hétfő, január 16, 2023

A ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület felhívása nemes Szigethy Halper Marcell ezredes emlékének megőrzésére

Felhívás! Tisztelt Érdeklődő!

Több mint 15 éve kutatom feleségemmel az első világháborút és az ebben az időszakban harcolt császári és királyi 48. nagykanizsai gyalogezred (IR.48.) történetét, valamint az ezred katonáinak sorsát. A gyalogezredről az eltel száz év alatt emlékkönyv vagy ezredtörténet nem jelent meg. Ezt a hiányt pótolva, a kutatási eredményeinkből a ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület kiadta a „Háborús emlékek a császári és királyi 48. gyalogezredről 1914-1918” című I-II. nagyalakú, közel 500-500 oldalas könyvet, több mint összesen 800 darab, ¾ részben soha nem publikált fotóval. 
A feltárt dokumentációval, adatokkal valamint fotókkal méltóan kívánjuk bemutatni az ezred történetét és a hős katonáiról is szeretnénk megemlékezni. Ők az elfelejtett történelmünk szereplői, akik megérdemlik, hogy méltó módon megkapják a „végtisztességet”.

Az említett gyalogezred parancsnoka 1914. szeptember elejétől a háború befejezéséig nemes Szigethi Halper Marcell/Marcel Halper Sigetski horvát gyalogsági ezredes volt, akinek háborús történelmi szerepe jóformán szinte ismeretlen. A Levéltári Közlemények a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának folyóirata, a legrégibb levéltári szakkiadvány. Itt jelent meg 2022-ben Szigethy Halper Marcell ezredes általam kutatott és összeállított katonai életrajza.

A missziónknak megfelelően, nemes Szigethy Halper Marcell magyar felmenőkkel rendelkező horvát származású gyalogsági ezredes általunk felkutatott sírhelyét felkerestük 2022. szeptemberében a Krapina melletti Skaricevo (Krapina-Zagorje) településen. Kapcsolatot teremtettünk a leszármazottakkal. 

A sírhely a helyi Halper család magánbirtokán található, 1877-ben épített hegyi családi sírkápolnában. Az ezredes úr koporsóját a kápolna hátsó részében a kriptában helyezték el. A kápolnában elhelyeztünk egy koszorút és leróttuk kegyeletünket. 

A családdal egyeztetve megbeszéltük, hogy emlékműsor keretén belül szeretnénk egy emléktáblát elhelyezni a kápolnánál. A család hozzájárult ehhez. Az emlékműsor időpontja: 2023. április 15. Kezdeményeztük, hogy Szigethy Halper Marcellről névtelen vagy már korábban nevesített, emlékének megfelelő közterületet nevezzenek el Nagykanizsa városában. Kezdeményezzük Skaricevo településen egy méltó emlékműsor megszervezését magyar, horvát osztrák katonai, illetve katonai emlékezet, valamint hagyományőrzők bevonásával.

A kezdeményezés elvi támogatói többek között:
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, államtitkár;
Hajgató Zsolt ezredes - Magyarország Zágrábi Nagykövetsége véderő attasé;
Dr. habil. Szabó Csaba MNL. Országos Levéltár főigazgató;
Illésfalvi Péter HM Katonai Örökség Főosztály főosztályvezető;
Balogh László Nagykanizsa Megye Jogú Város polgármester;
Dr. Koósz Attila a Horvát Köztársaság tb. konzul;
Dr. Száraz Csilla Thúry György Múzeum igazgató.

Úgy gondolom, hogy ez az érintett országok számára, történelmileg is fontos lehet ez az esemény, valamint mindez által így is elősegíthetjük az országok közötti bizalomépítést.

Megállapítást nyert, hogy Szigethy Halper Marcell gyalogsági ezredes az első világháborúban végig eredményesen harcoló, de a történelem méltánytalanul elfelejtett parancsnoka volt. Számtalan győztes csata és ütközet kapcsolódik nevéhez, amelyet elismerései bizonyítanak. A háborút követően a volt császári és királyi 48. gyalogezredhez, helytelenül egy másik parancsnokot kapcsol a történetírás, amely kialakulhatott korai, 1929-ben bekövetkezett halála miatt is. A mai társadalomnak kötelessége bemutatni és megemlékezni a háborúban harcolt nagyapáink, dédapáink valós parancsnokáról, akinek számtalan katona köszönheti az életét.

Kérjük Öntől/Önöktől a kezdeményezés felkarolását, részvételét és/vagy (legalább elvi) támogatását! Valamint további horvát, magyar, illetve osztrák katonai emlékezet, illetve hagyományőrző szervezeteket bevonását, illetve azok értesítését a megemlékezésről.

Üdvözlettel és Tisztelettel,
Szekér Imre Tibor
had és helytörténet-kutató

ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület
elnök +36703316784; (szantoszit@gmail.com)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP