2020. február 23., vasárnap

Tengerész portré: Josef Holub sorhajóhadnagy

Josef Holub 1885. december 31-én született a galíciai Przemyślben. Apja, Josef Holub, az erődellátás intézője volt, anyja Josefa Soltova. 1904-ben osztályelsőként végezte el a fiumei tengerészeti akadémiát, majd június 18-án másodosztályú tengerészkadétként került a haditengerészet állományába. Ezután az SMS Habsburg, az SMS Tegetthoff és az SMS Kaiser Franz Joseph I. fedélzetén szolgált. 1908. május elsején fregatthadnaggyá léptették elő, majd 1912. november elsején sorhajóhadnaggyá nevezték ki. 1908-ban megkapta a katonai emlékkeresztet, majd 1912-ben az 1912/1913-as emlékkeresztet. 1913. szeptember 18-tól 1914. augusztus 2-áig a bécsi műszaki egyetem matematikai és asztrológiai fakultánsának hallgatója volt.
Josef Holub sorhajóhadnagy (1885 - 1964)
1914. augusztus 3-án Josef Holubot az 58T torpedónaszád parancsnokává nevezték ki, amit 1916. január 8-ig látott el. Ezért a 18 hónapos szolgálatért 1916. március 15-én megkapta a Katonai Érdemkereszt 3. osztálya hadidíszítménnyel és kardokkal kitüntetést. 

1916. február 9-én a pólai tengeralattjáró állomásra helyezték át, majd június 29-én az SMU 21 parancsnoka lett. Mivel egy újonnan szolgálatba állított egységről volt szó, a kinevezett parancsnok és a legénysége már hónapokkal az építés befejezése előtt a gyárban ismerkedett új hajójával. 1917. február 25-én Hugo Freiherr von Seyffertitz sorhajóhadnagynak adta át a tengeralattjáró parancsnokságát, és az SMU 21 testvérhajója, az SMU 22 parancsnoka lett, egészen 1917. november 23-ig. Több próba- és gyakorlóutat is tett naszádjával, de az SMU 22 és testvérhajói (Havmanden-típus) már elavultnak számítottak, és nem voltak alkalmasak háborús feladatokra. Holub 1917. december 29-én Friedrich Sterz sorhajóhadnagynak adta át a parancsnokságot, és az SMU 27 kapitánya lett. Első portyája során (1918. január 10-25.) január 22-én elsüllyesztette a 3991 BRT-s olasz ANDREA COSTA gőzöst (Boero-fok). Az utat félbe kellett szakítania, ugyanis a periszkóp egyik visszahúzása során Holub jobb sarka becsípődött és megsérült. Ezért az útért 1918. március 2-án megkapta a kardokkal ékesített Ezüst Katonai Érdemérmet. Az SMU 27 következő útja eredménytelen maradt. 
Az HMS Phoenix elsüllyesztése. A valóságban nem pontosan így történt.
Az 1918. április 22. és május 15. közötti portya már sikeresnek bizonyult: több kisebb vitorlás után május 14-én sikerült megtorpedóznia a brit HMS Phoenix rombolót, ami később elsüllyedt. Ezért a haditettéért 1918. június 17-én megkapta a 3. osztályú Vaskorona-rendet a hadiékítményekkel és kardokkal. 1918. június 9-én az SMU 29 és SMU 31 tengeralattjárók társaságában kifutott Gjenovic állomásról, hogy az előre kijelölt körzetekben várakozva részt vegyen az otrantói zár elleni nagy támadásban, de egyetlen ellenséges egységgel sem találkozott. 1918. június 29-én futott ki ismét. Ez az út a császári és királyi tengeralattjárók történetének leghosszabb portyájaként került be a történelemkönyvekbe, és csak 1918. szeptember 26-án tért vissza. Ezen út során számos kisebb vitorlást süllyesztett el. 1918. július 31-én kifogytak a kenőolajból, így kénytelenek voltak befutni Bejrút kikötőjébe. 1918. augusztus 13-án elsüllyesztette a 2209 BRT-s ANHUI gőzöst az Eedy-foknál. Az SMU 28 1918. szeptember 26-án délben futott be a Cattarói-öbölbe. Ezért az útért 1918. november 5-én megkapta a Nagyezüst Vitézségi Érmet. A felterjesztésben így méltatták: Helyes döntést hozott azzal, hogy Bejrútot választotta menedékül... jól használta fel a várakozási időt Bejrútban, amíg a szükséges kenőolajat beszerezték, és két sikeres portyát is tett a helyi vizeken. Hivatalos, hibátlan fellépés és kommunikáció a helyi hatóságokkal. A háború vége Pólában érte, 1919. február 28-án vonult nyugállományba.

Néhány héttel az összeomlás után a csehszlovák hadsereg 34. (Tengerészeti) Osztályához nevezték ki referensnek, mint hajóskapitányt. 1919. július elsején korvettkapitánnyá léptették elő. 1920 elején gépészeti felügyelőnek nevezték ki a japán SHUNKO MARU és LIVERPOOL MARU teherhajókra, melyek Vlagyivosztokból Trieszten át hazahozták a csehszlovák légiót. 1920 júliusában a Légióbank Kobéban megvásárolta a 8579 GRT-s TAIKAI MARU gőzöst az Uchida vállalattól. A gőzöst LEGIE névre keresztélték, és Josef Holub lett az első csehszlovák kereskedelmi gőzös parancsnoka. Később Wenzel Wosecek-nek adta át a parancsnokságot, és a Legiobank igazgatótanácsába került, ahol a hajózási részlegnél dolgozott. Idővel ő lett a bank egyik igazgatója. 1924-ben Holub feleségül vette a 28 éves Alexandra Matouskova-t, aki magával hoza a házasságba az előző házasságából született, akkor ötéves Éva nevű lányát is. 1926. június 2-án megszületett a saját lánya, Alexandra. Ennek ellenére a házasság nem volt sikeres, és 1934-ben elváltak. Holub még a második világháború alatt is a bankbank dolgozott, de 1948-ban a kommunista hatalomátvétel után kényszernyugdíjjazták. 1950-ben mint osztályellenséget letartóztatták, és évekig kényszermunkatáborban tartották. Utolsó évei során lányával élt Prágában, és 1964. október 28-án hunyt el.

***

Forrás: Oliver Trulei: Die U-Boot-Kommandanten der k.u.k. Kriegsmarine (Wien, 2012.)

Read more...

2020. február 16., vasárnap

Járőr kaland - A Nagy Háború anekdotái - L.

A háború elején, amikor még nem alakultak ki az álló harcok, sokat portyáztunk, patrulloztunk, több érdekes kalandos esetünk volt. Az még huszár élet volt és nem olyan bujkálós, unalmas, mint később a fedezékben. Ha egy ily járőrlovaglásból visszajöttünk, volt mit mesélni, volt mit nevetni, s alig vártuk, hogy újra mehessünk. Nincs is ennél érdekesebb, izgalmasabb dolog, szereti is a huszár, ha jó lova van. Mert ez a fő egy járőrlovasnál. Ha jól idomított, fürge, engedelmes lova van, még a poklon is keresztül vágja magát a huszár, de a lova csökönyös, akkor baj van. A magam bőrén tanultam meg ezt. Derék lovam a nagy hajtások folytán lesántult és én egy oly lovon voltam kénytelen járőrbe menni, amely még nem volt beidomítva s majdnem nyersen küldték fel a kádertől pótlásként. Sokszor kinevettek a bakák, hogy mennyit reitschulozunk békében, de hát meg is volt az eredménye, mert még az ellenség is megcsodálta fürge és engedelmes lovainkat. Ez az egy, amelyről szó lesz, bizony épp az ellenkezője volt. 

A második offenzívánk alatt századom, az 5-ik század hírszerző különítményeként volt előre küldve. Egész éjjel lovagoltunk, míg végre reggelre Lowiskoba érkezve jelentik az éllovasok, hogy Wolka-Letowská-n a szomszéd faluban ellenséges lovasság van. Nagyon szerettem volna már járőrbe menni s egypár kozákot fogni, annyival is inkább, mivel oroszul tökéletesen beszélek s reméltem, hogy valamit megtudok tőlük, ami a hasznunkra válhatik. Kapitányom készséggel elengedett s így kiválasztottam egy jó erős lovat s nekivágtunk Wolka-Letowskának.

A faluba érve láttuk, hogy a szélső háznál a kozákok éppen az istállókból húzzák elő lovaikat, hogy felüljenek. Egy-kettőre köztük voltunk s elfogtunk vagy négyet. Rögtön hátra is küldtem őket két huszárral, magam meg a többivel tovább lovagoltam. Négyen voltunk, majd később Szemes gyógykovács is utánunk jött és hozzánk csatlakozott. Beljebb érve a faluba, ismét egy pár kozákot pillantottunk meg, akik egy udvaron álltak. A legrövidebb utat választva, a kerítésen át ugrattunk be. "Prodajsze!" Add meg magadat! kiáltok rájok! De egy kozák lerántja fegyverét és hirtelen reám lő. A lövésre a házak közül előbukkan egy csapat kozák és nekem jön. Élükön egy tiszt. Ezek elől már ki kellett térnünk, mert túlerőben voltak s így mindenki ment, amerre látott, hogy a falun kívül, amint azt előre megbeszéltük volt, ismét gyülekezzünk. Én is mentem volna, ha lehetett volna. Lovam, mintha gyökeret vert volna a lába, megállt s akárhogy ütöttem, sarkantyúztam, meg sem moccant, csak rúgott. Egy-kettőre be voltam kerítve, de szerencsére nem tudott senkisem közeledni, mert lovam ágaskodott, rúgott, kapálódzott. Már-már azt hittem, hogy megszabadulok, de ebben a pillanatban ütés érte a fejemet, úgy hogy majdnem leszédültem, a másik pillanatban már lovam kantárszárát fogra a kozák tiszt. Kardomat elvették az oroszok s még egy pár ütést mértek rám a nagajkájukkal (kis ostor), úgy hogy nadrágom s alatta a bőröm is kirepedt. "Hányan vagytok?" ordít rám a kozák tiszt! "Sokan, nagyon sokan", felelém neki. Erre megindult a társaság, engem magokkal vonszolva Lentownia felé. Pisztolyom ott lógott a csuklómon és erre alapítottam szabadulási reményeimet. Lentowniára érve megálltunk, a kozákok szétmentek, hogy a házakból csirkéket és egyéb ennivalót rekviráljanak. Mellettem csak  a tiszt maradt, aki lovam kantárszárát fogva kedvteléssel nézte, mit művel a legénysége. A síránkozó parasztok szemeláttára húzták ki a ketrecekből a tyúkokat s libákat és gyengi! daj gyengi! (adj pénzt!) kiablálással kotoráztak szegény parasztok zsebeiben. 

Rám senki sem ügyelt. Most vagy soha! gondolom és észrevétlenül felhúzom pisztolyomat, melyben még volt egy lövés. Célozni és lőni egy pillanat műve volt s csak annyit láttam még, hogy a kozák tiszt elereszti a kantárszárat és meginog nyergében, aztán már vágtattam visszafelé. Lovam hál' Istennek ezúttal engedett a felszólításnak és vitt, mint a szélvész. Mögöttem kiabáltak s utánam lőttek, fütyültek is körülöttem a golyók, de én csak mentem, vágtattam, nem törődve semmivel. Meg voltam mentve! Egy órára rá ismét Lentownián voltunk a századdal. E közben a kozákok visszavonultak. A parasztok előfutottak és mesélték, hogy a kozák tiszt ott, ahol rálőttem, leesett s meghalt. Jól céloztam! Kardját meg is találtam a földön, ma is nálam van a kaland emlékére. Este, miután beszállásoltunk, tanakodtam, mit csináljak? Megverjem lovamat, mert cserbenhagyott, vagy megjutalmazzam, mert végeredményben mégis csak megmentett. Végre győzött bennem a huszár lószeretete és egy nagy adag zabot tettem estére a jászolába, de járőrbe többet nem mentem rajta.

Fischer Adolf tiszthelyettes

***

Forrás: I. Ferdinánd bolgár király nevét viselő 11-es huszárezred háborus emlékkönyve. Reprint. 2017.

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP