péntek, december 06, 2019

Megtalálták az SMS Scharnhorst páncélos cirkáló roncsát

Közel napra pontosan 105 évvel az elsüllyedése után brit kutatók megtalálták a német SMS Scharnhorst páncélos cirkáló roncsát. A legendás hadihajó 1610 méter mélyen nyugszik, 98 tengeri mérföldre Port Stanley kikötőjétől. A feltárás során a roncsot nem bolygatták meg, és a Falkland Maritime Heritage Trust mindent meg fog tenni azért, hogy törvényi védelem alá kerüljön. 
Az SMS Scharnhorst a háború előtt.
1914. november 1-jén a Maximilian von Spee gróf vezette német kelet-ázsiai hajóraj megütközött az elfogására küldött brit kötelékkel. A von Spee vezette hajóraj két páncélos cirkálóból és három könnyűcirkálóból állt, míg a brit kötelék két páncélos cirkálóból valamint egy könnyűcirkálóból és egy segédcirkálóból. Habár a brit páncélos cirkálók főtüzérsége nagyobb kaliberű ágyúkból állt, az össz tűzerőt tekintve a németek felé billent a mérleg nyelve. Ezen felül a németek pontosabban lőttek, mint a britek. Az ütközet során a németek gyakorlatilag elsöprő vereséget mértek a britekre, saját veszteség nélkül: Mindkét brit páncélos cirkálót elsüllyesztették, a könnyű egységek pedig sérülésekkel ugyan, de elmenekültek.

A csata után a britek mindent megtettek, hogy a vereségért bosszút álljanak. Két modern hadihajót, az HMS Invincible és az HMS Inflexible csatacirkálókat küldték a térségbe. A döntő összecsapásra végül 1914. december 8-án került sor. A brit túlerő ellen a németeknek nem sok esélye volt. A csata során két páncélos cirkálót és két könnyűcirkálót veszítettek, csak az SMS Dresden könnyűcirkáló tudott elmenekülni, de 1915 márciusában a britek azt is elsüllyesztették. A csatában elesett a hajóraj parancsnoka, Max von Spee tengernagy és két fia is.


A von Spee család feje szerint a felfedezés keserédes volt számukra. "Megnyugtató a tény, hogy megtalálták a végső nyughelyét az elesetteknek, és most a megőrzése is biztosítva lehet, miközben emlékezünk a sok elvesztegetett életre" - nyilatkozta Wilhelm Graf von Spee.

"A családunk egy apát és két fiút vesztett el aznap, mint ezer más család az első világháború során, akik elképzelhetetlen veszteségeket szenvedtek. Emlékezünk rájuk, és mindent megteszünk azért, hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló."
A hajóorr a címerrel. Jól látszik a két előre irányzott 8.8 cm-es löveg.
Az egyik fedélzeti löveg.
A hajóorr felülről.
Az egyik lövegtorony a 21 cm-es ágyúkkal.

***



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP