2018. február 18., vasárnap

Az SMU 23 utolsó bevetése - 1918. február 18.

1916-1917 folyamán összesen 4 db (SMU 20 - SMU 23) Havmanden-osztályú tengeralattjáró épült az osztrák-magyar haditengerészet részére. Ez a típus volt azonban a legkevésbé sikerült a Monarchia összes tengeralattjárója közül. A négy egység közül kettő bevetés során veszett oda, és egyikük sem süllyesztett el egyetlen ellenséges hajót sem. Az SMU 23 elsüllyedéséről így ír Csonkaréti Károly "Gyorsmerülés" c. könyvében:

"Jóllehet már 1917. szeptember 1-jén szolgálatba állították, első harci bevetésére csak november 28-án indult el. Addig különböző átalakításokat, javításokat végeztek rajta. November 28-tól december 23-ig Bézárd Kelemen (Klemens Ritter von Bézard) sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt Rimini-Ancona térségében, az olasz partok előtt cirkált. December 23-án a Bocchéba helyezték át, ahova éppen karácsony napján érkezett meg. 
Az SMU 23 Pólában.
Következő útjára 1918. február 20-án futott ki, hogy az Otrantói-szorosban zavarja az ellenség hajóforgalmát. Február 21-én össze is találkozott at olasz MEMFI gőzössel, amely katonákat szállított Valonából Brindisibe. A gőzöst három torpedónaszád kísérte. Bézárd sorhajóhadnagy kilövőhelyzetbe manőverezte naszádját, és várta a kedvező alkalmat. A gőzös azonban a búvárnaszádot 300 méterről észrevette, irányt változtatott, ugyanekkor az egyik kísérő torpedónaszád, amely alig volt 500 méterre a MEMFI-től, teljes sebességgel a periszkóp felé száguldott. Bézard annyira el volt foglalva a gőzössel, hogy hogy a közeledő veszedelmet csak későn vette észre. Közben ki is engedett két torpedót, majd kissé kiemelkedett a vízből annyira, hogy a tornya is láthatóvá vált. Az AIRONE nevű torpedónaszád kivetette mélységi bombáit, de azok nem okoztak kárt az U 23-ban. Amikor azonban a már merülőben lévő tengeralattjáró fölé ért, kint volt a "sárkány" is, amelynek a robbanóteste az U 23-hoz vágódott. Heves robbanások hallattszottak, s nyomukban hatalmas víztölcsé és olajoszlop csapott a magasba. Az U 23 az ékszaki szélesség 40° 26' és a keleti hosszúság 19° 2' alatt legénységével együtt mindörökre eltűnt."

Az AIRONE torepedónaszád parancsnoka, Mario Zunino sorhajóhadnagy így írta le az akciót:

"Az Airone torpedónaszád 1918. 02. 18-án egy csapatszállítót biztosított, amikor azt egy tengeralattjáró hirtelen megtámadta. Amikor két torpedóját tőlem 500 méter távolságból kilőtte e gőzösre, teljes erővel a periszkópja felé száguldottam. A gőzösnek sikerült kikerülnie mind a két torpedót, de a tengeralattjáró a kilőtt torpedók súlyának elvesztése miatt felemelkedett és a torony egy pillanatra áttörte a hullámzó vízfelszínt. Mire a torpedónaszád a helyszínre érkezett, a búvárhajó már olyan mélyre merült, hogy nem lehetett legázolni, csak a periszkópját súroltuk. Az Airone ledobott 2 vízibombát, és a vontatott robbantósárkánnyal is elérte. Szörnyű víz és olajoszlop emelkedett a magasba. A robbantósárkány valószínűleg a tartaléktorpedókat is felrobbantotta. A tengeralattjáróból semmit sem lehetett megmenteni, csak néhány faroncs került a felszínre."

A Havmanden-típus jellemző adatai:

Vízkiszorítás:173 t felszínen / 210 t lemerült állapotban (metrikus tonnában)
Hossza:
38,76 m
Szélessége:3,64 m (hajótörzs)
3,97 m (teljes)
Merülése:2,75 m
Hajtómű:1 db 6 hengeres, négyütemű MAN DIESEL, 450 LE
1 db elektromotor 160 LE
1 tengely, 1 hajócsavar
Sebesség:víz felett: maximális 12 csomó
víz alatt: maximális 9 csomó
Akciórádiusz:víz felett: 12 csomóval 780 tmf, 6 csomóval 1700 tmf
Víztartály kapacitás:42,9 tonna
Üzemanyag készlet:8,301 t / 7,250 t
Fegyverzet:2 db 45 cm-es torpedóvető cső
1 db 7 cm-es L/26 löveg
1 db 8 mm-es géppuska
Lőszerkészlet:4 db 45 cm-es torpedó L/5,5
30 db 7 cm-es ágyúlőszer
Merülési mélység:kb. 50 m
Személyzet3 + 15 fő

Read more...

2018. február 11., vasárnap

Az orosz gyűrű - A Nagy Háború anekdotái XXXIV.

Jellemző kis adat a magyar baka pszihologiájára. 

Nagy divatra kapott egyszer a fronton a tüzéreknél a gyürükészités. A lehullott orosz lövedékek aluminium gyújtójából ízléses kis gyűrűt reszeltek, vörösrezet forrasztottak bele kőnek, ezt meg belecsiszolt fekete fésűfogakkal ékesítették. Százával küldték haza a kedves kis könnyű harctéri emléket hozzátartozóiknak. 

Persze bakáékhoz is eljutott belőlük egy-kettő s általános csodálkozást keltett mindenfelé. 

— Ejnye, no nézzétek, mit nem tud a tüzér?! — Mondja Karall János, ahogy nézegeti. 

Felsóhajt Pogácsa Imre : 

— Könnyű a tüzérnek! Van szerszámja, harapófogója, mindene. Könnyű akkor gyürüt csinálni! — De mi? Hát hol veszünk mi alumíniumot? 

Nevetve szól bele Infanteriszt Kántor Antal: 

— Hát ott te is szerezhetsz, ahonnan a tüzér veszi. Csak úgy küldi a ruszi ide is az ágyúgolyót, mint a tüzérekhez. Ezen is van aluminium csak ugy, mint azon. 

Szót tett követ, próbálkoznak itt is, ott is, végre is Forró János megtalálja a gyürükészités módját. 

Attól fogva aztán minden szabad idejében gyűrűt csinált mindenki. Feldolgoztak ott gyűrűnek minden talált orosz cündlit s hogy aztán elfogyott, zúgolódni kezdtek. 

— Vigye el az ördög ezt a muszkát, már három napja nem ágyúz, mintha itt se volnánk, mintha nem is volna háború! Azelőtt örökké ide szemetelt, már néha sok is volt, most meg, mikor kéne, kutyába se vesz bennünket. 

No rövidesen beteljesedett a kívánságuk: másnap délelőtt olyan ágyúzást kaptak, hogy egy kisebbfajta pergötüznek beillett. Először csak a mögöttük lévő erdőszélet streifolta, aztán formálisan teleszórta az árkokat s az árok előtti részeket tábori lövedékkel. 

Máskor ilyenkor a baka meglapult a traverza mellett, vagy a rókalyukban keresett menedéket, most azonban félretéve minden óvatosságot ugrált ki az árokból s futott jobbra-balra a lehullott cündlik után az egész társaság. Azon melegében kapdosták össze; némelyiknek a kezét is megsütötte még. Infanteriszt Hornyák Mihály ordított legelől. 

— Gyertek, gyerekek, aluminium! 

Nem lehetett birni velük. 

Végre is ezredparancs kellett hozzá, hogy megszüntesse, mint veszélyes dolgot a cündliszedést és gyürükészitést. 

(Forrás: Gere Zsigmond: Színes képek a 76-os bakák harcaiból. Bécs, 1918.)

Read more...

2018. február 3., szombat

A cattarói matrózlázadás rövid története - 1918. február 1-3.

Sztrájkok és lázadások már a cattarói matrózfelkelés előtt is egyre gyakrabban fordultak elő a birodalom területén. 1918 január közepén egy Bécsújhelyről kirobbant sztájkhullám Pólában és Cattaróban is éreztetni kezdte a hatását. A központi hadikikötőben inkább csak forrongott a legénység, folyamatosan "Hurrá! Hurrá!" szavakat kiabáltak, és távoztak a vacsoráról. Horthy Miklós, aki ekkor sorhajókapitányi rangban az SMS Prinz Eugen parancsnoka volt, így emlékezett vissza a pólai helyzetre:

"Miután az otrantoi tengeri ütközetben kapott sebeimből felgyógyultam, a „Prinz Eugen” dreadnought parancsnokává neveztek ki.

Pólában a haditengerészet helyzete nem volt rózsás. Az olasz hadüzenet napjától kezdve, tehát már három éve tétlenül lézengett a legénység, mintha örökös „pihenő állomásra” kárhoztatták volna. Ez ilyen huzamosan a legjobb tengerészetben sem marad káros következmények nélkül; ezt a németeknél Kielben hasonló jelenségek tanúsították. Nálunk a nehézségeket még az is súlyosbította, hogy legénységünk a monarchia összes nemzetiségeiből került össze és ennélfogva nemcsak a szocialista, hanem a jugoszláv, a cseh és az olasz soviniszta izgatásnak is jó talajul kínálkozott.

Már az első estén, melyet a „Prinz Eugen” fedélzetén töltöttem, feltűnt nekem, hogy minduntalan „hurrá” kiáltásokat hallok. Hivattam az első tisztemet, s ő jelentette, hogy a legénység a vacsorától minden megokolás nélkül távolmaradt; a minduntalan minden ok nélkül felhangzó „hurrá” kiáltozás pedig néhány nap óta az egész flottában szokássá vált.

A fedélzetre mentem, s ott megjelenésemre nyomban nyugalom lett. Amikor éppen arra készültem, hogy lemenjek az üteghez, a lépcsőn egy matróz jött fel, aki engem nem vett észre és hangosan hurrázott. Én – nem nagyon gyengéden – visszapenderítettem oda, ahonnan jött. Azután elrendeltem, hogy az egész legénység nemzetiségek szerint elkülönítve gyülekezzék össze a különböző fedélzeteken. Nagy nyomatékkal figyelmeztettem őket, hogy óvakodjanak az izgatóktól és ne hallgassanak rájuk.

Azt hittem, a magyarok lesznek legkevesebben. Meglepetésemre háromszázan álltak sorba. Ekkor megnyugodtam, mert tudtam, hogy uralni fogom a helyzetet."

Cattaróban azonban sokkal súlyosabb volt a helyzet. 1918. február elsején, pontosan 12 órakor, az SMS Sankt Georg páncélos cirkáló matrózai feltörték a hajói fegyverraktárait, a tiszteket lefegyverezték, és felvonták a vörös lobogót. A zendüléshez több hajó is csatlakozott, (pl. az SMS Kaiser Kal VI, SMS Gaa, SMS Kornprinz Rudolf, stb.) azonban több egységen, főleg a kisebb hajókon, a legénység hű maradt a tisztekhez. Anton Grabar II. osztályú matróz a tömeg élére állt, és követelte Alexander Hansa ellentengernagytól a legénység azonnali hazabocsátását és az élelmezés javítását. 
Az SMS Sankt Georg páncélos cirkáló.
Központi matróztanács alakult, melynek elnökének Franz Rasch hajómestert választották meg. 14:00-kor megkezdődött a matrózok tanácskozása. Határozataik között szerepelt a vörös lobogó azonnali felvonása, a tisztek lefegyverzése, hogy az irányítást a legénység vegye át. A szárazföldre fegyveres járőröket küldtek. Ezalatt Hansa ellentengernagy eltávolította a cirkáló fő adóberendezésének biztosítékát. 16:00-kor megérkezett a vezérhajóra a flottaparancsnokság első sürgönye. Hansa a cirkálóra kérte a küldötteket, ismertette a sürgönyt ("…uralkodónk minden erejével a békén munkálkodik… mindenki térjen vissza a kötelezettségéhez…"), majd felszólította őket, hogy írásban nyújtsák be a követeléseiket. A matrózok végül az alábbi követeléseket fogalmazták meg:

"Amit akarunk!

I.
1. Intézkedéseket kell tenni egy azonnali, általános béke megkötésére
2. Teljes politikai függetlenség más hatalmaktól.
3. Békekötés az orosz demokratikus békejavaslatok alapján "annexió nélküli béke" stb.
4. Teljes leszerelés és önkéntes milícia felállítása.
5. Népek önrendelkezési joga.
6. Lojális válasz Wilson jegyzékére.
7. A bevonultak hozzátartozói részére hatékonyabb támogatás és elegendő (megfelelő) ellátásuk élelmiszerrel és ruhaneművel.
8. Demokratikus kormányformák.

II.
1. Az elégtelen élelmezés miatt el kell hagyni minden szükségtelen munkát és gyakorlatot. A munkáscsoportok részére külön élelmezési kiszabat.
2. Több és hosszabb kimenő.
3. Legalább hat havonta 31 nap szabadság az utazási napok nélkül. Ugyan ez vonatkozzék a tisztekre is.
4. Bevezetése az emberhez méltó és gyors szabadságos vonatok indításának, a szabadságoltak részére az élelmezési illeték felemelése és esetleg az élelmezés természetbeni kiadása.
5. Igazságos élelmezés a hajókon. Tisztek és legénység ugyanazon a konyhán kosztoljanak.
6. Úgy a tisztek, mint a legénység jobb dohányellátása.
7. A levélcenzúra megszüntetése.
8. Némely hajók és naszádok különleges kívánságainak tekintetbe vétele.
9. Ennek a tüntetésnek nem lehet semmi néven nevezhető megtorlása."

Hosszas tárgyalások kezdődtek. Miután a küldöttek elmentek, Hansa ellentengernagynak, de a legtöbb tisztnek is, az volt a benyomása, hogy reggelre a lázadás elcsitul. Ám ezen a tárgyaláson Franz Rasch címzetes hajómester nem vett részt, mivel távollétében választották meg vezetőnek. Amint visszatért kezébe vette az irányítást. Felszólító üzenetet küldött azokra a hajókra, ahol még nem vonták fel a vörös lobogót, hogy tegyék meg, mert lőni kezdi őket.
A lázadók tanácskozása az egyik hajón.
A zendülés azonban nem terjedt ki a part meni erődökre. Gusseck táborszernagy az I. védőkörlet-parancsnokság élén kezében tartotta a helyzetet. Február 2-án délelőtt 10 óra 30 perckor a következő ultimátumot küldte a Sankt Georg-ra:

"Felszólitom a cirkálóraj és az V. csatahajóosztály legénységének bizalmi férfiait, hogy az összes tengerészlegénységgel a rendhez és fegyelemhez haladéltalanul térjen vissza. Ha ez, ennek a felhívásnak az átadásától számított három órán belül [...] be nem következik, úgy a rendelkezésemre álló minden eszközzel a rendet vissza fogom állítani."

Az események ezzel az ultimátummal fordulópontjához érkeztek. A lázadók részéről Anton Sesan tartalékos tengerész zászlós vette át a kezdeményezést. Horvát és olasz nyelven lázító beszédet intézett a legénységhez, és bejelentette, hogy átveszi a parancsnokságot. Azt állította, hogy egyidejűleg az angol, francia és olasz hajóhadaknál is kitört a forradalom, és követelik a háború azonnali befejezését. Ezen kívül felhívta a legénység figyelmét, hogy a tiszteket kezeljék ellenségként.

Sesan fellépése új irányba terelte az alapvetően szociális okok miatt kitört tüntetést. Ebben azonban az öbölben horgyonzó hajók többségének legénysége már nem akart részt venni. A legtöbb egységen a matrózok visszaadták a tiszteknek a parancsnokságot. A Novara és a Helgoland cirkáló hét romboló kiséretében fölszedte a horgonyát, bevonta a vörös lobogót, és kifutott az öbölből. Heyssler sorhajókapitány, mint az I. torpedóflottila és a Helgoland parancsnoka ezzel újból a teljes torpedóflottila felett rendelkezett és felajánlotta szolgálatait a zendülés leverésére.

Sesan látva a helyzete meggyengülését, a magyar és a német nemzetiségű tengerészektől elszedette a fegyvereiket. Csak a horvát és olasz matrózok kezében maradt fegyver. Ezzel a zendülés nemzetiségi lázadásba fordult, melynek távlati célja a Monarchia felbomlasztása volt. Új lobogójelzést adott le minden hajónak: "Az út marad az eddigi, gőz- és harckészültség!" Ismét beszédet tartott a legénységnek, amiben azt állította, hogy a Bocche egy egérfogó, és át kell hajózniuk az olaszokhoz. Ez azonban a matrózok többségében visszatetszést váltott ki. A Kaiser Karl VI páncélos cirkálón a legénység kérésére bevonták a vörös lobogót, majd elhajózott a Teodói-öbölbe. Estére már csak három hajón lengett vörös lobogó: a Sankt Georg-on, a Rudolph régi csatahajón, és a Gaa műhelyhajón.  Ezen kívül már úton volt Pólából a III. csatahajóosztály mindhárom egysége, azzal a céllal, hogy ha kell, akár erővel verjék le a lázadást.

A három hajó matrózain csüggedés és tanácstalanság lett úrrá. Gusseck táborszernagy az ultimátumot márnap, február 3-án délelőtt 10 óráig meghosszabbította, bízva abban, hogy a III. csatahajóosztály megérkezése után már nem kerül sor harcra. Február 2-ról 3-ra forduló éjszaka a matrózok visszaadták a tiszteknek a szabadságukat a Gaa és a Rudolph hajókon is. Példájukat a többi hajó is követte. Február 3-án 7 óra 25 perckor a III. csatahajóosztály befutott az öbölbe.

A Sankt Georgon a matrózbizottság a kapituláció mellett döntött. Sesan tengerész zászlós azonban már nem volt a fedélzeten. Látva, hogy az ügy elveszett, a kumbori tengerészeti vízi repülőgépállomás K-207-es gépén két pilótával 8 óra 25 perckor elhagyta Bocche di Cattarót és átrepült Olaszorságba. A Sankt Georg-on 9 órakor bevonták a vörös lobogót.
A lázadás négy kivégzett vezetője. Montenegróban nemzeti hősök.
A lázadás összeomlása után összeülő hadbíróság a felkelés négy vezetőjére halálbüntetést, hét másikra életfogytiglant szabott ki, valamint 385 tengerészt hosszabb-rövidebb idejű börtönbüntetésre ítélték, akik közül egy kivétellel mindegyik kegyelmet kapott még a háború folyamán. Háborús időben lezajlott lázadásért ez kiemelkedően enyhe büntetésnek nevezhető.

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP