2018. augusztus 22., szerda

Üzenet Linke főhadnagynak - A Nagy Háború anekdotái - XLIII.

A bajtársi elismerés sűrűn megnyilvánult a repülők között.

Előfordult nemegyszer, hogy az ellenséges területen hősi halált halt repülőkről értesítést küldtek az ellenfelek. Az értesítést rendszerint a magasból dobták le, valamelyik repülőtér fölött, fölöslegesen kitéve magukat az ellenséges tüzérség halálos találatának. Viszont azt is megtették a repülők, hogy ilyen útjaik alkalmával érdeklődtek saját veszteségeikről.

Az 1918 júniusi támadások alkalmával történt az olasz fronton. Nem tudom már melyik napon.

Linke osztrák-magyar repülőfőhadnagy vadászszázadával szabad-vadászatra indult korán reggel. A szabad-vadászat abból állt, hogy egy bizonyos kijelölt terület fölött kellett portyázniok s ezáltal meghiúsítaniuk minden ellenséges vállalkozást. Ilyen feladat teljesítése közben találkozott Linke és százada egy angol vadász-századdal, amely hasonló célból szállt fel, minden valószínűség szerint.
Linke-Crawford (jobbra) és Godwin Brumowski (balra) Brumowski Albatros D.III-asa előtt
Megütköztek nyomban s pillanatok alatt a két  angol már zuhant is lefelé. Az angol kötelék azonnal meghökkent és földreszállt, Linke főhadnagy pedig tovább folytatta útját a kijelölt terület fölött. Rendes időben tértek vissza repülőink s Linke főhadnagy fölterjesztette rövid jelentését...

Nem úgy azonban az angolok! Hiszen két emberük odaveszett...

Ugyanaznap estefelé egyszerre három Bristol - gép jelent meg a feltrei repülőtér fölött, egész alacsonyra szállt le s akkor az egyik gépből (bomba helyett) jelentőhüvely ereszkedett alá sebesen, lobogó szalagjával. Levél volt a jelentőhüvelyben: Linke főhadnagynak címezve. A levél megszólítása:,,Lieber Kriegskamerad!” Szerették volna tudni, mi lett két társukkal, akik egytestvérek voltak?

Linke főhadnagy — előre kitűzött időben — megvitte a választ. Arra az időre az angol ütegek megszüntettek minden tüzelést . . .

(Fehrenteil I. lovag közlése, Budapest. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)

Read more...

2018. augusztus 19., vasárnap

Az SMS Seydlitz csatacirkáló a jütlandi csata után

Az SMS Seydlitz csatacirkálót a jütlandi csatában 21 nagy kaliberű találat érte, melyek közül az egyik az utolsó előtti ("C") lövegtornyot találta el. A felcsapó lángok bár elpusztították a lövegtornyot, de a doggerbanki csata után bevezetett szigorúbb biztonsági rendelkezések megmentették a hajót a nagyobb katasztrófától. A hajót egy torpedótalálat is érte, aminek következtében 5300 tonna víz tört be a hajótestbe. Ennek következtében az elülső fedélzet csak 2,75 méterre emelkedett ki a vízből. Hazatértekor ezért jelentősen csökkenteni kellett a súlyát, hogy a Jade-öbölbe be tudjon hajózni. Az alábbi képek a károk felmérése során készültek. A javítási munkálatokat 1916. június 15-én kezdték meg, és azon év október elsején fejezték be.



















Read more...

2018. augusztus 16., csütörtök

Ancona bombázása - A Nagy Háború anekdotái - XLII.

A Tenger című tengerészeti és tudományos folyóirat írta 1916. évi VI. évfolyamában:

A flottaparancsnokság április 4-én a következő hivatalos jelentést adta ki:

››Az olasz repülőknek Laibachban, Adelsbergben és Triesztben tett látogatását ...-án délután tíz tengeri repülőnkből álló raj Anconában viszonozta: itt a vasúti állomást, továbbá a gázgyárat, a hajógyárakat s a város kaszárnyanegyedét pusztító hatással bombázták és több helyen tüzet okoztak. Két ellenséges védőrepülőgép ellentámadásait gépfegyverrel könnyűszerrel visszautasították. Három védőüteg heves tüzelése két srapnelltelitalálattal arra kényszerítette egy repülőnket, hogy a kikötő előtt leszálljon. Egy második repülőgépünk, amelyet Molnár repülőmester vezetett, közvetlen melléje szállt le, a két benne ülőt fölvette és az eltalált készüléknek elpusztítását teljesen befejezte, azonban sérülése miatt a nagy hullámverésben nem tudott újra fölrepülni. 

Egy ellenséges torpedónaszád és két járómű kifutott a kikötőből, hogy a megsérült repülőgépeket hatalmukba kerítsék, azonban egynéhány repülőgépünk gépfegyverrel és bombákkal visszatérésre kényszerítette őket. Azután a két repülőgépünknek, amelyet Vámos tengerészeti hadapród és Stenta sorhajóhadnagy vezettek, sikerült mind a négy bennülőt fölvenni és a megrongálódott repülőgépet elégetni. Ez a mentőművelet két olasz tengeri repülőgépnek a gépfegyvertüze és bombavetései között mentek végbe, amely repülőgépek csak száz méterre felettük keringtek. Ezek szerint két repülőgépünk veszendőbe ment, valamennyi többi gépünk azonban és valamennyi repülőnk épségben tért vissza.‹‹
Az anconai mentőakcióban részt vevő gép és a pilóták.
Örömmel és hazafias büszkeséggel tölt el mindnyájunkat, hogy Konyovics Demeter sorhajóhadnagy után a bajtársi önfeláldozás és a céltudatos merész bátorság ismét két magyar tengerészt vezetett sikeres hősi akcióra, ezzel újabb bizonyítékát adva annak, hogy a magyar katona nemcsak szárazon, de a vízen és a levegőben egyaránt vitézül megállja helyét s diadalmasan részt vesz a hadműveletekben. Mind a két hős repülőnk budapesti születésű. Molnár János géplakatos volt legutoljára az államvasutak gépgyárában, az apja az északi teherpályaudvaron vasúti málházó. Molnár most 27 éves. Még 1910-ben bevonult a tengerészethez és éppen letelt volna a négy esztendeje, amikor kitört a háború. Mikor bevonult, a kiképzés után a repülőgépekhez osztották be, mint mechanikust. Annyira vitte, hogy már ő maga szerelt fel egész repülőgépeket. Közben szakaszvezetővé lett és akkor Wiener Neustadtba vezényelték, ahol kiképezték pilótává és letette a repülővizsgát. Ahogy a vizsgát letette, a rákövetkező napon Wiener Neustadtból egyedül Pólába repült, hogy jelentkezzék parancsnokságánál. Az első nagyobb feladatot akkor kapta, amikor kitört az olasz háború. Akkor ő is részt vett abban a repülőtámadásban, amelyet a háború első hajnalán hajtottak végre az olasz parti városok ellen. Velencét bombázta. Ettől kezdve több repülőtámadásban vett részt s 1915. november 13-án az I. osztályú ezüst vitézségi éremmel tüntették ki, karácsonykor pedig repülőmester lett. 

Vámos Lajos tengerészapród most 21 éves, a nemrég elhunyt Vámos Dezső kir. tanácsos, felsőipariskolai tanár fia. Már gyermekkorában nagy vonzalma volt a tengerészethez s amint a budapesti ref. gimnáziumban elvégezte a négy alsó osztályt, atyja a haditengerészethez adta. A háború kitörésekor önként jelentkezett a haditengerészeti repülőkhöz. Kívánsága csak tavaly nyáron teljesedett, amikor be is osztották és Hamburgba vezényelték a német haditengerészeti repülő-iskolába. Ott tanulta meg a repülést és sikerrel le is tette a pilótavizsgát. Ekkor hazarendelték és neki is akadt nem egyszer nehéz dolga. Több ízben szállott föl a támadó repülőgéprajjal s nem egyszer volt harca olasz repülőkkel. Egy ízben légi párbajt vívott egy olasz pilótával, aki megtámadta, de ő maradt a győztes s az ellenséges repülőgépet lelőtte. Ekkor tüntették ki. Amikor kitüntetéséről beszámolt, megmondotta, hogy ő azok között lesz mindig, akik a legelsők a cselekvésben.

Read more...

2018. augusztus 13., hétfő

Az SMU 27 tengeralattjáró látogatása Beirutban - A Nagy Háború anekdotái - XLI.

1918. július 25-én, több mint egy hónap után, az SMU 27 tengeralattjáró haza indult Földközi-tengeri portyájáról, mivel az üzemanyag- és élelmiszerkészletek is fogytán voltak. A továbbiakra Déry Ernő, a tengeralattjáró első tisztje így emlékezett vissza: 

"Indulás előtt ellenőriztem a különböző üzemanyagtartájokat és nagy meglepetésünkre rájöttünk, hogy kenőolajunk majdnem elfogyott. Hogy miért? Sohasem sikerült megállapítanunk. Feltételeztük, hogy egy újonnan behajózott gépész valószínűleg a fenékvíz kiszivattyúzásakor eltévesztette a szelepeket, és miközben a fenékvizet akarta kiszivattyúzni a tengerbe, a kenőolajat távolította el a tartályból. A hiány olyan nagy volt, hogy ilyen körülmények között még egy géppel sem lettünk volna képesek elérni a Bocchét. Azt viszont tudtuk, hogy a szövetséges Törökországhoz tartozó Beirutban német tenegeralattjáró támaszpont van. A parancsnok úgy döntött, hogy Beirutba megyünk. Sajnos, kenőolajkészletünk odáig sem tartott ki, és így szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy az Égei-tengeren elsüllyesztett vitorlásokról tekintélyes mennyiségű olivaolajat és vitorlafelszerelést zsákmányoltunk. Azt a körülményt is számba vettük, hogy a Földközi-tengeren ebben az évszakban állandó a nyugati szél, és így lehetőségünk lesz vitorlával haladni. Így indultunk tehát július 25-én kelet felé. Az olívaolajat megfelelő keverékben próbáltuk használni, azonban csakhamar kitűnt -  amit különben sejtettünk is -, hogy ez a Diesel-motorokhoz nem alkalmas, mert a dugattyúgyűrűk hamar elvesztették rugalmasságukat. Addig, amíg a tartalék dugattyúgyűrűk tartottak, pótolhattuk őket, de csakhamar a tartalék is elfogyott. Most már csak a vitorlázás maradt hátra, mert a víz színén nem akartuk a villanymotorjainkat használni.

A teljesen kitolt periszkóphoz, mint ábochoz, felerősítettük a vitorlát, és ha kedvező volt a szél, jól haladtunk. Reméltük, hogy senkivel sem találkozunk. Hogy villanyfogyasztásunk minimális legyen, kikapcsoltuk a segédgépek világítását. A pörgettyűs tájolót nem állíthattuk le, a villanytűzhelyen csak reggelit és ebédet főztünk. A naszád vitorlával óránként öt mérföldet tett meg.

Már utazásunk második napján nagy izgalomban volt részünk, mert Krétától délre járva, három japán rombolóval találkoztunk, amelyek két mérföldre haladtak el mellettünk anélkül, hogy ezt a furcsa vitorlást alaposabban szemügyre vették volna. A következő három napban időnként az egyik motor is segített a vitorlának. Éjszaka különböző javításokat végeztünk. A szíriai prtokról nem lévén térképünk - eszünk ágában sem volt eredetileg Beirutba mennünk - meglehetős bizonytalan érzéssel hajóztunk arra a vidékre. A beiruti rádióállomással hiába próbáltunk összeköttetésbe lépni, nem válaszolt. Mint később kiderült, vették a hívásunkat, de nem válaszolhattak, mert nem ismerték a kódolásunkat és nem tudták, hogy szövetséges naszádról van szó. Ezért Beiruttól északra, Ras el Sukah előtt megálltunk. 
Az SMU 27 legénységének néhány tagja és a fedélzeti löveg.
Másnap, július 31-én a partközelben hajóztunk, s tevekaravánoktól tudtuk meg, merre fekszik Beirut. Biztonság kedvéért már előzőleg török lobogót vontunk fel, nehogy tűz alá vegyenek bennünket. Ekkorra már leszereltük vitorlánkat, és mivel a kenőolajunk feljesen elfogyott, akkumulátoraink segítségével futottunk be Beirutba és kötöttünk ki a mólón. Hamarosan két német és két török tiszt jött az U 27 fedélzetére, majd Ausztria-Magyarország konzulja is meglátogatott bennünket. Feltártuk helyzetünket, de Beirutban mindössze 600 liter kenőolaj volt. Megígérték, hogy hozatnak Tripoliszból, addig várjunk. Augusztus 10-én kaptuk meg az olajat, addig a motorokon dolgoztunk. Az eredeti tömítőgyűrűk helyett öntöttvas lámpaoszlopból esztergályoztunk duggattyúgyűrűket. Bár volt olajunk, hazaindulásunkról mindaddig szó sem lehetett, amíg a megérkezésünkkor azonnal igényelt tömítőgyűrűk meg nem érkeznek. Várnunk kellett. Kényszerű veszteglésünket arra használtuk fel, hogy rövid portyákra indultunk. Repülőjelentések szerint Famagusta (Ciprus) kikötőjéből konvoj futott ki. Találkoztunk a két gőzösből és egy kísérő torpedónaszádból álló kötelékkel. Éjszaka volt, nem merültünk le, hanem lanszíroztunk. A második torpedó talált, az első csődött mondott. A másik gőzös a kísérőjével együtt eltűnt a feneketlen sötétségben. Mi pedig leállítottuk egyetlen működő motorunkat és várakoztunk. Hajnalban, nagy meglepetésünkre, annak a helynek a közvetlen közelében, ahol tegnap az egyik gőzöst elsüllyesztettük, megpillantottuk a másikat. A horizonton pedig a torpedónaszád vesztegelt. Nyugodtan álltak, mintha mi sem történt volna. Gyanúsnak találtuk az esetet. Tüzet nyitottunk, Hardy tüzéreinek lövedékei jól ültek, de a gőzös azt nem viszonozta. Ezután torpedóval elsüllyesztettük. A láthatáron várakozó torpedónaszád tüzet nyitott, ezért lemerültünk. Amikor egy idő után felszínre emelkedtünk és a süllyedés helyére mentünk, láttuk, hogy mindenféle úszkált a vízben, mint például ládák, egy egész kecskenyáj, tutajok stb. Ezekből a darabokból és egy mentőövből állapítottuk meg, hogy ez a hajnalban megtorpedózott hajó a két löveggel felfegyverzett brit ANHUI volt. Hogy az este elsüllyesztett hajónak mi volt a neve, sohasem sikerült megtudnunk. Később kiderült, hogy az ANHUI legénysége az esti támadáskor megijedt, az éjszaka leple alatt egyszerűen elhagyta hajóját, és a torpedónszádon keresett menedéket. Még néhány napig cirkáltunk, közben egy teljes napon át javítottuk motorunkat. 18-án futottunk be Beirutba..."

Read more...

2018. augusztus 9., csütörtök

Boksay Antal pilóta visszaemlékezése D'Annunzio propaganda repülésére - A Nagy Háború anekdotái - XL.

1918. augusztus 9-én reggel hat olasz gép repül el kastélyunk fölött nagy magasságban északkelet felé. A hat gép a felhők fölött repülte át a frontot, úgyhogy nem is jelezték nekünk érkezésüket. Oly gyorsan tűntek fel a láthatáron, hogy idő sem volt arra, hogy legalább néhány vadászgép felszálljon repülőterünkről. Az elhárítóütegek is csak néhány lövést adhattak le. Délután tudtuk meg, hogy D'Annunzio olasz őrnagy vezetésével Bécs fölött járt a hat gép.

A több mint ezer kilométeres út leszállás nélküli berepülése ámulatba ejt bennünket, mindannyian kivétel nélkül csodálattal vagyunk eltelve az olaszok nagyszerű teljesítményétől. A coltanói szikratávírda elfogott jelentése szerint öt gép visszatért a páduai repülőtérre, ahonnan kiindultak, csak egy végzett kényszerleszállást Bécs közelében. D'Annunzio, az ódák nagyszerű művelője, az egész világ által csodált szellemóriás, tehát nemcsak a lírikusok, de az aviatikusok között is most már a legelső helyre emelkedett.
Röplapok Bécs fölött. Az egyik olasz gépből fotózva.
Valami lélekemelő hősiesség van D'Annunziónak ebben a teljesítményében. A bátor, hős ellenség kiváló repülőteljesítményéért szinte kivétel nélkül mindnyájan lelkesedünk. D'Annunzio, a lánglelkű költő, szilárd akaratával a gyilkos, véres háború fölé emelkedett, mert a több mint ezer kilométeres út leszállás nélküli megtétele már egy hatalmas rekordteljesítménynek számít, mely az egész emberiség aviatikájának közös ügye lett. A költőhöz illő, fennkölt, igazi nagylelkű szellem pedig nem tagadta meg önmagát, mert a véres háború közepette a Bécs fölé jutott hat olasz gép, öldöklő bombák helyett röpcédulákat dobott le.

A távrepülés terén az olaszok már eddig szép eredményeket értek el, mert 1917 őszén Laureti kapitány vezetésével elérték Londont és a turin-hounslowi 950 kilométeres utat 200 kilométeres óraátlaggal repülték be már akkor. 

A mi részünkről Nápolynak februárban történt bombázása mindenesetre legalább ilyen teljesítménynek számít, mert a megtett út körülbelül 1000 kilométer volt. Az olaszoknak ez a repülése azonban a rajrepülés terén jelent óriási rekordot, mert hat gép egy kötelékben még akkora utat nem repült be eddig.  

Read more...

2018. augusztus 5., vasárnap

A német "Mephisto" A7V tank rövid története

A német hadvezetés az első brit tankok megjelenése után, 1916 szeptemberében határozott egy saját tank kifejlesztéséről. A feladatot Joseph Vollmer kapta, aki az egyik legjobb német járműtervező volt. A cél egy 30 tonnás jármű megalkotása volt, ami képes 1,5 méter széles árkokon is átjutni, két ágyúval és több géppuskával van felszerelve, és maximum 12 km/órás sebesség elérésére is képes. Végül egy olyan futóművet alkottak, ami az új tank, és egy páncélozatlan szállító alapja is lehet. 

Az első prototípus tesztjére 1917. április 30-án került sor Berlin mellett. A tesztek során a hátsó löveget eltávolították, a géppuskák számát pedig hatra emelték. Az első frontra szánt példányok legyártása 1917 októberében kezdődött meg. A típus elnevezése a fejlesztést irányító szervezet nevéből származik: Allgemeines Kriegsdepartement, Abteilung 7 (Verkehrswesen). A tank német elnevezése Sturmpanzerwagen, azaz "páncélozott támadó jármű" lett.
A Mephisto tank brit kézen.
Az A7V 7,34 méter hosszú, 3 méter széles és 3,3 méter magas volt, valamint 33 tonna súlyú. A páncélzat vastagsága az oldalakon 20 mm, az elején 30 mm, a tetején pedig 10 mm. A páncélzata furcsa mód nem edzett páncélból készült, ami sokat rontott a védelmi képességein. A puska vagy géppuska lőszert meg tudta állítani, de nagyobb kaliberű lőszer ellen már hatástalan volt. A személyzet 17 katonából és egy tisztből állt, de bevetés során gyakran 25 fő is tartózkodott a tankban.

A tanknak nem volt forgatható lövegtornya. Az ágyút, ami egy 57 mm-es Maxim-Nordenfelt löveg volt, az orrba építették be. Ezen kívül hat db 7,92 mm-es MG08 géppuskával volt felszerelve. Néhány egységbe az orrlöveg helyett két előre tüzelő géppuskát építettek be. Az A7V tekintélyes mérete és fegyverzete ellenére nem volt hatékony egszköz. Lassú és órmótlan volt, nagy magassága miatt pedig borulásra hajlamos. Terepjáró képessége is elmaradt a brit tankokhoz képest.
A Mephisto mint hadizsákmány, pontosan 100 évvel ezelőtt.
A Mephisto nevű tankot két másik társával együtt 1918. április 24-én vetették be először a második Villers-Bretonneux-i csatában, mely a történelem első tankcsatája volt. A Mephisto egy árokban elakadt, így a kezelői sorsára hagyták. A nagyrészt ausztrálokból álló 25. hadosztály katonái elhatározták, hogy a német tankot megszerzik, és visszavontatják a saját vonalaik mögé. 1918 júliusában tüzérségi támogatás mellett behatoltak a senki földjére, és egy Mark IV tankkal sikerült elvontatniuk. A brit katonák az akció közben folyamatosan ellenséges tűz alatt álltak, és gázmaszkokat is viselniük kellett, mivel a németek harci gázzal is támadták őket. 

A Mephisto-t az Amiens melletti Vaux-en-Amiénois-i tesztpályára vitték, amit akkoriban az 5. Tank Brigád használt. Amíg itt tárolták, a brit katonák alaposan kidekorálták. Többek közt egy brit oroszlánt rajzoltak rá, valamint 13 katona is belevéste a nevét a páncélzatába. Miután úgy dönttöttek, hogy Ausztráliában állítják, mint háborús zsákmányt, 1919. április 2-án az SS Armagh gőzös Brisbane-be vitte. 1919. augusztus 2-án vontatta be két gőztraktor a Queensland Múzeumba. A 2 mérföldes út 11 órán át tartott.
A Mephisto-t a Queensland Múzeumba vontatják.
A Mephisto jelenleg is a Queensland Múzeum egyik fő látványossága, és az egyetlen eredeti állapotában fennmaradt A7V tank.

Read more...

2018. augusztus 3., péntek

Megtalálták az 1917. március 10-én elsüllyedt olasz Guglielmotti tengeralattjáró roncsait

Az olasz Guglielmotti tengeralattjáró a két egységből álló Pacinotti-osztály második tagja volt, és 1916 decemberében fejezték be az építését. Ennek az osztálynak három torpedóvető-cső volt az orrába építve, ami azonban unikum maradt az olasz haditengerészet történetében, ugyanis többé nem építettek ilyen tengeralattjárókat.
A Guglielmotti az egyik próbaútján.
A Guglielmotti 1916. március 10-én indult el első és egyben utolsó útjára La Spezia-ból. Castiglioni kapitány azt a parancsot kapta, hogy a tengeralattjáróval Brindisibe fusson be, és az Adrián tevékenykedjen az osztrák-magyar haditenderészet ellen. 22:15-kor a Capraia-sziget mellett haladtak, amikor megpillantottak egy hajót, amiről azt hitték, hogy a kíséretükre küldött Cyrenaica ágyúnaszád. A valóságban azonban a HMS Cyclamen aknarakóval találkoztak, ami az Arcadia nevű csapatszállítót kísérte. 

A brit hadihajó tévesen német tengeralattjárónak azonosította a Guglielmotti-t és azonnal tüzet nyitott rá. Az egyik gránát a tengeralattjáró tornyánál csapódott be, és azonnal megölte Leopoldo Albini első tisztet. Ezután a hajó süllyedni kezdett, majd néhány perccel később elmerült, magával rántva a legénység felét. A HMS Cyclamen kimentette a túlélőket, majd jelentette, hogy "Megtámadtam és elsüllyesztettem egy nagy tengeralattjárót. Sajnálattal kell közölnöm, hogy a túlélők olaszok."

A tengeralattjáró roncsát a napokban találta meg két olasz aknászhajó 400 méteres mélységben. A maradványokat egy robottal is megvizsgálták. A felvételen jól láthatóak a tengeralattjáró különféle részei, és a löveg is. Az olasz haditengerészet egyik képviselője így nyilatkozott: "Ez a felfedezés is azon férfiak bátorságáról és hűségéről tesz tanúbizonyságot, akik a hazájukat szolgálták, és a legnagyobb áldozatot hozták."

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP