csütörtök, március 31, 2016

Újabb Zeppelin támadás London ellen - 1916. március 31.

1916. március 31. holdvilágmentes éjjelén a németek felújították a Nagy-Britannia elleni Zeppelin támadásokat. 

Az első éjszaka 7 léghajó indult London irányába. Strasser gyanította, hogy a britek lehallgatják a rádió adásait, ezért megtiltotta a felszállással kapcsolatos üzenetek küldését. Az Anglia felé tartó út során az L 9-et súlyos baleset érte. Az elülső gondola egyik motorjának feszítőhuzala elszakadt, és feltekeredett a propellerre. A huzal megrántotta a motort, a gondola hátsó része pedig belevágódott a hajótestbe. A közel hat méteres propeller átvágta a bordákat, szétszakította a huzalokat, összetörte a tartókat, majd darabokra tört, a szilánkjai pedig kiluggatták a gázcellákat. A hajó hirtelen orr nehézzé vált, majd megindult a föld felé, miközben a motorok még mindig maximális fordulaton jártak. A bajt tetézte, hogy a motorvezérlő kábelek is elszakadtak. Az L 9-et csak úgy tudták megmenteni, hogy manuálisan állították le a motorokat. Ezután a legénységnek sikerült visszaszereznie az irányítást a léghajó felett, és az visszatért bázisára. 

Az L 13 hasonlóan balszerencsés volt. 2,5 tonna bombával a hasában meleg levegőbe került, ami olyannyira lecsökkentette a maximális repülési magasságát, hogy Mathy parancsnok a visszafordulást fontolgatta. Miután ledobta az első gyújtóbombákat, egy légvédelmi üteg tüzet nyitott rá, és átütötte az egyik gázcellát. Mathy ezért kioldotta az összes bombáját, és visszafordult. A helyzet annyira súlyos volt, hogy egy gyors jelentést is megírt, amit kidobott az egyik ablakon, számolva azzal az esettel, hogy nem jutnak haza. A legénység megfeszített tempóban dolgozott, hogy befoltozza a lyukakat, így végül sikerült visszatérniük a kontinensre. 
A március 31-ei támadás eredménye Bury St Edmundsban.
A többi léghajó sem jutott el Londonig, és csak kisebb célokat bombáztak, kivéve az L 15-öt, mely elérte a várost, de nem jutott vissza.

Az L 15 is meleg levegőbe került, de Breitaupt kapitány úgy döntött, hogy kockáztat, és 2500 méter magasan berepült az elsötétített város fölé. Még a külváros felett haladva egy üteg keresőfénye megtalálta az L 15-öt, és egy lövedéke eltalálta a léghajót. A helyzet azonban sokkal súlyosabb volt, mint az L 13 esetében, mivel egy repülőgép is megtámadta. B. Brandon hadnagy már lassan egy órája követte az L 15-öt, mire támadást tudott indítani. Mivel az L 15 már nem tudott magasabbra emelkedni, ezért minden géppuskájából tüzet nyitott támadójára. Brandon azonban rosszul mérte fel a saját sebességét, és miközben a gyújtóbombákat élesítette, elvétette a léghajót. Az újabb támadási kísérlete sem járt sikerrel, mert mire rá tudott fordulni az L 15-re, az eltűnt egy felhőben. 

Breitaupt egy időre fellélegezhetett, és a károk kijavítására koncentrált. A légvédelmi gránát azonban számos cellát felsebzett, kettő pedig teljesen kiürült. Az utolsó lehetősége az volt, hogy a Temze vonalát követve még napkelte előtt visszatér Belgiumba. Minden mozdítható terhet kidobáltak: bombákat, fegyvereket, még a rádiót is, de az L 15 tovább süllyedt. Amikor elérték a Temze torkolatát, már csak 150 méter magasan voltak, de a hajó nem bírta tovább a megpróbáltatásokat, és kettétört. Az L 15 legénységét felfegyverzett trawlerek vették körbe, az egyikük pedig tüzet is nyitott rájuk, míg egy romboló oda nem ért. A kapitánya két feltétellel mentette ki a túlélőket: egy csónakba maximum hárman szállhatnak be, és teljesen le kell vetkőzniük. Breitaupt később csak hosszas követelődzés után kapta vissza ruháit, valamint gombjaiért és medáljaiért is meg kellett küzdenie. Az L 15-öt vontába vették ugyan, de egy brit tiszt felszakította a maradék cellákat, így az végül a tenger fenekére süllyedt. 
Az L 15 roncsa.

Read more...

szerda, március 30, 2016

A végső kimerülés határán - 1916. március 30.

Március végén a németek északi irányból támadást indítottak a 304-es magaslat ellen. Malancourt, Haucourt, és Bethincourt egymás után esett el, de a 304-es magaslat francia kézen maradt.

Egy német katona így emlékezett vissza: "...Egy bajtársunk teljesen eszét vesztette a szomjúságtól, és a Halott ember domb közelében ivott egy zöld nyálkával fedett pocsolyából. Egy holttest lebegett benne arccal lefelé. A hasa úgy fel volt puffadva, mintha napok óta csak azt a vizet kortyolná, melyben úszik."

Mindkét oldalon egyre gyakrabban fordultak elő a kimerültségből fakadó függelemsértések: német és francia katonák egyaránt megtagadták, hogy elhagyják a lövészárkot, az engedetlenség mindennapos volt, a csapatok pedig önként adták meg magukat. A háború túllépte azt a szintet, mely emberileg még elviselhető volt.
A 304-es domb lábánál.

A Portugal orosz kórházhajó elsüllyesztése

Egy nappal azután, hogy a német kormány szavazott a korlátlan tengeralattjáró-háborúról, az U-33 elsüllyesztett egy orosz kórházhajót a Fekete-tengeren. A Portugal nevű hajó kisebb csónakokat vontatott, melyek dugig voltak a török frontról érkezett sebesültekkel. Amikor megálltak, hogy az egyik felborult csónak utasait kimentsék, egy matróz észrevette a tengeralattjáró periszkópját, de mivel a kórházhajók a genfi egyezmény védelme alatt álltak, semmilyen óvintézkedést nem tettek, és arra számítottak, békén hagyja őket.

A tengeralattjáró azonban felemelkedett, majd mindenféle figyelmeztetés nélkül egy torpedót lőtt ki, de az nem talált. A második azonban a gépháznál robbant, és elsüllyesztette a Portugalt. Egy orosz torpedónaszád üldözőbe vette a támadót, de annak sikerült elmenekülnie. Az orosz és az antant kormányok egyaránt felháborodásuknak adtak hangot, és szándékos bűncselekménynek nevezték az esetet.
A Portugal kórházhajó.

Read more...

kedd, március 29, 2016

A Women Police Service és a női őrjáratok Nagy-Britanniában

A háború kitörése után Britanniában a "khaki láz" elterjedéséről számoltak be. A "khaki láz" fiatal lányok és nők fokozott izgatottságát jelentette, amit a katonák közelében éltek át, ahogy a patriotizmus hullámai végigsöpörtek az országon. Habár a "khaki láz"-t hamar elsöpörte a háború nyomasztó valósága, a fiatal nők viselkedése sokak számára továbbra is aggasztó volt. Ezen aggodalmak természetesen a katonákhoz fűződő viszonyuk körül csúcsosodtak ki. Azon városokban, ahol számos katona állomásozott, kijárási tilalmat rendeltek el. A legsúlyosabb megszorításokat az 1914-es Államvédelmi Törvény 40d cikkelyében találjuk. Ez a paragrafus bűncselekménnyé nyilvánította, ha egy nemi betegségben szenvedő nő szexuális kapcsolatot kezdeményezett, vagy létesített egy férfivel. 

A fiatal nők viselkedése keltette aggodalmak azonban jó lehetőséget adtak a feministáknak, hogy egy női rendőrség felállítását kezdeményezzék. Két női csoport is szervezett őrjáratokat, hogy szemmel tarthassák a tévúton járó lányokat. A radikálisabb szervezet a Margaret Damer Dawson és Mary Allen által alakított Women Police Service volt. Mindkét hölgy kapcsolatban állt a Women's Social and Political Union nevű militáns szüfrazsett mozgalommal. A WPS működése során a tévelygő nőket, és a katonafeleségeket egyaránt figyelmeztette az erkölcstelen viselkedés veszélyeire. Az őrjáratokban részt vevő nők egyenruhát viseltek, és szigorú eljárási szabályzattal rendelkeztek. Ez a rendőrséghez hasonlóan rendelkezett a szolgálat közbeni beszélgetésről, a pontosságról, valamint tiltotta a pénz elfogadását, és a pletykálkodást.
A WPS tagjai őrjáraton.
A másik női rendőrséget a középosztálybeli National Union of Woman Workers önkéntesei alkották, és csak néhányuk tartozott a radikális feministák közé. A szüfrazsett tüntetéseken letartóztatott nőket nem engedte tagjai közé. A WPS-el ellentétben ez a szervezet csak úgy tekintett magára, mint egy rendőrséget segítő mozgalomra. Azonban mindkét csoport rengeteg időt töltött a munkásnők viselkedésének felügyeletével. Parkokban és közösségi terekben járőröztek, szétválasztották a még nem házas párokat, és rászálltak a veszélyesnek nyilvánított nőkre. A WPS még szerződést is kötött az Ellátmányügyi Minisztériummal, hogy a hadianyag gyárakban egyre nagyobb létszámban munkába álló nőket felügyelhesse. Letartóztatási joguk nem volt, de bírósági ügyekben tanúként a rendőrség oldalán álltak. 

Read more...

vasárnap, március 27, 2016

Megkezdődik a St. Eloi krátereki csata - 1916. március 27.

A St. Eloi krátereki csatát 1916. március 27-től április 26-ig vívták. A vizenyős belgiumi tájon lezajlott ütközet a 2. Kanadai Hadosztály első csatája volt, és katasztrofális eredménnnyel zárult a szövetségesek számára.

1915 második felében mindkét oldalon egyre gyakrabban használtak aknákat. Utászok vájtak alagutakat az ellenséges vonalak alá, majd a levegőbe repítették őket. A belgiumi St. Eloi falucska öt kilométerre feküdt Yprestől délre, és már számtalan kráter borította a környező mezőket az újabb és újabb aknarobbantások miatt. 

A Kanadai Hadtest 2. Hadosztályát 1916 tavaszán vezényelték a térségbe, hogy felvegyék a harcot az itt állomásozó német csapatokkal, de nem sok időt hagytak nekik a felkészülésre. Terv szerint a britek feladata lett volna a támadás, majd a kanadaiaknak kellett volna megszállni és megtartani az elfoglalt vonalakat. 

Az első roham 4:15-kor kezdődött egy erőteljes tüzérségi csapással. Hat brit akna robbant fel egymás után, megrengetve a földet, mint "egy hirtelen kitörő vulkán", sárga füsttel és törmelékkel töltve meg a levegőt. A német lövészárkok megsemmisültek. A dübörgést még Angliában is hallani lehetett. 

A robbanások hatalmas krátereket hoztak létre a senki földjén. A brit katonák gyorsan előrajzottak védett állásaikból, majd a hideg sáron keresztül rohamozva elfoglaltak három krátert és a harmadik német vonalat. Az elkövetkező napokban öldöklő kézitusát vívtak a németekkel, és április 3-ig folyamatosan nyomultak előre. 

A támadók azonban egyre inkább összezavarodtak, hogy hol is vannak, és merre kellene tovább menniük, ugyanis a kráterek teljesen átformálták a tájat. Négy akna olyan közel robbant egymáshoz, hogy egyetlen hatalmas, és áthatolhatatlan tó jött létre. (A 15 méter mély, és 55 méter széles tavat jelenleg halastóként hasznosítják.) 
Fogságba esett német katonák a csata első napján.
A kanadaiak türelmetlenül várták első csatájukat, de amikor St. Eloihoz értek, azzal szembesültek, hogy sem rohamsisakból, sem géppuskából, sem megfelelő védelmi állásból nincs elég. Arról sem volt sok fogalmuk, hogy hol vannak pontosan, és merre vannak a németek. A 2. Kanadai Utász Zászlóalj mindent megtett, hogy erődített állásokat építsen ki, és lecsapolja a lövészárkokat. Ugyanakkor német tüzérségi támadás érte őket április 4-5-én, és több száz embert veszítettek.

Donald Fraser közlegény így emlékezett vissza: "Amikor a nap felkelt, az elénk táruló látvány annyira szörnyűséges volt, hogy muszáj leírnom. Kezek, lábak és fejek hevertek mindenfelé a sárban, és csak Isten tudja, hány embert nyelt el a föld. Legalább 30 holttest feküdt a kráterben, és a zavaros vízben is még számtalan halott lehetett. Egy fiatal, magas, és vékony angol hadnagy feküdt holtan, arcán nyugodt, békés arckifejezéssel. Egy anya gyermeke, aki eltávozott a dicsőségbe." 

Ahogy a katonák nyomultak előre, úgy vánszorogtak vissza egyre többen a kötözőhelyre. Sokan 48 órán át álltak a hideg vízben, egyes tisztek pedig 100 órán keresztül voltak ébren. Április 6-án két német zászlóalj intézett támadást egy gránátszaggatta úton át. Az összezavarodott kanadai csapatok többször is elszakadtak egymástól, és könnyen visszaszorították őket. Mire a nap felkelt, a németek az összes elvesztett területet visszafoglalták. 

A kanadaiak gránátesővel válaszoltak, de az esős időben nem tudtak előrenyomulni. Egy osztag, amely megpróbált visszafoglalni két krátert, elakadt a sárban, és még azelőtt elestek, hogy gránátjaikat el tudták volna hajítani. Egy másik osztag visszafoglalta a 6-os és 7-es krátert, de azt hitték, hogy a 4-es és 5-ösben vannak. A káoszban elvágták őket a saját alakulataiktól, és kiszolgáltatva várták a német támadást.

Április 8-án este a kanadaiak újra támadtak, de a német puskatűz visszaverte őket. A folyamatos eső kásás masszává változtatta a talajt. A következő nap a németek támadtak, de őket is visszaverték. A kanadai hadvezetésnek fogalma sem volt, hogy melyik kráterben vannak a saját csapataik, és melyikben a németek. De a fronton zajló eseményekről sem tudtak semmit, ugyanis a német tüzérség lehetetlenné tette a csapataikkal való kommunikációt. A hírvivő galambok is elpusztultak. 1370 kanadai vesztette életét, vagy sebesült meg, míg a németek "csak" 480 embert veszítettek. Április 16-án a légifelvételek is meggyőzték a hadvezetést, hogy a kanadai pozíciók tarthatatlanok, és a támadás leállítása mellett döntöttek. 

A németek könnygáz bevetésével folytatták a támadást, de a kimerült kanadaiak április 17-én visszaverték őket. Az éjszakai esőzésben indított támadás azonban már kivetette őket állásaikból. A sárban a védők ágyúi működésképtelenné váltak. A túlélők egyik fele fogságba esett, míg a többiek vissza tudtak mászni a saját állásaikba. A csata végén a németek uralták a frontszakaszt, ahogy előtte is. 

Read more...

szerda, március 23, 2016

Az SS Sussex megtorpedózása - 1916. március 23.

A háború alatt a Newhavenből induló hajókat Folkstoneba helyezték át, hogy Newhaven kikötőjének teljes kapacitását a katonai szállításokra fordíthassák. Március 23-án az SS Sussex Folkstoneból Dieppebe tartott, amikor a német SM UB-29 tengeralattjáró megtorpedózta.

A hajó súlyosan megrongálódott, a hídtól előre az orr leszakadt. Néhány mentőcsónakot leengedtek, de legalább kettő elsüllyedt, és számos utas vízbe fulladt. Az 53 fős legénységből, és a 325 utasból legalább 50 meghalt, de egyes források 80 és 100 fő közé teszik az áldozatok számát. A Sussex azonban nem süllyedt el, és farral előre vontatták be Boulogne kikötőjébe.
Az SS Sussex a támadás után.
A halottak közt volt a híres spanyol zeneszerző, Enrique Granados, és felesége, Amparo, egy perzsa herceg, Bahram Mirza Sardar Mass'oud, és a brit teniszjátékos, Manliff Goodbody. Az incidens során számos amerikai állampolgár is megsérült. Bár egyetlen amerikai halott sem volt, az eset közfelháborodást váltott ki az Egyesült Államokban, és heves diplomáciai jegyzékváltást indított be a német és az amerikai kormány közt.

1916 májusában a Német Császárság egy deklarációt tett közzé, - mely később Sussex fogadalom néven vonult be a köztudatba - hogy felfüggeszti a fokozott tengeralattjáró kampányt. Azonban a nyugati fronton továbbra sem sikerült áttörést elérniük, és a Verdunnél elszenvedett veszteségeik is arra ösztönözték a német vezetést, hogy idővel felújítsák a kereskedelmi hajók elleni háborút. Viszont ekkor még tiltották a tengeralattjáró parancsnokoknak, hogy személyszállító hajókat támadjanak, nehogy kiprovokálják az Egyesült Államok hadüzenetét.

A "Sussex fogadalomban" a németek garantálták, hogy személyszállító hajókat nem támadnak meg, a kereskedelmi egységeket pedig csak akkor süllyesztik el, ha meggyőződtek róla, hogy fel vannak fegyverezve, valamint előkészületeket tettek a legénység megmentésére is.

Ezzel az ígérettel sikerült ismét elhárítaniuk az amerikai hadüzenet veszélyét, de 1917-ben ezt már nem vették figyelembe, ugyanis meg voltak róla győződve, hogy rövid idő alatt térdre kényszeríthetik Nagy-Britanniát a korlátlan tengeralattjáró-háborúval. Az eredmény közismert.

Read more...

kedd, március 15, 2016

Tirpitz admirális lemond - 1916. március 15.

Alfred von Tirpitz admirális, a modern német flotta megalkotója, és stratégiájának kidolgozója, benyújtja lemondását II. Vilmos császárnak, aki - meglepetésére - elfogadja azt.

Tirpitz 1897-ben került a császár közelébe, amikor államtitkárnak nevezték ki a Birodalmi Haditengerészetnél. Egy évvel később benyújtotta az Első Flotta Törvényt, ami a német flotta kiépítésének, és átszervezésének a kezdetét jelentette. Az 1900-ban beadott Második Flottatörvény már sokkal ambiciózusabb volt, és 17 éves határidőt szabott két zászlóshajó, 36 csatahajó, 11 nagyobb, és 34 kisebb cirkáló megépítésére. Megvalósulása esetén akkora flotta jött volna létre, mely az addig páratlan erejű brit flotta számára is komoly kihívást jelentett volna.

1905-ben a német flotta már erősebb volt, mint a francia, vagy az orosz, és úton volt afelé, - igaz, még hosszú éveknek kellett volna eltelnie addig - hogy a Királyi Haditengerészet valódi riválisává váljon. Ez a tény komolyan aggasztotta a brit kormányt, és sir Jackie Fisher első tengeri lordot, ezért 1906-ban egy teljesen újszerű, és a korábbi csatahajóknál sokkal erősebb, új hadihajót terveztek meg és állítottak szolgálatba. Az HMS Dreadnought megjelenése elavulttá tett minden addig épült csatahajót, de építőinek szándékaival ellentétben egy új fegyverkezési versenyt indított be.
Alfred von Tirpitz (1849 - 1930)
1911-ben Tirpitzt nagyadmirálisnak (Großadmiral) nevezték ki, három évvel később, a háború kitörésekor pedig a teljes flotta parancsnoka lett. Azonban az elmúlt évtized erőfeszítéseivel szemben a németek csak 18 csatahajót és csatacirkálót tudtak szolgálatba állítani, míg a britek 29 hasonló egységgel rendelkeztek. Mivel nem bízott abban, hogy a német flotta sikerrel mérkőzhetne meg a brit flottával, ezért a tengeralattjárókban látta a hatásos megoldást. Így 1915 februárjában egy agresszív tengeralattjáró háború megindítását javasolta a császárnak, mely során a semleges és ellenséges kereskedelmi hajókat egyaránt elsüllyesztették volna a Nagy-Britannia köré vont háborús zónában. 

A brit Lusitania óceánjáró 1915. május 7-ei elsüllyesztése után, mely során 1201 ember halt meg, köztük 128 amerikai is, a német kormány lefújta a korlátlan tengeralattjáró-háborút, attól tartva, hogy a semleges államok is hadat üzennek majd. (Végül 1917 februárjában újraindították, ami kiváltotta az Egyesült Államok hadüzenetét.)

Mivel az általa kidolgozott hadászati elvek komoly nemzetközi felháborodást váltottak ki, Tirpitz gyorsan magára maradt nézeteivel a német vezérkarban, és a császár is elpártolt tőle. Amikor beadta lemondását, a császár azonnal elfogadta, az admirális pedig leköszönt posztjáról.

A háború után Tirpitz az egyik alapítója volt a jobboldali Haza Pártnak, mely elsősorban a háború előtti Németország iránti nosztalgiára építkezett. 1924 és 1928 között a Reichstagba is bekerült, és komoly eséllyel pályázott a kancellári posztra is, de korábbi befolyását már nem tudta visszaszerezni. 1930-ban halt meg, 81 éves korában.

Read more...

kedd, március 08, 2016

Francia ellentámadás - 1916. március 8.

A németek március 7-én foglalták el a Bois de Corbeaux erdőt a Halott ember domb közelében, ami lehetőséget adott nekik arra, hogy a szárnyakon támadják meg a magaslatot. A franciák szokatlan módon egy azonnali ellentámadás mellett döntöttek, hogy visszaszerezzék a területet. 

A támadást Macker alezredes vezette, aki azzal írta be magát a történelemkönyvekbe, hogy „nyugodtan szivarozva és sétapálcáját lóbálva” masírozott előre katonáival. Emberei hajnalban kiugráltak a lövészárkokból, és három tömött sorban indultak előre, ami sokkal inkább emlékeztetett a napóleoni háborúk harcmodorára, mint az első világháború alatt megszokottra. A fegyelmezetten menetelő francia katonák közel száz métert tettek meg, miközben a német gránátok és lövedékek egymás után ütöttek lyukat az alakzatukon. Száz méter után azonban feltűzték bajonettjeiket és rohamra indultak. A németek, akik végignézték ezt az elszánt és öngyilkos menetelést, nem bírták tovább idegekkel, és visszavonultak. 

Macker alezredes, aki felfelé pödört bajúszával a háború előtti francia tiszt egyik mintapéldánya volt, március 10-én esett el, egy hasonlóan bátor ellentámadás során. Épp gratulálni akart az egyik zászlóaljparancsnokának, amikor egy német géppuskasorozat mindkettőjüket megölte.
Francia katona egy visszafoglalt lövészárokban.

Read more...

hétfő, március 07, 2016

Folytatódó német előrenyomulás, politikai krízis Párizsban - 1916. március 7.

A németek Verdunnél tovább folytatták az előrenyomulást a Meuse nyugati partján, igaz lassabban haladtak, mint a csata első napjaiban. A francia ellenállás most már sokkal elszántabb volt, és a terep sem volt megfelelő a német taktikának. Ennek ellenére folyamatosan hatoltak előre, de sokkal nagyobb veszteségek árán.

A francia ellenállás sarkköve a Halott ember domb volt, egy kettős csúcsú magaslat, mely a csatamező fölé emelkedett. A frontális támadás kudarcot vallott, ezért a németek azt remélték, hogy majd indirekt mód be tudják venni. Öldöklő harcok után sikerült elfoglalniuk az innen északnyugatra található Bois des Corbeaux-t, és úgy vélték, onnan majd sikeresen meg tudják rohamozni a magaslatot.
Német katonák rohamoznak. A kép valószínűleg egy hadgyakorlaton készült.
Eközben Párizsban a verduni csata politikai krízist okozott. Gallieni, a háborús miniszter, már hosszú ideje Joffre riválisának számított. Többször összekülönböztek egymás előjogai miatt, Joffre pedig következetesen elutasította, hogy bárki politikai kontrollt gyakoroljon a döntései felett. Ezen a napon Gallieni egy riportot olvasott fel a kabinetnek, melyben Joffre eljárásait kritizálta, és azzal vádolta meg, hogy a német támadás előtt jelentősen meggyengítette Verdun védelmét. 

Briand miniszterelnök attól félt, hogy a jelentés nyilvánosságra hozatala árthat a morálnak, és a kormánya bukását okozhatja, egy olyan időszakban, amikor az ország semmilyen politikai krízist nem engedhet meg magának. Emiatt úgy döntött, titokban tartja, és a politikusok sem szálltak szembe Joffre akaratával. Ez viszont megrendítette Gallieni pozícióját, és benyújtotta lemondását. Hogy megelőzze a közvélemény felzúdulását, Briand rábeszélte, hogy addig maradjon hivatalban, amíg az idő alkalmas nem lesz a lemondása bejelentésére. 
Az első napokban fogságba esett francia katonák.

Read more...

vasárnap, március 06, 2016

Támadás a Halott ember domb ellen - 1916. március 6.

A kemény hóesésben a német csapatok újabb rohamot indítottak a Halott ember dombján lévő francia állások ellen, a Meuse folyó bal partján. Február 21-én indult meg a Verdun elleni támadás, ami az utolsó erőd volt, mely elesett az 1870-71-es porosz-francia háború során. Habár a németek az első napokban gyorsan haladtak előre, és február 25-én Douaumont erődjét is elfoglalták, a franciák nem adták fel, és az ütközet állóháborúba torkollott, óriási veszteségeket okozva mindkét oldalon. Douaumont elestének éjjelén Petain tábornok vette át a verduni szektor parancsnokságát, aki eltökélte, hogy mindenáron megtartja a többi erődöt, és a lehető legnagyobb veszteséget okozza az ellenségnek. A németek célja is hasonló volt: Falkenhayn elhatározta, hogy kivérezteti a francia hadsereget. 
Német roham a Halott ember dombnál.
Mivel a németek megtudták, hogy július folyamán az antant nagyszabású támadást akar indítani a Somme mentén, mindent megtettek, hogy a francia csapatokat lekössék Verdunnél. A cél elérése érdekében Falkenhayn változtatott taktikáján, és a támadás fókuszát az erődök helyett – mely Petain stratégiájának alapja volt – a szárnyakra helyezte át.

Az erősítések beérkezése után a Meuse nyugati partján olyan pusztító tüzérségi támadást indítottak, mint február 20-én. Ezzel megkezdődött a szárnyak csatája. Bár a francia tüzérség folyamatosan lőtte őket, a német gyalogság  Brabantnál és Champneuvillenél át tudott kelni a folyón, és megrohamozta a Halott ember dombját. Két nap alatt 1 200 francia foglyot ejtettek, de az állást nem tudták bevenni. A védők kitartásában az is jelentős szerepet játszott, hogy de Bazelaire tábornok kijelentette, hogy ha hátrálni mernek, a tüzérséggel mészároltatja le őket. Ennek ellenére a németek jelentős előrehaladást értek el a térségben, mielőtt a francia csapatok ellentámadást tudtak volna indítani. A Halott ember dombért még egy hónapig folytak a csatározások, és mindkét oldalon több ezer katona esett el, vagy sebesült meg. 
Lövészárok egy támadás után.

Read more...

szombat, március 05, 2016

Újabb Zeppelin támadás a Brit-szigetek ellen – 1916. március 5-6.

Március 5-6. télies éjszakáján két Zeppelin támadta meg Hullt. Eredetileg mindkettő Rosythra márt volna csapást a Nyílt Tengeri Flottával közösen, de a szeles időjárás megakadályozta őket, hogy elérjék eredeti célpontjukat. Az L 14 könnyen megtalálta a Flamborough-fokot, mivel a talajt hó borította, valamint Hull és Beverly is azonosítható volt. Az L 11 egy órával később, és Tunstallon keresztül érkezett Hull fölé, akkor, amikor az L 14 már távozott. Mivel felhők takarták a célpontokat, addig várt, amíg kitisztult az idő. 

Ahogy a bombakamrák ajtajai kinyíltak, az ezer méteres mélységből tisztán látszódtak a város fényei. Az egyik bomba Earle's Yard közelében esett a folyóba, és részben megsemmisített egy 3 000 tonnás hajót. A károk többsége nem volt ennyire súlyos, de a robbanások betörték a Paragon állomás tetőablakát, az aláhulló törmelék pedig 17 ember életét oltotta ki. Az alatt a két óra alatt, amit a két léghajó a célpontok felett töltött, egyetlen támadás sem érte őket. Beverlyben, ahol a legközelebb becsapódó bombák is csak a mezőkön értek földet, a Royal Flying Corps egyik tisztjét megtámadta a felbőszült tömeg. A támadás után Hull polgármesterének ígéretet tettek, hogy légelhárító ütegeket telepítenek a városba. 
A Collier utcát ért károk a támadás után.
Egy futár, aki a rendőrparancsnoknak továbbított egy üzenetet, később azt vallotta, hogy látta a nyitott bombakamrákat, és hogy az Edward király utcai prostituáltak térden állva könyörögtek, hogy ne bombázzák le őket.

Ezzel egy időben a britek a dél-afrikai Smuts tábornokot, és jelentős erősítést küldtek a kelet-afrikai hadszíntérre. Ennek köszönhetően újra visszaszerezték a kezdeményezést ezen a hosszú ideje elhanyagolt fronton. Smuts tábornokot azzal a feladattal bízták meg, hogy semmisítse meg a sikeresen védekező von Lettow-Vorbeck haderejét. Smutsnak körülbelül 20 000 katonája volt, többségében dél-afrikaiak, de indiai, brit, belga, rodéziai, majd nem sokkal később portugál katonák is szolgáltak a parancsnoksága alatt. Ezt az erőt 50 000 afrikai hordár egészítette ki.
Királyi Afrikai Lövészek menetben.
Smuts hadtestekbe osztotta csapatai, és több irányból intézett támadást. A csatározások nagy része Brit Kelet-Afrika határainál zajlott le, a Kilimandzsáró lába alatt. A tényleges harcok meglehetősen ritkák és rövidek voltak, az igazi gyilkos a számtalan betegség volt, ami megtizedelte a katonákat. A 9. Dél Afrikai Gyalogezred eredetileg 1 135 emberrel érkezett a hadszíntérre, de októberre csak 116 harcképes katonája maradt, anélkül, hogy akár egyetlen komolyabb összecsapásban részt vettek volna.

Read more...

péntek, március 04, 2016

A császár újra nemet mond a korlátlan tengeralattjáró-háborúra - 1916. március 4.

A német kormány képtelen volt dűlőre jutni a tengeralattjárók felhasználását illetően. A tengerésztisztek többsége a korlátlan tengeralattjáró-háború mellett tört pálcát, mivel úgy vélték, hogy végre rendelkeznek azzal az erővel, ami már képes megtörni a brit kereskedelmi hajózást. Falkenhayn is egyetértett, és azt remélte, hogy míg a katonái Verdunnél legyőzik a franciákat, a tengeralattjárók a britekre csapnak le. Bethmann-Hollweg kancellár, mint mindig, vehemensen tiltakozott az ötlet ellen, azzal érvelve, hogy azzal kiváltanák az Egyesült Államok hadüzenetét. 

A viták és nézeteltérések végül az OHL március 4-ei konferenciáján csúcsosodtak ki. A feszültség nagy volt. Müller admirális szerint a kancellár „cigarettáról cigarettára gyújtott, és folyamatosan egyik széktől a másikig ment”. A feszültség a császárra is átragadt. „Őfelsége idegei az összeomlás határán voltak a kimerültségtől. Ma először mondta ki, hogy „senkinek sem szabadna kimondania, és nekem se szabadna bevallanom... de ez a háború nem fog dicsőséges győzelemmel végződni.”
A császár lakóhelye a háború alatt.
A császár nem akarta, hogy az amerikaiak belépjenek a háborúba, főleg nem úgy, hogy a németek okot adhatnak arra, hogy barbársággal vádolják őket. Másrészről meg volt róla győződve, hogy a tengeralattjáró hatékony fegyver lehet a britek ellen. Eredetileg úgy tervezte, hogy akkor küldi hadba a tengeralattjáróit, ha Verdunnél sikerült kivívni a győzelmet, de ez a kezdeti sikerek ellenére március elején már egyre távolabbinak tűnt. Végül beleegyezett a tengeralattjáró-háború felújításába, de csak korlátozásokkal. A felfegyverzett kereskedelmi hajókat bárhol figyelmeztetés nélkül elsüllyeszthetik, a fegyverteleneket viszont csak a Brit-szigetek körüli háborús zónában. Az utasszállító hajókat nem támadhatják meg, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek és fel vannak-e fegyverezve, vagy sem.

Az admirálisok többsége meg volt róla győződve, hogy a dolog nem fog működni, a parancsnokok vagy túl agresszívek lesznek és az utasszállítókat is elsüllyesztik, vagy félelmükben túl sok kereskedelmi hajót hagynak futni. Mindenesetre a császár nem hajlott meg, és nem engedte, hogy a tengeralattjárók szabadon, megkötések nélkül portyázzanak. 

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP