Az uralkodó parancsára Horthy Miklós átadja az osztrák-magyar flottát a délszláv nemzeti tanácsnak - 1918. október 31.
IV. Károly 1918. október 30-án táviratot küldött Pólába, amiben elrendelte, hogy a flottát adják át a délszláv nemzeti tanácsnak. Eleinte ideértve a Dunai Flottillát is, amit csak Kövess hadseregcsoport parancsnok közbelépésére adtak át néhány órával később a magyar államnak. A hivatalos rendelet így hangzik:
„Legfelsőbb megbízásból elrendeljük:
Minden nem délszláv nemzetiségű legénységi állományú egyénnek, a saját kérésére engedélyezhető a hazatérés, egyidejű tartós szabadságolás mellett.
A flotta, a tengerészeti létesítmények és egyéb tengerészeti tulajdon fokozatosan átadatik a zágrábi délszláv nemzeti tanácsnak, Polában a helyi bizottságok útján.
Mivel nemzetközi okokból a lobogócsere nem hajtható végre azonnal, a délszláv nemzeti tanácsnak való átadás után nem kell megakadályozni a hadilobogó mellett a nemzeti jelvény kitűzését.
A teljes tisztikarnak jogában áll a flotta egységein és hivatalaiban, a délszláv államnak történő átadás után, nem szolgálni tovább.
A flotta zászlóshajója, az SMS Viribus Unitis csatahajó. |
A Hadügyminisztérium Tengerészeti Osztályától egy küldött kapcsolatba fog lépni a zágrábi délszláv nemzeti tanáccsal.
A rend és nyugalom fenntartásáról és a szállítmányok szabályozásáról a cs. és kir. tengerészeti hatóságoknak kell gondoskodni.
Ezen túlmenően, a Dunai Flottilla parancsnoksága ugyanígy és ugyanilyen értelemben átadja a Dunai Flottillát a m. kir. kormánynak, és a nem magyar legénységet el kell bocsátani.”
A jugoszláv flotta új parancsnoka Janko Vukovič de Podkapelski lett, míg Pola új haditengerészeti parancsnoka Koch Metód.
Janko Vukovic sorhajókapitány. |
„JEGYZŐKÖNYV
felvéve, az Őfelsége, a cs. és kir. apostoli fenség legmagasabb parancsára elrendelt, osztrák-magyar flottának, a zágrábi szlovén, horvát és szerb nemzeti tanács törvényes képviselői részére történő átadása alkalmából.
A cs. és kir. flotta részéről jelen vannak:
nagybányai Horthy Miklós kamarás és ellentengernagy, flottaparancsnok,
Franz Laufer cs. és kir. sorhajókapitány és kommodore, a II. Hajóraj parancsnoka,
az I. Hajóraj vezetésével megbízott Adolf Schmidt cs. és kir. sorhajókapitány,
Emil Konek von Norwall cs. és kir. fregattkapitány, a flotta vezérkari főnöke,
Franz Morin cs. és kir. fregattkapitány, a II. Torpedóflottilla parancsnoka.
A szlovén, horvát és szerb zágrábi nemzeti tanács részéről:
dr. Ante Tresic-Pavčič
Viliam Bukseg
dr. Ivo M Cok és az említett nemzeti tanács polai helyi bizottságának tagjai:
Laczko Križ
dr. Lovro Skalier
dr. Mirko Vratovich,
dr. Mario Krmptovič,
Metód Koch fregattkapitány
A cs. és kir. flotta, az anyagával és készleteivel együtt, az eddig fennálló Osztrák-Magyar Monarchia nem délszláv államai, illetve nemzetiségei tulajdonjogai érvényesítésének fenntartásával, ezennel átadatik a zágrábi szlovén, horvát és szerb nemzeti tanácsnak.
Pola, 1918. októbere 31. Aláírások”
Horthy ezek után a végrehajtást jelentette a badeni Hadsereg Főparancsnokságnak:
„A legfelsőbb parancs végrehajtásával, a Monarchia nem délszláv államai illetve nemzetiségei tulajdonjogai érvényesítésének kihangsúlyozott jegyzőkönyvi fenntartásával, a teljes cs. és kir. flottát, anyagával és készleteivel együtt ma, X. 31-én délelőtt átadtam a jugoszláv nemzeti tanács meghatalmazottainak. A parancsnokságomat a nemzeti tanács által ideiglenesen kinevezett jugoszláv flottaparancsnoknak, Janko Vukovič de Podkapelski sorhajókapitánynak adtam át és kihajóztam, mely pillanatban bevonták a parancsnoki lobogómat és felvonták a jugoszláv színeket. A flottának a Sebenicoban és a Cattarói – öbölben állomásozó részeit a másolatban kiállított átadási jegyzőkönyv alapján a felhatalmazottak a legközelebbi napokban fogják személyesen átvenni. Horthy ellentengernagy flottaparancsnok.”
A flotta átadására, és a tengerésztiszti pályafutásának végére Horthy Miklós flottaparancsnok így emlékezett vissza emlékirataiban:
"1918. október 28-án azt a legfelsőbb parancsot kaptam, hogy a flottát adjam át a délszláv bizottságnak.
Ez a parancs mélységesen lesújtott. Igaz, hogy szürke és szomorú jövő állott előttünk, de mindennél súlyosabb volt ez a csapás, mely arra kényszerített bennünket, hogy vereséget sohasem szenvedett dicsőséges flottánkat harc nélkül egyszerűen elajándékozzuk. Ellenünk nem vonult fel az ellenség, az Adrián csend honolt. Nem maradt választásom, a délszláv bizottságot fogadnom kellett. Összejövetelünket október 31-én délelőtt 9 órára tűztem ki „Viribus Unitis” zászlóshajómon.
Tengernagyi lakosztályomban jelen volt Konek fregattkapitány, a flotta vezérkari főnöke, Lauffer és Schmidt sorhajókapitány, a második és harmadik hajóhadosztály parancsnoka, valamint a második torpedóflottilla parancsnoka. A délszláv nemzeti tanácsot dr. Tresits-Pavicsics, dr. Ivo Cok, Vilim Bukseg és a pólai helyi bizottság néhány kiküldöttje képviselte. Az utóbbiak sorában meglepetésemre ott láttam Method Koch fregattkapitányt is.
Tárgyalásunk röviden és ridegen folyt le. A délszlávoknak azt a kívánságát, hogy a piros-fehér-piros hadilobogót vonassam be, és ezzel adjak módot a délszláv nemzeti zászló kitűzésére, elutasítottam. Kijelentettem, hogy amíg el nem távozom, fent marad a parancsnoki zászló és piros-fehér-piros hadilobogónk.
Az átadásról szóló okirat tartalma a következő:
„Jegyzőkönyv, készült az osztrák-magyar flottának Ő császári és apostoli királyi Felsége legfelsőbb parancsára a szlovének, horvátok és szerbek Zágrábban székelő nemzeti tanácsa igazolt megbízottainak történt átadásáról. A cs. és kir. flotta minden anyagával és készletével együtt ezennel átadatik a szlovének, horvátok és szerbek Zágrábban székelő nemzeti tanácsának. Kifejezetten fenntartva az eddig fennállott osztrák-magyar monarchia nem délszláv államai, illetve nemzetei számára tulajdoni igényeik érvényesítéséhez való jogaikat. – Póla, 1918. október 31-én.”
– Következnek az aláírások.
Dr. Tresits-Pavicsics megkért, hogy hirdessem ki az általa képviselt nemzeti tanács felhívását, mely szerint a hajókon szolgáló tiszteket szívesen átveszi alkalmazásuk eddigi feltételei mellett. Kívánságának eleget tettem, azonban horvát és szlovén származásúakon kívül senki sem jelentkezett.
Az a kérdésem, hogy a flotta parancsnokságát kinek adhatom át, a délszláv küldötteket váratlanul érte. Erre nem is gondoltak. Így tehát magam tettem javaslatot s Vukovics sorhajókapitányt, zászlóshajóm parancsnokát ajánlottam. Noha horvát volt, a kiküldöttek őt mégis csak vonakodva fogadták el.
Félötkor ütött aztán boldog életem eddig legszomorúbb órája. Megjelentem a „Viribus Unitis” fedélzetén, ahol a hajó egész személyzete vigyázzban állt.
Annyira elfogott a megindulás, hogy pillanatokba tellett, amíg néhány búcsúzó szót tudtam mondani. Ferenc József Ő Felsége művészi arcképét, melyet ö maga ajándékozott a jelszavát visel zászlóshajónak, a „Viribus Unitis”-nek, úgyszintén a hímzett selyem díszlobogót, meg parancsnoki zászlómat magammal vittem.
Abban a pillanatban, mikor parancsnoki zászlóm ereszkedni kezdett, összes hajóink is bevonták lobogóikat, azt a hadilobogót, amelyet az ellenség előtt sohasem vontak be megadás jeléül.
Velem együtt a tisztek túlnyomó része elhagyta a hajókat,hogy másnap reggel hazafelé induljunk; a horvátok és szlovének közül is csak alig néhányan maradtak vissza.
Ezzel megszűnt a flottában a szabályszerű szolgálat. A legfontosabb tennivalókra sem osztottak be senkit. A villamosvilágítás kialudt, a kikötőzár felett senki sem őrködött. Így történhetett meg, hogy másnap reggel két olasz tisztnek sikerült – valamilyen új találmány segítségével – a kikötőbe bejutni és a „Viribus Unitis” vízalatti részén időzített aknát elhelyezni. Miközben úszva igyekeztek magukat biztonságba hozni, az egyik altiszt ezt észrevette, a vízből kifogatta, és a fedélzetre hozatta őket. Nagy izgalommal kérték, hogy vezessék őket haladéktalanul a parancsnok elé. Ott aztán jelentették az akna elhelyezését, és hogy annak robbanása rövid időn belül várható. Vukovits sorhajókapitány, a flotta új parancsnoka nyomban elrendelte a hajó egész személyzetének partrászállítását. Ő maga pedig a parancsnoki hídra ment és a bekövetkezett robbanás után a zászlóshajóval együtt merült el a mélybe. Tisztelet emlékének!
A süllyedő Viribus Unitis. |
A flotta vezérkarával és zászlóshajónk legtöbb tisztjével együtt különvonaton indultuk el Pólából. Elszomorítóan hatott, hogy fiatal tisztjeink, akik tegnap még teli voltak életkedvvel, most egyszerre a teljesen bizonytalan jövendő elé néztek, ügy látszott, hogy az én pályafutásom is véget ért. A forradalomba keveredő Magyarországba visszatérve ugyan mi jó várhat rám?"
Read more...