2021. április 30., péntek

Kivégzés egy tengeralattjáró-legázolási kísérletért

1915 március 28-án a német U-33 tengeralattjáró megállásra szólította fel a Charles Fryatt kapitány által parancsnokolt SS Brussels utasszállító kompot. Fryatt kapitány azonban nem engedelmeskedett és megpróbálta legázolni a tengeralattjárót, ami csak vészmerüléssel tudta elkerülni az ütközést. 1916 júniusában a németek elfogták Fryatt kapitányt, amikor az SS Brussels a holland partok közelében haladt. Letartóztatták, és bíróság elé állították, mert civilként megpróbált legázolni egy tengeralattjárót. 1916 július 27-én kivégezték, ami heves tiltakozásokat váltott ki.
Az SS Brussels gőzös.
Charles Fryatt (1872 - 1916) kapitány a Great Eastern Railway társaság alkalmazottja volt. A társaság brit vasútvonalak mellett néhány kompot is üzemeltetett. 1915-ben Fryatt az egyik Anglia és a semleges Hollandia közt ingázó komphajó kapitánya volt, ami veszélyes megbízásnak számított, mert a környéken német tengeralattjárók portyáztak.

1915 februárjában a német kormány a brit blokádra válaszul bejelentette, hogy a Brit-szigetek köré blokádot von, és a kereskedelmi hajókat figyelmeztetés nélkül elsüllyesztik. Mivel a német felszíni flotta a brit túlerő miatt a kikötőkbe szorult vissza, ez a feladat a tengeralattjárók parancsnokaira várt. Habár a szabályzat szerint a víz alá merülve is megtorpedózhatták az ellenséges hajókat, gazdaságosabb és egyszerűbb volt a fedélzeti ágyúval elsüllyeszteniük azokat, még ha ez azzal a veszéllyel is járt, hogy akár egy fegyvertelen hajó is legázolhatja őket.
Charles Algernon Fryatt kapitány (1872 -1916)
Szintén 1915 februárjában, a német bejelentésre válaszul, Winston Churchill, az Admiralitás Első Lordja, elrendelte, hogy a kereskedelmi hajók ne adják meg magukat a tengeralattjáróknak, és tegyenek meg mindent, hogy el tudjanak menekülni. Abban az esetben, ha erre nincs lehetőség, akkor "teljes sebességgel induljanak meg feléje" és a tengeralattjáró "valószínűleg le fog merülni". Ez a rendelet végül "legázolási parancs" néven terjedt el, habár az Admiralitás következetesen kerülte a "legázolás" szót a parancsaiban. Ezen kívül a tengeralattjárók legénységét kalózokként kezelték, nem pedig hadifogolyként, és le lehetett lőni őket, ha túl körülményes lett volna az elfogásuk. Ha egy kereskedelmi hajó kapitánya megadta magát, bíróság elé állíthatták.

Fryatt 1915 március 2-án találkozott össze egy német tengeralattjáróval, amikor a Harwichból Rotterdamba tartó fegyvertelen SS Wrexham gőzöst irányította. Egy tengeralattjáró emelkedett a felszínre hajója közelében, mire az ellenkező irányba fordult, és hajóját a 14 csomós csúcssebességnél jobban is meghajtva, 16 csomós sebességet ért el. 40 mérföldön át tartó vesszőfutás árán sikerült lerázni a tengeralattjárót, majd összeégett kéményekkel futott be Rotterdam kikötőjébe. A Great Eastern Railway társaság egy aranyórát ajándékozott Fryatt kapitánynak a hajó megmentéséért, amibe a következő szöveget vésték:

"C. A. Fryatt kapitánynak a G.E. Railway társaság elnökétől és igazgatóságától elismerésük jeleként a bátor és ügyes vezetésért 1915 március 2-án."

Fryatt második és sokkal emlékezetesebb találkozása egy német tengeralattjáróval 1915 március 28-án, vasárnap történt, amikor a szintén Rotterdamba tartó és fegyvertelen SS Brussels gőzöst vezényelte. Az U-33 négy mérföldre tőle emelkedett a felszínre, és két jelzőlobogót húzott fel, utasítva a Brusselst, hogy álljon meg. Mivel a tengeralattjáró túl közel volt ahhoz, hogy lerázza, Fryatt feléje fordult és teljes sebességre kapcsolt. Az U-33 parancsnoka vészmerülést rendelt el, és el tudta kerülni a legázolást. A Brussels ezután gond nélkül befutott Rotterdamba. Ezért az akcióért most már az Admiralitás ajándékozott egy második aranyórát Fryatt kapitánynak és egy borjúbőrre írt elismervényt, valamint a Parlamentben is méltatták. Erre az órára az alábbi szöveget vésték:

"Chas. Algernon Fryattnek, az S.S. 'Brussels' parancsnokának az Admiralitás Lord Commissionerei által, elismerésül a példamutató hajónak, amit egy német tengeralattjáró támadott meg 1915 március 28-án"
A kivégzésről szóló közleményt németül, hollandul és franciául is kinyomtatták.
A németeket felháborította, hogy egy civil el akarta elsüllyeszteni az egyik tengeralattjárójukat.

Fryatt kapitány még egy évig ingázott Anglia és Hollandia között. 1916 júniusában az Admiralitás tudomására jutott, hogy a németek el akarják fogni, azonban az SS Brussels június 25-én este még azelőtt elhagyta Rotterdam kikötőjét, hogy a kapitányt figyelmeztetni tudták volna. Valaki a fedélzetről fényjeleket adott le a part irányába, majd öt német romboló vette körbe a gőzöst. Fryatt elrendelte, egy az utasok szálljanak csónakokba, majd minden hivatalos iratot és a rádiót is megsemmisítették. A rombolók a belgiumi Bruges kikötőjébe kisérték az SS Brussels gőzöst, majd a kapitányt és a legénységet is foglyul ejtették.

Fryatt kapitányt azzal vádolták meg, hogy franc-tireur (szó szerinti fordításban szabad lövész), amiért civilként megpróbált elsüllyeszteni egy tengeralattjárót. Az 1870-es porosz-francia háború során francia civilek rengeteg porosz katonát öltek meg, amit a németek nem felejtettek el. Ez rendkívül súlyos vádnak számított, és komoly vita alakult ki a német és a brit kormány közt. A britek azonban nem hitték el, hogy a németek halálra ítélik Fryatt kapitányt, hiszen csak a hajóját védte. 1916 július 27-én azonban bíróság elé állították, bűnösnek találták, az ítéletet pedig a császár is jóváhagyta, majd aznap este hét órakor egy kivégző osztag agyonlőtte. 

A kivégzésről a németek az alábbi közleményt adták ki:

Felhívás! Egy kereskedelmi hajó angol kapitánya, a Southampton-i Charles Fryatt, habár nem volt tagja az ellenséges haderőnek, 1915 március 28-án megpróbált legázolni egy német tengeralattjárót. A haditengerészet tábori hadbírósága ezért a mai napon halálra ítélte és kivégezte. A kegyetlen tett meg lett torolva. Későn, de igazságosan. Aláírás: VON SCHRÖDER admirális. Bruges, 1916 július 27.
Fryatt kapitány emléktáblája a Liverpool Street állomáson.
Fryatt kivégzése komoly visszhangot váltott ki, és számos sajtónyilatkozatban ítélték el a barbárnak és igazságtalannak vélt ítéletet. Fryatt kapitány emlékére már 1917 július 27-én elhelyeztek egy táblát a Liverpool Street állomáson. Holttestét 1919-ben hozták haza, és a Szent Pál székesegyházban búcsúztatták el 1919 július 8-án. Fryatt posztumusz megkapta a belgáktól a Lipót Rend jelvényét és a Tengerészeti Háborús Keresztet is. Ezen kívül Zeebrugge-ben egy utcát is elneveztek róla. 1921-ben Kanadában egy 3361 méter magas hegycsúcs kapta meg a Fryatt kapitány nevet.

Read more...

2021. március 9., kedd

Pilóta portré: Gräser Ferenc

Gräser Ferenc 1892. október 18-án született Nyírmadán (más források szerint az erdélyi Medgyesen). A reálgimnázium elvégzése után 1911-ben felvételt nyert a budapesti magyar királyi József Műegyetemre (ma: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), ahol a világháború kitöréséig hat szemesztert sikerült befejeznie. Ez idő alatt családjával Pozsonyba költözött, így a világháború kitörése után, 1914 október 26-án a császári és királyi 72. gyalogezredhez vonult be alapkiképzésre. 1915. január 1-jétől július 15-ig az esztergomi tartalékos tiszti iskola hallgatója volt. Augusztus 1-jén tartalékos hadnaggyá nevezték ki. Frontra vezénylését követően, 1915. augusztus 10-től 1916 júliusáig egy géppuskás osztag parancsnokaként tevékenykedett. Bő tizenegy hónapos harctéri szolgálatát csupán egy sebesülésből fakadó öthetes, a lembergi kórházban töltött lábadozási időszak szakította meg.

Gräser, miután elfogadták jelentkezését a Légjárócsapatokhoz, 1916. július 15-én kezdte meg tanulmányait a bécsújhelyi Repülő Tiszti Iskolán, ahol megfigyelőtiszti képzésben részesült. 

A tanfolyamot október 19-én fejezte be, ezt követően került az Isonzó-fronton tevékenykedő és gróf Eugen Somssich de Saard lovassági százados parancsnoksága alatt álló 2. repülőszázadhoz (FliK 2). A frissen érkezett megfigyelőtiszt rövid idő alatt bebizonyította, hogy lehet rá számítani. Kiváló kamerakezelésének köszönhetően nagyszerű felderítőfotókat készített, ráadásul a géppuskák üzemeltetése terén szerzett első osztályú tapasztalata sem jött rosszul az egységnek. 
Gräser Ferenc (1892 - 1918)
1917. február 10-én a Stefan Wenczel tizedes által vezetett, 29.58 lajstromjelű Hansa-Brandenburg C.I fedélzetén repülve aratta első légi győzelmét. Ellenfelüket, egy olasz kétüléses Farmant Tolmeintől nyugatra, Jeza közelében sikerült a földre kényszeríteniük, ám mivel a heves tűzpárbajban az ő gépük is megsérült, muszáj volt kényszerleszállást végrehajtaniuk, amelynek során az osztrák-magyar Brandenburg is összetört.

Miután május 20-án Franz Wognar őrmester társaságában második igazolt légi győzelmét is elkönyvelhette, a hónap végén áthelyezték az Isonzó-front egy másik egységéhez, a 32. repülőszázadhoz, amely Richard Hubner százados parancsnoksága alatt állt.

Gräser ennél az egységnél kezdte meg hivatalos pilótaleckéit, amelyek zömmel Franz Fraueneder őrmester irányítása mellett zajlottak. Villámgyorsan beigazolódott, hogy a vérében van a repülés. A század bevetési naplói szerint 1917 szeptemberében – habár állítólag hivatalos pilótaigazolványt soha nem kapott – zömmel repülőgép-vezetőként indult bevetésre.

Tehetségét mások is felismerték, így október 1-jén újabb áthelyezés várt rá. Ezúttal az Osztrák-Magyar Monarchia egyik vadászrepülő-egysége, a FliK 42J volt a célállomás. A Háry László százados irányítása alatt álló század Prosecco repülőterén, Trieszttől északra állomásozott és minden szempontból ütőképes technikának bizonyuló Albatros D.III (Oef) repülőgépekkel volt felszerelve. 

Nem sokkal azt követően, hogy Gräser megérkezett új alakulatához, október 24-én megkezdődött a tizenkettedik isonzói csata, amely a caporettói áttörés révén a Monarchia egyik legnagyobb katonai sikerével ért véget december 2-án. Az újdonsült vadászpilóta az első három nap alatt nem kevesebb, mint négy légi győzelmet könyvelhetett el magának. Talán ne túlzás azt állítani, hogy egyik pillanatról a másikra vált ásszá.
Gräser Ferenc Albatros D.III gépe. (Dalibor Feuereisl rajza)

A diadalmenet ezt követően is folytatódott. A csata bő egy hónapos időszaka során Gräser nyolc igazolt győzelmet ért el. Győzelmeit két vadászrepülőgép, egy megfigyelőballon, két kétüléses felderítő- és három vízi repülőgép ellen érte el.

1918 januárjában került az újonnan felállított 61. vadászrepülő-századhoz (FliK 61J), amely a szintén tíz légi győzelemmel büszkélkedő, majd haláláig tizenöt igazolt győzelemig jutó Ernst Strohschneider tartalékos főhadnagy parancsnoksága alatt állt. Az egység Motta di Livenza repülőterén állomásozott, Velencétől 44 kilométerre északnyugatra.

Gräser Ferenc 1918. január 26-án nyitotta meg itt elért légi győzelmei sorát, amit 30-án egy századparancsnokával közösen elért siker követett. Február 24-én egy Macchi M.5 repülőcsónak, március 8-án egy kötött megfigyelőballon esett áldozatául. 12-én két Ansaldo S.V.A. 5 felderítő-repülőgép következett a sorban, ám balszerencsés módon a rossz látási viszonyok között csupán az elsőt igazolták vissza. Március 16-án megint csak egy Ansaldo járt szerencsétlenül. 

Utolsó, 18. légi győzelmét Noventa di Piave közelében aratta, egy olasz kétüléses SAML S.2 lelövésével, amely osztrák-magyar területen lángolva csapódott a földbe.

Gräser Ferenc gépének roncsa.

Gräser, aki Strohschneider halála után átvette a század parancsnokságát, 1918. május 17-én halt hősi halált. A végzetes bevetés során a FliK 12P egyik, az ellenséges vonalak mögé mélyen berepülő felderítőgépe számára biztosított vadászfedezetet. Alighogy elhagyták Treviso légterét, egy három vadászrepülőgépből álló ellenséges kötelékbe ütköztek. A kialakuló légi harcban az olasz 78. repülőszázad  pilótájának, Antonio Chiri őrmesternek jutott a dicsőség, hogy Melna közelében halálos csapást mérjen az osztrák-magyar Albatros D.III-ra, amely lángolva zuhant a mélybe. 

Gräser Ferenc halálával nem csupán egy kiváló vadászpilótát, de egy szeretetre méltó, vidám természetű, nagy népszerűségnek örvendő embert veszített el a császári és királyi Légjárócsapatok állománya.

Kitüntetései:
Lipót Rend lovagkeresztje hadidíszítménnyel, kardokkal (posztumusz)
Vaskorona Rend III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal 
Katonai Érdemkereszt III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal
Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal
Ezüst Vitézségi Érem II. osztálya


Forrás: Gondos-Nagy-Pap-Hatala-Bálint-Magó: Repülőászok 1914-1918. Az Osztrák-Magyar Monarchia legsikeresebb légjárói és felszerelésük. Zrínyi Kiadó. 2015, Budapest.

Read more...

2021. január 31., vasárnap

Tengerész portré: csicseri Csicsery László

Csicseri Csicsery László 1883 szeptember 3-án született Munkácson. Csicseri Csicsery Zsigmond (később) vezérőrnagy legidősebb fia volt. László az elemi iskolát 1889 és 1903 között Munkácson járta ki, a katonai alsó reáliskolát pedig 1903 és 1907 között Kismartonban. 1907-ben felvételt nyert a fiumei tengerészeti akadémiára, ahol 1911 június 15-én másodosztályú tengerészkadétként végzett. 

1913 június elsején tengerész zászlós, majd 1915 május elsejétől fregatthadnagy. 1915 augusztus 20-án a 78 T torpedónaszád második tisztje. Számos bevetésen vett részt: Pelagosa bombázása 1915 szeptember 8-9-én, 1915 december 30-án a Novara gyorscirkáló társaságában futott ki a 74 T, 77 T, 80 T és 81 T torpedónaszádokkal az otrantói szorosba. 1915 február 7-én, 3 óra 15 perckor a Helgoland gyorscirkáló és a 61 T, 83 F, 87 F, 88 F, 74 T és 80 T torpedónaszádok társaságában futottak ki Gjenovic állomásról, hogy felmentsék a Liverpool és Bronzetti  nevű ellenséges egységek által üldözött Wildfang rombolót. 3 óra 45 perckor tértek vissza Cattaróba, de 5 óra 40 perckor ismét kifutottak, mivel ellenséges egységeket jelentettek. Tűzpárbajt vívtak az olasz Abba, Ardente Airone és Ardea rombolókkal. 1915 augusztus 6-án Csicsery saját kezűleg deaktivált és semmisített meg egy hibás aknát. 1916 november 8-án megkapta a bronz katonai érdemérem (Signum Laudis) a kardokkal kitüntetést.
csicseri Csicsery László (1883 - 1919)
Ezután átvezényelték a tengeralattjáró állomásra és az SMU 15 tengeralattjáró második tisztje lett Otto Molitor sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt, akivel számtalan bevetésen vett részt. Gjenovic állomásról kiindulva számos bevetést teljesítettek az Albánia és Brindizi előtti vizeken. 1917 júliusában a németek átadták az UB 47 tengeralattjárót, és 1917 június 30-án az SMU 47 Otto Molitor sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt az osztrák-magyar flotta szolgálatába állt. Az első bevetésen Csicsery is részt vett, de nem jártak sikerrel. 1917 október 17-én a brit H4 tengeralattjáró két torpedót is indított az SMU 47-re, de egyik sem talált. 1917 december 5-én Csicsery László megkapta az ezüst katonai érdemérem a hadiékítményekkel és kardokkal kitüntetést. Az 1918 január 3 és 24 közötti cirkálás során elsüllyesztették a francia 1435 BRT-s Mica gőzöst. Ezután a hajó Pólában dokkba állt és kijavították. 1918 január 29-én Molitor felterjesztette kitüntetésre Csicseryt, amit azzal a megjegyzéssel utasítottak el, hogy „nem felel meg a 7500 tonna konvojból” követelménynek. 1918 április 4-én Hugo Freiherr von Seyffertitz sorhajóhadnagy vette át az SMU 47 parancsnokságát. Az 1918 május 2-től 25-ig tartó cirkálás során elsüllyesztették a brit 5251 BRT-s Itinda gőzöst. 1918 májusában Csicsery megkapta a harmadosztályú katonai érdemkeresztet a hadiékítményekkel és a kardokkal. 1918 július 25-én parancsot kaptak, hogy hajózzanak a Laghi-fokhoz, mivel egy lehallgatott olasz üzenet szerint az olaszok partra akarnak szállni. Másnap, 13 óra magasságában, észlelték a francia Le Verrier tengeralattjárót és megtámadták. A torpedó azonban célt tévesztett. A parancsnok rosszul becsülte meg az ellenséges tengeralattjáró távolságát és a periszkóp bele ütközött. A periszkóp elhajlott, a torony burkolata benyomódott, és a toronynyílást nem lehetett kinyitni. A támadást ezért félbe kellett szakítani.
Cicsery László az SMU 17 fedélzetén.
Csicsery László elvégezte a tengeralattjáró parancsnok kézpzést, és 1918 augusztus 28-án az SMU 21 parancsnokának nevezték ki. A tengeralattjáró azonban Pólában volt javításon, és szeptember elején kellett újra szolgálatba állnia. Ennek ellenére a háború végéig sem került bevethető állapotba. 

A háború után hazatért Magyarországra, és Böhm Cosimus korvettkapitány, a magyar Dunaflottilla parancsnokának vezérkari főnöke lett. A Dunaflottillát először a csehszlovák megszálló erők ellen vetették be. Csicsery 1919 júniusában a monitorlázadás egyik vezetője és szervezője lett.

A felkelésben a Maros monitor valamint a Pozsony és Fogas őrnaszádok vettek részt. Később a Lajta monitor és a Komárom őrnaszád is csatlakozott hozzájuk. A felkelés azonban sikertelen maradt, és a hajók visszavonultak Baja irányába. 1919 június 26-án, Paks magasságában, a Munka gőzös felvonta a vörös lobogót és tüzet nyitott a Komárom és Pozsony őrnaszádokra. A Komárom őrnaszád tornyát egy találat érte. Máhr Jenő sorhajóhadnagy, a hajó parancsnoka azonnal elesett, míg Csicserynek mindkét lábát leszakították a repeszek. A sebesülteket a Lajta monitorra vitték, mivel azon a hajón tartózkodott a flottilla egyetlen orvosa, Dr. Tima János. De minden igyekezet ellenére, 17 óra magasságában, Csicsery László belehalt sérüléseibe.
Máhr Jenő és Csicsery László sorhajóhadnagyok újratemetése.
Máhr és Csicsery sorhajóhadnagyok holttestét 1919 június 28-án a szerb megszállás alatt álló Bajára vitték, ahol katonai tiszteletadással temették el. A tengerésztiszteket szeptemberben exhumálták, majd a budapesti Kerepesi temetőben két szomszédos sírba temették. 1958-ban a temető vezetősége úgy döntött, a sírokat felszámolja. Újsághirdetések útján hívták fel a leszármazottak figyelmét, hogy határidőre exhumálják a halottaikat. A Csicsery család eleget tett a felhívásnak és Lászlót másodjára is kihantolták, majd szüleivel együtt elhamvasztották és a Farkasréti temető kolumbáriumában helyezték végső nyugalomra. Mivel Máhr Jenőnek nem jelentkeztek a rokonai, sírja még mai is áll, a mellette levő hely, ahol Csicsery sírja volt, pedig továbbra is üres! Csicsery László nevét 1920 és 1945 között egy utca viselte Angyalföldön. A kommunista hatalomátvétel után az utca nevét Gergely Győző utcára változtatták. 

***

Forrás: Oliver Trulei: Die U-Boot-Kommandanten der k.u.k. Kriegsmarine (Wien, 2012.)

Read more...

2021. január 23., szombat

Tard története a háború kitörésétől a békekötésig

1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, s ezzel kezdetét vette a minden korábbinál nagyobb pusztítást hozó, 1918-ig tartó világégés. Az I. világháborúban 362 helyi lakos vett részt, akik közül Csíkvári monográfiája szerint 78-an haltak hősi halált, míg 31-en lettek hadirokkantak. A volt katonák közül 3 személyt avattak vitézzé. A helyi adatok szerint 48 ember életét követelte a háború. Az áldozatok és a hősök neve a Hősi emlékművön olvasható a II. világháborúban elesettek és az 1950-es években mártírhalált szenvedtek nevével együtt.

A lakosok nehezen élték meg az I. világháború éveit. Egymást követték a nehéz gazdasági évek, a rossz terméseredmények. Az üzletekben egyre több terméket csak jegyre lehetett megvenni, majd egyes cikkek teljesen eltűntek a polcokról. Nem volt hús, zsír, liszt, petróleum, gyufa és cukor. A terményrekvirálás azonban ekkor sem szünetelt. A háború miatt előírt beszolgáltatási kötelezettségeket teljesíteni kellett, amiről szuronyos katonák és csendőrök gondoskodtak.

A földeken mutatkozó munkaerőhiányt a nõk és a gyerekek fokozottabb munkába állításával, illetve hadifoglyokkal próbálták pótolni. A dolgozó hadifoglyokat a gazdának kellett kosztoltatni, akik fizetést nem nagyon kaptak. A nagy mezei munkák idején több mint száz hadifogoly dolgozott Tardon.

A településre nehezedõ terheket növelte a faluban elszállásolt menekültek ellátása. 1917-ben például Erdélyből 132 etédi menekült tartózkodott Tardon, akik visszatelepítését a helyi elöljáróság folyamatosan szorgalmazta. A gyimes középlaki menekültek 1917-ben bepanaszolták a tardi jegyzőt, mivel az nem fizette ki a törvény szerint nekik járó 1–1 korona napidíjat. A jegyző tettét azzal indokolta, hogy a menekültek keresetet találnak a tardi bérgazdaságban. A segélyt kezdetben élelmiszerben kapták, de a menekültek rájöttek, hogy ahhoz a falu és a környezõ települések lakóitól adomány révén is hozzájuthatnak, ezért azt pénzben kérték. Az élelmiszert ezt követõen koldulással szerezték be, majd az adakozás után elõálltak jogaikkal. A jegyző szerint minden menekültnek volt megtakarított pénze, s az uradalomban a 12 éves gyerek is napi 2 koronát kereshetett. Levelében a következőket írta az alispánnak: „Amíg egy hadban lévő asszony 3–4 gyerekével napi 2 koronából kénytelen magát fenntartani, addig a menekült 4–5 korona segélyt kapva lopja a napot” Az alispán a panaszt kivizsgálva elismerte, hogy Pigecky Béla tardi jegyző a törvénynek megfelelõen járt el – amely kimondta, hogy a menekülteknek munkaalkalmat kell adni, s aki a munkát megtagadja, segélyre nem jogosult –, de a menekültek ügye országosan kivételes elbánást igényelt. A téli hónapokban a megélhetés drága és nehéz volt, tehát a jegyzőnek nem volt joga a napi megélhetést biztosító segély leszállítására. Az alispán a tardi jegyzőt a törvények betartására utasította.
Tardi utcarészlet. (1906)
1918 őszére a Monarchia és Németország háborús veresége már nyilvánvaló volt. Október 17-én maga a volt miniszterelnök, Tisza István ismerte el a kép- viselõházban elmondott beszédében, hogy a háborút elvesztettük. Az ország politikai életében felgyorsultak az események. 1918. október 24-én Nemzeti Tanács alakult Károlyi Mihály vezetésével. Október 30–31-én a lezajlott Őszirózsás forradalom eredményeként Károlyi Mihály alakított kormányt. November 3-án a már nem létezõ Osztrák-Magyar Monarchia letette a fegyvert. November 13-án IV. Károly gyakorlatilag lemondott uralkodói jogainak gyakorlásáról. November 16-án összeült a Nagy Nemzeti Tanács, és a törvényhozó hatalom kompetenciájába tartozó döntéseket hozott. Az I. számú néphatározat többek között kimondta, hogy Magyarország minden más országtól független és önálló Népköztársaság. A bel- és külpolitikai nehézségek közepette a Károlyi-kormány hozzá- látott, hogy lerakja a demokratikus Magyarország közjogi alapjait.

Az események hatására helyi Nemzeti Tanács alakult a faluban, melynek elnöke Komáromi Ferenc lett. A tardi Nemzeti Tanács működésérõl keveset tudunk. Az 1918. december 14-ei ülésükre meghívták az iskolaszék néhány tagját, hogy a hat éve közmegelégedésnek örvendõ Kopper Erzsébet tanítónõt állásából felmentsék. Közölték vele, ha nyolc nap alatt hivataláról nem köszön le, akkor õt bútoraival együtt a falu végére ki fogják zavarni. A december 15-ei iskolaszéki ülés kiállt a tanítónõ mellett, s elítélte a Nemzeti Bizottság illetéktelen döntését. A katolikus pap ugyancsak a Nemzeti Bizottság ellen emelt szót a vármegyénél, védve a közmegbecsülésnek örvendõ tanítónõt. A plébános szerint a bizottság tagjai a falu legrenitensebb tagjaiból állt, akik ittasan hozták meg határozatukat, és olyan ügybe avatkoztak, ami nem volt az õ dolguk.

Az orosz frontról hazatérõ katonák között voltak, akik a kommunista eszmékkel megismerkedve, azok itthoni terjesztésébe kezdtek. Béres Lajos, Daragó Miklós és Hegedüs Balázs a hagyomány szerint a vörösök oldalán harcolt az orosz polgárháborúban. Hazatértük után megfenyegették a községi jegyzőt, aki azonban keményen fellépett ellenük. A templomban a pap is nyugalomra intette az embereket, és az uradalom vezetõi is csitították az elégedetlenkedőket. A faluban tömegmegmozdulást, összejövetelt nem engedélyeztek. A nyugalmat végül sikerült fenntartani.

A kül- és belpolitikai változások következményeként 1919. március 21-én Magyarországon kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Március 26-án Tardon is megalakult a direktórium, melynek elnöke Spisák János, egy 3 holdas paraszt ember lett. A direktórium tagja lett a jegyző és a volt községi elöljáróság is. Megalakulásukat követõen gyűlést tartottak az iskolában, ahol a lakosok földosztást követeltek. A fő szószóló Rubicsek uradalmi tiszttartó volt. Kihirdették a föld közös tulajdonát, és a gazdaság irányítását a volt uradalmi szakemberekre bízták, amit a lakosok nagy része nem kis elégedetlenséggel vett tudomásul.

A község szegény és nincstelen lakossága kezdetben rokonszenvezett a tanácskormánnyal. A helyi igazgatási szervek is gyorsan felálltak. A Földműves Tanács tagja volt Kleszó József, Szolnoki József, Pap András, Szemán Dezső, Molnár József és ifj. Ádámi András. A Munkástanács tagja volt Juhász Kálmán, Orosz András, Csábrándi András, Ináncsi János, Molnár András, Ónodi László, Csulik József Ágoston és Tóth Kálmán. A Katonatanács tagja volt Molnár József, Pap Ferenc, Böcskei János, Dusza János, Szepesi Dezső és Ádámy Béla. A Birtokrendezõ Bizottság tagja volt Csupor Lajos, Gáti Máté és Ádám Béla. A helyi Direktórium tagja volt Matusek Pál, Szendrei Bálint és ifj. Spisák János.

1919 áprilisában a faluban megalakult a Magyarországi Szocialista Párt helyi csoportja, melynek titkára Jászberényi Dezső tanító lett. A földmunkásoknak és a kisgazdáknak is volt tardi szervezete. A szocialista párt titkára fegyverviselés engedélyezése ügyében benyújtott kérelmében április 14-én arról írt, hogy a pártnak 384 tagja volt Tardon, ami tekintélyes létszámot jelez.

Sokan voltak azonban, akik ellenezték az új elveket. A helyi Vörös Őrség közülük egyre-másra tartóztatta le a szerintük izgató elemeket, elsőként Kis András gazdát.

A községből a Vörös Hadsereg szervezésekor 7 tardi lakos állt katonának: Béres Lajos, Béres József, Jászberényi János, Hegedüs Balázs, Fehér László, Daragó Miklós és Klein László. A toborzás Szomolyán történt, ahonnan április 5-én Horváth Károly segédjegyző, mint századparancsnok vezetésével vonultak előbb Emődre, majd Miskolcra a csehek elleni harcra.

A tanácskormány 1919. augusztus 1-jén lemondott. A faluba román megszállók érkeztek. Augusztus 5-én két román katona kidoboltatta, hogy ellenõrzés végett mindenki vigye a lovát Mezőkövesdre. Ezt a tardiak közül többen megtették, s így mintegy 15 pár lovat elvittek a községből.

Szeptember 6-án Egerből három román katona érkezett a faluba, s élelmet rekviráltak. A bírót nem találva – aki fáért ment az erdőbe – az õt helyettesítõ soros testületi tagtól, Kis Andrástól követelték az általuk igényelt malac átadását. Kis András Galambos Imre hitessel Glück Edének egy két éves borját jelölték ki a katonáknak átadandó állatnak.

A tardi egykori vöröskatonák a tél beálltáig a hegyekben bujdostak. A korábban, még augusztusban hazatérteket – Béres Lajost és Józsefet, Daragó Miklóst és Hegedûs Balázst – szeptember 2-án a románok elfogták, és a noszvaji gyűjtõtáborba vitték, ahonnan szeptember 8-án sikerült megszökniük. Egyesek hazatértek, míg mások külföldre távoztak.

Az 1919-es eseményekhez kapcsolódó adalék, hogy 1919. június 18-án a 3. vörös repülõszázadból Szebeny Miklós tábori megfigyelõ és Ezékiel András tábori pilóta Tard község határában lezuhant sérült repülőgépével. A zuhanásnál Szebeny meghalt, míg Ezékiel súlyosan megsebesült. Ez a UCI típusú gép egy korábbi, a Gyepdűlőnél kényszerleszállást végző repülõgép megsegítésére érkezett volna Tardra, melynek egy héten át csodájára jártak a tardiak és a szomszédos községek lakói, mivel repülõt azelőtt még sohasem láttak.

A román megszállók 1919 novemberében elvonultak, a régi rend ezzel helyreállt. Közrend elleni kihágások, hatósági sértések, kisebb-nagyobb lopások azonban sokáig napirenden voltak. Gál András 1920-ban a községházánál szította a kedélyeket, aminek a csendőrök vetettek véget. A főszolgabíró 1924. május 26-ai, Tardról szóló jelentésében a következőket jegyezte fel: „A község lakosságának ezen magatartására a forradalmak alatti nagyhangú szájhősök vannak még mindig befolyással, s ezek irányítják a hadjáratot minden hatósági intézkedés ellen, s ezek bénítják minden esetben az elöljáróság munkáját.”

A közrend teljes helyreállítása érdekében az elöljáróság csendőrõrs felállítását kezdeményezte a faluban, de azt a főszolgabíró véleményével ellentétben a minisztérium nem látta indokoltnak, és a kérést elutasította, ahogy tette azt 1920-ban és 1922-ben is. Tard továbbra is a Mezőkövesden vagy a Tibolddarócon székelõ csendőrörshöz tartozott
Tardi pár 1921-ben.
Az 1920. június 4-én megkötött trianoni béke a tardi lakosok körében is elkeseredettséget és mélységes ellenszenvet váltott ki. Nem volt szükség propagandára, hogy általánossá váljon a revízió igénylése. A község népe is évtizedekig élt abban a reményben, hogy sikerül változtatni az erővel kikényszerített igazságtalan határokon. A helyi képviselőtestület 1921-tõl az 1940-es évekig minden ülését azzal kezdte, hogy felhangon elmondta a magyar hiszekegyet. A falu végén, a Tatárdombon a leventék meszelt kővel rakták ki a Kárpát-medencét azzal a felírással, hogy „Nem, Nem, Soha”.

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP