2018. október 14., vasárnap

Festősegédből admirális - A Nagy Háború anekdotái - XLV.

Életem legnagyobb élményei közé tartozik, ha régi barátommal, Erőss János dr. nyíregyházi ügyvéddel kerülök össze. János barátom feltűnéstkerülő ember, de ha sikerül rávennem egyszer, hogy beszéljen szibériai élményeiről, mély meghatottsággal tudnám elhallgatni három napig egyfolytában. Pedig Erőss János sohasem színez, mindig a könyörtelen valóságot beszéli el. . .

De van is miről beszélnie!

Őróla túlzás nélkül el lehet mondani, hogy az egykori monarchia legvitézebb katonája volt (négy hónap alatt lett egyévi önkéntes-káplárból hadnagy!), amikor szibériai fogságba jutott és hogy hat esztendőn keresztül miken ment át, attól számítva, az megcsúfol minden fantáziát. Egyízben huszonhét hónapig állt (és nem ült!) muszkavörösök börtönében, egy többméteres mély lyukban s nehéz vasgolyók voltak rákötözve a lábára. Ennek az lett aztán a tragikomikus következménye, hogy amikor szabadulhatott végül s leszedték róla a béklyókat, a lábait magasra kapkodva járt a táborban. Tudniillik túlságosan könnyűek lettek a lábai.

Esztendőkre nyúló fantasztikus kalandjai alatt, darab ideig az ellenforradalmi Szemenoff tábornoknak volt a páncélvonat-parancsnoka. Ebben a beosztásában elfogott magyar vörös katonákkal fűtögetett be a mozdonyba. Szörnyű kegyetlenségnek látszik ez, tudni kell azonban, hogy amikor — előbb még — ő volt a magyar vörös katonák fogságában, vele is be akartak fűteni. Ugyancsak a páncélvonat mozdonyába.

Teméntelen kalandja közül csak egyet!

Tizenhatszor szökött a fogságból, de csak tizenhetedszer sikerült hazakerülnie Magyarországra. Egy ilyen szökése alkalmával, amelynél egy magyar tanító volt bujdosótársa, valami szibériai kisváros utcáján ácsorogtak a Bajkál-tó mellett. A Bajkáltavon az ellenforradalmi flotta éppen akkor vette üldözőbe a bolsevisták hadihajóit s a vörös tengerészek — partnak szorítva — éppen ebben a városkában szállottak partra. Tegyük hozzá, hogy nem menekültek, de még csak nem is kapkodtak fejvesztetten: ahelyett katonai rendben, kimért lassú ütemben haladtak végig a városka főutcáján.

Az élen tengernagyuk haladt, kifogástalan díszben. A csillogó ruhájú, vállrojtos tengernagyot megbámulta mindenki, amint lassan, kemény lépésben ment legelői, nem nézve sem jobbra, sem balra. Erőss János, amikor velük egy vonalba ért a tengernagy, csillogó ruhájára célozva, így szólt vele menekült tanító barátjának félhangon és persze magyarul:

 — Az anyját ...!

Hanem csaknem hasravágódott. A vörös tengernagy ugyanis, anélkül, hogy feléje tekintett volna, odakiáltott, ugyancsak magyarul:

 — Ne pofázz!!

Csak délutánra sikerült megtudni Erőss Jánosnak, hogy a vörösök bajkáltavi flottájának legfőbb parancsnoka senki más, mint egy Friedmann nevű budapesti szobafestősegéd.

De alighogy megtudta ezt, már menekült is tovább. Esze nélkül

(Komáromi János közlése, Budapest. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP