Az utolsó német támadás Verdunnél - 1916. július 12.

A németeknek közel öt hónapnyi ostrom után sem sikerült bevenniük Verdunt, bár az utolsó néhány francia erőd már csábító közelségben volt. A Bruszilov-offenzíva és a sommei csata a további Verdun elleni támadásokat másodlagos fontosságúvá fokozta le. Ennek ellenére július 11-én még egy utolsó támadást indítottak, mely ha nem is hoz döntő eredményt, megakadályozza a franciákat abban, hogy további csapatokat mozgassanak át a Somme-hoz.

A védők ez esetben jobban fel voltak készülve: új, jobb minőségű gázmaszkokat kaptak, mely képes volt a foszgén kiszűrésére, és a tüzérségük is hatékonyan versenybe tudott szállni a németekével. A támadók képesek voltak némi teret nyerni, de csak 30 német katona jutott el a Souville erődig. Látták a verduni katedrálist, és egy rövid időre a német zászlót is kitűzték az erőd tetején, de ahogy a franciák is megtanulták a Douamont erőd májusi ostroma során, egy erőd tetejének elfoglalása még közel sem jelenti a bevételét. Mind a harminc német katona elesett, vagy fogságba került az aznap esti francia ellentámadások során, és az összes területi nyereséget elveszítették.

Német lángszórós osztagok támadása Verdunnél.

Július 12-én parancs érkezett a Souville erőd megtámadására, de a 104. Gyalogos Hadosztálynak csak két százada állt készen a feladatra. A saját tüzérségük tüzét követve, csak néhány katona érte el az erődöt, és szállta meg a tetejét. Ők is megpillanthatták Verdunt, de egy csepp erősítést sem kaptak, és a francia ellentámadás őket is elsöpörte.

Ezen a napon Nivelle tábornok megindító napiparancsot adott ki, melyben dicsőítette a francia csapatok helytállását, és elszántságát. A már szállóigévé vált mondattal zárta sorait: „Ils ne passeront pas!” (Soha nem juthatnak át!)

Július 12-én Falkenhayn megparancsolta az V. Hadseregnek, hogy egy időre szüntesse be a támadásokat. A már elfoglalt vonalakat viszont tartsák meg, még a legerősebb ellentámadás ellenére is. Továbbá elrendelte, hogy a lehetőségekhez mérten takarékoskodjanak a lőszerrel. A német csapatok és tüzérség átszállítása a Somme-hoz és a keleti frontra, még mindig folyamatban volt.

A verduni csata azonban tovább folytatódott, igaz, már csak sokkal alacsonyabb intenzitással, és a néhai francia erődök és bunkerek környékére koncentrálva. Az öldöklő harcok itt napi szinten zajlottak, és a front is állandóan mozgásban volt.

Read more...

Tomboló küzdelem a Thiaumont erődnél - 1916. június 29.

A verduni harcok közben Henri Desegneaux az alábbiakat írta naplójába június 26-án: “220 ágyúnk bombázza Thiaumont-ot. Vissza kell szereznünk az elvesztett területeket, és az ellenséget meg kell akadályoznunk abban, hogy elérje Fleury-t. Szüntelenül zajlanak a harcok. Ez már a negyedik nap, hogy a frontvonalon vagyunk, a felmentő seregünket ma reggel pusztították el egy támadás során. A napotsütést felváltotta az eső; mocsok és sár van mindenhol. Nem tudunk leülni már. Mocsok borít minket, mégis hasalnunk kell a sárban. Tíz napja nem fürödtünk, a szakállam növekszik, rémisztően felismerhetetlen és koszos vagyok.”

Későbbi naplóbejegyzésében, Desegneaux az egyik legáltalánosabb és legtragikusabb jelenetét írta a le a háborúnak: a halálosan sérült katonák lassan haldoklanak a társaik előtt, mert nincs senki, aki a hordágyakat vinni tudná ekkora tűzharcban. Június 30-án így írt:

210 mm-es német mozsár Verdunnél.

“Kábultan és bénultan, szóhoz sem jutunk, a szívünk hevesen ver, miközben várjuk azt a bombát, ami elpusztít minket. A sebesültek száma csak növekszik körülöttünk. Szegény ördögök nem tudják mit csináljanak, hova menjenek, tőlünk várják a segítséget. Mit tehetnénk? Mindenhol füst, levegőt is alig kapni. Mindenütt csak halál. A lábaink előtt fekszenek a vérző sebesültek, fájdalmasan nyögdécselve. Az egyik géppuskás megvakult, az egyik szeme lóg ki a szemüregéből és a másikat kilőtték, ráadásul az egyik lábát is elvesztette. A másiknak már nincs arca, a keze leszakadt és borzalmas seb van a hasán. Szenvedve könyörög az egyikük, hogy “Hadnagy, ne hagyjon meghalni, Hadnagy, segítsen, nagyon fáj!” egy másik halálosan sebesült katona arra kér, hogy öljem meg “Hadnagy, ha nem akarja megtenni, adja ide a revolvert!”. Rettenetes, borzasztó pillanatok ezek, miközben az ágyúk folyamatosan tüzelnek ránk és a robbanások beterítenek minket sárral és földdel. Órákon át hallgatjuk a sírásokat és könyörgéseket, egészen este hatig. A szemünk láttára halnak meg, anélkül, hogy bárki segíteni tudna rajtuk.”

Nem sokkal később egy névtelen katona a francia 65. hadosztályból, akik a Meuse folyó nyugati partján állomásoztak, hasonló képet festett a harcokról egy otthonra írt levelében:

“Aki nem látta a saját szemével ezt a borzalmas mészárlást, az el sem tudja képzelni milyen lehet. Mikor megérkezik valaki újoncként a frontra, azonnal szembesül azzal, hogy a bombázás megállás nélkül zajlik, de mégis nyomulnunk kell előre. Óvatosan lehet csak haladni, nehogy elessünk az árkokban fekvő holttestekben. Kicsit messzebb rengeteg sebesült vár ellátásra, akiket sikerült kimenteni. Egy részük üvölt a fájdalomtól, van aki fohászkodik. Néhánynak hiányzik a lába és vannak, akik fej nélkül hevernek már hetek óta a földön...”

Read more...

Az idegölő harc tovább folytatódik Verdunnél - 1916. június 11.

A Vaux erőd bevételével a németek egy lépéssel közelebb jutottak Verdunhoz, az elkövetkező napok pedig a csata legkritikusabb időszakát jelentették a franciák számára. A támadók közel kerültek hozzá, hogy június folyamán egy végső lökéssel elérjék céljukat, míg a védők helyzete egy hajszálon lógott.

Ezalatt az egyszerű katonáknak mindkét oldalon olyan nehézségeket kellett elviselniük, amit leírni is nehéz. Ekkor a csatamezőt már több tízezer holttest borította, és a folyamatos ágyúzás lehetetlenné tette a többségük eltemetését. Egy részüket a bombatölcsérekbe dobálták, vagy a lövészárkok mellett bomladoztak, még élő társaik szeme láttára.

Elesett katonák a Vaux erődnél.

1916 júniusában egy francia katona ezt írta Thiaumont falu mellett: “…Tíz napot töltöttem egy ember kettészakadt teste mellett. Képtelenség volt elvinni onnan. Az egyik lába a mellvéden lógott, míg a teste az árokban feküdt. Szörnyen bűzlött, ezért folyamatosan dohányt kellett rágnom, hogy el tudjam viselni…”

Június 19-én Henri Desagneux tiszt emlékezett meg a naplójában: “Megpróbáljuk minél komfortosabbá tenni a helyet, de minél többet ásunk, annál több testet találunk. Feladjuk, és máshol kezdjük újra, de egyik tömegsír után a másikba botlunk. Hajnalban abba kell hagynunk, mert a német gépek kikémlelhetnek minket. Ha jelt adnak, az ágyúzás még dühödtebben folytatódik, mint azelőtt. Nem alszunk, nincs vizünk, és nem tudunk kimozdulni a lyukakból, még a fejünket sem dughatjuk ki.”

A Vaux erőd romjai.

Az ellenséges ágyúzás következtében a csapatok utánpótlási hiánya általánossá vált. A katonák sokszor napokat töltöttek el élelem és víz nélkül. Az egyik német katona szerint a szomjúságtól megzavarodott emberek a bombatölcsérekben összegyűlt esővízből ittak, melyekben hullák oszladoztak. Az esetek többségében az eredmény vérhas volt, mely halálos lehetett. Kénytelenek voltak a vésztartaléknak szánt sózott húst fogyasztani, ami miatt sokan hasmenést kaptak. A szerencsések némi kakaót kaptak, ami némileg csillapította azt.

De mint mindig, a legrosszabb sérülések egy része most is belső volt. A folyamatos ágyúzás lassan felőrölte a katonák idegeit. Egyesek már csak némán és közönyösen tűrték azt, ami körülöttük történik.

Read more...

A németek beveszik a Vaux erődöt – 1916. június 7.

A németek május 27-én kezdték el bombázni a Vaux erődöt, majd négy hadosztállyal megtámadták. Az ostrom egy héten keresztül tartott, és a támadók hiába voltak közel ötszörös túlerőben, a franciák végül csak a vízhiány miatt adták fel a harcot.

Az erőd védelmét nehezítette, hogy 1915 végén a tüzérségét teljesen leszerelték, mivel a lövegekre máshol volt szükség. A heves bombázás után az első gyalogos támadást június elsején indították meg a németek, melynek során lángszórós alakulatokat is bevetettek. Június 5-ére a helyzet annyira kritikussá vált, hogy Sylvain-Eugene Raynal parancsnok kérte, hogy a francia tüzérség lője az erődöt, mivel a tetejét már megszállták a német csapatok.

Pillantás a Vaux erőd belsejébe az ostrom után.

Június 7-én a harcok már az erőd belsejében folytak. A védők már három napja nem ittak, és többen az őrület szélén álltak. A falakra kicsapódott párát nyalogatták, vagy saját vizeletüket itták. A termeket elviselhetetlen bűz járta át, mivel a mellékhelyiségek már nem voltak elérhetőek, így a katonák kénytelenek voltak ott elvégezni a dolgukat, ahol épp tudták.

Raynal végül úgy döntött, hogy megadja magát, és levelet küldött a német parancsnoknak, melyben erődje tisztességes megadásának lehetőségét kérte. A németek elfogadták a kérését, és bátor helytállásukért tisztelettel fogadták a francia katonákat. Vilmos koronaherceg teljes katonai tiszteletadással fogadta Raynal-t és megbecsülése jeléül átadta neki saját kardját.

A hat napos küzdelem során a németek 2678 katonát és 64 tisztet veszítettek, míg a védők csak 50 halottat és 87 sebesültet. A súlyos bombázások ellenére az erőd strukturálisan ép maradt.

Raynal (középen) és a német parancsnok, Rackov hadnagy (balra).

Read more...

Újabb harcok a 304-es dombért - 1916. május 29.

A harcok Verdun egész területén folytak, különösen a Meuse folyó nyugati oldalán, ahol a franciák és a nemétek is elszántan küzdöttek a 304-es domb birtoklásáért. Lois Barthas, francia katona így írta le az elkeseredett harc rettenetes látványát: 

“Ahogy felkelt a nap, ránéztem erre a híres névtelen dombra. A mi árkunk a lábánál húzódott. Hónapokon keresztül úgy ment a harc a domb felett, mintha csak gyémánt bánya lenne a gyomrában. Most viszont semmi más nincs rajta, csak ezernyi megcsonkított holttest. Semmi sem különböztette meg a többi környékbeli dombtól. Úgy tűnt, mintha valaha fák borították volna, de most már nyoma sincs növényzetnek. A göröngyös, felforgatott föld látványa csak a pusztítás nyomait hordozza. Egész nap a védett árokban kuporgunk, szenvedve a hőségtől és a levegő hiányától.”

Egy elpusztított lövészárok a sok közül.

Barthas később látta egy francia csapat maradványait, akiket a Cote 304-en mészároltak le, nem sokkal a “Rascas árok” előtt.

“A dombon mindenhol emberi maradványok, széttépve és megcsonkítva. Ahol a föld a vértől volt átázva legyek rajzottak. Magát a holttesteket nem láttad, de tudtad, hogy ott vannak, a bombák krátereiben, földdel befedve, rothadó szagot árasztva. Mindenhol törmelékek voltak szétszórva, puskák, táskák, melyekben még ott voltak a családoktól kapott levelek és emlékek, amiket most a szél szór szét. Összetört kulacsok és ételes dobozok, szétszakadt katonai hátizsákok - mindegyiken ott a felirat: 125-ös osztag.”

Read more...

A franciák betörnek a Douaumont erődbe - 1916. május 25.

Május közepére a németek elfoglalták a côte du Poivre és a côte des Chambrettes dombokat a Meuse folyó jobb partján, ráadásul a stratégiailag fontos Douaumont erődöt is, ami központi szerepet játszott a terveikben. 

Az alábbi német egységek vettek részt a harcokban: A 11. bajor hadosztály egy része, a 192. hadtest katonái, a 12. tartalékos hadosztály, a 4. hadosztály és a 43. tartalék hadosztály. Május 13. és 16. között a németek tovább támadták a Camart erdőt, a 304-es dombtól nyugatra.

Pár nap tűzszünet után május 20-a délutánján még hevesebb ütközetek kezdődtek. A németek 4 hadosztályt indítottak, hogy bevegyék a Halott ember dombot. A harcok szünet nélkül, két napon át tomboltak és súlyos veszteségek árán, de elfoglaltak néhány árkot a dombtól északra és nyugatra is. Majdnem sikerült bevenniük a franciák második vonalait is, de az erős ellentámadás visszaverte őket. Később a franciáknak sikerült visszafoglalniuk a 287-es domb árkait, majd május 21-én és 22-én a többit is.

A franciák egy lelkes támadással megpróbálták visszafoglalni a Douaumont erődöt is. A támadást az 5. hadtest hajtotta végre Mangin tábornok parancsnoksága alatt, aki az egyik legfiatalabb tisztje volt a francia seregnek. A franciák bevetették a nehéztüzérséget is, és komolyan bombázni kezdték a német vonalakat. 

Május 22. reggelén, valamivel 8 óra előtt, a hat léghajó, ami a Meuse jobb partján állomásozott, felrobbant, ezzel megfosztva a német tüzérséget a légi megfigyelőitől, és így jelentős hátrányba kerültek. 11:50-kor a francia gyalogság rohamot indított, és elfoglaltak három német árkot is. A franciák behatoltak a Douaumont erődbe, a németek pedig heves ellentámadásba kezdtek és a harcok egész éjszaka folytak. A franciáknak sikerült tartaniuk az elfoglalt területeket és még egy picit tovább is jutottak.   

Május 23-a hajnalára a németek az erős bombázások miatt visszább vonultak, a franciák 129. hadteste pedig elfoglalta az erőd egy részét és megállította a német támadásokat. A harcok az éjszaka is tovább folytatódtak. 

24-én reggel az erőd nagy része még mindig a franciáké volt, kivéve az északi, és néhány keleti részt, de a következő napon a németek két bajor hadosztályt küldtek, akik teljesen visszaverték a franciákat és visszafoglalták az erődöt is.

A Meuse bal partján a harcok intenzitása csökkent. A francia támadások célja az volt, hogy megerősítsék a vonalaikat. A németek főleg a jobb oldalra koncentráltak, a másik oldalon minimális volt az ellenállás. A jobb parton viszont Thiaumont, Douamont és Vaux területein könyörtelen és véres csaták folytak.

Read more...

A francia offenzíva drámai bukása - 1916. május 22-24.

A Douaumont erőd visszafoglalása létfontosságú volt a franciák számára. A hatnapos előkészületeket a május 22-i támadásra újra kellett tervezni, mert a németek tudomást szereztek róla. Katonákat küldtek, hogy megerősítsék az erőd védelmét és május 20-án ellenbombázásba kezdtek. 

Ugyanakkor a francia tábornokok azt hitték, hogy a tüzérségük már meggyengítette az erőd falait. Mangin tábornoknak, aki az erőd elleni támadást vezette, azt javasolták, hogy az akció legyen célratörő és egyenes. Egyetlen felderítő egységet sem küldtek ki, hogy megbizonyosodjanak a kapott információ pontosságáról, így a támadást május 22-én megindították.

A francia nehéztüzérség 11:40-kor kezdte a bombázást és 10 perccel később az első szakasz megindult az erőd irányába, kitörve az árkokból, hogy lerohanják a németek védelmét. 

A katonák egész nap elszántan próbáltak felülkerekedni a védőkön a folyamatos bombázás és géppuskatűz alatt, de hatalmas veszteségeket szenvedtek. Sosem érték el az erőd keleti felét, ahol a németek az erősítést és az ellátmányt kapták.  

Az első nap végére a francia veszteségek hatalmasak voltak, de a bombázást éjszaka is folytatták. Május 23-án reggel a túlélőknek azt a parancsot adták, hogy támadjanak újra, de 9 órakor a németek még erősebben kezdték őket ágyúzni, így még több francia katona esett el. 

A támadóknak a folyamatos géppuskatűz ellenére is sikerült tartani a pozíciójukat egész délután, de 24-én reggel ismét elkezdődtek a bombázások. Addigra a francia erők teljesen megtörtek, már nem is számolták a veszteségeiket. 

A borzalmas állapotot tökéletesen összegzi az alábbi idézet: “Fáradság, szomjúság, éhség, fájdalom, elkeseredettség és tehetetlenség, ez Verdun pokla.”

Élelem, víz és lőszer hiányában, két napon át tartó folyamatos harcok után, esélyt sem látva arra, hogy utánpótlás érkezzen, a franciák megadták magukat a nap végén. A történészek szerint “a becsületüket megőrizték, kitartottak a végsőkig, két nap alatt a katonáik 72,2%-át vesztették el.”  

A Douaumont erőd elleni támadás tragikus tévedésnek bizonyult. Nemcsak hatalmas veszteségeket szenvedtek el, de a túlélőknek életük végéig pokoli emlék maradt.

A történészek szerint az alábbiak voltak a támadás alapvető hibái: Először is, a németek tudtak a franciák terveiről, emiatt az egész akció a kezdetektől bukásra volt ítélve. Másodjára, az erőd ágyúzással való meggyengítése túl rövid ideig tartott. A tervezett 6 nap helyett csak 2 napig tartott a bombázás, ami nem igazán rendítette meg a németek védelmét. És végül abban is mindenki egyetértett, hogy egy ekkora támadáshoz nem volt elég katonai erő. Sokkal több katonára lett volna szükség.

Read more...

Verdun őrzője - Jean Navarre hadnagy

A szövetségesek pilótái közül a legkülöncebb a 20 éves francia alhadnagy, Jean Navarre volt. Naponta 9-10 órát töltött a levegőben Verdun felett. Csak üzemanyagért, munícióért, és némi borért meg harapnivalóért szállt le. Kiváló pilóta volt, a Nieuport gyártmányú gépével pedig alig három hónap alatt 10 német gépet lőtt le.

Navarre, és bajtársa, Charles Nungesser miatt terjedt el az a kép a világháborús pilótákról, hogy hihetetlen jóképű fiatalemberek, akik bátran néznek szembe a veszéllyel, mit sem törődve a holnappal. Navarre nagyon lázadozott a katonai rendszabályok ellen és gyűlölte, ha kötelékben kellett repülnie, amit egyszerűen csak “felesleges megkötésnek” tartott. Szolgálaton kívüli idejüket Nungesserrel, amilyen gyakran csak tudták, Párizsban töltötték. Hírhedtek voltak, hogy pontosan annyira szerettek kicsapongó életet élni (nők, alkohol és gyors kocsik mámorában), mint amilyen elszántsággal üldözték a német vadászgépeket.  

Jean Navarre és vörös Nieuport 11 Bébé gépe.

Navarre még a csatába is híresen elegánsan repült. Bő medvebőr kabátban, bőrnadrágban, prémmel díszített csizmában és kesztyűben, miközben az aktuális barátnője selyemharisnyáját tekerte a sisakja alá. Ismert volt arról is, hogy a kora hajnalban kezdődő hadgyakorlatokra rendszeresen szmokingban vagy zsakettben jelent meg, nemritkán egy hölgy társaságában. 

A második fotón a jóképű Navarre egy Morane egyszárnyú pilótafülkéjében áll, aminek már védett volt a propellere a géppuskatűztől. Abban az időben, mikor a gépek még nem voltak felszerelve rögzített géppuskákkal, Navarre rátámadt egy Zeppelinre, mindössze egy konyhakéssel felfegyverkezve. Vakmerősége ellenére túlélte a háborút, 12 jegyzett (és 15 nem jegyzett) légi győzelemmel. 1919-ben hunyt el balesetben, miközben egy győzelmi parádéra gyakorolt.

Navarre egy Morane monoplánban.

Read more...

Kisebb, de heves csaták a Meuse partján - 1916. május 10.

Február és május között a verduni csata elsősorban a Meuse folyó bal partján összpontosult, főleg a Cote 304 és a Halott ember dombokon. A jobb parton a Douaumont erőd elvesztése nagy csapás volt a védőknek, de nem jelentette azt, hogy a harcok ezzel megszűntek volna. Sőt, a jobb parton sok kisebb egység csapott össze, árkokat foglaltak el, és bombázták a területet. Mind a két fél folyamatosan próbált előnyös helyzetbe kerülni.

Az árkokban dúló kegyetlen és véres harcok világszerte sokkolták az embereket. A verduni csaták mérete és időtartama, ahol katonák és ágyúk milliói koncentrálódtak egy kisebb területen, még évtizedek múlva is rémálomként kísérte az embereket. 

Erdők, utak, falvak tűntek el nyomtalanul, mintha sosem léteztek volna, a helyüket pedig befedte a sár és a harcok nyomai. Mint egy “rettenetes varangy nyálkás bőre”, ahogy az egyik francia pilóta jellemezte. James McConnell, a Lafayette osztag egyik amerikai pilótája látta, amint bajtársai repülőit szó szerint kettéhasították a tüzérségi ágyúk lövedékei.

Egy francia lövészárok a sok közül.

A hang, amit az újoncok meghallottak, amikor Verdunba érkeztek, egy gigantikus kovácsműhelyre emlékeztette őket, mely éjjel-nappal üzemel. Éjszakánként az ég ragyogott, mintha az északi fény lángolna, de nappal az egyetlen szín, ami a horizonton elterült, csak a sár barna színe volt, amit néhol vöröses árnyalatúra festett a vér. A harcmezőkön állandó volt a dögszag, amitől mindenki igyekezett távol tartani magát. Nyoma sem volt annak a kellemes, szép tavasznak, ami korábban jellemezte a vidéket.

A francia seregek ezerszámra vívták a saját “thermopülei csatáikat” a folyó jobb partján. Bármi áron meg akarták állítani az ellenséget. Nem egy víznyelőt neveztek el úgy, hogy “La Ravine de la Mort”, ami találó névnek bizonyult. A német tüzérség minden nap bombázta a franciák állásait, ahol leszakadt végtagok, és megnyomorított holttestek hevertek szerteszét. Arra sem volt idő vagy lehetőség, hogy az elesetteket eltemessék. A franciák mégis sikeresen tartották eddig a frontot, de az egyik húsz éves tizedes szerint szavakkal le sem lehet írni, hogy mit éltek át eközben.

“Ó azok az emberek, akik este az ágyukban alszanak, majd reggel vidáman olvassák az újságban, hogy “még mindig kitartóan védik a vonalakat”, vajon el tudják egyáltalán képzelni, hogy mit jelent az, hogy “védeni”?”

Read more...

Robbanás a Douaumont erődben - 1916. május 8.

Május 8-án hétfőn, hajnali 4 órakor, a Douaumont erődben kitört a pánik. Kiáltások hallatszottak, hogy “jönnek a feketék!” (Megjegyzés: a “feketék” a franciák gyarmati katonáit jelentette, akik hírhedtek voltak arról, hogy nem ejtenek foglyokat.)

Nem sokkal később három nagy robbanás rázta meg az erődöt, sokkal nagyobbak annál, mintha tüzérségi találat érte volna. Az erőd belsejében sűrű füst és gáz terjedt szét. A robbanás erejétől sokan meghaltak. Holttestek voltak mindenfelé szétszóródva egymás hegyén-hátán. Több százan pedig a füstmérgezésbe haltak bele.   

A robbanásról készült rajz.

A robbanásokat alig száz német katona élte túl. A halottak száma 700-800 között lehetett és többségüket képtelenség volt azonosítani. Egy orvos, aki akkor a helyszínen volt, rekonstruálta a tragédiát: egy lövedék pontosan a lángszórókhoz tárolt olajos hordókba csapódott. Pár katona épp tüzet gyújtott főzéshez, a kiszivárgó olaj pedig begyulladt. Ez okozta a tüzet és a hatalmas füstöt. Mindenkit beborított a korom, ami megmagyarázza a kitörő pánikot a “feketék” kapcsán. A riadó miatt gránátokat dobtak a vélt támadókra, amik viszont berobbantották a lőszerraktárat, ahol a többi robbanószert és a mérges gázokat is tárolták. 

A halottakat nem tudták eltemetni, ezért egy használaton kívüli raktárba hordták őket, melyet lezártak és mai napig ott nyugszanak. A franciák semmit sem tudtak erről a tragédiáról.

Read more...

A németek elfoglalják a Côte 304-et - 1916. május 7.

A verduni csata központja február és május között a Meuse folyó bal partja volt, Verdun városa előtt. A francia seregek a 295 méter magas Halott ember dombon és a Côte 304 dombon állomásoztak, ami nagy előnyt adott nekik a magasabb pozíció miatt. Könnyű volt védeni a hegygerincet, ahol a tüzérség tartózkodott.

A két sereg már hónapok óta harcolt a Halott ember domb megszerzéséért, de a franciák kitartóan védték azt, mialatt a német katonák folyamatosan özönlöttek a völgyből. Az árkokat szinte naponta foglalták el és vissza, miközben mind a két oldal iszonyatos veszteségeket szenvedett, és folyamatosan hozták az erősítést a mészárszékre. Májusban a németek 500 ágyúval nyitottak tüzet a Côte 304-re és két napon át bombázták a franciákat, akik erre nem voltak megfelelően felkészülve. Az egyik zászlóaljból mindössze hárman élték túl a csapást, a társaikat élve maguk alá temették az összeomló árkok. Akik túlélték, napokig maradtak élelem és lőszer nélkül. 

Francia katonák a Cote 304 dombnál.

Az erősítés folyamatosan szivárgott a francia vonalakhoz, de senki nem tudta valójában hova kell menni és mit kell ott tenni. “Senki sem tudta a pontos helyét az összekeveredett seregeknek” jelentette az egyik francia századparancsnok. “Mozdulni is képtelenség volt, a katonák szinte élő falat képeztek, hogy ellenálljanak a lavinaként zúduló német katonáknak”

A franciák élő fala nem sokáig tudta tartani magát. Végül május 7-én a Côte 304-et elfoglalták a németek, akik azonnal extra cigaretta adagot igényeltek, hogy kibírják a rothadó testek szagát. Nagyjából 10 000 francia katona esett el Henri Petain parancsnoksága alatt az országuk eme kicsiny pontjáért. Ezzel a vereséggel a Halott ember domb is védtelenné vált.

Read more...

Nivelle leváltja Pétaint - 1916. április 14.

Beérkezik a francia 50. Gyalog Hadosztály, hogy megerősítse a Vaux erőd 5. Tartalékos Hadtestét. Április végére már minden előkészülettel végeztek, hogy folytathassák a csatát. Von Mudra tábornokot Von Łochow tábornok váltotta, mint az Angriffsgruppe Ost (keleti harci egység) vezetője. Ezidáig ő volt a parancsnoka a 3. (Brandenburgi) Hadtestnek, ami bevette Douaumont erődöt. Von Mudra figyelmeztette, hogy óvakodjon az elhamarkodott lépésektől, amelyek csak még több felesleges áldozatot követelhetnek. A következő nagyobb hadmozdulat időpontját a koronaherceg születésnapjára, május 7-re, vasárnapra tűzik ki. Az akció kódneve "Maibowle". 

A német és a francia utánpótlás rendszere 

A német hadsereg vezetői komolyan aggódni kezdtek a frontvonalon harcoló katonák romló teljesítménye miatt. A német hadvezetés a katonákat egyenesen a frontra küldte, majd hónapokra ott is hagyta őket, az elesetteket pedig újoncokkal, nemritkán 18 év alatti fiatalokkal pótolták, akik legtöbbször semmilyen harci tapasztalattal nem rendelkeztek. A gyalogsági egységek tisztjeinek jóformán könyörögnie kellett a felsőbb vezetésnek, hogy tapasztaltabb katonákat küldjenek. A megfelelő kiképzés hiányában a besorozott gyerekeknek esélyük sem volt.

Francia katonák egy lövészárok erősítése közben.

A Pétain által vezetett franciák teljesen más rendszert használtak: a fronton állomásozó csapataikat bizonyos időközönként teljesen lecserélték. Ez az úgynevezett Noria-rendszer biztosította, hogy a francia egységek sokkal kevésbé legyenek leterhelve, mint a hosszú időre a fronton hagyott német katonák. Ennek következtében a francia seregek jóval nagyobb arányban vettek részt a verduni csatában, mint a németek. Körülbelül a francia katonák 70%-a harcolt a verduni "vérszivattyúban". 

Nivelle leváltja Pétaint 

A francia oldalon krízishelyzet alakult ki a katonai vezetésben. Joffre Pétaint hibáztatta a túl óvatos, és védekező stratégiája miatt. Mikor Pétain hosszabb időre szerette volna pihentetni a csapatait, Joffre arra az álláspontra jutott, hogy ez veszélyezteti a tervezett somme-i csata kimenetelét. Pétaint leváltotta, majd áthelyezte a központi hadsereg élére, amihez a verduni hadtest is tartozott. A helyére Robert Nivelle tábornok érkezett május elsején, hírhedten keménykezű katona, aki leginkább a frontális támadás híve volt [l’ attaque a outrance]. Az egyik beosztottja Charles Mangin tábornok, szintén harcedzett veterán, eddig a verduni 5. hadtest parancsnoka volt, és a könyörtelen akció miatt kiérdemelte a "mészáros" becenevet. Mangin célja az volt, hogy visszafoglalja a Douaumont erődöt.

Read more...

Újabb csatározások a Halott ember dombért - 1916. április 12.

“Borzalmas küzdelem Verdunnél!” Ilyen címmel jelent meg a New York Times 1916. áprilisában. “A németek folyékony tüzet használnak a Halott ember dombért folytatott kegyetlen ütközet során.” A harcok egyik leghevesebb szakasza április 9-én kezdődött a nyugati parton, mikor a németek elsöprő erejű támadást indítottak a Halott ember domb ellen. Az ütközetet Falkenhayn öccse vezette, és a tüzérségi előkészítés során 17 tehervonatnyi gránátot használtak fel. Ennek ellenére a támadás során mégsem tudták bevenni a dombtetőt, melyet a franciák végig szilárdan kézben tartottak. “Néhány métert előre rohannak, majd a géppuskáink zakatolása közben összerogynak. Egyetlen német sem jutott vissza a lövészárokba.” - jelentette egy francia hadnagy, aki azt is hozzátette, hogy sokuk halottnak próbálta tettetni magát, de előbb vagy utóbb elvesztették a türelmüket, és megpróbáltak visszakúszni a saját vonalaikhoz. A franciák egyenként vadászták le őket, amit remekül élveztek.

Fogságba esett német katonák.

A Halott ember dombért a következő héten is tovább folytatódott az öldöklés, a szemben álló felek pedig gyakran váltották egymást ugyanazon állásokban. A beérkező erősítések azonnal az első vonalba kerültek, majd napokkal később, alaposan megfogyatkozva, fáradtan, sárral és vérrel borítva hagyták el a csatamezőt. Petain marsall napi parancsában kitartásra buzdította katonáit, és egy Jeanne D’Arc idézettel zárta sorait: ‘Courage, on les aura! (Bátorság, elbánunk velük!)

Sebesült francia katonák a kötözőhelyen. 

Read more...

A végső kimerülés határán - 1916. március 30.

Március végén a németek északi irányból támadást indítottak a 304-es magaslat ellen. Malancourt, Haucourt, és Bethincourt egymás után esett el, de a 304-es magaslat francia kézen maradt.

Egy német katona így emlékezett vissza: "...Egy bajtársunk teljesen eszét vesztette a szomjúságtól, és a Halott ember domb közelében ivott egy zöld nyálkával fedett pocsolyából. Egy holttest lebegett benne arccal lefelé. A hasa úgy fel volt puffadva, mintha napok óta csak azt a vizet kortyolná, melyben úszik."

Mindkét oldalon egyre gyakrabban fordultak elő a kimerültségből fakadó függelemsértések: német és francia katonák egyaránt megtagadták, hogy elhagyják a lövészárkot, az engedetlenség mindennapos volt, a csapatok pedig önként adták meg magukat. A háború túllépte azt a szintet, mely emberileg még elviselhető volt.

A 304-es domb lábánál.

A Portugal orosz kórházhajó elsüllyesztése

Egy nappal azután, hogy a német kormány szavazott a korlátlan tengeralattjáró-háborúról, az U-33 elsüllyesztett egy orosz kórházhajót a Fekete-tengeren. A Portugal nevű hajó kisebb csónakokat vontatott, melyek dugig voltak a török frontról érkezett sebesültekkel. Amikor megálltak, hogy az egyik felborult csónak utasait kimentsék, egy matróz észrevette a tengeralattjáró periszkópját, de mivel a kórházhajók a genfi egyezmény védelme alatt álltak, semmilyen óvintézkedést nem tettek, és arra számítottak, békén hagyja őket.

A tengeralattjáró azonban felemelkedett, majd mindenféle figyelmeztetés nélkül egy torpedót lőtt ki, de az nem talált. A második azonban a gépháznál robbant, és elsüllyesztette a Portugalt. Egy orosz torpedónaszád üldözőbe vette a támadót, de annak sikerült elmenekülnie. Az orosz és az antant kormányok egyaránt felháborodásuknak adtak hangot, és szándékos bűncselekménynek nevezték az esetet.

A Portugal kórházhajó.

Read more...

Folytatódó német előrenyomulás, politikai krízis Párizsban - 1916. március 7.

A németek Verdunnél tovább folytatták az előrenyomulást a Meuse nyugati partján, igaz lassabban haladtak, mint a csata első napjaiban. A francia ellenállás most már sokkal elszántabb volt, és a terep sem volt megfelelő a német taktikának. Ennek ellenére folyamatosan hatoltak előre, de sokkal nagyobb veszteségek árán.

A francia ellenállás sarkköve a Halott ember domb volt, egy kettős csúcsú magaslat, mely a csatamező fölé emelkedett. A frontális támadás kudarcot vallott, ezért a németek azt remélték, hogy majd indirekt mód be tudják venni. Öldöklő harcok után sikerült elfoglalniuk az innen északnyugatra található Bois des Corbeaux-t, és úgy vélték, onnan majd sikeresen meg tudják rohamozni a magaslatot.

Német katonák rohamoznak. A kép valószínűleg egy hadgyakorlaton készült.

Eközben Párizsban a verduni csata politikai krízist okozott. Gallieni, a háborús miniszter, már hosszú ideje Joffre riválisának számított. Többször összekülönböztek egymás előjogai miatt, Joffre pedig következetesen elutasította, hogy bárki politikai kontrollt gyakoroljon a döntései felett. Ezen a napon Gallieni egy riportot olvasott fel a kabinetnek, melyben Joffre eljárásait kritizálta, és azzal vádolta meg, hogy a német támadás előtt jelentősen meggyengítette Verdun védelmét. 

Briand miniszterelnök attól félt, hogy a jelentés nyilvánosságra hozatala árthat a morálnak, és a kormánya bukását okozhatja, egy olyan időszakban, amikor az ország semmilyen politikai krízist nem engedhet meg magának. Emiatt úgy döntött, titokban tartja, és a politikusok sem szálltak szembe Joffre akaratával. Ez viszont megrendítette Gallieni pozícióját, és benyújtotta lemondását. Hogy megelőzze a közvélemény felzúdulását, Briand rábeszélte, hogy addig maradjon hivatalban, amíg az idő alkalmas nem lesz a lemondása bejelentésére. 

Az első napokban fogságba esett francia katonák.

Read more...

Támadás a Halott ember domb ellen - 1916. március 6.

A kemény hóesésben a német csapatok újabb rohamot indítottak a Halott ember dombján lévő francia állások ellen, a Meuse folyó bal partján. Február 21-én indult meg a Verdun elleni támadás, ami az utolsó erőd volt, mely elesett az 1870-71-es porosz-francia háború során. Habár a németek az első napokban gyorsan haladtak előre, és február 25-én Douaumont erődjét is elfoglalták, a franciák nem adták fel, és az ütközet állóháborúba torkollott, óriási veszteségeket okozva mindkét oldalon. Douaumont elestének éjjelén Petain tábornok vette át a verduni szektor parancsnokságát, aki eltökélte, hogy mindenáron megtartja a többi erődöt, és a lehető legnagyobb veszteséget okozza az ellenségnek. A németek célja is hasonló volt: Falkenhayn elhatározta, hogy kivérezteti a francia hadsereget. 

Német roham a Halott ember dombnál.

Mivel a németek megtudták, hogy július folyamán az antant nagyszabású támadást akar indítani a Somme mentén, mindent megtettek, hogy a francia csapatokat lekössék Verdunnél. A cél elérése érdekében Falkenhayn változtatott taktikáján, és a támadás fókuszát az erődök helyett – mely Petain stratégiájának alapja volt – a szárnyakra helyezte át.

Az erősítések beérkezése után a Meuse nyugati partján olyan pusztító tüzérségi támadást indítottak, mint február 20-én. Ezzel megkezdődött a szárnyak csatája. Bár a francia tüzérség folyamatosan lőtte őket, a német gyalogság  Brabantnál és Champneuvillenél át tudott kelni a folyón, és megrohamozta a Halott ember dombját. Két nap alatt 1 200 francia foglyot ejtettek, de az állást nem tudták bevenni. A védők kitartásában az is jelentős szerepet játszott, hogy de Bazelaire tábornok kijelentette, hogy ha hátrálni mernek, a tüzérséggel mészároltatja le őket. Ennek ellenére a németek jelentős előrehaladást értek el a térségben, mielőtt a francia csapatok ellentámadást tudtak volna indítani. A Halott ember dombért még egy hónapig folytak a csatározások, és mindkét oldalon több ezer katona esett el, vagy sebesült meg. 

Lövészárok egy támadás után.

Read more...

A támadás megreked – 1916. február 29.

Ezen a napon is tovább folytatódott az öldöklő küzdelem Douaumont faluért. A francia tüzérség továbbra is teljes erőbedobással védte, a németek pedig nagyon nehezen tudtak előrenyomulni, és ismét komoly veszteségeket szenvedtek. Ahogy leszállt az este, rohamcsapatok jelentek meg, melyek lángszórói 30 méteres lángcsóvákat vetettek. Az új fegyver megjelenése súlyos csapást jelentett a védők moráljára nézve, és tömegével adták meg magukat. Miközben a német vonalak felé meneteltek, a hadifoglyoknak a súlyosan sebesült ellenséges katonákat is magukkal kellett cipelniük. A küzdelem még egy napig tartott, miközben a németek már Douaumont erődjéből is lőtték a franciákat – végül március 2-án foglalták el a falut. A védekező 33. Ezred megadta magát. A fogságba esettek között volt Charles de Gaulle is.

Francia katonák a St. Mihiel magaslatnál lévő lövészárokban.

Azonban egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a csata elvesztette dinamizmusát, és a vonalak lassan stagnálni kezdtek. Ugyan erre a konklúzióra jutott a stenay-i német parancsnokság is. Több intézkedést is fontolóra vettek. Pétain viszont elérte a célját: A német támadást megállították, a francia hadsereg pedig 2-3 nap haladékot kapott.

A stagnálás elsősorban német oldalról eredt: mivel jelentős területeket foglaltak el az elmúlt hét során, a frontvonal már a tüzérségük hatótávolságán túl húzódott. A csatamező egy hatalmas, bombatölcsérekből álló mocsárrá változott, ahol a tüzérség csak rendkívüli erőfeszítések árán haladhatott előre. A fontosabb muníció is elapadt. A frontvonalon hiány volt tartalék csapatokból, lőszerből, ellátmányból és ételből. Tábori konyha nem volt, az élelmiszert a katonáknak magukkal kellett cipelniük. Ivóvíz is alig akadt. A sebesülteket nem tudták visszavinni a front mögé, és ellátásukról sem tudtak gondoskodni – sokan halálra fagytak a hideg időben. A halottakat nem tudták eltemetni, mert a folyamatos ágyúzás miatt a holttestek újra a felszínre kerültek. A hideg, a havazás és az eső, egyik oldalon sem kímélte a harcolókat.

Német katonák gránáttámadása egy lövészárokból.

Falkenhayn nem küldött újabb csapatokat, amikor lehetősége lett volna az áttörésre, bár egy gyors áttörés az nem is szerepelt a terveiben. Egyszerűen ki akarta véreztetni a francia hadsereget, és nem akart gyors győzelmet aratni. A felőrlő csatát, amire vágyott, megkapta. De az áldozatok nem csak franciák voltak, ahogy azt eredetileg képzelte. A német veszteségek is egyre brutálisabbak voltak. Verdun lassan egy olyan mértékű mészárlásba ment át, amilyet még sohasem látott a világ.

A másik ok, amiért a német támadás megrekedt, hogy a franciák erősítést tudtak hozni a frontra, valamint Pétain utasításait betartva a tüzérséget megfelelő pozíciókba helyezték. Néhány nap alatt a harcba vetett lövegek számát 500 db-ra emelték, melyek többségét a bal parton vetették be. A dombok által védve, és a német tüzérség hatótávolságán kívül pusztító tűz alá tudták venni a rohamozó német csapatokat. Noha február 27-én a német VII. Hadtest rohamot intézett a francia lövegek ellen, a támadás kudarcot vallott.

Francia katonák pihennek a Voie Sacrée mentén.

Miután a támadást megrekedt, március első napjaiban a német hadvezetőség elhatározta, hogy a folyóparton állomásozó francia tüzérséget ki kell iktatni, mielőtt megindulhatnának Verdun felé. A szárnyak csatája immár küszöbön állt.

Read more...

A koronaherceg összehívja a válságstábot – 1916. február 28.

Falkenhayn terve egy hatalmas ütközet volt, ami kivérezteti a franciákat, de a napi szintű veszteségek mértéke sokkolta Vilmos koronaherceget, aki az erődért küzdő 5. Hadsereg parancsnoka volt. Február 28-án válságstábot hívott össze, hogy tisztázzák a hadicélokat. Falkenhayn továbbra is azt az álláspontot képviselte, hogy több francia katonát kell elpusztítani, mint amennyi német elesik, de a koronaherceg továbbra is a város elfoglalása mellett érvelt.

Vilmos koronaherceg Verdunnél. (A hátsó ülésen látható.)

A csata első hetében mindkét hadsereg komoly veszteségeket szenvedett: február 26-án a franciák 25 000 főnél tartottak, míg a németek 29-én érték el ugyan ezt a számot, noha arra számítottak, hogy a francia veszteségek háromszor akkorák lesznek, mint a saját csapataiké. Az összecsapás során a legnagyobb nyomás azonban a német elitegységekre nehezedett. Az egyik porosz gránátos zászlóalj 196 főre olvadt. Von Zwehl csapatai, melyek ragyogóan teljesítettek a csata első napjaiban, szinte teljesen megsemmisültek. Egy francia lehallgató állomás az alábbi német telefonhívást rögzítette: „Ha így megy tovább, a háború végére egyetlen emberünk sem marad.”

A németek tisztában voltak vele, hogy a meglepetés ereje már elveszett, de még mindig lehetőség volt egy komoly morális és anyagi győzelemre. Abban egyeztek meg, hogy a győzelem biztosításához további nagy mennyiségű munícióra és katonára lesz szükség, és egyszerre kell majd bevetni őket. A csata így nem enyhült, hanem még hevesebbé vált. Újabb támadásokat terveztek végig a bal parton. Vaux erődjét, mely Douaumont kisebb szomszédja volt, választották ki a következő stratégiai célpontnak.

Német tüzérek ebédelnek Verdunnél.

Ez idő alatt a harcok természetesen tovább zajlottak. A 105. Szász Gyalogezred maradványai tovább nyomultak előre, noha mindkét oldalról tűz alatt tartották őket a francia géppuskások. Az egyik katona így emlékezett vissza: „Majdnem minden tisztünk elesett, vagy megsérült a saját tüzérségünk tüzében, mely túl közelre célzott, és rengeteg veszteséget okozott...” 

Egy másik ezred is megindult a falu irányába, de rengeteg embert veszített. Az öldöklő kézitusa során egyetlen foglyot sem ejtettek a harcoló felek. Egész nap zajlott a küzdelem, de a falut nem sikerült elfoglalni. Négy német ezredet vetettek be, de a 3 500 katonából 2 000 megsebesült vagy elesett. Ez volt az a nap, amikor megszületett a „verduni pokol” kifejezés.

Read more...

A lendület megtörik - 1916. február 27.

A délelőtt folyamán Douaumont települését 4 órán keresztül ágyúzták a németek, mely során egy Kövér Bertát (420 mm-es mozsár) is bevetettek. A feltámadó hóvihar azonban jelentősen lecsökkentette a látótávolságot. A németek a 105. (Szász) Gyalog Ezredet vetették be. A francia géppuskások azonban megtizedelték a támadókat, ugyanis a tüzérség azt a téves információt kapta, hogy a gyalogság elfoglalta a falut, ezért tüzüket a Thiaumont erődre koncentrálták. 

A csata áttekintő rajza.

A német roham csúcspontján, az ellenséges tüzérségtől nem zavartatva, a francia védők a lövészárokban állva tüzeltek a támadókra. Végül a hóvihar tetőfokán a németek bejutottak a faluba, és öldöklő kézitusa alakult ki, egészen az éjszaka leszálltáig. A katonák késsel, ásóval, vagy bajonettel estek egymásnak, és mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett. A jelentések szerint a csapatok vesztesége elérte az 50%-ot. Két nap alatt a front egyik irányban sem mozdult el.

Elesett francia katona egy bombatölcsérben.

Ez idő alatt a balkáni fronton az osztrák-magyar csapatok elfoglalták Durazzót. A visszavonuló olasz csapatok 900 öszvért és szamarat öltek le, mielőtt elhagyták a várost, és a civileket is magukkal vitték. Essad pasa Nápolyba menekült, ahol megalakította az Albán Átmeneti Kormányt. Ezalatt brit és francia csapatok szálltak partra Szalonikában, hogy idővel felvegyék a harcot az osztrák-magyar és a bolgár csapatokkal. Február 26-án a Provence II csapatszállítót Cerigo partjainál megtorpedózta egy német tengeralattjáró. 930 katonát ragadott magával a hullámsírba, míg 1100 megmenekült.

Read more...

Pétain tábornok átveszi az irányítást – 1916. február 26.

Pétain tábornok Douaumont erőd elestének másnapján érkezett Verdunbe, hogy átvegye a parancsnokságot. Hamarosan ő lett a háború legnagyobb francia hőse, ami végül sokkal elviselhetetlenebbé tette a második világháborús szereplését. Pétain még ma is egy rendkívül ellentmondásos figura a franciák számára.

A francia katonákat sokkolta a német lobogó látványa Douaumont erődjén. Számos parancsnok elhitte, hogy minden elveszett, és visszavonulást rendeltek el, réseket nyitva a védelmi vonalakon, amit az ellenség gyorsan ki is használt. A német repülőgépek röplapokat szórtak a francia pozíciókra. „Douaumont elesett. Nemsokára vége lesz mindennek. Ne hagyjátok magatokat értelmetlenül lemészároltatni.” A kétségbeesés a magasabb rangú tiszteket is hatalmába kerítette. Egy zuáv döbbenten hallgatta a tábornoka motyogását: „Még ha én lennék Napóleon, akkor sem tudnám elkerülni a vereséget” Egy őrmester naplójában még elkeseredettebben nyilatkozott. „Elvesztünk... feláldoznak minket, de az áldozatunk hiábavaló lesz.” A sebesültek és a tüzérség a szárnyakra áramlott, hogy fedezéket keressen, miközben a német tüzérség pusztította őket. Egyes francia katonák pincékbe törtek be, majd részegen fosztogattak az éj leszállta után.

Pétain tábornok Verdunbe érkezik.

A francia főparancsnokság tudta, hogy valamit sürgősen tennie kell. Noel de Castelnau, az arisztokrata és ultrakatolikus főparancsnok, azt javasolta, hogy Herr tábornokot, Verdun idős parancsnokát, cseréljék le Philippe Pétainra, a Második Hadsereg parancsnokára. (Herrt csendben leváltottak, azokkal a parancsnokokkal együtt, akiknek a hadosztálya már megsemmisült.) Ezzel egy időben Castelnau keményen vitába szállt azokkal, akik Verdun kiürítése mellett érveltek. Nem csak a védelem mellett kardoskodott, de a jobb parti állások megtartása mellett is.

Sokan azért kifogásolták Castelnau döntését, mert szerintük Falkenhayn kezére játszott azzal, hogy belement egy olyan felőrlő csatába, amibe a francia erők beleroppanhattak volna. Mások azzal érveltek, hogy Verdun eleste aláásta volna a francia harci szellemet. Bármi is lett volna a helyes döntés, végül úgy határoztak, hogy egy talpalatnyi földet sem adnak fel harc nélkül. Pétain tökéletesen alkalmas volt erre a feladatra. Három évvel ezelőtt még csak ezredes volt, a háború pedig kiemelte az ismeretlenségből. Pas-de-Calaisben született, és merőben eltérő felfogást képviselt kollégáihoz képest, ugyanis a tüzérség szerepét fontosabbnak tartotta a frontális támadásnál. Azzal, hogy a defenzív taktikát részesítette előnyben, tökéletes választásnak bizonyult.

Francia katona egy fel nem robbant 380 mm-es lövedék mellett.

Read more...