péntek, március 04, 2016

A császár újra nemet mond a korlátlan tengeralattjáró-háborúra - 1916. március 4.

A német kormány képtelen volt dűlőre jutni a tengeralattjárók felhasználását illetően. A tengerésztisztek többsége a korlátlan tengeralattjáró-háború mellett tört pálcát, mivel úgy vélték, hogy végre rendelkeznek azzal az erővel, ami már képes megtörni a brit kereskedelmi hajózást. Falkenhayn is egyetértett, és azt remélte, hogy míg a katonái Verdunnél legyőzik a franciákat, a tengeralattjárók a britekre csapnak le. Bethmann-Hollweg kancellár, mint mindig, vehemensen tiltakozott az ötlet ellen, azzal érvelve, hogy azzal kiváltanák az Egyesült Államok hadüzenetét. 

A viták és nézeteltérések végül az OHL március 4-ei konferenciáján csúcsosodtak ki. A feszültség nagy volt. Müller admirális szerint a kancellár „cigarettáról cigarettára gyújtott, és folyamatosan egyik széktől a másikig ment”. A feszültség a császárra is átragadt. „Őfelsége idegei az összeomlás határán voltak a kimerültségtől. Ma először mondta ki, hogy „senkinek sem szabadna kimondania, és nekem se szabadna bevallanom... de ez a háború nem fog dicsőséges győzelemmel végződni.”
A császár lakóhelye a háború alatt.
A császár nem akarta, hogy az amerikaiak belépjenek a háborúba, főleg nem úgy, hogy a németek okot adhatnak arra, hogy barbársággal vádolják őket. Másrészről meg volt róla győződve, hogy a tengeralattjáró hatékony fegyver lehet a britek ellen. Eredetileg úgy tervezte, hogy akkor küldi hadba a tengeralattjáróit, ha Verdunnél sikerült kivívni a győzelmet, de ez a kezdeti sikerek ellenére március elején már egyre távolabbinak tűnt. Végül beleegyezett a tengeralattjáró-háború felújításába, de csak korlátozásokkal. A felfegyverzett kereskedelmi hajókat bárhol figyelmeztetés nélkül elsüllyeszthetik, a fegyverteleneket viszont csak a Brit-szigetek körüli háborús zónában. Az utasszállító hajókat nem támadhatják meg, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek és fel vannak-e fegyverezve, vagy sem.

Az admirálisok többsége meg volt róla győződve, hogy a dolog nem fog működni, a parancsnokok vagy túl agresszívek lesznek és az utasszállítókat is elsüllyesztik, vagy félelmükben túl sok kereskedelmi hajót hagynak futni. Mindenesetre a császár nem hajlott meg, és nem engedte, hogy a tengeralattjárók szabadon, megkötések nélkül portyázzanak. 



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP