2016. február 29., hétfő

A támadás megreked – 1916. február 29.

Ezen a napon is tovább folytatódott az öldöklő küzdelem Douaumont faluért. A francia tüzérség továbbra is teljes erőbedobással védte, a németek pedig nagyon nehezen tudtak előrenyomulni, és ismét komoly veszteségeket szenvedtek. Ahogy leszállt az este, rohamcsapatok jelentek meg, melyek lángszórói 30 méteres lángcsóvákat vetettek. Az új fegyver megjelenése súlyos csapást jelentett a védők moráljára nézve, és tömegével adták meg magukat. Miközben a német vonalak felé meneteltek, a hadifoglyoknak a súlyosan sebesült ellenséges katonákat is magukkal kellett cipelniük. A küzdelem még egy napig tartott, miközben a németek már Douaumont erődjéből is lőtték a franciákat – végül március 2-án foglalták el a falut. A védekező 33. Ezred megadta magát. A fogságba esettek között volt Charles de Gaulle is.
Francia katonák a St. Mihiel magaslatnál lévő lövészárokban.
Azonban egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a csata elvesztette dinamizmusát, és a vonalak lassan stagnálni kezdtek. Ugyan erre a konklúzióra jutott a stenay-i német parancsnokság is. Több intézkedést is fontolóra vettek. Pétain viszont elérte a célját: A német támadást megállították, a francia hadsereg pedig 2-3 nap haladékot kapott.

A stagnálás elsősorban német oldalról eredt: mivel jelentős területeket foglaltak el az elmúlt hét során, a frontvonal már a tüzérségük hatótávolságán túl húzódott. A csatamező egy hatalmas, bombatölcsérekből álló mocsárrá változott, ahol a tüzérség csak rendkívüli erőfeszítések árán haladhatott előre. A fontosabb muníció is elapadt. A frontvonalon hiány volt tartalék csapatokból, lőszerből, ellátmányból és ételből. Tábori konyha nem volt, az élelmiszert a katonáknak magukkal kellett cipelniük. Ivóvíz is alig akadt. A sebesülteket nem tudták visszavinni a front mögé, és ellátásukról sem tudtak gondoskodni – sokan halálra fagytak a hideg időben. A halottakat nem tudták eltemetni, mert a folyamatos ágyúzás miatt a holttestek újra a felszínre kerültek. A hideg, a havazás és az eső, egyik oldalon sem kímélte a harcolókat.
Német katonák gránáttámadása egy lövészárokból.
Falkenhayn nem küldött újabb csapatokat, amikor lehetősége lett volna az áttörésre, bár egy gyors áttörés az nem is szerepelt a terveiben. Egyszerűen ki akarta véreztetni a francia hadsereget, és nem akart gyors győzelmet aratni. A felőrlő csatát, amire vágyott, megkapta. De az áldozatok nem csak franciák voltak, ahogy azt eredetileg képzelte. A német veszteségek is egyre brutálisabbak voltak. Verdun lassan egy olyan mértékű mészárlásba ment át, amilyet még sohasem látott a világ.

A másik ok, amiért a német támadás megrekedt, hogy a franciák erősítést tudtak hozni a frontra, valamint Pétain utasításait betartva a tüzérséget megfelelő pozíciókba helyezték. Néhány nap alatt a harcba vetett lövegek számát 500 db-ra emelték, melyek többségét a bal parton vetették be. A dombok által védve, és a német tüzérség hatótávolságán kívül pusztító tűz alá tudták venni a rohamozó német csapatokat. Noha február 27-én a német VII. Hadtest rohamot intézett a francia lövegek ellen, a támadás kudarcot vallott.
Francia katonák pihennek a Voie Sacrée mentén.
Miután a támadást megrekedt, március első napjaiban a német hadvezetőség elhatározta, hogy a folyóparton állomásozó francia tüzérséget ki kell iktatni, mielőtt megindulhatnának Verdun felé. A szárnyak csatája immár küszöbön állt.

Read more...

2016. február 28., vasárnap

A koronaherceg összehívja a válságstábot – 1916. február 28.

Falkenhayn terve egy hatalmas ütközet volt, ami kivérezteti a franciákat, de a napi szintű veszteségek mértéke sokkolta Vilmos koronaherceget, aki az erődért küzdő 5. Hadsereg parancsnoka volt. Február 28-án válságstábot hívott össze, hogy tisztázzák a hadicélokat. Falkenhayn továbbra is azt az álláspontot képviselte, hogy több francia katonát kell elpusztítani, mint amennyi német elesik, de a koronaherceg továbbra is a város elfoglalása mellett érvelt.
Vilmos koronaherceg Verdunnél. (A hátsó ülésen látható.)
A csata első hetében mindkét hadsereg komoly veszteségeket szenvedett: február 26-án a franciák 25 000 főnél tartottak, míg a németek 29-én érték el ugyan ezt a számot, noha arra számítottak, hogy a francia veszteségek háromszor akkorák lesznek, mint a saját csapataiké. Az összecsapás során a legnagyobb nyomás azonban a német elitegységekre nehezedett. Az egyik porosz gránátos zászlóalj 196 főre olvadt. Von Zwehl csapatai, melyek ragyogóan teljesítettek a csata első napjaiban, szinte teljesen megsemmisültek. Egy francia lehallgató állomás az alábbi német telefonhívást rögzítette: „Ha így megy tovább, a háború végére egyetlen emberünk sem marad.”

A németek tisztában voltak vele, hogy a meglepetés ereje már elveszett, de még mindig lehetőség volt egy komoly morális és anyagi győzelemre. Abban egyeztek meg, hogy a győzelem biztosításához további nagy mennyiségű munícióra és katonára lesz szükség, és egyszerre kell majd bevetni őket. A csata így nem enyhült, hanem még hevesebbé vált. Újabb támadásokat terveztek végig a bal parton. Vaux erődjét, mely Douaumont kisebb szomszédja volt, választották ki a következő stratégiai célpontnak.
Német tüzérek ebédelnek Verdunnél.
Ez idő alatt a harcok természetesen tovább zajlottak. A 105. Szász Gyalogezred maradványai tovább nyomultak előre, noha mindkét oldalról tűz alatt tartották őket a francia géppuskások. Az egyik katona így emlékezett vissza: „Majdnem minden tisztünk elesett, vagy megsérült a saját tüzérségünk tüzében, mely túl közelre célzott, és rengeteg veszteséget okozott...” 

Egy másik ezred is megindult a falu irányába, de rengeteg embert veszített. Az öldöklő kézitusa során egyetlen foglyot sem ejtettek a harcoló felek. Egész nap zajlott a küzdelem, de a falut nem sikerült elfoglalni. Négy német ezredet vetettek be, de a 3 500 katonából 2 000 megsebesült vagy elesett. Ez volt az a nap, amikor megszületett a „verduni pokol” kifejezés.

Read more...

2016. február 27., szombat

A lendület megtörik - 1916. február 27.

A délelőtt folyamán Douaumont települését 4 órán keresztül ágyúzták a németek, mely során egy Kövér Bertát (420 mm-es mozsár) is bevetettek. A feltámadó hóvihar azonban jelentősen lecsökkentette a látótávolságot. A németek a 105. (Szász) Gyalog Ezredet vetették be. A francia géppuskások azonban megtizedelték a támadókat, ugyanis a tüzérség azt a téves információt kapta, hogy a gyalogság elfoglalta a falut, ezért tüzüket a Thiaumont erődre koncentrálták. 

A csata áttekintő rajza.
A német roham csúcspontján, az ellenséges tüzérségtől nem zavartatva, a francia védők a lövészárokban állva tüzeltek a támadókra. Végül a hóvihar tetőfokán a németek bejutottak a faluba, és öldöklő kézitusa alakult ki, egészen az éjszaka leszálltáig. A katonák késsel, ásóval, vagy bajonettel estek egymásnak, és mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett. A jelentések szerint a csapatok vesztesége elérte az 50%-ot. Két nap alatt a front egyik irányban sem mozdult el.

Elesett francia katona egy bombatölcsérben.
Ez idő alatt a balkáni fronton az osztrák-magyar csapatok elfoglalták Durazzót. A visszavonuló olasz csapatok 900 összvért és szamarat öltek le, mielőtt elhagyták a várost, és a civileket is magukkal vitték. Essad pasa Nápolyba menekült, ahol megalakította az Albán Átmeneti Kormányt. Ezalatt brit és francia csapatok szálltak partra Szalonikában, hogy idővel felvegyék a harcot az osztrák-magyar és a bolgár csapatokkal. Február 26-án a Provence II csapatszállítót Cerigo partjainál megtorpedózta egy német tengeralattjáró. 930 katonát ragadott magával a hullámsírba, míg 1100 megmenekült.

Read more...

2016. február 26., péntek

Pétain tábornok átveszi az irányítást – 1916. február 26.

Pétain tábornok Douaumont erőd elestének másnapján érkezett Verdunbe, hogy átvegye a parancsnokságot. Hamarosan ő lett a háború legnagyobb francia hőse, ami végül sokkal elviselhetetlenebbé tette a második világháborús szereplését. Pétain még ma is egy rendkívül ellentmondásos figura a franciák számára.

A francia katonákat sokkolta a német lobogó látványa Douaumont erődjén. Számos parancsnok elhitte, hogy minden elveszett, és visszavonulást rendeltek el, réseket nyitva a védelmi vonalakon, amit az ellenség gyorsan ki is használt. A német repülőgépek röplapokat szórtak a francia pozíciókra. „Douaumont elesett. Nemsokára vége lesz mindennek. Ne hagyjátok magatokat értelmetlenül lemészároltatni.” A kétségbeesés a magasabb rangú tiszteket is hatalmába kerítette. Egy zuáv döbbenten hallgatta a tábornoka motyogását: „Még ha én lennék Napóleon, akkor sem tudnám elkerülni a vereséget” Egy őrmester naplójában még elkeseredettebben nyilatkozott. „Elvesztünk... feláldoznak minket, de az áldozatunk hiábavaló lesz.” A sebesültek és a tüzérség a szárnyakra áramlott, hogy fedezéket keressen, miközben a német tüzérség pusztította őket. Egyes francia katonák pincékbe törtek be, majd részegen fosztogattak az éj leszállta után.

Pétain tábornok Verdunbe érkezik.
A francia főparancsnokság tudta, hogy valamit sürgősen tennie kell. Noel de Castelnau, az arisztokrata és ultrakatolikus főparancsnok, azt javasolta, hogy Herr tábornokot, Verdun idős parancsnokát, cseréljék le Philippe Pétainra, a Második Hadsereg parancsnokára. (Herrt csendben leváltottak, azokkal a parancsnokokkal együtt, akiknek a hadosztálya már megsemmisült.) Ezzel egy időben Castelnau keményen vitába szállt azokkal, akik Verdun kiürítése mellett érveltek. Nem csak a védelem mellett kardoskodott, de a jobb parti állások megtartása mellett is.

Sokan azért kifogásolták Castelnau döntését, mert szerintük Falkenhayn kezére játszott azzal, hogy belement egy olyan felőrlő csatába, amibe a francia erők beleroppanhattak volna. Mások azzal érveltek, hogy Verdun eleste aláásta volna a francia harci szellemet. Bármi is lett volna a helyes döntés, végül úgy határoztak, hogy egy talpalatnyi földet sem adnak fel harc nélkül. Pétain tökéletesen alkalmas volt erre a feladatra. Három évvel ezelőtt még csak ezredes volt, a háború pedig kiemelte az ismeretlenségből. Pas-de-Calaisben született, és merőben eltérő felfogást képviselt kollégáihoz képest, ugyanis a tüzérség szerepét fontosabbnak tartotta a frontális támadásnál. Azzal, hogy a defenzív taktikát részesítette előnyben, tökéletes választásnak bizonyult.

Francia katona egy fel nem robbant 380 mm-es lövedék mellett.

Read more...

2016. február 25., csütörtök

A németek elfoglalják Douaumont erődjét – 1916. február 25.

Délután 3 órakor a brandenburgi 24. ezred gyalogsága a 2. és 3. zászlóaljjal nyomult előre. Mivel több parancs is késve érkezett az ezredhez, a 3. zászlóalj úgy nyomult előre, hogy a szárnyai védtelenek voltak. A németek lerohanták az erdőben és a 347-es magaslaton a francia állásokat, miközben a Bois Hermitage felől géppuskások támogatták az előrenyomulásukat, és rengeteg foglyot ejtettek. A 347-es magaslatnál a franciákat jobbról átkarolták, és Douaumont faluba húzódtak vissza.

A német gyalogság kevesebb mint 20 perc alatt elérte a kitűzött célokat, és egészen addig üldözte a franciákat, amíg a közeli templomból tűz alá nem vették őket. A németek a fák közé, és egy vízmosásba menekültek, mely egészen az erődig húzódott. Amikor a német tüzérek bombázni kezdték a területet, nem akarták elhinni a telefonon érkező híreket, hogy a német gyalogság egy része már az erődtől néhány száz méterre áll. Több osztag is arra kényszerült, hogy előrenyomulva keressen menedéket a saját ütegek bombázása elől, és két csapat is eljutott az erődig. Nem tudhatták, hogy csak egy kisebb karbantartó osztag állomásozik az erődben egy tartalékos tiszt parancsnoksága alatt, mivel nagyrészt leszerelték azt, miután a belga erődöket szétlőtték a 420 mm-es német mozsarak.
Douaumontnál védekező francia katonák.
Egy 100 fős német csapat megpróbált fáklyákkal jelezni a tüzérségnek, de a havazás, és a félhomály miatt nem vették észre. Néhányan elkezdték átvágni az erődöt körülvevő szögesdrótokat, miközben a francia géppuskatűz lassan megszűnt. A franciák látták a németek jelzését, de azt hitték, hogy a 378-as magaslattól visszavonult zuávok azok. Ennek köszönhetően a németek el tudták érni az erőd észak-keleti végét, mielőtt a franciák újra lőni kezdtek. Egy kisebb csapat át is tudott mászni a csatorna feletti korláton, majd anélkül ereszkedtek le az erődbe, hogy bárki is rájuk lőtt volna, mivel a közeli géppuskáknál egyetlen ember sem volt.

A német csapatok egymás után szivárogtak be az erődbe az egyik üresen álló bunkeren keresztül, majd elérték a központi alagutat. Ahogy csendben haladtak előre, hangokat hallottak, majd rábeszélték az egyik francia foglyot, hogy vezesse őket az alsó szintre. Itt találták meg Chenot főtörzszászlóst és 25 emberét, akiket foglyul ejtettek.

Az erőd elfoglalását ünneplő német plakát.

Read more...

2016. február 24., szerda

A németek áttörnek - 1916. február 24.

Február 24-én Verdunnél a francia ellenállás összeomlott. Beaumont és Samoneaux elfoglalásával a németek áttörték a második védelmi vonalat is. Mivel a második vonalat a franciák nem építették ki megfelelően, néhány órányi tüzérségi csapás elég volt az elpusztításához. A legtöbb helyen a lövészárkok sem maradtak meg. Az állóháború egy időre megszűnt, de a nyílt terepen zajló közdelem sokkal halálosabb volt.

A 37. Gyarmati Ezred azt a feladatot kapta, hogy reteszelje el a védelmen keletkezett réseket. Az afrikai ezred egy harcedzett alakulat volt, és többségében marokkóiakból és algériaiakból állt, akik a sivatagi hadviselés veteránjai voltak. Félelmetes hírnevük volt, amit a francia sajtó és propaganda csak tovább növelt. Azt beszélték róluk, hogy soha nem adják meg magukat. A rohamra induló német katonák gyakran kérdezgették, hogy „vannak-e oda át afrikaiak?”

Francia lövészárok.
A verduni csata azonban képes volt bármelyik elit alakulatot felőrölni. Továbbá a gyarmati erőket kisebb egységekre osztották szét, és a front kritikus szakaszain vetették be őket, jobbára új és tapasztalatlan tisztek parancsnoksága alatt. Fedezék nélkül voltak a német tüzérség pusztító csapásainak kitéve, így nem meglepő, hogy összeomlottak a tömeges támadás súlya alatt. A menekülő afrikaiak nem jutottak messzire. Egy francia tiszt parancsot adott és „egy szakasz géppuskás a menekülőket lőtte, akik úgy hullottak, mint a legyek.”

A francia csapatok morálja kritikus szintre esett aznap éjjel. A feszült és ideges tüzérek több nagyobb hajóágyút is ok nélkül felrobbantottak. A gyalogság döbbenten figyelte az eseményeket: a tüzérség elvonul, őket pedig hátrahagyják meghalni? A legrosszabbul a két vonal közt fekvő sebesültek jártak. Jajveszékelésüket egész éjjel hallani lehetett. Néhányan azonban, attól félve, hogy a németek felfedezik őket, csak suttogni mertek a csontig hatoló hidegben. A legtöbben úgy sebesültek meg, vagy estek el, hogy egyetlen németet sem láttak. Ők a tüzérség áldozatai voltak. Egy teljes hadtest semmisült meg aznap. Egyetlen tüzérségi ütegük sem tudott három ágyúnál többet kiállítani, számos zászlóalj pedig nyom nélkül tűnt el a csata hevében.

Francia hadifoglyok.
Este 10 órakor az elit ”acél” hadosztályok beérkezésével a franciák meg tudták vetni a lábukat, bár a két legjobb hadosztályt, a 11. „Vas” Hadosztályt és a 39. „Acél” Hadosztályt teljesen kimerítette a két napos erőltetett menet. A géppuskáik többségét is hátrahagyták, fejenként csak 120 db lőszerrel rendelkeztek, és mínusz 15 fokos hideget kellett elviselniük. Aznap éjjel csak ez a két kimerült és gyengén felszerelt egység állt a németek útjában. Ahogy egy francia történész írta később, „azon a sötét éjjelen, a Verdunbe vezető út nyitva állt az ellenség előtt.”

Read more...

2016. február 23., kedd

A francia védelem megroppan - 1916. február 23.

Két nappal a német támadás után a francia védelem a széthullás jeleit kezdte mutatni, a németek pedig tovább nyomultak előre. A francia parancsnokság még mindig nem látta át a helyzetet, és nem ismerte fel teljesen, hogy mekkora jelentőségű támadással kerültek szembe. Bapst tábornok, a 72. hadosztály 60 éves parancsnoka, többször is arra kényszerült, hogy áthelyezze főhadiszállását, így képtelen volt tartani a kapcsolatot az embereivel. Megparancsolta, hogy minden áron tartsák meg a folyó menti kisebb falvakat, és utasítását haladéktalanul hajtsák végre. „Nem vonulunk vissza.”

Haumont falu elvesztése azonban érzékeny rést ütött a francia védelmi vonalakon, és tarthatatlanná tette a 72. hadosztály pozícióját. A rohamozó német csapatok azzal fenyegették a franciákat, hogy bekerítik őket. Lassan patthelyzet alakult. Bapst kiürítette a Brabant nevű falut, majd még a nap folyamán megpróbálta azt visszafoglalni. A támadó franciákat azonban egyszerűen elsöpörték az előrenyomuló német ezredek, melyek közül többen hangosan énekelve, leeresztett puskával masíroztak előre.
Német tüzérségi gránát becsapódása. 
A nap végére a németek további 3 kilométert nyomultak előre és 3 000 fő hadifoglyot ejtettek. A franciák számára a nap legtragikusabb eseménye az volt, amikor a tüzérségük olyan híreket kapott, hogy a németek elfoglalták Samoneux falut, pedig valójában az még mindig francia kézen volt. A francia tüzérség több mint egy órán át rendkívül pontos és gyilkos tüzet zúdított saját csapataira. Ahogy a bombázás véget ért, a németek egyszerűen besétáltak a faluba. Később több német katona is úgy emlékezett vissza, hogy segélykérő hangokat hallott a romok közül. “Pour mes enfants, sauvez-moi!” Néhányan megálltak, és elkezdték kiásni a romok alatt rekedteket franciákat, de még azelőtt visszarendelték őket, hogy bárkit is megmenthettek volna. A francia Percin tábornok egy háború után kiadott tanulmányában azt írta, a francia tüzérség az egész háború során legalább 75 000 fő veszteséget okozott a saját csapatoknak. Mások hat számjegyű veszteségről beszélnek.

Samoneux elestével Bapst 72. hadosztálya is megsemmisült. A fronton álló két francia hadosztály 16 000 embert vesztett el a 26 000-ből. Új ezredek és új parancsnokok jöttek a helyükre, de hasonló veszteségeket szenvedtek el ők is. A német sajtó máris győzelemről beszélt, mely újból megmutatja a teuton hadak erejét. De a francia vonalak még nem omlottak össze. Falkenhayn felőrlő csatát akart, a franciák pedig megadták neki. A 72. hadosztály egyik fogságba esett hadnagyát egy előkelő vendég elé vezették, aki periszkópon át szemlélte az ütközetet. Vilmos császár eljött a frontra, hogy személyesen nézze végig a francia hadsereg vereségét. A hadnagy nem hatódott meg. „Sohasem fog belépni Verdunbe.” - mondta.

Francia katonák légvédelmi reflektorral.

Read more...

2016. február 22., hétfő

A mészárlás folytatódik - 1916. február 22.

Február 22-én reggel a védők egy rövid időre visszaszerezték a kezdeményezést Verdunnél. A francia csapatok maradékai támadást indítottak, hogy visszafoglalják az előző nap elvesztett területeket. A tisztek kivont karddal vezették embereiket. Szinte az összes támadást kudarcot vallott, a 168 repülőgéppel támogatott német tüzérség egyszerűen elsöpörte őket. A francia tüzérek is bosszút akartak állni az első napon őket ért bombázásért, és foszgén gázzal töltött gránátokkal lőtték a német állásokat.

A front mögött a franciák utánpótlási útvonalat létesítettek Bar-le-Ducból Verdunbe. Hamarosan katonákat és muníciót szállító teherautók száguldottak végig rajta, életben tartva az ellenállást. A katonák és az újságírók nevet is adtak az új útnak: Voie Sacrée, azaz Szent Út. Azonban a németek számár az első nap csak a nyitányt jelentette. A fő csapás február 22-én kezdődött. Ismét egy pusztító tüzérségi csapassál kezdtek, de a gyalogság most teljes erejével támadást indított. Hogy a legmakacsabbul védekező francia állásokat is legyűrjék, 96 db lángszórót is bevetettek. 

Német rohamosztagos katona Verdun közelében
A franciák foggal-körömmel védekeztek, sorokat vágva a rohamozó német gyalogságba. Géppuskásaikat azonban egymás után pusztították el a német mozsárágyúk, melyek gyilkos tüzét a repülőgépek megfigyelői pontosítottak. Február 22-én a német VII. Tartalékos Hadosztály elfoglalta Haumont falut, veszélyes éket verve a francia védelmi vonalba. Haumont, és hozzá hasonlóan sok más falu, sohasem épült újjá. A mai nap is több ezer tonna robbanóanyag nyugszik maradványaik alatt, romjaik pedig torz mementóként emlékeztetnek az első világégés egyik legvéresebb csatájára.

Bois des Cauresnél még több száz huszár védekezett Émile Driant két ezredéből. Miután egy újabb pusztító tüzérségi támadás érte őket, a német VII. Tartalékos Hadosztály minden erejével rájuk rontott. Driant ügyesen kiválasztott védelmi pozíciói ismét hatásosnak bizonyultak, és sikerrel verték vissza a támadókat. De a hatalmas nyomásnak ők sem állhattak ellen. Lőszerük lassan kifogyott, és már csak kövekkel és puskatussal tudtak védekezni.

Driant több száz méterrel hátrébb, a második védelmi vonalból nézte végig a csapatai által tartott frontszakasz elestét. Ekkor talán 80 embere maradhatott még a nyolc szakaszából. Sokan parancsnokukra kiáltottak, hogy húzódjon fedezékbe, ahogy a lövészárokból kilépve nézte a csatát. „Tudjátok jól, hogy még nem fognak lelőni engem!'” - vetette oda. Néhány perccel később azonban, ahogy látszott, hogy hamarosan bekerítik őket, nyilvánvalóvá vált, hogy a pozíciójuk tarthatatlan, és képtelenek lesznek visszavonulni.
Émile Driant alezredes (1855 - 1916)
Driant ekkor elégette papírjait, összegyűjtötte maradék embereit, majd kiugráltak a lövészárokból, hogy elmeneküljenek. Három csoportban, bombatölcsértől bombatölcsérig rohantak. Driant hirtelen megállt, hogy egy sebesültnek segítsen. Abban a pillanatban kezeit az égnek emelte, és felkiáltott. „Oh! Là, mon Dieu!” Egy őrmester rohant oda, hogy segítsen neki, de akkor már halott volt.

Driant és emberei drágán megfizettek a francia főparancsnokság hibájáért, hogy korábban meggyengítették Verdun védelmét. De mégis, Driant és társai mártírhalála nem volt hiábavaló. Valószínűleg hadbíróság elé állították volna, amiért (egyébként helyesen) figyelmen kívül hagyta a felsőbb parancsnokság utasításait, de halála után azonnal hőssé vált népe szemében. Ezen kívül az ellenségnek is komoly veszteségeket okoztak. 500 ellenséges katona életébe került legyőzésük, mely a legnagyobb német veszteség volt az első héten.

A nap végére a németek Verdun felé nyomultak előre. Többségük eddig csak szerbek ellen harcolt, akik sokkal kisebb ellenállást fejtettek ki, és komoly frusztrációt okozott nekik a franciák makacs védekezése. A francia tüzérség is legalább olyan elszántan harcolt, mint a gyalogság, de mivel a füst miatt semmit sem láttak, csak régi és ismert célpontokra lőttek, ami jelentősen rontotta hatékonyságukat. 

A német ütegek egymás után hallgattatták el a francia ágyúkat. A tüzérek komoly veszteségeket szenvedtek, a lovak pedig, melyek egyáltalán nem tudtak fedezékbe vonulni, még rosszabbul jártak. Aznap egy 160 mm-es francia hajóágyú tűzpárbajt vított egy 380 mm-es német ostromágyúval. A német üteg végül egy közeli találattal kiütötte a francia ágyút a beton talapzatából, de a francia tengerészeknek sikerült gyorsan helyreállítaniuk lövegüket, mielőtt egy újabb német találat végleg elhallgattatta volna. Ezután visszavonultak egy közeli lövészárokba, és várták a gyalogsági támadást. Azonban az 1874-es gyártmányú, feketelőporos puskáik füstje elárulta pozíciójukat, és ismét vissza kellett vonulniuk. Hihetetlen mód, kétszer is képesek voltak ellentámadásra, és sikerült elpusztítaniuk lövegük zárszerkezetét, így azt az ellenség már nem tudta felhasználni, mikor végleg el kellett hagyniuk azt.

Émile Driant emlékműve.

Read more...

2016. február 21., vasárnap

Verdun - az első nap

Mélyen a fák között, Loisin falu közelében, Verdunnél, a hatalmas német Krupp hajóágyú álmos kezelői lassan elfoglalták pozícióikat az újabb reggeli lőgyakorlathoz. Napok óta minden üteg személyzete már kora hajnalban talpon volt, hogy újra és újra megtöltse ágyúját, és a pontos célzást gyakorolja. Ahogy lassan munkához láttak, az ütegparancsnok telefonja megcsörrent. A tiszt figyelmesen hallgatott: a parancs végre megérkezett. A hatalmas, közel embermagasságú lövedéket az ágyúcsőbe tolták, a katonák pedig hátat fordítottak, és befogták füleiket. „TŰZ!”

Az első lövedékek a közel 30 km-re álló verduni püspöki palota udvarába csapódtak. A robbanás a teljes védelmi vonalon felkeltette a francia katonákat. Az őrszemek kilestek a lövészárkaikból. Az időjárás nyugodt, és enyhe volt, de a világ hirtelen a feje tetejére állt.

Egy öt kilométeres szakaszon 210 mm-es lövedékek záporoztak a francia vonalakra. Olyan volt, mint egy „szélvész, egy hurrikán, egyre erősödő vihar, és ahol földet ért, kő kövön nem maradt. A fák ágai eltűntek, a törzsük pedig gyökerestül repült a levegőbe, majd újra a levegőbe repültek, miután becsapódtak.” A bombázás szisztematikusan haladt előre, lassan végigsöpörve minden egyes lövészárkon. Émile Driant ezredes két huszár zászlóalja két órán át állta a poklok poklát, mielőtt a tűzzápor tovább haladt volna.

A nap közepén a német tüzérség hirtelen abbahagyta az ágyúzást, és baljós csend telepedett a vidékre. A francia csapatok egy része elhagyta a fedezékét, és tüzelőállásba vonult, készülve a gyalogsági támadásra. Pontosan ez volt az, amire a németek számítottak. Olyan gyorsan, ahogy véget ért, újra zárótűz alá vették a francia állásokat. Teljes francia egységek semmisültek meg, vagy temetődtek el élve a lövészárkaik mélyén. A német tüzérségi megfigyelők az erődített pontokra irányították a mozsarak tüzét, ahol a túlélők próbáltak menedéket találni.

Német üteg Verdun közelében.
A francia vonalak mögött a tüzérségi ütegekre gázgránátok záporoztak. Néhány tüzér megpróbált kötelességtudóan visszalőni, ami gázmaszkban sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, ezért a többség csak tétlenül szemlélte az eseményeket. Túl sokat nem is tehettek. A francia felderítőgépek aznapi jelentése szerint a fák közül olyan sok német ágyú szórta gránátjait, hogy tüzelésük egyetlen tűzfolyamnak tűnt.

Ezzel egy időben a német katonák lassan előjöttek betonbunkerjaikból, hogy megnézhessék a tüzérek munkáját. Az elmúlt hetek nyomorult várakozása véget ért, és most végignézhették az ellenség pusztulását. Többen imádkoztak, vagy néhány utolsó sort vetettek papírra a szüleiknek vagy a feleségüknek. Az egyik fiatal hesseni katona ezt írta anyjának: „Olyan csata lesz itt, amilyet még nem látott a világ.” Az egyik német pilóta leszállás után csak ennyit mondott a parancsnokának: ”Vége, mehetünk, nincs már ott semmi élő.”

Délután négy órakor a német gyalogság megindult. A többség kisebb csapatokban kelt át a letarolt csatamezőn, fedezékről fedezékre haladva, kivéve egy brandenburgi ezredet, mely harci indulókat énekelve masírozott előre. Az első hullám feladata az volt, hogy találják meg a francia védelem leggyengébb pontjait, a fő támadást csak másnapra tartogatták. Ennek ellenére von Zwehel VII. Tartalék Ezredjének rohamosztagosai az első vonal sarkában haladtak előre.

Német katonák rohamoznak a verduni csata első napján.
Bois des Caures-nél Driant ezredének egyes túlélői a kimerültségtől elaludtak. Hirtelen azonban kiáltást hallottak az erdő széléről, és szürke egyenruhás katonák sorait pillantották meg. Az ellenállás mértéke vegyes volt. A 165. ezredet másodpercek alatt lerohanták, de a többségük már amúgy is eltemetve hevert a lövészárkaik romjai alatt. A német csapatok egyszerűen hátra fordították a géppuskáikat, míg a rohamcsapatok lángszórókkal nyitottak utat a szögesdrót vonalakon.

Néhány francia egység képes volt ellentámadásra is. „Kitartunk a németekkel szemben, még ha a bombázásuk pokoli is.” - jelentette az egyik francia parancsnok, de 1300 katonájának fele ekkor már halott vagy sebesült volt. Egy hadnagy az alábbi jelentést küldte: „Minden öt emberből kettő már halott, kettő sebesült, egy pedig a sorsára vár.”

Driant ezrede az elszánt és keserű ellenállásának köszönhetően jobban járt, és katonáit nem egyetlen vonalon helyezte el, hanem sok kisebb és elszórt ponton, így a legtöbbjük túlélte a bombázást. „Voile les Boches!” kiáltották. Driant felkapott egy puskát, majd csapatai maradékával támadásba lendült. „Itt vagyunk!” - kiáltotta. „Ez a mi földünk, és nem fognak minket innen elmozdítani!”

A tüzérségi támogatási kérelmek azonban válasz nélkül maradtak. Az első német hullámot bajonettel rohamozta meg 150 katona, akik egy addig fel nem fedezett kommunikációs árokban rejtőztek. Robin hadnagy, Driant egyik tisztje, elkeseredett kézitusában tartotta vissza a támadókat, de a németek számbeli fölénye végül diadalmaskodott, és visszaszorították a francia csapatokat. Driant egy talpalatnyi földet sem adott fel harc nélkül. Ellentámadást intézett minden egyes elvesztett pontért, és emberei halálukig harcoltak, hogy megtartsák azokat. Géppuskáikat is inkább összetörték, ha kifogytak a lőszerből, csak ne kerülhessen az ellenség kezére.

Amikor a németek belefutottak egy még érintetlen francia géppuskás állásba, legújabb fegyverükhöz, a lángszóróhoz fordultak. Néhány előrecsapó lángcsóva, és a francia védők halottak voltak... A verduni csata volt az első, mely során nagy mértékben alkalmazták a lángszórót. 

Az éj leszálltával a harcok véget értek, amit a hirtelen feltámadó havazás is elősegített. A franciák a vártnál jobban állták a sarat, bár óriási veszteségeket szenvedtek. A legtöbb előrenyomuló német csapatot meglepte az ellenállás mértéke. Csak a VII. Tartalékos Hadtestnek sikerült komolyabb mértékben teret nyernie aznap.

Read more...

Megkezdődik a verduni csata - 1916. február 21.

Mivel az 1915-ös év áttörési kísérletei nem hoztak eredményt, Falkenhayn úgy döntött, hogy taktikát vált, és a francia hadsereg kivéreztetéset tűzte ki célul. A választás Verdun-sur-Meuse városára esett, mely erődökkel volt körülvéve, és a Párizsba vezető utat zárta el.
A hadművelet megkezdése előtt Falkenhayn ezt írta II. Vilmos császárnak:
"A franciákat egy hajszál választja el az összeomlástól. A tömeges áttörés – mivel az erőforrásaink nem elegendőek hozzá – felesleges. Amit viszont megtehetünk, az az, hogy kényszerítjük a francia vezérkart, hogy minden emberét bevesse. Ha ezt megteszik, a francia erők kivéreznek."
A támadás során a németeknek kedvezett, hogy Verdun három oldalról is elszigetelt volt, és csak egyetlen utánpótlási útvonallal rendelkezett, míg a német vasutak mindössze 20 km-re voltak a fronttól. Ezen kívül Verdun védelme sem volt teljes, mivel a tüzérség egy részét eltávolították az erődökből, hogy máshol vessék be őket.
Ennek ellenére a franciákat nem érte teljesen felkészületlenül a támadás. Egyrészt a napok tartó havazás késleltette a német támadást, másrészt hírszerzői forrásokból, és a front környékén megnövekedett zajból, és csapatmozgásokból tudni lehetett, a németek készülnek valamire, még ha annak mértékét elképzelni sem tudták...
Légifelvétel a francia Douaumont erődről.

Read more...

2016. február 14., vasárnap

Monumentális emlékmű készül a jütlandi csata emlékére

Dániában 8 500 kőszoborból álló emlékművet kívánnak állítani a jütlandi csata áldozatainak.

Június elején több mint 8 500 kő alak fog állni 26 gránit oszlop körül Jütlandon - minden egyes alak egy elesett brit vagy német tengerésznek állít majd emléket akik száz évvel ezelőtt vesztették életüket. A szervezők helyszínül a Thyborøn halászfalu melletti dűnéket választották, melyek 90 mérföldre vannak az ütközet csúcspontjától.

Az elmúlt év során nyitotta meg Gert Norman Andersen dán búvár és történész Thyborøn-ban a Sea War Museum-ot, mely elsősorban az 1914 és 1918 közt az Északi-tengeren lezajlott ütközetekre koncentrál. Andersen több mint ötven éve foglalkozik a csatával, és több roncshoz is merült már. Elhatározta, hogy "semleges földön készüljön egy végső és tiszteletreméltó lezárása a világ legnagyobb tengeri ütközetének - a park nem tesz különbséget brit és a német tengerész közt".

Az emlékmű látványterve.
Az emlékmű ötletét Paul Cederdorff dán szobrásszal dolgozták ki. 26 db három és fél méteres kő obeliszk jelképez majd minden egyes elsüllyedt hajót - a 26. oszlop annak a több mint 600 embernek állít emléket, akik elestek az ütközetben, de hajójuk nem süllyedt el. Az oszlopok körül 1,2 méter magas kő oszlopok állnak majd. Mindegyik egy hősi halottat jelképez.

Megálmodója szerint Dánia semlegessége biztosítja majd, hogy a Sea War Museum előítéletek és propaganda nélkül adja át a csata történetét a látogatóknak. A park felállítását Nick Jellicoe és Reinhard Scheer-Hennings, a csatát vezető két admirális unokája is támogatja.

Elmondásuk szerint az emlékmű olyan emléket állít majd Jütland hőseinek, melyet mindig is megérdemeltek volna, és remélik, hogy a leszármazottak és az érdeklődök is hozzájárulnak majd felállításához.

További információkat a készülő emlékműről az alábbi oldalon olvashatnak:
http://www.jutland1916.com/

Read more...

2016. február 10., szerda

Ali Murza karavánja - A Nagy Háború anekdotái VIII.

Orenburgból Kurgánba vittek bennünket az oroszok s ott a rendőrség szomszédságában lévő ,,női teaház” nevű hodályban helyeztek el. A rendőrségi börtönök ablakai a mi udvarunkra nyíltak, a kerítésen át a város piacára lehetett látni. 


A frontra induló egyik zászlóaljat búcsúztatták s a tömegben egy hörcsögképű embert láttam. Azt mondtam a társaimnak: 

- Fogadni mernék, hogy ez se muszka! 

A hörcsögember suttyomban kacsintott felém egyet. Mert meghallotta a magyar szót. Apró makrapipa volt a szája szögletében... Hozzámlopózott óvatosan s annyit súgott a fülembe: 

- Hamarosan itt lesünk...

Néhány nap múlva megtudtunk mindent: az ablakok vasrácsai mögül cigányos magyar beszédet hallottunk. Egyik társunk: Simonovics. kijátszva az őrt, oda is szólt nekik: 

- Adjak-e reszelőt? 

A rács mögül legyintett az egyik more; 

- Minek ázs, amikor úgy sincs bizsonyíték? 

Két nap múlva csakugyan el is eresztették őket. Hanem alig egy héttel reá ilyen hirdetések jelentek meg a helyi lapban: „Elveszett két ló. A becsületes megtalálót illő jutalomban részesítem” Ismét: „Nyoma tűnt egy tarka tehénnek” Kiszabadultak a cigányok, azért vesztek a lovak. 

Néhány héttel reá levelet kaptunk. Ennyi volt mindössze: 

„Megérkeztünk, a Tobol-parti füzesben vagyunk, látogassatok meg.” 

A levelet egy purdé csempészte be. Hozzáfűzte még, hogy itt az egész karaván. 

Előírás szerint napi kétórai sétát engedélyeztek számunkra, szuronyos őrizet alatt. Kísérőnket rávettük pár rubel árán: vigyen ki bennünket a füzesbe. Megtette! Hanem amikor megpillantotta a zsongó karavánt, nagyon megijedt. Valahogy csak lecsilapítottuk. 

A legpompásabb népszínműben sem láthatni mozgalmasabb életet, mint itten volt. A Tobolparti füzesben legalább kétszázötven roma táborozott. Fogadtatásunkra megjelent egy pofaszakállas, kövér vajda, ezüstpitykés mellényben: Sárközi Mihály. Körötte vezérkara, mögötte válogatott szép legények, menyecskék, leányok. Aztán szekerek, lovak s azok közepén egy metszettüvegű, ezüstfogantyús hintó: a vajda kocsija. Dal, muzsika, tánc mindenfelé. 

A cigányok körülözönlöttek mindenfelől s megindult az ismerkedés: ki hova való? A romák közös útlevéllel utazgattak: az útlevél Ali Murza herceg és kétszázötven kísérőjére szólt. A herceg természetesen Sárközi Mihály szekszárdi cigányvajda volt. Jöttek-mentek Európában és Ázsiában: sehol senki nem bántotta őket. Sas-szemük volt s nagyszerűen tudtak tájékozódni. Akár a vándormadarak. 

A cigányok bajtársaknak tekintettek bennünket, hadifoglyokat s elmondták nyíltan, hogy lopásból, rablásból élnek. Annyit szereznek, hogy sok is nekik. Az aranypénzt beolvasztják...

Amikor megkérdeztem az egyik dádót, miért nem maradnak odahaza, Magyarországon, szinte megütődve nézett reám: 

- Csák nem lopom meg á házsámát?! 

Ugyan él-e még Sárközi vajda Szekszárdon? 


(In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)

Read more...

2016. február 7., vasárnap

A Lancia 1Z és 1ZM páncélautók - az olasz válasz

Az Olasz Királyság a háborúba való belépés után, a lehetőségeihez mérten, igyekezett modern hadfelszereléssel ellátni csapatait. Így született meg a háború egyik legjobb és legnagyobb példányszámban gyártott páncélautója, a Lancia 1Z/1ZM. 

1916 elején a Lancia autógyár az Ansaldo-val közösen hozzálátott egy páncélautó kifejlesztésének a Lancia Jota teherautó alapjain, melyet Autoblindo Mitragliatrice Lancia Ansaldo IZ-nek neveztek el (Lancia-Ansaldo IZ gépfegyveres páncélautó). Az 5,4 méter hosszú és 3,7 tonnás jármű meglehetősen erős fegyverzetet és páncélzatot kapott. A forgatható páncéltoronyban két db géppuskát helyeztek el, melyre még egy kisebb, és függetlenül fogatható torony is került egy harmadik géppuskával. A páncélzat átlagos vastagsága 9 mm-es volt, ami jobb védelmet biztosított, mint a brit Mark I harckocsi legvékonyabban páncélozott részei.

Lancia 1Z páncélautó.
A korabeli páncélautók legsérülékenyebb pontja a futómű és a kerekek voltak. Ezek védelmét a Lancia úgy oldotta meg, hogy egy speciális páncélozott hátsó sárhányót erősítettek rá, ami a kerék gumírozott részét védte, míg a felnik eleve páncélozottak voltak. Így jelentős többletsúlyt takarítottak meg és a 35 lóerős motorral közúton 60 km/h óra sebességet tudtak elérni.

Bár a Lancia 1Z a korabeli páncélautókhoz képest kiemelkedő tűzerővel rendelkezett és sebessége is megfelelő volt, 2,8 méteres magassága és keskeny tengelytávja instabillá tette. Emiatt gyártását 37 példány után felfüggesztették és áttervezték. Az 1917-ben gyártásba vett 1ZM modellről elhagyták a felső tornyot, így magassága 2,4 méterre csökkent. A harmadik géppuska ennek ellenére megmaradt, és egy hátsó nyíláson lehetett vele tüzelni, illetve megállás után egy háromlábú állványra szerelve bárhol felállíthatta a kezelőszemélyzet. Ezen kívül még számtalan kisebb módosítást eszközöltek, de ezek nem okoztak jelentős külső változást, csak a gyártást könnyítették meg. Az 1ZM modellből összesen 113 db készült.

Lancia 1ZM.
Az új páncélautók bármennyire is modernnek számítottak, az isonzó front sajátos terepviszonyai közt nem lehetett hatékonyan bevetni őket, ezért elsődleges feladatuk az utánpótlási vonalak biztosítása volt. A caporettói áttörés után az osztrák-magyar és német csapatok számos Lancia 1ZM-et zsákmányoltak, melyeket besoroltak a saját haderejükbe, néhány példány pedig a Magyar Királyságban maradt a fegyverszünet után is. 

A háború után avultságuk ellenére az olasz rendőrség tovább használta a Lancia 1ZM-eket, de számos szegényebb országban is rendszeresítették őket. Néhány darabot Albánia vásárolt, egy pedig ajándékozás útján került Afganisztánba. Az olaszok a spanyol polgárháborúban is bevetették őket, bár ekkor már rendkívül elavultnak számítottak. A második világháborúban Líbiában és a Dodekanészoszon szolgáltak, majd az olasz fegyverletétel után a németek több példányt is lefoglaltak, és a délszláv partizánok ellen használták őket.

Német kézen 1944 nyarán. Olasz Breda 30-as géppuskákkal és drótvágó sínek nélkül.
A Lancia 1Z adatai:

Tömeg: 3,70 t
Hossz: 5,40 m
Szélesség: 1,82 m
Magasság: 2,80 m
Motor: 35 Le (4 hengeres, benzin)
Legénység: 6 fő
Fegyverzet: 3 db 6,5 mm-es Maxim géppuska 
Páncélzat: max 9 mm
Végsebesség: 60 km/h (úton)
Hatótávolság: 300 km

Read more...

2016. február 2., kedd

Borkereskedelem Ukrajnában - A Nagy Háború anekdotái VII.

Szekula Jenő író a háború alatt alparancsnok-szerkesztője volt az Armee-Oberkommando hivatalos lapjának, a Belgrádi Hírek-nek. Az újság eleinte csak szószerint való fordítása maradt a német nyelvű törzslapnak, a Belgrader Nachrichten-nek, később azonban a magyar tiszt- és önkéntes-munkatársak arra törekedtek, hogy minél élénkebbé varázsolják át a Belgrádi Hírek-et. A nagy átalakulást azzal kezdték, hogy mindenekelőtt minél belterjesebb ollózásnak láttak neki. A tárcától a vízállás-rovatig lehetőleg mindent a budapesti újságokból ollóztak össze.

Úgy látszik azonban, hogy a közgazdasági rovatot figyelmen kívül hagyták, mert egy napon így szólt Szekulához Kappus-Xaver Ferenc, az ismert német író, aki akkor főparancsnok-szerkesztője volt a katonai lap német, magyar és szerb nyelvű kiadásának:

- Ollózzatok már közgazdasági híreket is!

Szekula erre - a parancs szelleméhez híven - a budapesti Otthon írók és Hírlapírók Köréből hozatott le néhány elhasznált közgazdasági szaklapot. Ha aztán közgazdasági cikket kért tőle a mettőr, szó nélkül kihúzott a fiókjából egy ilyen lapot s olvasatlanul megjelölt benne egy cikket, melynek ez volt a címe: „Borkereskedelem Ukrajnában.”

Másnap megjelent a cikk.

Ugyanazon a napon találkozik a belgrádi villamoson Szekula Kusevich huszárfőhadnaggyal, akinek édesapja, mint Tallóczy Lajos utóda. Bosznia és Hercegovina kormányzója volt egykor. Azt kérdezi Kusevich főhadnagy, aki a Belgrádi Hírek cenzora volt:

- Szekula, miért támadjátok ti a hadügyminisztert?

- A hadügyminisztert? - hűlt el Szekula. - Mikor és hol?

- Hol? A Belgrádi Hírek-ben! A mai szám közgazdasági rovatában az ukrajnai borkereskedelem miatt komisz rohamot intéztek őexcellenciája ellen, amiért kizáróan az osztrák borkereskedőket favorizálja, a magyar borkereskedőket meg ágyútölteléknek
hajigálja ki a frontra. Barátom, ez nyilt lázadás!

Mivel Kusevich főhadnagy mint cenzor, szintén nem olvasta végig a cikket, nagy oka volt reá, hogy hallgasson. De hallgatott Szekula is: napokig csak lábujjhegyen mert járni Belgrád mellékutcáiban. Mindazáltal nem történt semmi baj: szerencsére senki
sem olvasta a Belgrádi Hírek-et.

Néhány nap múlva Szekula kéthetes szabadságra ment Budapestre s a lap szerkesztését azalatt Rexa Dezső zászlós (ma Pest vármegye főlevéltárosa) vette át.

Ahogy visszatért volna szabadságáról, Kappus-Xaver Ferenc főparancsnok-szerkesztő izgalomtól remegve rendelte maga elé:

- Szekula, miért támadjátok ti a hadügyminisztert?

- Mi? - hűlt el Szekula, - Mikor és hol?

- Hol? A Belgrádi Hírek-ben! A mai szám közgazdasági rovatában az ukrajnai borkereskedelem miatt komisz rohamot intéztek őexcellenciája ellen, hogy kizárólag az osztrák borkereskedőket favorizálja, a magyar borkereskedőket meg ágyútölteléknek
hajigálja ki a frontra ... Barátom, ez nyílt lázadás!

Kiderült, hogy a Belgrádi Hírek támadó cikkét átvette a Temesvári Hírlap s Rexa Dezső egyszerűen visszaollózta a komisz cikket anélkül, hogy akár elébb a Belgrádi Hírek-ből olvasta volna el, akár akkor, amidőn visszaollózta a Temesvári Hírlapból ... Ettőlfogva a szerkesztőség tagjai napokig csak megbújva és lábujjhegyen mertek feltűnni Belgrád mellékutcáiban. De nem történt semmi baj ezúttal sem. Kiderült másodszor is, hogy senki az égvilágon nem olvassa a Belgrádi Hírek-et ...

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP