péntek, július 13, 2018

Megsemmisül a japán Kawachi csatahajó - 1918. július 12.

A Kawachi a két tagból álló Kawachi-osztály vezérhajója volt, és 1912. március 12-én állt szolgálatba, mint Japán első dreadnought-típusú csatahajója. 1910. október 15-ei vízrebocsájtásánal Meiji császár is jelen volt. Az első világháború kitörésekor Yokosuka-ban állomásozott.
A Kawachi fénykorában. Jól látszik a lövegelrendezése.
1914 október-november folyamán a Tsingtao városát védelmező német ütegeket bombázta. 1915. január 8-án Yokosuka-ban volt, amikor a győzelmes Második Hajóraj visszatért Japánba. Ezután az Első Hajórajba osztották be, majd 1917 őszén felújították. 

A Kawachi 1918. július 11-én tért vissza az Első Hajóraj kötelékébe Yoshimoto Masaki parancsnoksága alatt, és a Tokuyama-öbölben vetett horgonyt. A másnapi torpedó gyakorlatot a viharos időjárás miatt törölték, így a csatahajó a nap további részét is az öbölben töltötte. 15:51-kor egy hangos robbanás hallatszódott a jobb első lövegtoronyból, és nagy mennyiségű füst tört fel a lövegből, valamint az első és második kémény között. Két perccel később a csatahajó fokozatosan jobbra dőlt, majd 15:55-kor felborult. A robbanás idején a hajón több, mint ezer ember tartózkodott. A katasztrófa 600 tengerész életét követelte. A túlélők száma 443 fő volt.
A Kawachi egy képeslapon.
A haditengerészet már másnap felállított egy vizsgálóbizottságot Murakami Kakuichi altengernagy parancsnoksága alatt. A bizottság először szándékos gyújtogatásra gyanakodott, de mivel ezt semmi sem támasztotta alá, ezért arra jutottak, hogy a bomlásnak induló kordit öngyulladása okozhatta a robbanást. 1918 január-február folyamán megvizsgálták a Kawachi lőszerraktárait, de semmilyen erre utaló nyomot nem találtak. A bizottság végül a korditgyártás- és kezelés ellenőrzésének szigorítását javasolta.

A Kawachi kiemelését egy ideig fontolgatták, de túlságosan költségesnek találták, és legalább egy évvel késleltette volna az új csatacirkálók építését, ezért elvetették. A Kawachit végül 1918. szeptember 21-én hivatalosan is törölték a flotta állományából. A roncs egy részét ugyan szétbontották és kiemelték, de a hajótest nagy része még ma is ott van, ahol elsüllyedt.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP