vasárnap, november 05, 2017

Dr. Csabai István a 39. gyalogezred tartalékos századosának visszaemlékezése a caporettói áttörés első napjaira I.

A „kenyér-offenzívának” nevezett támadásunk ideje elérkezett. Jakolinin átélt pihenőnk alatt többféle találgatás vetődött fel, igyekeztünk elejtett szavakból, mástól kapott hírekből megállapítani, hogy mikor fogunk támadni és mi lesz a támadásunk célja? A többféle találgatások közül az vált be, mely október 25-re jósolta a támadás megkezdését. 

Október 24-én este 11 órakor csapatainknak kijelölt helyükön kellett lenni. Ez volt az utolsó mondata annak a parancsnak, mely aprólékosan megállapította ezredünk minden zászlóaljának helyét és feladatát. A 3. zászlóalj dandártartalék lett a Trieszti-dolinában, a többi három zászlóalj hadosztálytartalék lett a Névtelen-hegyen meg az erdőben.
Dr. Csabai István tart. százados.
Az 1. zászlóalj az 555-ös magaslaton állt meg október 24-én este 11 órakor. Ebben az órában az egész hadosztály elhelyezése be volt fejezve. A tüzérség megkezdte működését. Eleinte szépen lassan. Megérkezésünk után aludni tértünk és másnap a Nappal együtt keltünk. Délig nem történt nevezetesség. Rochlitzer őrnagy sorba járta az erdő különböző pontjain elhelyezett tüzérségi megfigyelőket és érdeklődött az eddigi eredmények iránt. Megtudta, hogy német és osztrák-magyar csapatok október 24-én az Isonzó-folyó felső folyásánál, Flits és Karfreit községeknél áttörték az olasz állásokat, elfoglalták azt a két magaslatot, mely állásaink felett uralkodott, mintegy 15.000 foglyot ejtettek és – nyomulnak előre! . . . Ezekből a hírekből arra következtettünk, hogy mi se maradunk tétlenek, mi se maradunk állva, hanem támadunk és kiverjük a digót állásaiból!...

Ágyúink mind hevesebben okádták a tüzet. A 46. gyalogezred támadása délután négy órára volt kitűzve. El kellett foglalnia a Fajti Hribet és 500 lépéssel kellett azon túl előnyomulnia. Amikor a 46-os ezred elérte ezt a határt, akkor megáll és mi utána megyünk és átveszszük a szerepét, mi támadjuk tovább az olaszokat.

Nagyon kíváncsi voltam arra a pillanatra, arra a jelenetre, amikor a 46-osok benyomulnak az olasz állásokba. Kiálltam a hegygerincnek wippachvölgyi oldalára, egy olyan tisztásra, ahonnan látni lehetett a Fajti-Hribet, hogy majd onnan nézem a támadást. De bizony nem sokat láttam. A Fajti-Hribtől a Wippach-völgyön keresztül egészen a Monte St. Gábrieléig egy füstben állt minden. Nem látszott se hegy, se erdő, se folyó; legkevésbbé látszott a támadás. Egyik kezemben az óra, a másikban a gukker volt pont négy órakor. Néztem a Fajti felé, bele a füstbe. Az ég sötétje ránehezedett a Föld homályára, s elveszett szemeim elől a hegy csúcsa. Egyszerre a füst fölé emelkedik egy hatalmas rakéta, mely szökőkút módjára szórta magából a vörös csillagok százait. Ez jel volt; életjel, hogy csapataink fönt vannak a hegyen. Besietek az erdőbe és kíváncsian várom a parancsot, csakúgy, mint minden ember.

Most már magától megy minden. Összeköttetést tartunk a Golnekhegyen levő csapattal, s amikor majd az elindul, nekünk is indulni kell az ő helyükre!. . . Ide meg egy másik ezred jön, hadtesttartalék.

Este 8 órakor megérkezik a Golnekre küldött híradó, hogy a 43-asok elindultak, öt perc múlva úton van az egész 1. zászlóalj. Az 503-as magaslati ponton keresztül azon az úton haladunk, melyen legelőször mentem állásba. A Golneken a 80-as számú kavernát kelleti elfoglalnunk, összevissza rombolt árkokon mentünk keresztül és hoszszas tévelygés után értünk kijelölt kavernánkba. Fejünk fölött néhány nehéz gránát zúgott és belecsapódott a kőföldbe. Kínlódásos keresés után rátaláltunk kavernánkra; belebújtunk és pihentünk.

Kint néma csend. Minden hallgat, minden pihen. Olasz foglyok lepik el a Mörser-dolina környékén a Temnica-Ranziano közötti szerpentint. Annyit máris látunk, hogy támadásunk sikerült, a digón eret vágtunk. Hogy hogyan fog viselkedni, azt még nem sejtjük. Annyi bizonyos, hogy a 46. ezred mélyen az olasz állások mögött állt meg, úgy, ahogy meg volt állapítva.

Az október 26-ról 27-re virradó éjszakát a Golneken töltöttük. Az ellenség nem bántott bennünket. Október 27-e is nyugodtan telt el. Ügy volt, hogy ennek a napnak az estéjén fölváltjuk az első állásban levő 46-osokat. Alkonyatkor jött a parancs: A zászlóalj vonuljon a 464-es magaslatra. Még el sem indultunk, jött a második parancs: Föl a Fajti-Hribre! ... Végül a harmadik, az igazi, mely úgy szólt, hogy meneteljünk a Segeti-tábor helyén keresztül a ,,Muszka-barlangba”.

Este 8 óra volt. Már sötét. Összelőtt kavernánkból alig tudtunk kimászni. Egyesével botorkáltunk a rommá lőtt árok partján. Akadoztunk. A század eleje már messze jár, a vége még bent van a kavernában. Óvatosan indul mindenki. Ezt már megszoktuk. Csend! ... Egyetlen lövés sem hallatszik. Szinte hihetetlen! ... Kostanievica irányában állásainkból néha fehér világító-rakéta száll föl, egyéb életjel nincs. A Károly-úton megállítom a század elejét és várok, mire a vége megérkezik. Az emberek lassan jönnek, egyenkint ereszkednek le a göröngyös hegyoldalról. Mikor mindenki megérkezik, szépen kettes sorba állítom őket, mint a laktanya udvarán szokás. ... Nagy változás huszonnégy óra leforgása alatt! ... Tegnap ilyenkor még nehéz olasz gránátok csaptak a Károly-útra, ma kaszárnyás sorakozó van rajta! ... Míg embereim leereszkednek – nézem a tájat. Nézem a közvetlen közeli hegyeket, a Golneket, a Névtelent! ... Az esti hold fényében olyan szépek! ... így, nyugodt hangulattal nézve, szinte gyönyörűek!... Némaságukkal oly sokat beszélnek s kopár oldalukhoz annyi változatos emlék fűződik! ...

A 363-as és 378-as magaslat közötti lapályon át messzire lehet látni az Isonzó felé! ... A gyenge holdfény nem világítja ugyan meg annyira a tájat, mint a napsugár, de van valami más, ami jobban foglalkoztat, mintha nappali fény borítaná a vidéket! ... Tűzijáték van az Isonzó-fronton! ... Fölséges látvány! ... Görztől az Adriáig, pár száz méternyire egymástól, közel hozzánk és távol tőlünk, végig az Isonzó mentén meg azon túl óriási lángoszlopok villannak meg borzalmas vörös fénnyel, éjjeli villámhoz hasonlóan űzve maguk körül a titokzatos sötétséget! ... Mintha száz hordó petróleumot öntöttek volna egy gyufaszálra, úgy lobbannak fel ezek a tűzoszlopok! ... Eleinte azt hiszem, hogy tűzjelek az olasz hadseregben, csak később jövök rá, hogy ezek robbantások. Kavernákat, raktárakat pusztítanak az olaszok, hogy ne jussanak ép állapotban a mi kezeinkbe! ... Messze, nagyon messze, valahol az Isonzón túl, ahonnan még a hang sem ér ide!

A Golnek 80-as kavernájának szájában még hevesen dobogó szívünk megcsendesedik, elnézelődünk, gyönyörködünk, s úgy érezzük magunkat a Károly-úton, mintha nem is háborúban volnánk! ...

Nekiindulunk a Segeti-tábornak! ... Kettesével az út baloldalán menetelünk. Velünk szembe üres kocsik jönnek, melyeket az út másik oldalára terelünk. A 378-as magaslat balszárnyán átlépünk azon a vonalon, melyen egy hétnek előtte nem lehetett volna átlépni! ... És megyünk le a völgybe, ahol két nappal előbb meg egy évvel előbb még az olasz állások voltak! A hold fényénél jól meg lehet látni, hogy menynyire elpusztította tüzérségünk az olasz árkokat! ... Bizony sokkal jobban, mint ők annak idején a mienket! Az ő első vonalukban valóban nem maradhatott meg élő ember! Az első vonal mögött azután volt ép árok is! ... Egy méter széles, két méter mély árok volt ez, melyben kisvasút volt fektetve! ... Ez az árok a „Muszka-barlanba” vezetett, ahova ezen az estén meg kellett érkeznünk!

Ez a barlang a Muszka-barlang elnevezést még tőlünk kapta akkor, mikor csapataink a Doberdón harcoltak és a Segeti melletti táborba jártak pihenőre. Akkoriban orosz fogoly-munkások tanyáztak benne. Mikor beléptünk rajta, láttuk a berendezésén, hogy az olaszok segélyhelynek használták. Éppen úgy, mint a mi Lujza-barlangunkat a Plenskin, ezt is villannyal világították. Ott volt a dinamó, mely az áramot szolgáltatta. Most nem működött, mert nem volt benzinünk, melylyel hajtani lehetett volna. Sötét volt a barlangban, csak itt-ott pislákolt egy gyertyácska, melyet valamelyik baka kotorászott elő tarisznyájából.

Megérkeztek a legújabb hírek! ... Harmadik zászlóaljunk támadott és elfoglalta az előttünk levő Pecinka-magaslatot. Az olasz hadsereg sietve vonul vissza, állítólag már túl van az Isonzó-folyón! ... Örömmelhallottuk ezeket a híreket és nyugodtan hajtottuk álomra két éve fáradt fejünket! ...

(Forrás: Dr. Csabai István: Fakeresztek mentén - népek országútján. Budapest, 1935.)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP