kedd, április 19, 2016

A Lafayette Escadrille megalakulása

1916. április 16-án Franciaország megünnepelhette Amerika legnagyobb, bár nem hivatalos segítségét, az Escadrille Lafayette, avagy a Lafayette kötelék megalakulását. Egy teljesen önkéntesekből álló légi alakulat volt, akik arra szövetkeztek, hogy segítsenek visszafoglalni a nyugati front légterét a németektől.

Eredetileg Escadrille Américaine néven indult, de 1916 decemberében nevet változtattak a német diplomácia nyomására. Az Escadrille Lafayette valójában az egyike volt annak a két köteléknek, amik Franciaországban állomásoztak, és később támogatást kaptak a Lafayette légi haderőtől. Mind a két kötelék nagyrészt gazdagabb egyetemista fiatalokból állt, akik azért utaztak Franciaországba, hogy a zsoldjukból teremtsék meg a megélhetésüket, amíg távol vannak az iskolákból, mint pl. a Harvard. 

Az Escadrille Lafayette megalapítói elég különc egyéniségek voltak, amit tökéletesen példáz az a tény, hogy örökbe fogadtak egy oroszlán kölyköt, “Whiskey”-t, mint a kötelék kabalaállatát, aki rendszeresen velük utazott a bevetések helyszíneire. James McConnell, az egyik első önkéntes pilóta, úgy emlékezett vissza az ilyen esetekre, hogy roppant nehézkes volt Whiskey utaztatása:  

"A kölyök egy hajón született félúton Afrikaból, és úgy hirdették meg, hogy Franciaországban fogják eladni. Azonban néhány amerikai pilóta lecsapott rá és megvásárolták. Aranyos és játékos kis oroszlán volt, aki próbált nagyon fenyegetően morogni, de azonnal lenyugodott, amit valaki a kezét nyújtotta, majd elkezdte nyalogatni. De mint kiderült, oroszlánok nem utazhatnak vonaton az utasokkal. A kalauzt igyekeztek megnyugtatni, hogy Whiskey ártalmatlan és már kezdett volna belemenni, hogy mégis engedjék fel, mikor a kis oroszlán elkezdett üvölteni és megpróbálta bekapni a vasutas ujjait. Végül két embernek maradnia kellett, hogy másnap Whiskey-t szabályosan lezárt ládában pakolhassák fel a vonatra."
A Lafayette Escadrille pilótái 1916. márciusában.
Az Escadrille Lafayette amint megérkezett Verdunba, azonnal akcióba is léptek, április 20-án szálltak fel elsőnek mint harci egység, és április 24-én lőtték le az első áldozatukat. Fontos szerepük volt az ellenséges csapatok mozgásának felderítésében és megfigyelésében a levegőből. Lehetőségük volt látni a magasból azt a hihetetlen pusztítást, amire a modern haditechnika képes volt. 1916. május 23-án Viktor David Chapman, önkéntes pilóta, az alábbi módon írta le Verdun látványát a repülőből:

“A tájat, a kopár poros földet, ahol hegyek, völgyek, erdők és falvak szinte látomásszerűen egybeolvadtak, teljesen beborították a fekete füstcsomók. Még a motorom üvöltése mellett is lehetett hallani a fegyverek ropogását. Az erdőkben és völgyekben itt-ott lehetett látni a villogásokat mind a két oldalon, amiket a nehéztüzérség okozott, hatalmas port felverve. Még fentről is tisztán érezhető volt az a hatalmas erő, ami átsöpört a vidéken. A fák lombjai közül kivillantak az autók, csapatszállítók, sátrak részei, miközben az utak fehéren porzottak a folyamatos forgalomtól.” 

McConnell szintén hasonló módon idézte fel a tapasztalatait a levegőből:

“Csak egy nyomasztó barna tájat látni, egy darabkáját a meggyilkolt természetnek. Mintha egy másik világ lenne. Az emberségnek minden nyoma elveszett. Az utak és fák olyanok voltak, mint a táblán az elmaszatolódott krétafoltok, a falvakból semmi nem maradt szinte, csak a romok. Douaumont és Vaux erődjeinek körvonalai halványan látszódtak csupán. Mind a két oldalon rengeteg füstölgő kráter volt, elmosva a határokat. A lövészárkokból csak szaggatot, félig elpusztított vonalak látszódtak.”

A pilóták szinte testközelből láthatták a tüzérségi ágyúk bombázásait, többen is állították, hogy szinte látni lehetett a levegőben a lövedékeket. McConnel így irta le a furcsa és vészjósló érzést, ahogy átrepültek a tűzharcok felett:

“Sűrű füstoszlopok törtek az ég felé folyamatosan ahogyan a bombák becsapódtak a megtépázott tájba. A heves bombázások során szinte záporoztak a lövedékek. Az egész szektort füst lepte be a harcok alatt, melyek néha több mint 300 méter magasságig is elértek. Itt-ott szörnyű lövedékek hasították az eget, a közelükben lévő repülőket szinte elsodorták vagy rosszabb esetben kettécsapták őket.”

Fontos dátumok:
1916. április 20. - Az Escadrille Americaine megalakul a Francia Légi Szolgálat alatt (French Service Aeronautique)
1916. május 13. - Escadrille Americaine megkezdi az első őrjáratát,
1917 április-december -  Tárgyalások kezdődnek arról, hogy a Lafayette Escadrille amerikai pilótáit átirányítsák az Amerikai Hadsereghez, miután az Egyesült Államok csatlakozott a háborúhoz 1917 április 6-án.
1917 júniusa - James Norman Hall, amerikai pilóta publikálja élményeit a Lafayette Escadrille-ban eltöltött ídőkről “High Adventure” (Kaland a magasban) címmel.
1918 október - William Wellman, ameriakai pilóta szintén publikálja élményeit “Go Get ‘Em” (Gyerünk, kapjuk el őket!) címen.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP