2019. november 4., hétfő

Tengerész portré: Masjon Charles sorhajókapitány

Masjon Charles (Károly) 1871. október 24-én született Grazban John Masjon és Anna Kampelmüllner gyermekeként. A Masjon család brit eredetű volt, tagjai főleg vasiparral foglalkoztak, ennek kapcsán kerültek Magyarországra, illetve Ausztriába. Masjon Charles ezért kapott angol keresztnevet, amelyet élete nagy részében következetesen az eredeti alakjában használt. 

1887-ben kezdte meg tanulmányait a fiumei tengerészeti akadémián, ahol az első évet leszámítva végig jó tanulmányi eredménnyel tanult, és évfolyamelsőként került ki az intézményből. Szolgálatát 1891. július 1-én kezdte meg a haditengerészetnél, első beosztása az SMS Fasana korvettre szólt, amely a frissen végzett tengerészkadétokkal világkörüli útra indult szeptember 1-én. Polából az Algier-Gibraltár útvonalon az Atlanti-óceánon át Rio de Janeiróba, onnan Montevideóba hajóztak. Továbbhaladva a hajó kutatást folytatott az előző év nyarán eltűnt János Szalvátor főherceg (polgári nevén Johann Orth) után, akinek hajóját ezen a vidéken látták utoljára. A kutatás nem járt eredménnyel. Az SMS Fasana 1892 januárjában haladt át a Magellán-szoroson, majd a chilei Lota és Valparaiso érintésével San Franciscoba ment. Június 10-én a nyílt tengeren a hajó parancsnoka Friedrich Schweisgut sorhajókapitány elhunyt, a parancsnokságot helyettese Josef Nemling sorhajóhadnagy vette át. Az SMS Fasana Honoluluba kötött ki, itt temették el az elhunyt parancsnokot. A hajó innen Japánba ment, majd októberben a Tajvani-szorosban tájfun csapott le rá. A továbbiakban Hong Kong - Szingapúr - Penang - Colombo - Áden - Dzsidda - Szuez - Port Said - Kiosz - Korfu útvonalon tért vissza Polába 1893. február 14-én. Az SMS Fasana útja során 35831 tengeri mérföldet (66359 km) tett meg, ebből 27099-et (50187 km) vitorlával. 

1893. április 8-tól Masjon Charlest az SMS Kronprinzessin Erzherzogin Stephanie sorhajóra osztották be, majd szeptember 30-val átkerült az SMS Habsburg kaszárnyahajó állományába. 1894. január 14-től torpedóstiszti tanfolyamra vezényelték. Ennek elvégzése után április 14-vel a III. cirkálórajhoz kapott beosztást az SMS Lussin torpedónaszád fedélzetére. 1894. augusztus 1-től a haditengerészet vízrajzi hivatalánál teljesített szolgálatot, november 1-én sorhajózászlóssá léptették elő, 1896. január 1-től a hivatal geofizikai osztályán dolgozott. 1896 szeptemberében az SMS Spalato torpedónaszádon szolgált, 1897. január 13-tól a Spalato testvérhajójára, az SMS Sebenicora került át.

A Sebenico február 5. és május 4. között lovag Viktor Bless von Sambuchi fregattkapitány parancsnoksága alatt részt vett Kréta blokádjában. A török fennhatóság alatt álló, görög többségű szigetet Görögország be akarta kebelezni, az európai hatalmak a nagyobb fegyveres konfliktus megakadályozására csapatokat küldtek a szigetre.

1897 májusában az SMS Kaiserin und Königin Maria Theresia páncélos cirkálóra osztották be, majd szeptemberben átvezényelték a tengerész tisztjelöltek iskolájához, itt az SMS Novara, majd az SMS Radetzky iskolahajókon teljesített szolgálatot.

1899 májusában a nemrég szolgálatba állított SMS Zenta védett cirkáló tisztikarához került. A Zenta hamarosan távol-keleti útra indult Polából és a Port Said - Szuez - Áden - Colombo útvonalon haladva 1900 januárjában Szingapúrba érkezett. Innen Hong Kong, Makaó és Sanghaj érintésével továbbindult Japánba. Időközben Kínában kitört a boxer-lázadás, így a Zentát utasították, hogy csatlakozzon a felkelés leverésére bevetett európai erőkhöz. A Zenta legénysége részt vett a harcokban, a hajó parancsnoka, Eduard Thomman fregattkapitány hősi halált halt. Masjont 1900. november 1-vel II. osztályú sorhajóhadnaggyá léptették elő. A Zenta 1901-ben tért haza. 

1901. október 1-től Masjon Charles-t tüzértiszti tanfolyamra vezényelték. 1902. április 30-tól az SMS Wien partvédő páncélosra osztották be, majd szeptember 9-től az SMS Radetzky tüzérségi iskolahajóra helyezték át. 1904. április 28-tól a budapesti haditengerészeti különítményhez (Marindetachement in Budapest) vezényelték. Itt előbb az SMS Temes, majd az SMS Leitha monitor fedélzetén szolgált, 1905. október 24-től az SMS Szamos és a pozsonyi monitorosztály parancsnokaként működött. 1906. május 15-től átvette az SMS Leitha parancsnokságát. 1906 szeptemberében visszatért az Adriára, az SMS Babenberg sorhajó állományába osztották be, majd az év végén áthelyezték az SMS Komet torpedóhajóra. 1907 szeptemberétől az SMS Radetzky és az SMS Adria tüzérségi iskolahajókon dolgozott mint oktató. 1908. augusztus 18-án Bronz Katonai Érdeméremmel tüntették ki. 1910. március 22-től az SMS Erzherzog Franz Ferdinand csatahajóra osztották be. 1911. június 8-án Polában megszületett Winifred nevű lánya. Masjon neje Marica von Ziegler-Pozza volt, Lucian von Ziegler altengernagy leánya. 1911. szeptember 14-vela haditengerészet technikai bizottságának 3. (tüzérségi) osztályára került. 1912. május 1-vel korvettkapitánnyá léptették elő. 1913. március 9-vel az SMS Tegethoff csatahajóra nevezték ki parancsnokhelyettesnek (Gesamtdetail-Offizier, GDO). 1914. május 3-án ismét az SMS Adria tüzérségi iskolahajóra került vizsgabiztosi beosztásban. 1915. július 28-val a Dunaflottilához nevezték ki, ő lett a 2. monitorosztály parancsnoka. A Dunán az SMS Sava és az SMS Inn fedélzetén vett részt a harcokban, többek között októberben Belgrád ostromában és decemberben az oroszok ellen az Al-Dunán. 
Marica v. Ziegler és Charles Masjon, 1905.
1915. november 1-én fregattkapitány lett 1-es rangszámmal, ebben a hónapban elnyerte a német Vaskereszt 2. osztályát. December 11-én a Vaskoronarend hadidíszítményes 3. osztályával tüntették ki. 1916 augusztusában a 2. monitorosztályt irányította a románok elleni harcokban, októberben az oszmán császári Hadiéremmel tüntették ki, decemberben elnyerte a Bronz Katonai Érdemérmet a Katonai Érdemkereszt szalagján, illetve a német Vaskereszt 1. osztályát. 

1917 márciusában megkapa a Katonai Érdemkereszt 3. osztályát hadiékítményekkel és a kardokkal. 1917 júniusában Masjont visszahelyezték a tengeri szolgálatba, utódja a monitorosztály élén az SMS Temes parancsnoka, Georg von Zwierkowski korvettkapitány lett.

1918. május 1-vel sorhajókapitánnyá léptették elő, 19-én Ezüst Katonai Érdemérmet kapott hadiszalagon a kardokkal. Az I. csatahajó-osztályhoz osztották be mint törzsfőnököt. E minőségében az SMS Szent István fedélzetén tartózkodott, amikor a hajót 1918. június 10-én az olaszok elsüllyesztették. Masjon túlélte a Szent István pusztulását, és az utolsók között hagyta el a fedélzetet. A csatahajó elvesztését vizsgáló bizottság azonban Seitz sorhajókapitány, a parancsnok mellett Masjon felelősségét is megállapította, bár egyiküket sem az elsüllyedésért hibáztatták. Masjonnak a hajócsoport késedelmes kifutását rótták fel, mivel ez hozzájárult a vállalkozás kudarcához. A vizsgálóbizottság ezért azt javasolta, hogy "egyszerű dorgálásban" részesítsék.

A háború végén az olaszok két évre internálták, időközben 1919. január 1-vel nyugállományba helyezték. Szabadulása után az MFTR bécsi kirendeltségénél helyezkedett el mint hajózási felügyelő. 1936-ban nyugdíjba ment, és Szombathelyen telepedett le. Visszavonultan élt, jobbára kertjének gondozásával töltötte idejét. A nyilas hatalomátvétel után azonban zaklatások érték őt és családját, mivel neje több alkalommal náci- és nyilasellenes kijelentéseket tett. Szombathely 1945. március 4-i bombázása után a távozás mellett döntött a család, és a tiroli Kössen településre menekültek Masjon nejének nővéréhez (az ő férje szintén egykori tengerésztiszt volt, Hugo von Seyffertitz korvettkapitány) Velük tartott lányunk és unokájuk is. A 76 éves egykori sorhajókapitányt és nejét is igen megviselték a távozás viszontagságai, leromlott egészségi állapotuk és a háború utáni zűrzavaros állapotok miatt csak 1946 novemberében tudtak visszatérni Szombathelyre. A hazatérés után Masjon ismét kórházi kezelésre szorult, amelyhez hozzájárult az is, hogy minden Szombathelyen hátrahagyott ingóságukat elvesztették. Ráadásképpen a hatóságok, mint nyugatra menekült személyt, igazolási eljárás alá vonták. Az eljárás során két egykori haditengerész bajtársa, Dr.  herényi Gothard István és Schöne Károly is mellette tanúskodott. Megélhetési nehézségek miatt 1947-ben a család kitelepült egy táplánszentkereszti tanyára. Masjon Charles végül itt hunyt el 1950. július 21-én.


(Forrás: Bálint-Hideg-Isztin: Császári és királyi haditengerészet szolgálatában - Vas vármegye. IDEHAZA - A Magyar Vidékért Egyesület. 2019, Szombathely.)

Read more...

2019. november 2., szombat

Pilóta portré: báró Szepessy-Sokoll Rudolf

Szepessy-Sokoll Rudolf 1891-ben Nagyváradon látta meg a napvilágot egy Árpád-kori gyökerekkel rendelkező köznemesi família gyermekeként. Az elképesztően magas, folyton mosolygó, kiváló humorérzékkel megáldott Szepessy az első világháború kitörésekor, 1914-ben került a császári és királyi 1. huszárezred állományába mint zászlós. Ezt követően a keleti hadszíntéren szolgált, ahol mindvégig kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Számos kitüntetés mellett, 1915. január 1-jén hadnaggyá nevezték ki.

1915 nyarán nyújtotta be jelentkezését a Légjárócsapatokhoz. Miután kérelmét elfogadták, a bécsújhelyi Repülő Tiszti Iskolára került, hogy elsajátítsa a megfigyelőtisztek számára szükséges ismeretanyagot. Miután szeptember 2-án sikeres vizsgát tett, 18-án átvezényelték a dél-tiroli fronton található Gardolo repülőtéren állomásozó 17. repülőszázadhoz (Flik 17). A kétüléses gépekkel repülő alegység parancsnoka Eugen Steiner-Göltl von Auring százados volt.

Szepessy 1916. február 14-én részese volt annak az akciónak, amit a történelem első stratégiai bombázásaként tartanak számon. A Milánó ellen induló osztrák-magyar kötelék gépeit a 7., 16. és 17. repülőszázadok állományából szedték össze, és a tartalék üzemanyag mellett 80 kilogramm bombaterhet vittek magukkal. Szepessy és Philipp Postl szakaszvezető, pilóta hajnalban startoltak el, csatlakozva társaikhoz, és minden különösebb gond nélkül átrepültek az Alpok csúcsai felett. A várost védő légelhárító ütegek és a felszálló olasz repülőgépek tevékenysége ellenére a bombázást sikeresen végrehajtották, sőt még egy, az elfogásukra küldött Caudront is sikerült lelőniük. A légi győzelemből Szepessy és Postl Lohner B.VII típusú gépe is kivette a részét.

1916 szeptemberében kérelmezte, hogy küldjék pilótatanfolyamra, amit sikerrel el is végzett. Közben, november 1-jén főhadnaggyá léptették elő. 

A tanfolyam elvégzését követően tábori pilótaként rövid időre visszakerült a Flik 17 állományába, ahol 1917. március 13-án jogosulttá vált a megtisztelő táboripilóta-jelvény viselésére is. 

1917. április 3-án helyezték át az orosz fronton állomásozó 10. repülőszázadhoz, amelynek Johann Gehfink lovassági százados volt a parancsnoka. Augusztus 9-én újabb vezénylés várt rá, ezúttal a szintén az orosz fronton tevékenykedő és Dunajow (Dunaiv, Ukrajna) repülőterén állomásozó 27. repülőszázad volt a végcél. Alig melegedett meg a Roman Florer százados parancsnoksága alatt álló új alegységnél, szeptember első felében máris kölcsönadták a 3. repülőszázadnak. Itt azonban már vadászpilótaként vették számításba. 
Szepessy-Sokoll (jobbról a harmadik) és pilótatársai.
Második igazolt légi győzelmét szeptember 20-án aratta, amikor Albatros D.II típusú vadászával Boratintól (Boratyn, Ukrajna) délre megtámadott és lelőtt egy orosz Nieuport kétülésest. Október 4-én, miközben a század egyik felderítőgépének biztosított fedezetet, Zaloczétől (Zalizci, Ukrajna) délnyugatra megpillantott egy ellenséges megfigyelőballont, amit foszforos gyújtólövedékeivel pillanatok alatt lángra lobbantott.

Egy héttel később, 1917. október 11-én áthelyezték az olasz fronton található Sesana (Sezana, Szlovénia) repülőterén állomásozó 41. vadászrepülő-századhoz, amelynek Godwin von Brumowski százados volt a parancsnoka. Szepessy, tehetségéhez méltón, november 5-én máris meghálálta a vadászpilótaként belé vetett bizalmat. Aznap éppen parancsnoka és Frank Linke-Crawford társaságában emelkedett a levegőbe, hogy megtámadják a Tagliamento folyó hídja elleni bombázásra készülő tizenöt olasz vízi repülőgépet. Az ádáz légi harc eredményeképpen két Macchi L.3 repülőcsónakkal végeztek. Mivel ezek voltak Szepessy negyedik és ötödik igazolt légi győzelmei, az egykori huszártiszt egy csapásra repülőásznak mondhatta magát. 

A sors kiszámíthatatlanságából adódóan azonban nem sokáig élvezhette a siker ízét. Két nappal később, november 7-én, a 153.54 lajstromjelű Albatros D.III fedélzetén repülve, Radames Iskra törzsőrmester társaságában startolt el az ajellói repülőtérről. Az osztrák-magyar géppár a Piave fölött találkozott össze a Padovában állomásozó olasz 91. vadászrepülő-század két SPAD vadászrepülőgépével, amelyekben Francesco Baracca százados és Giuliano Parvis főhadnagy ültek. A kiváló és tapasztalt olasz pilóták a rövid légi harc végén minkét ellenfelüket lelőtték. Iskra olasz területen hajtott végre kényszerleszállást és fogságba esett. Szepessynek, aki golyót kapott a gerincébe, valahogy sikerült átvergődnie a frontvonal fölött, hogy Latisana közelében szálljon le az Albatrosszal, amely a földet érés során alaposan össze is tört. Nem sokkal azután, hogy kihúzták a pilótaülésből, életét veszítette.

Négyessi és rénói báró Szepessy-Sokoll Rudolf huszárfőhadnagyot az ajellói temetőben helyezték végső nyugalomra teljes katonai tiszteletadás mellett. Pilótaigazolványát majdnem két héttel a halála után állították ki.

Kitüntetései: Vaskorona Rend III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal (posztumusz); Katonai Érdemkereszt III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal; Ezüst Katonai Érdemérem hadiszalagon, Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon, Ezüst Vitézségi Érem I. osztálya, Német Lovagrend Mári Keresztje.

Forrás: Gondos-Nagy-Pap-Hatala-Bálint-Magó: Repülőászok 1914-1918. Az Osztrák-Magyar Monarchia legsikeresebb légjárói és felszerelésük. Zrínyi Kiadó. 2015, Budapest.)

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP