hétfő, április 30, 2018

Megtalálták az első világháború elején elsüllyedt HMAS AE1 ausztrál tengeralattjáró roncsát

A milliárdos Paul Allen vezette expedíció megtalálta a HMAS AE1 tengeralattjáró roncsát, így talán végre választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy mi okozhatta a hajó vesztét. Az AE1 35 fős legénységével együtt 1914 szeptemberében tűnt el. Dr. James Hunter kutató szerint - aki az Ausztrál Nemzeti Tengerészeti Múzeum munkatársa - a tengeralattjáró a HMAS Parramatta-val járőrözött, amikor nyoma veszett. 
Az utolsó ismert kép a HMAS AE1-ről.
"A két hajó őrjáraton vett rész, miután az antant csapatok megtámadták Német Új-Gíneát. Arra számítottak, hogy német hadihajók rejtőznek a körzetben, így a Parramatta és az AE1 egy kontingens részeként járőrözött Rabaul környékén."

Az AE1 volt az első antant tengeralattjáró mely a háború során elsüllyedt. A veszteség nagy csapás volt a fiatal ország számára. "Komoly csapás volt az ország háborús moráljára, mivel a tengeralattjáró egyike volt Ausztrália két legmodernebb hadihajójának." - mondta Dr. Hunter.
A gépház fölötti összeroncsolódott hajótest.
Számtalan teória született arról, hogy mi okozhatta a tengeralattjáró vesztét. Egyesek szerint a németek süllyesztették el, míg mások azt állították, hogy a HMAS Parramatta véletlenül legázolta. Sokkal valószínűbb azonban, hogy az egyik merülés során lépett fel valamilyen probléma, és a víznyomás összeroppantotta a hajótestet.
A toronynál lévő kormány maradványai.
A Microsoft társalapító Paul Allen kutatóhajója, az R/V Petrel fedélzetéről irányították azt a rovert, ami feltérképezte a roncsot. Az amerikai-ausztrál kutatócsoport egyik kordinátora, Peter Briggs ellentengernagy, így nyilatkozott: "Megdöbbentünk, hogy a hátsó torpedóvető-nyílás fedele teljesen ki van nyitva. Erre nem számítottunk." Valószínűleg azért volt nyitva, hogy ha egy német hajóval találkoznak, akkor azonnal támadni tudjanak, vagy egy gyakorlat során nyitották ki.
A kutatók által elhelyett zászlók.
Az expedíció tagjai egy HD kamera segítségével számos fotót és videót készítettek, ami alapján háromdimenziós képet kaphatnak a roncsról, majd szakértők bevonásával fogják megállapítani, hogy mi okozhatta a HMAS AE1 elvesztését. A roncs mellett elhelyezték Ausztrália, Nagy-Britannia és Új-Zéland zászlóit is, hogy így tisztelegjenek a baleset során elhunyt tengerészek emléke előtt. 

Read more...

vasárnap, április 22, 2018

A negyedik otrantói ütközet - 1918. április 22-23.

Az 1918. április 22-23-ai összecsapás az Otrantói-szorosban a brit és az osztrák-magyar rombolók között, csak egy a számos támadás közül, amelyeket a tengerzár, vagy az azt védő egységek ellen indítottak, s bár az ütközet jól illusztrálja a radar előtti korszak éjszakai összecsapásainak nehézségeit, a történészek mégis megfeledkeztek róla.

Az összecsapás vonatkozó brit dokumentumait először Paul G. Halpern adta közre a "The British Navy in the Mediterranian 1915-1918" [1] c. monumentális forrásgyűjteményében. Ismereteink szerint ezek a dokumentumok nem csak magyar nyelven nem jelentek meg, de maga az ütközet sem szerepel a császári és királyi haditengerészet háborús szereplését taglaló magyar nyelvű cikkekben vagy monográfiákban.

A háború alatt a cs. és kir. hadihajók összesen 25 alkalommal futottak ki azzal a céllal, hogy az Otrantói-szorosban ellenséges hajóegységekre vadásszanak. Nem minden esetben a tengerzár hajóinak a megtámadása volt a cél. Gyakran csak felderítésre vagy a Brindisi és Valona közti hajóforgalom zavarására, támadására indultak. Az esetek többségében, - a rossz időjárás, vagy az ellenség hiánya miatt - nem került sor összecsapásra, de az egyszerűség kedvéért, célszerű lenne meghonosítani a szakirodalomban, - az Isonzó-csaták elnevezésének mintájára - az első, második, harmadik és negyedik otrantói ütközet megnevezést. Kívánatos lenne ez a gyakorlat azért is, mert ha az 1917. május 15-ei nagy összecsapásról, mint harmadik otrantói ütközetről beszélnénk, egyúttal burkoltan felhívnánk a figyelmet arra, hogy nem ez volt az egyetlen összecsapás a térségben.

E terminológia szerint a következő időpontokban és résztvevőkkel zajlottak az otrantói-ütközetek:
  • Első otrantói ütközet: 1915. december 29. A HELGOLAND cirkáló és a TÁTRA, BALATON, CSEPEL, LIKA, TRIGLAV rombolók megtámadták Durazzó kikötőjét, majd a visszavonulás során harcba bocsátkoztak a Brindisiből kifutott brit DARTMOUTH és WEYMOUTH cirkálókkal, az olasz QUARTO és NINO BIXIO cirkálókkal, valamint négy olasz és öt francia rombolóval.[2]
  • Második otrantói ütközet: 1916. december 22-23. A SCHARFSCHUETZE, REKA, DINARA, VELEBIT rombolók megtámadták az otrantói tengerzárat, majd harcba bocsátkoztak a közelben haladó CASQUE, PROTET, COMMANDANT RIVIÉRE, COMMANDANT BORY, DEHORTER és BOUTEFEU francia rombolókkal.[3]
  • Harmadik otrantói ütközet: 1917. május 15. A NOVARA, SAIDA, HELGOLAND cirkálók és a BALATON és CSEPEL rombolók megtámadták az otrantói zárat, majd összecsaptak a brit DARTMOUTH és BRISTOL és az olasz AQUILA és MARSALA cirkálókkal, valamint számos ellenséges rombolóval.[4]
  • Negyedik otrantói ütközet: 1918. április 22-23. A CSEPEL, UZSOK, DUKLA, LIKA (II), TRIGLAV (II) rombolók a Valona és Brindisi között közlekedő hajókaravánokra vadászva harcba bocsátkoztak az otrantói zárat védő brit JACKAL és HORNET rombolókkal.
Ezen rövid bevezető egyik célja, - amellett, hogy a források magyarázó tanulmányaként szolgáljon - hogy meghonosítsa ezt az új elnevezést.

Az első világháború kitörésétől az antant igyekezett lezárni az otrantói szorost, hogy megakadályozza az osztrák-magyar hadihajók kifutását a Földközi-tengerre. A blokád-szolgálatot először francia hadihajók (csatahajók, páncélos cirkálók) látták el, amiket a császári és királyi tengeralattjárók okozta veszteségek miatt, 1915. májusára fokozatosan kivontak a térségből. Az antant stratégái számára nyilvánvalóvá vált: a császári és királyi hadihajók nem fogják megkísérelni az áttörést a török partok felé, míg a német tengeralattjárók megjelenése a térségben egyértelművé tette, hogy a Mediterráneumban a tengeralattjáró-hadviselés lesz az események mozgatórugója. Valószínűleg ezt a tényt ismerte fel Winston Churchill is, amikor 1915 májusában a párizsi tengerészeti konferencián javasolta, hogy a szorost jelzőbójákkal ellátott hálókat vontató, felfegyverzett halászgőzösökkel zárják le. A terv megvalósításának csak 1915 augusztusában láttak neki, de a zár kiépülése rendkívül vontatottan haladt. A gőzösök védelme elégtelen volt, gyakran máshol volt rájuk szükség, a felfedezett tengeralattjárót pedig, kis sebességük és a távolság miatt, csak ritkán tudták üldözni. Tény azonban, hogy a zár hatékony kiépítése csak 1917. február 1-je, a korlátlan tengeralattjáró háború meghirdetése után vált égetően szükségessé. A munkálatok ezután is lassan haladtak, ami leginkább a többnemzetiségű vezetésnek volt köszönhető, így a tengerzár csak 1918 tavaszára vált igazán erőteljessé, bár a tervezett mértékben sohasem épült ki.

1917 végétől 1918 elejéig a zár szélességét északi és déli irányban is 80 mérfölddel kibővítették, továbbá kelet-nyugati irányban torpedónaszádok járőröztek. Ezzel majdnem lehetetlenné vált a tengeralattjárók számára, hogy a víz alatt, az akkumulátorok feltöltése nélkül átjussanak. Továbbá 1918. február 5-18 között, egy 14 km hosszú hálózárat telepítettek Fano, Samotraki és Korfu szigete között, majd 1918. április 22. és szeptember 30. között az Otrantoi-szoroson keresztben egy 66 km hosszú hálózárat létesítettek. A hálók, 50 m mélyre lenyúló acéldróthálókból álltak, melyeket egy 428 bója által 10 m-es vízmélységben tartott acélkötélre függesztettek. A hálórendszerbe 1200 db tengeralattjáró-elhárító aknát rögzítettek. A záron a 8-9 m-nél kisebb merülésű felszíni hajók akadálytalanul átkelhettek.

1918-ban a zárat védő hajók száma is megnőtt. Összesen 40 brit romboló - ebből 6 Ausztrál -, 76 felfegyverzett halászgőzös, 36 brit tengeralattjáróvadász-naszád, egy amerikai tengeralattjáró-vadász flottilla, 20 tengeralattjáró, valamint brit, francia és olasz tengerészeti repülők.

Az SMS Csepel romboló.

Azonban ez a rendkívül erőteljes blokád sem volt elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a német és az osztrák-magyar tengeralattjárók átjutását a szoroson. A zár hatástalanságát jól mutatja, hogy 1918 áprilisa és szeptembere között havonta átlagosan 35 alkalommal támadtak tengeralattjárót a szorosban, eredménytelenül. A záron elpusztult tengeralattjárók száma szinte teljesen jelentéktelen. Mindössze 2 német és 1 osztrák-magyar naszád elvesztése köszönhető fennállásának.

A tengerzárnak, még ha nem is tudta betölteni eredeti szerepét, jelentős lélektani hatása volt. Az áttörés rendkívüli módon igénybe vette a naszádokat és azok legénységét. Már 1917 tavaszán, amikor még közel sem épült ki a tervezett mértékben, a tengeralattjáró parancsnokok úgy látták, hogy áttörése egyre nehezebb, már szinte lehetetlen. Hogy a tengeralattjárók a szoroson könnyebben átjuthassanak, a felszíni hadihajóknak kellett cselekedniük. [5]

Mint korábban említettük, a háború alatt a császári és királyi hadihajók összesen 25 alkalommal futottak ki azzal a céllal, hogy az Otrantói-szorosban ellenséges hajóegységekre vadásszanak. Ezek közül az 1918. április 22-23-ai volt az utolsó megvalósult osztrák-magyar támadás az Otrantói-szorosban közlekedő antant hajóegységek ellen. A csata részletes ismertetését most mellőzzük, mert az jól rekonstruálható a dokumentumok alapján, néhány kiegészítés megtétele azonban szükséges.

Tátra-osztályú rombolók.

A brit vélekedéssel ellentétben a kifutó császári és királyi rombolók feladata nem a tengerzár hajóinak elsüllyesztése, hanem a Brindisi és Valona közt közlekedő hajóforgalom megtámadása volt. Ez ugyan sokat nem változtat az ütközet értékelésén, hiszen a császári és királyi hadihajók ez esetben sem érték el céljukat. Az optimista brit jelentések közt Coode admirális nézetei közel álltak az igazsághoz a tekintetben, hogy a három alegységben járőröző hat romboló meglehetősen gyenge védelmet jelentett. A rombolók divíziókba osztása lehetővé tette, hogy az öt császári és királyi romboló hosszabb ideig tűz alatt tarthassa a JACKAL-t és a HORNET-et, és arra is képesek lettek volna, hogy elsüllyesszék, vagy teljesen mozgásképtelenné tegyék őket. Bár egy ilyen divízió elleni gyors és koncentrált támadás bármikor jelentős eredménnyel kecsegtethetett volna, a császári és királyi tengerésztiszteknek azt is figyelembe kellett venniük, hogy a Brindisiben és Valonában állomásozó, túlerőben lévő antant hadihajók könnyen elvághatják a hazafelé vezető utat, ami a támadó egységek megsemmisülését eredményezheti.

Az osztrák-magyar félelmek, melyek minden esetben a gyors visszavonulás okai voltak, most sem voltak alaptalanok. A vészjelentéseket követően Brindisiből kifutott az olasz MIRABELLO és POERIO felderítő cirkáló és a BRONZETTI romboló, majd valamivel később a LA MASA romboló is. Ezzel egy időben, az Adria túlsó oldalán, a brit GLOUCESTER cirkáló is kifutott Valonából. Ezek az egységek már nem avatkozhattak be az összecsapásba, de annak elhúzódása esetén, ha sikerül a helyszínre érkezniük, az ütközet katasztrofálisan végződhetett volna az osztrák-magyar rombolók számára.

Végül meg kell jegyezni azt is, hogy a császári és királyi rombolók az összecsapás során nyomjelző gránátokat használtak, ami nagyban megkönnyítette a gránátok becsapódásának megfigyelését. A brit rombolók nem voltak ennek az előnynek a birtokában.


1.

Captain George Chetwode[6] Kelly[7]-nek

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 450-452. o.)

TITKOS
No. 217a
BLENHEIM,
1918. április 26.

Van szerencsém átnyújtani önnek a következő jelentést az Adrián 1918. április 22-23-án éjjel a brit JACKAL és HORNET, valamint ellenséges rombolók közt lezajlott összecsapásról.

2. Április 22-én hétfőn, 20.00-kor a Zár Erők rombolói a következő beosztásban voltak:

COMET
TORRENS
JACKAL
HORNET
ALARM
CIMETERRE
 Az Otrantói Záron járőröznek




 (Francia)
LARNE
LIZZARD
 A Zárvédő Romboló Flottilla Korfui Divíziójába beosztva.
RIFLEMAN
REDPOLE
 Brindisi kikötőjében, 6 órás kifutási idő alatt.
SWAN Brindisi kikötőjében, 24 órás kifutási idő alatt.
WARREGO Kazántisztítás alatt a BLENHEIM mellett.
ACORN Kazántisztítás alatt a BLENHEIM mellett (Az összes kazán leállítva és kiürítve).

3. 21.39-kor a COMET a következő távíró üzenetet küldte a brindisii főparancsnokságnak: "Valószínűleg ellenséges cirkálók a láthatáron", amelyet a BLENHEIM is vett, ezért 21.52-kor azonnal parancsot adtam az összes kikötőben állomásozó rombolónak, hogy azonnal emeljék a gőznyomást.

4. A rombolók a következő időpontokban jelentették, hogy kifutásra készek:
REDPOLE 23.05
RIFLEMAN 23.13
WARREGO 23.20
SWAN 00.15
ACORN 00.20

5. 23.55-kor a RIFLEMAN (a romboló flottilla parancsnokával a fedélzetén) és a REDPOLE kifutott Brindisiből Cattaró irányába, hogy elvágja bármely sérült ellenséges hajó útját, amely megpróbálna oda befutni.

6. 01.30-kor vettem az Ön üzenetét, hogy a RIFLEMAN és a REDPOLE térjen vissza a kikötőbe, majd 16°-os forduló után visszafordulva, 03.30-kor megérkeztem Brindisibe, anélkül, hogy ellenséges erőkkel találkoztam volna.

7. Ezennel benyújtom a jelentésemhez a következő mellékleteket:-
    I. A JACKAL ütközetjelentése.
    II. A COMET ütközetjelentése.
    III. A HORNET ütközetjelentése.

8. A rombolók összecsapásáról a következő észrevételeket szeretném megjegyezni:-
  (ii) A JACKAL jól boldogult a flottarészlegével, az ütközet alatt jól vezette hajóját, és gyakori és jó jelentéseket küldött.
  (iii) A HORNET mindent megtett, hogy sérüléseket okozzon az ellenségnek, majd miután súlyosan megsérült, helyesen cselekedett, hogy visszatért a Valonai-öbölbe javításra.
  (iv) A COMET helyes döntéseket hozott a hajóosztaga vezetése során, és mindent megtett, hogy jó telegráf kapcsolatot tartson fenn.

9. Állíthatom, hogy az előretolt romboló őrjárat feladatai - azaz parancsai szerint, jelenteni Önnek bármely felszíni ellenséges egység feltűnését, és mindent megtenni annak érdekében, hogy megvédjék a driftereket és a többi zár egységet az ellenséges támadásoktól - a leghatásosabban valósultak meg.

10. Április 23-án 06.00-kor a RIFLEMAN és a REDPOLE futott ki őrjáratra, hogy a JACKAL-t és a HORNET-et felváltsa. 05.35-kor a JACKAL visszatért Brindisibe és megkezdték a javítását. 1918. április 24-én 16.00-kor újra kifutásra kész állapotba került. A HORNET jelenleg a BLENHEIM mellett áll javítás alatt, és kb. 14 napon belül lesz kifutásra kész állapotban.

11. Ha további részletes jelentés és felterjesztés érkezik a JACKAL és a HORNET parancsnokaitól (főhadnagy), javaslom felterjeszteni Lordságuk megfontolásával az akcióban részt vett és kitüntetendő tisztek és legénység névsorát.

12. A jelentés minden időpontja G.M.T.-ben van megadva.


2.

A. M. Roberts korvettkapitány Chetwode-nak

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 452-453. o.)

H.M.S. JACKAL,
1918. április 23.

Van szerencsém benyújtani a következő jelentést Őfelsége Brit Rombolói, a JACKAL és a HORNET, valamint az osztrák rombolók közt 1918. április 22-én, kedd éjjel lezajlott összecsapásról.

2. Április 22-én 21.10-kor, a H.M.S. JACKAL és HORNET az É.SZ. 40°14' és K.H. 18°55' pozícióban járőrözött, 12 csomóval É. 85. NY. (275°) [8] irányban haladva.

3. Kb. 21.25-kor hajókat pillantottunk meg, nagyjából északi irányból dél dél-délkelet felé haladva. Módosítottam az irányít feléjük, majd felfedeztük, hogy öt nyomdokvonalban haladó rombolóról van szó. A felhívás megtörtént, válasz nem érkezett, de majdnem azonnal négy ponttal (45,32°) irányt változtattak jobbra és az összes ágyúból tüzet nyitottak. A JACKAL és a HORNET kb. 4000 yardról (3657,6 méter) válaszolt. Nyugatról délre módosítottam az irányt, hogy az ellenséget dél felé vonjam. Ez idő alatt a JACKAL és a HORNET találatot kapott, az utóbbi minden bizonnyal a gép- vagy a kazántérben, a JACKAL főárboca az antennával együtt ledőlt, ami miatt a 21.30-as riadó üzenetem és a vész jelentésem nem ment át. A HORNET kivált az ütközetből.

4. Fokozatosan kelet felé kerültem és megfigyelhettem az ellenséget, amint nyugatról északra haladva a hajó jobb oldala felé változtatja az irányát, és teljes sebességgel követtem. 21.55-kor az ellenség északkeleti irányban észak-északkelet felé kormányozva vonalban haladt, a 175-ös négyzetben. Követtem őket, miközben a 4"-os (10,16 cm-es) orr lövegből tüzeltem, mire legyező alakban szétváltak. Ez előnytelen helyzetet teremtett, mert nem tudtam követni a mozdulataikat, ezért 6000 yard (5486 méter) távolságról beszüntettem a tüzet.

5. Fokozatosan eltávolodtak tőlem, de folytattam a követést, folyamatosan jelentve pozíciómat, valamint zöld rakétákat lőttem fel, hogy jelezzem pozíciómat a többi rombolónak, melyek a jobb hátsó oldalon követtek.

6. 00.20-kor az ellenség kikerült a látótávolságomból az É.SZ. 41°20' K.H. 19°08' pozícióban.

7. 00.43-kor csökkentettem a sebességet, hogy a TORRENS, az ALARM és a CIMETERRE beérhessen. 01.06-kor É.30°NY. (330°) irányba módosítottam az irányt, majd 01.11-kor 25 csomóra fokoztam a sebességet.

8. 01.35-kor É.SZ. 41°49', K.H. 19°03' pozícióban feladtam az üldözést és 20 csomós sebességgel dél felé fordultam. Az első néhány percben a JACKAL és a HORNET az öt hajó erős tüzérségi tüze alatt volt.

9. Egy gránát a JAKAL jobb oldalán áthatolva a tiszti étkezdében robbant, megölve Ernest Hosier matrózt... Egy másik gránát láthatólag a tiszti étkezde lejárója felett robbant, halálosan megsebesítve Alfred Henry Turpin másodosztályú rádióst... További kisebb károkat okoztak a gránátok repeszei. [9]

10. A hátsó tüzér és a hátsó 4"-os ágyú tűzvezetője állította, hogy két telitalálatot kapott az élen haladó ellenséges romboló.


3.

H. D. Pridham-Wippell [10] korvettkapitány Chetwode-nak

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 454-456. o.)

H.M.S. COMET,
1918. április 24.

Van szerencsém benyújtani a következő jelentést a folyó hó 22-től 24-éig tartó őrjárat lezajlásáról.

2. Hajócsoport: - TORRENS, JACKAL, HORNET, CIMETERRE, ALARM.

3. Az őrjárat elosztása a következő volt: -

Nappal: Cataldo-fok és a Linguetta-fok közötti vonalon, mint ahogy az a 245. B. memorandum 1-es számú mellékletében lefektetésre került.

Éjjel: Missepezza-szírttől keletre, vonalban, KH 19°21' és KH 18°42'30" között, a következő rendben:-
  Keleti 10 mérföld 3. alegység CIMETERRE, ALARM.
  Középső 10 mérföld 1. alegység COMET, TORRENS.
  Nyugati 10 mérföld 2. alegység JACKAL, HORNET.

Minden alegység az éjszakai őrjáratát a felügyeleti körzet keleti végén kezdte meg folyó hó 22-én, 17.50-kor, és 23-án 18.00-kor, az irányt és a sebességet egyeztetve, 50 percenként egyszerre fordultak a körzetük szélén.

4. A járőrözésre vezető úton, a manőverek az A. C. kód szerint lettek végrehajtva.

5. Április 22.

21.25-kor (G.M.T.) ÉSZ. 40°14' KH. 19°03' pozícióban, nyugati irányban haladva, észak felé torkolattüzeket pillantottunk meg, a 2. alegység irányában. Parancsot adtam a maximális sebességre gyorsításra, és megszólalt az ütközetjelző vészharang. 18 csomóra emeltük a sebességet. Úgy tűnt, a tüzelés déli irányba húzódik, ezért 21.30-kor délnyugat felé módosítottam az irányt, abban a hitben, hogy az ellenség megpróbálja elérni a drifter vonalat. 21.41-kor dél felé módosítottam az irányt, hogy a harmadik alegységnek lehetőséget adjak arra, hogy utolérje az elsőt.

Az iránymeghatározás segítségével megállapítottuk, hogy a tüzelés kissé észak felé mozdul el, ezért É.50°NY. (310°) felé módosítottam az irányt, 21.45-kor 24 csomóra gyorsítva, majd fokozatosan elérve a maximális sebességet.

(Megjegyzés. Az első alkalommal, a tüzelés intenzitása miatt, az ellenséges egységeket cirkálóknak azonosítottuk, és az erre az esetre vonatkozó vészjelzést 21.35-kor adtuk le. Ezt azonnal töröltük, miután vettük a JACKAL üzenetét, amelyben rombolókat jelentett.)

21.50-kor észak felé módosítottam az irányt, hogy megpróbáljam elvágni az ellenség útját. Röviddel 22.00 után északnyugat felé füstöt észleltünk, és azonnal irányt módosítottunk, hogy megpróbáljuk megközelíteni az ellenséget.

22.05-kor megpillantottuk a harmadik alegységet a jobboldalra merőleges irányban ÉNY felé haladni. Tűzpárbajt váltottak és 22.10-kor a TORRENS mögé rendeződtek. 22.07-kor 4 kábelhosszra [11] (741,2736 méter) haladtunk el a HORNET bal oldala mellett, Valona felé haladt, és sérülést jelentett.

22.10-kor körülbelül két vonással [12] (22°30') a baloldali keresztirány előtt megpillantottuk a JACKAL-t tűzpárbajt vívni. 22.54-kor a COMET nagy távolságból leadott egy sorozatot a 4"-os lövegekből, hogy megtudja mely ellenséges egységek vannak lőtávolban, sikertelenül.

Április 23. Az ellenség továbbra is fokozatosan távolodott, szemmel láthatóan észak-északkeleti irányban haladva. Az üldözés jelentéktelen pozícióváltásokkal tovább folytatódott 00.27-ig, amikor a COMET sebességét 20 csomóra kellett csökkenteni, mert a vibráció miatt a baloldali levegőpumpa az összeillesztésnél eltörött. A TORRENS, a CIMETERRE és az ALARM parancsot kapott, hogy kövessék a JACKAL-t, és 00.30-kor 15 csomóra csökkentették a sebességet. 00.41-kor D.20°NY. (200°) felé módosítottuk az irányt.

01.43-kor, a Hold irányában, egy ellenséges tengeralattjárót [13] pillantottunk meg a felszínen, észak felé haladni, nyugati irányban, 2,5-3 mérföldre. É88° NY(272°) felé módosítottuk az irányt, és 20 csomóra fokoztuk a sebességet. A tengeralattjáró azonnal lemerült. Két D-típusú vízibombát dobtunk 30 másodperces időközzel, olyan közel, amennyire meg lehetett ítélni, északra attól a ponttól, ahol a tengeralattjáró lemerült. A környékbeli tenger "foltos" mivolta miatt lehetetlen volt megállapítani, hogy mely pozíció volt helyes vagy helytelen. A Hold lenyugvása miatt ebben a pillanatban lehetetlen volt megállapítani, hogy ezt követően bármi is a felszínre jött-e.

01.53-kor mély hálót (150 láb = 45,72 m.) vetettünk ki, és 02.30-ig pásztáztunk, amikor a közeledő napfelkelte és az ellenséges kikötők közelsége, valamint a maximális 20 csomó miatt ajánlatos volt bevonni a hálót.

01.30-kor parancsot adtam a rombolóknak, hogy térjenek vissza az őrjáratra, de a jelzés hosszú ideig nem jutott át.

05.00-kor visszatértem az őrjáratra. A TORRENS, a CIMITERRE és az ALARM 05.50-kor ért vissza...


4.

George Hugh Boddie sorhajóhadnagy Kellynek

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 456-457. o.)

[Másolat]

H.M.S. HORNET
1918. április 23.

Van szerencsém benyújtani a következő jelentést az április 22-23-án ellenséges könnyű egységekkel vívott küzdelemről.

22.20-kor, miközben a JACKAL-al járőröztünk az É.SZ. 40°14', K.H. 18°41'30" pozícióban, a kapitány néhány naszádot figyelt meg a jobboldali keresztiránytól a far felé egy vonással (101°25'), de a tükröződés és a Hold irányában haladás miatt, két kis olasz csapatszállító hajónak vélte őket, - melyekkel gyakorta lehet találkozni Brindisi és Valona között - valamint négy kis naszádot drifternek vélt.

Ekkor a JACKAL és a HORNET É.85°NY. (275°) irányban haladt, miután 11.10-kor fordultak 10 mérföldre a Missipezza-szirttől. A kapitány jelzett az ernyős lámpával a JACKAL-nak, felhívva magára a figyelmet. Ekkor nagy orrhullámokat vett észre a két vezető hajón, és azonnal riadót fújt a hadműveleti állomásoknak. A megfigyelés szerint az ellenség két könnyűcirkálóból és négy rombolóból állt, kettő-kettő a hátsó cirkáló mindkét hátsó oldalán. Gyorsan megközelítettek minket állandó irányból, a jobb oldali keresztiránytól két vonással hátra (112°30'). Sebességünk 12 csomó volt.

A JACKAL azonnal fordult és támadott. A HORNET ugyan akkor fordult feléjük. Még mindig nehezen lehetett őket azonosítani és kb. 3000 yard (2743,2 méter) volt a távolság. Az élen haladó ellenséges hajó azonnal tüzet nyitott a JACKAL-ra, amit mindkét hajónk viszonzott. A harc általánossá vált.

A JACKAL 16 vonással (168°45') irányt változtatott és üzembe helyezte a ködfejlesztő készülékét, a HORNET szintén üzembe helyezte a ködfejlesztőjét. A második cirkáló és a rombolók láthatóan a HORNET-re koncentrálták a tüzüket, amely már 20 össztüzet adott le. Egy vagy két találatot figyeltünk meg a második cirkálón vagy a vezető rombolón, amelyek ugyan abban az irányvonalban voltak. Egy fordulatot tettünk, majd egy sortűz eltalálta a HORNET-et, egy gránát átütötte az elülső gránátraktárt, az első lőszerraktárban robbanva, felgyújtva mindkét helyiséget. A kordit egy része begyulladt, robbanást okozott a fegyverraktárban, megölte vagy megsebesítette a kisegítő személyzet többségét és a 12 fontos ágyú legénységét. Egy gránát eltalálta az első hidat, mind a kormányzó és irányító (zászlós és kadét) személyzetet harcképtelenné téve, lerepítve őket a hídról, és megölt egy jelzőszolgálatos és egy szócsöves matrózt. Egy másik találat ledöntötte a főárbocot, és súlyosan megsebesítette a kapitány mindkét karját.

Röviddel ezután a kormányrúd "teljes erővel jobbra" állásba szorult és a hajó 20 csomós sebességgel körözni kezdett, továbbra is erős tűz alatt, megsérült hátul a kormánygéptér is. A leeső árboc 10 percre megszólaltatta mindkét szirénát, ami lehetetlenné tette a parancsok vételét. A kapitány megpróbált torpedókat indítani az elülső torpedóvető-készülékkel az ellenséges cirkálókra, amelyek most mindössze 1800 yard (1645,92 méter) távolságra voltak, de mivel mindkét karja sérült volt, ezt nem tudta időben megtenni.

A kormány kb. húsz percre ragadt be, majd ezután kb. négy percig déli irányban haladtunk. Lehetetlen volt leszerelni a távíró antennát a sérült árbocról, amely a hajó oldalán lógott, így a jelzéseket csak elemlámpával tudtuk leadni. A hajó fegyver- és gránátraktára továbbra is égett, az irányt észak-északkelet felé módosítottuk, hogy csatlakozzunk és figyelmeztessük a többi rombolót, amelyekkel hamarosan találkoztunk. Jeleztük a COMET (?) és az ALARM számára az ellenséges erők kilétét, mialatt a kormány továbbra is be volt ragadva, az olajba nagy mennyiségű tengervíz került, ezért sebességünk 15 csomóra csökkent. A fegyver- és gránátraktár továbbra is égett, ezért úgy döntöttünk, hogy megközelítjük Valonát és megpróbálunk ujjászerveződni. A hajók kb. 4 órakor érkeztek meg. A kikötőbe menet két torpedót lőtt ki ránk egy tengeralattjáró. Mindkettő előttünk haladt el. Az elülső gránát- és fegyverraktárban égő tüzet a helyiségek elárasztásával sikerült eloltani, 5 mérföldre a Linguetta-foktól, a kikötőbe erős védelem alatt haladtunk be, de semmit sem lehetett hallani, vagy látni. A hajó képességeit nagyban csökkentette, hogy az összecsapás kezdetén csak két kazán volt becsatlakoztatva, ami húsz csomóra korlátozta a sebességet...


5.

Kelly Calthrope[14]-nak

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 458. o.)

  1918. április 26.

[...]

9. Az öt osztrák TÁTRA-osztályú romboló támadásának eredménye az új drifter rendszer ellen határozottan bíztató.

Az ellenséget a drifter vonaltól távol, északra fedezték fel, és miután harcba bocsátkozott az őrjáratozó rombolók egy csoportjával, azonnal visszavonult észak felé.

A jelentések tisztán és jól jöttek át, helyes pozíciókkal, habár csak két rombolónk bocsátkozott harcba, az egyiknek az első- a másiknak a főárbocát lőtték el.

A harcba bocsátkozott, valamint a további négy járőröző romboló parancsnokainak döntései a lehető legjobbak voltak, és az összecsapást, valamint az üldözést a legnagyobb lelkesedéssel teljesítették.

[...]


6.

A Hadműveleti Osztály (külföldi) parancsnokának megjegyzései [Coode[15]]

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 458-459. o.)

[...]

Pridham-Wippel fregattkapitány, a COMET parancsnoka, vezette a járőröző rombolókat, amikor a ROMANIA-t megtorpedózták, és amikor a rombolók összecsaptak az osztrákokkal. Mindkét esetben úgy tűnt, hogy mindent megtett, amit csak lehetett. Ezen tisztet az egyiptomi rangidős tengerésztiszt a palesztin partok menti tevékenységéért különösképp javasolta előléptetésre, és mindenki úgy ismeri, mint egy kivételes képességekkel rendelkező tisztet.

Talán feljegyezték, hogy az 5. flottilla valóban fregattkapitány hiányosnak tűnik. Több divízió is van, melynek nincs parancsnoka. Egy 6-8 rombolóból álló biztosítóegység irányítása komoly felelősség és tapasztalt tisztet kíván.

[...]

A harmadik melléklet negyedik részével kapcsolatban egyetértek a fregattkapitánnyal, mely szerint ezen első osztrák támadás eredménye határozottan bíztató a mi szemszögünkből. Szintén egyetértek a romboló flottilla parancsnok jelentésének nyolcadik és kilencedik bekezdésével.

Az a véleményem is megmutatkozott, hogy egy hat rombolóból álló biztosítóegység, mely alegységekben járőrözik, elégtelen és legalább nyolc, alegységekben járőröző, rombolóra lenne szükség. Az elfogadott rendszer 12 rombolót enged meg ebben az egységben, de kétséges, hogy ezt a számot elérik-e valaha. Az osztrákok képesek lettek volna arra, hogy elsüllyesszék, vagy teljesen mozgásképtelenné tegyék a JACKAL-t és a HORNET-et, mielőtt az erősítés megérkezik.

C.P.R. Coode
(Külföldi) Hadműveleti Osztály Parancsnoka
1918. május 6.



1, Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987.

2, Az ütközet előtt a HELGOLAND legázolta a francia MONGE tengeralattjárót, majd a felemelkedő naszádot a CSEPEL ágyútűzzel elsüllyesztette. Durazzó kikötőjében egy gőzöst és egy vitorlást süllyesztettek el. A TRIGLAV és LIKA rombolók aknára futás miatt süllyedtek el. Az ütközetben résztvevő rombolók a következők voltak: az olasz ABBA, NIEVO, MOSTO és PILO valamint a francia CASQUE, COMMANDANT BORY, RENAUDIN, COMMANDANT LUCAS, és BISSON rombolók

3, A osztrák-magyar rombolók egy driftert megrongáltak. Az ütközet után két olasz romboló csatlakozott a franciákhoz, de a sötétben az ABBA nekiütközött a CASQUE-nek, majd a BOUTEFEU az ABBA-nak. A két sérült rombolót javításra Brindisibe vontatták.

4, 12 halászgőzös, 2 romboló és 1 tehergőzös elsüllyedt, 10 halászgőzös, 2 tehergőzös, 1 cirkáló súlyo- san megrongálódott.

5, A tengerzár fennállása alatt mindkét hadviselő fél számára tévképzetekkel szolgált. Az osztrák-magyar támadásokat az a tévhit motiválta, - a tenni akaráson túl - hogy a tengeralattjárók biztonságos áthaladása és a tengeralattjáró háború érdekében a zárat fel kell törni. Ezek a támadások csak megerősítették az antant stratégák azon téves elképzeléseit, hogy a tengerzár hatásos, - hiszen az osztrákok a legjobb hajóikat kockáztatják feltörésére - csak meg kell erősíteni. A felelős döntéshozók még akkor sem látták be a zár értelmetlenségét, amikor a konvoj rendszer bevezetése már meghozta gyümölcsét. Mindez azt eredményezte, hogy más hadműveleti területekről kellett az erők egy részét elvonni.

6, George Chetwode (1877-1957) fregattkapitány (később admirális, lovag). Romboló flottilla parancsnok, Ötödik Romboló Flottilla (Mediterráneum), 1917-19; Haditengerészeti Hírszerzés igazgató-helyettese, 1923-25; QUEEN ELISABETH és WARSPITE hadihajók parancsnoka, 1925-27; az Első Lord Tengerészeti Titkára, 1929-32; az Első Cirkáló Raj parancsnoka, Mediterrán Flotta, 1932-33; a tartalékos állomány parancsnokló admirálisa, 1933-36; 1936-ban leszerelt.

7, W. A. Howard Kelly (1873-1952) fregattkapitány (később admirális, lovag). GLOUCESTER könnyűcirkáló parancsnoka, 1914-16; összekötő tiszt a francia Tengerészeti Minisztériumnál, 1916-17; sorhajókapitány, a Nyolcadik Könnyűcirkáló Raj parancsnoka (Brindisi), 1917; első osztályú sorhajókapitány, a Adriai Brit Erők parancsnoka, (1918-19); a Görögországba delegált brit tengerészeti misszió vezetője, 1919-21; a Második Cirkáló Raj parancsnoka, 1925-27; az Admiralitás képviselője a Népszövetségben, 1927-29; Első Csatahajó Raj, Mediterrán Flotta parancsnoka, 1929-30; Főparancsnok, Kínai Támaszpont, 1931-33; 1936-ban leszerelt; törökországi Brit Tengerészeti Képviselő, 1940-44..

8, Ezen iránymeghatározásoknál minden esetben a hajó orrát kell északi iránynak tekinteni. A könnyebb érthetőség kedvéért az irányokat teljes körre átszámítva is megadtuk, minden esetben az eredeti jelölés után, zárójelben.

9, Négy matróz sebesült meg.

10, Henry Daniel Pridham-Whippell (1885-1952) fregattkapitány (később admirális, lovag). Szolgált az AUDACIOUS és a WARSPITE hadihajókon a Nagy Flottában, a Mediterráneum keleti felében és az Adrián több romboló parancsnoka volt, 1914-18; a Hatodik Romboló Flottilla parancsnoka (Honi Flotta), 1932-33; az Admiralitás Hadműveleti Osztályának igazgatója, 1933-35; a Honi Flotta Romboló Flottilláinak parancsnoka, 1936-38; az Admiralitás Személyügyi Szolgálatának igazgatója, 1938; parancsnok-helyettes, Mediterrán Flotta, 1940; Dover Flotta Parancsnoka, 1942-45; Plymouth kikötőparancsnoka, 1915-47; 1948-ban leszerelt. 

11, 1 kábelhossz 608 láb, azaz 185.3184 méter.

12, 1 vonás a kör 1/32-ed része, azaz 11,25°.

13, A tengeralattjáró valószínűleg az osztrák-magyar U 28 volt. A naszád parancsnoka jelentette, hogy vészmerü-lést kellett végrehajtania, majd két vízibomba robbanását hallották. Pridham-Wippell jelentésével ellentétben dél felé tartott, hogy megkezdje a Földközi-tengeren a vadászatot a kereskedelmi hajókra. 

14, Sir Somerset Arthur Gough-Calthorpe (1864-1937) tiszteletbeli admirális (később Flotta Admirális), 7. Calthorpe báró második fia. Oroszországba, Norvégiába és Svédországba delegált tengerészeti attasé, 1902-05; Második Cirkáló Raj parancsnoka, 1914-16; Második Tengerészeti Lord, 1916; a Mediterráneumi Brit Erők fő-parancsnoka, 1917-19; konstantinápolyi főmegbízott, 1918-19; Portsmouth kikötőparancsnoka, 1920-23.

15, Charles Penrose Rushton Coode (1870-1939) fregattkapitány (később ellentengernagy). Ötödik Romboló Flottilla (Mediterráneum) parancsnoka, 1914-17; Hadműveleti Osztály, Admiralitás második igazgatója, 1917; Hadműveleti Főnök (külföld), Admiralitás, 1918.

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP