig a hajón:

- A torpedócső mellett víz ömlik a hajóba! 

Csakugyan hallani, amint a betóduló víz csobogva zuhog be a hajó testébe. Már elérte az elektromos elemeket, aminek következtében mérges klórgáz fejlődik, ezenfelül pedig a hajó egész teste villanyárammal telítődik, úgyhogy a folyamatosan rázó áramok miatt kínszenvedés a vason állni. A levegő mind jobban összepréselődik, s az emberek arcán a finom hajszálerek sorra megpattannak; nincs már egyetlen ember sem, akinek orrán, száján, de még a szeméből is ne folyna a vér.

Csak egy lehetőség van, ami talán még segít. A hajónak meg kell vállnia a hulló tönktől (a külső, könnyen eltávolítható fenéksúlytól), amely egyébként azt a célt szolgálja, hogy a naszád szükség esetén hirtelen víz alá merülhessen. Igaz, hogy ha ezt a hulló tönköt leejtik a hajó testéről, s ez a manőver sikerül, akkor többé nem merülhetnek víz alá, még akkor sem, ha körülöttük ezer ellenséges ágyú torka gránátvihart okád feléjük. De mindegy, bármi sors is jobb, mint itt lent, tehetetlenül megfulladni!

A vezényszóra a hulló tönk csakugyan leválik a hajóról, azután néhány percnyi izgatott figyelés, majd odafenn a parancsnoki torony kerek üvegén egyszerre halványan derengeni kezd a világosság

Megmenekültünk!

Alig érnek a víz színére, s a parancsnok felcsapja a torony csapóajtaját s a hajó gyomrában felgyülemlett összepréselődött levegő valósággal kiröpíti őt a szabadba. A személyzet a toronylépcső alján gyülekezik és igyekszik mihamarabb kijutni a friss levegőre. 

Végre ott állnak mind a tizenhatan a félreborult naszád fedélzetén, s most már tisztán látni, mi is történt: az U 10-et nem lövés érte, hanem ellenséges aknának futott neki, amely feltépte a hasát. A robbanás magával vitte az aknaelhárító hálókat is (amelyek ezek szerint mit sem értek), meg a rádióárbócot is; itt vannak most a nyílt tengeren, menthetetlenül kiszolgáltatva a viharnak, az ellenségnek.

S csakugyan, az olasz part felől már is viharsebességgel közeledik két hadirepülőgép, mélyen repülnek el a fejünk felett, őgy hogy a gépek bombavető készülékeit tisztán lehetett látni. A repülők is látják a halálra sebzett tengeralattjárót. De a repülő, még ha ellenség is, lovagias. Nem bántja a lefegyverzett ellenséget, hanem még tiszteleti kört is húz fölötte, s úgy repül vissza a szárazföld felé. Ebből azonban baj lehet, mert bizonyosan olasz "mentőhajókat" küldenek a tehetetlen tengeralattjáró után, s akkor az egész személyzet hadifogságba jut. 

A gépészek sietve lemennek a hajó gyomrába, és megpróbálják a motorokat valahogyan begyújtani. A kísérlet - úgy tűnik - sikerül. A motorok egy darabig csakugyan továbbviszik az U 10-et, de aztán egyszerre csak nagyot nyekkenve leállnak. Sebaj, már látszik az osztrák partvidék. Az egyik tengerész felkúszik a rádióárbóc megmaradt csonkjára, s zászlókkal egyre-másra vészjelzéseket ad le a part felé, hátha valaki észreveszi. S csakugyan, egy félórai izgalmas várakozás után a partról is fellibbenek a jelzőlobogók: megértették a vészjeleket, és sürgönyileg rendeltek Triesztből mentőhajókat. Addig az U 10 legénysége tartsa magát. 

Estefelé csakugyan feltűnik a látóhatáron három gyorshajó kéményfüstje, s hamarosan  ide is érnek. Az egyik messze előrerohan, tovább az ellenség irányába, hogy idejében jelt adjon, ha ellenséges egységek közelednének. A másik két hajó csónakokat bocsát le, se ezek az U 10 oldalán simán kikötnek, hogy felvegyék a tizenhat szerencsétlenül járt tengerészt.

Most már csak az lenne hátra, hogy magát a tengeralattjárót is megmentsék. A két hajó kartvastagságú acélköteleket húz rá a tengeralattjáró testére, de a kötelek a vízbeömlés folytán erősen megnövekedett súly alatt cérnaszálakként szakadnak ketté. Ezt a menővert többször is megkísérlik. Egyszerre csak ágyúlövés reszketteti meg a levegőt. Az előrefutott jelzőhajó adja le a vészjelet: siessetek, ellenséges hajók közelednek! Nincs más hátra, mint az U 10-et elsüllyeszteni. Aztán a mentőhajók máris teljes gőzzel futnak a kikötő felé..."

Az elsüllyedt U 10-et július 25-ére a HERKULES mentőhajó kiemelte és Triesztbe vitte. A munkálatokat a CSEPEL romboló és két torpedónaszád biztosította. A károk felmérése után megállapították, hogy csaknem az egész naszádot újjá kell építeni. A munkálatokat megkezdték, de a háború végéig már nem tudták befejezni. A félkész hajót végül a városba bevonuló olaszok lefoglalták, majd később lebontották.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP