vasárnap, november 27, 2016

Háborús versek - A Nagy Háború anekdotái XV.

Az anekdoták során említést tettem egy ízben Barcsai-Fehér Géza ,,6-os honvéd dala” című költeményéről, mely föltétlenül a világháborús költészet legkihívóbb verse. Mikor ez az apróság először jelent meg a Magyarságban, vitéz Lengyel József volt 6-os honvédfőhadnagy levelet intézett hozzám Lőkösházáról s levelében beküldte Barcsai-Fehér Gézának egy másik költeményét, azt állítván, hogy a verset szerzője 1916-ban írta a bukovinai Kárpátokban, egy visszavonulás után.

Itt közlöm a kezdőszakaszát:

A fenyők zúgtak: „Erre szittya
Turulmadár is erre száll,
Erőtök százszorosra szítja
A honi lég, a honi táj”
S jöttünk, mint erdők büszke vadja.
Kit hitvány falka űz, követ.
Futtában is fogát mutatja.
Széttép, megöl még száz ebet.

Vitéz Lengyel József azt mondja, hogy ez talán legszebb verse a világháborús költészetnek. A vers csakugyan szép, de a leghangulatosabb költemény ama régi napokból mégis csak a Gyóni Gézáé. Ez a vers megrendít egyszerűségével és szívfacsaró hazavágyakozásával, íme:

Lángoló vörösben
Lengyel hegyek orma,
Látlak-e még egyszer
Szülőfalum tornya?
Kinyílik-e még rám
Egy kis ablak szárnya,
Meglátom-é magam
Egy szelíd szempárba?

Hát nem jött haza többet, szegény.

(Komáromi János közlése, Budapest. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái.)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP