hétfő, január 23, 2017

A német UB-122 tengeralattjáró rövid története

Az UB-122 egyike volt a háború alatt a német haditengerészet számára épült 80 db UB III-típusú tengeralattjárók egyikének. Építését 1917. május 21-én kezdték el a brémai AG Weser műveknél, majd 1918. február 2-án bocsátották vízre. 1918. március 4-én állt szolgálatba Frederick sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt, akit nem sokkal később Alexander Magnus váltott. 
Egy másik UB III-as, az UB-148 a tengeren.
Az UB-122, mint minden UB III-típusú tengeralattjáró, 4 db orr és egy far vetőcsővel rendelkezett, és egy útra 10 db torpedót tudott magával vinni. Ezen kívül a fedélzetén egy 8,8 cm-es ágyút is hordozott. A felszínen 8 500, a felszín alatt 55 mérföldet tudott megtenni. Maximális vízkiszorítása a felszínen 516, a felszín alatt 651 tonna volt. Személyzete 3 fő tisztből, és 31 fő legénységből állt. Merülési ideje 30 másodperc volt.

Az UB-122 rövid karrierje során két őrjáratot teljesített. 1918. július 17-től augusztus 6-ig a brit partoktól keletre, majd szeptember 6-tól október 4-ig a skót és ír partoknál. Mindkét portya sikertelen volt, az UB-122 egyetlen hajót sem tudott elsüllyeszteni. 
A roncs dagály idején.
A fegyverszünet értelmében a németek átadták tengeralattjáróik jelentős részét, így az UB-122-őt is Angliába vontatták. 1921-ben a Medway folyón vontatták a hajóbontóba, amikor máig ismeretlen okból az egyik homokzátonyon megfeneklett. Mivel leszabadítása túl költséges lett volna, ezért sorsára hagyták. Roncsa azóta is ott található, apály idején pedig szinte teljesen szárazon van, akár gyalogosan is megközelíthető. Az UB-122 roncsa rendkívül rossz állapotban van, és csak formája enged következtetni arra, hogy egy tengeralattjárót láthatunk.
Apály idején akár lábon is megközelíthető.

Read more...

szombat, január 21, 2017

Szolgálatba áll az U 29 tengeralattjáró - 1917. január 21.

Az U 29, és testvérhajói (U 27 - U 28, U 30 - U 32, U 40) a német BII-es típus licenciája alapján készültek osztrák és magyar hajógyárakban, és a Monarchia első földközi-tengeri harcra is alkalmas tengeralattjárói voltak. A sorozat megrendelésére 1915. október 6-án került sor.
Az U 29 a Cattarói-öbölben.
1915 elején Anton Haus admirális utasítására a Monarchia berlini tengerészeti attaséja azon fáradozott, hogy megszerezze a német haditengerészettől a nagy, óceánjáró tengeralattjárók építési terveit. A németek azonban halogató választ adtak. Attól tartottak, hogy a tengeralattjárókon bevezetett újítások Németországból kijutva az ellenség kezébe kerülhetnek. 

Ezután a cs. és kir. haditengerészet és néhány, a tengeralattjárók építésében érdekelt cég semleges államoknál kezdett tengeralattjáró-tervek után puhatolózni. Haus tengernagy azonban kijelentette, hogy csakis a már kipróbált, német B II-es típus jöhet számításba. 

A kezdeményezést a Cantiere Navale Triestino hajógyár vette kezébe 1915 tavaszán. Mivel a hajógyárat az olasz hadüzenet után ki kellett üríteni, ezért megállapodtak a Dunagőzhajózási Társasággal, hogy a megrendelésre kerülő tengeralattjárókat a DGT budapesti (óbudai) telepén építik, onnan részegységekben szállítják Polába, ahol majd az Arzenál szereli össze őket. Ugyanakkor a cégnek sikerült elérnie, hogy a brémai Weser művek a B II-típusú tengeralattjárók terveit eladja nekik.

A megállapodás 1915. augusztus 25-26-án jött létre hat tengeralattjáró terveinek eladására, azzal a kitétellel, hogy a Monarchiában nemcsak a trieszti cég, hanem más gyárak is építhetnek majd B II-típusú naszádokat.

A hazai építés ekkor több okból is fontossá vált. Egyrészt a német haditengerészet nem volt hajlandó további tengeralattjárókat átadni a cs. és kir. haditengerészet számára, valamint a meglévő kapacitás már saját célra volt lekötve. Másrészt a hazai hajógyárak preferálásával meg lehetett szüntetni a külföldtől való függést, és a tengeralattjárók szolgálatba állítása is hamarabb megtörténhetett, hiszen nem kellett őket szétszedni, leszállítani és újra összerakni. A nagyobb típusok vasúton való szállítása eleve lehetetlen volt. 
A típus vonalrajza.
Az építést azonban nem lehetett azonnal elkezdeni, mert a Ganz Danubius ragaszkodott hozzá, hogy ő kapja meg a tengeralattjárók építési jogát, de a hat naszád közül legalább négyét. Végül a Danubius 4, a Cantiere Navale 2 tengeralattjáró építésére kapott megbízást. A 6 naszád építését a közös miniszteri konferencia 1915. október 6-án hagyta jóvá. A szerződést október 12-én írták alá a Cantiere Navale hajógyárral, mely egy tengeralattjáró építését 2 210 000 koronáért vállalta. A Danubiusszal október 13-án kötöttek szerződést, naszádonként 2 090 000 korona értékben. A szerződés értelmében a CNT nyolc hónap után, júniusban szállította volna az első tengeralattjárót. A Danubius az első egység átadását július 16-ra, a többit egy-egy hónappal későbbre vállalta. Azonban a háborús anyag- és munkaerőhiány miatt a tengeralattjárók építése jelentős késedelmet szenvedett. 

A CNT-nél épülő tengeralattjárók gerincét 1916. május 25-én (U 27) és 1916. június 28-án (U 28) fektették le. Mindkettő Daimler-motort kapott.

A Danubiusnál épülő tengeralattjárók gerincét 1916. március 3. és május 16. között fektették le. Az U 29 és U 30 Körting-motorokat, az U 31 és U 32 pedig Daimler-motorokat kapott. 

Mindkét hajógyárban a terveket úgy módosították, hogy az megfeleljen a cs. és kir. haditengerészet által állított követelményeknek. A maximálisan 306 tonna vízkiszorítású naszádok 2 db dízel- és 2 db villanymotorral épültek. A felszínen 9, a víz alatt 7,5 csomó kifejtésére voltak képesek. Fegyverzetük 2 db 450 mm-es Whitehead-féle torpedóvető cső és egy 75 mm-es ágyú volt. Egy útra maximum 5 db torpedót vihettek magukkal. 

A tengeralattjárók 1917. január 21. és június 24. között álltak szolgálatba. Épp időben érkeztek, hogy részt vegyenek a korlátlan tengeralattjáró háborúban. 

Read more...

péntek, január 20, 2017

A vénülő cigány - A Nagy Háború anekdotái XIX.

Szibériai hadifogságom alatt, már a háború vége felé, a verehniudinszki Juchvidov-féle sörgyár egyik apró munkás-szobájában laktam két önkéntestársammal. Mindahárman betegek voltunk. Ketten súlyos maláriában feküdtünk, S. Dezső barátom azonban fenntjárt.
Egyik napon egy borzas szakállú, toprongyos alak köszön be s valami kis alamizsnát kért orosz nyelven. Nem valami türelmes hangulatban voltunk, így hát S. Dezső barátom kereken kiutasította a cigány külsejű alakot. Ránéztem a barátomra;

– Ugyan már, adjunk valamit a boldogtalannak, hiszen úgyis elromlik a megmaradt étel! 

– Ázs hát! – szólt közbe váratlanul magyar nyelven a kéregető. – Rossább vágy á muskánál: nem sajnálod á segíny embert...

A meglepetéstől elállt bennünk a lélekzet ... Hanem egy-kettőre megoldódott a rejtély.

Megtudtuk a morétól (mert az volt!), hogy igazság szerint magyarországi születésű, a dánosi országos cigányrazzia alkalmával azonban többedmagával megugrott a csendőrök elől. Meg sem állt Szibéria mongolországi széléig s ezidőszerint az a napifoglalkozásuk, hogy a burját parasztok lovait „kötik el”. Elmondta még, hogy baranyaszentlőrinci illetőségű és így a földim volt félig-meddig. Majd tovább érdeklődött kíváncsian a hazai viszonyok felől:

– Ost íl-e még Ferencs Jóska?

Mi bizony sajnálattal adtuk tudomására, hogy öreg királyunk meghalt már. A more továbbfaggatózott:

– Ost vánnák-e míg zsandárok síp Mágyárorságon?

– Vannak, vannak – nyugtattuk meg mindahárman.

A vénülő cigány hosszasan vakargatta a fülét:

– Akkor nem megyek vissá!

(Szűcsiek István közlése. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái.)

Read more...

csütörtök, január 12, 2017

Megfeneklik a USS Milwaukee cirkáló - 1917. január 12.

1916. december 16-án a USS H-3 tengeralattjáró a Humboldt-öböl közelében navigációs hiba miatt megfeneklett. Az első kísérletek, hogy vontatókkal szabadítsák le a homokpadról a szerencsétlenül járt naszádot, nem jártak sikerrel. Ezután a haditengerészet privát cégektől kért ajánlatokat a H-3 megmentésére, de egyikkel sem voltak megelégedve, ezért végül úgy döntöttek, megpróbálják házon belül megoldani a problémát.

1917. január 5-én a helyszínre küldték a USS Milwaukee cirkálót, hogy segédkezzen a vontatásban, de a sűrű ködben a hajó megfeneklett. A legénység mindent elkövetett, hogy megmentse a cirkálót, de az erőteljes hullámzás miatt az fokozatosan balra dőlt, a felszakadó lemezek mentén pedig egyre több víz ömlött a hajótestbe. Másnapra már bizonyos volt, hogy minden erőfeszítés hiába való, és a kapitány a hajó kiürítése mellett döntött. A teljes 437 fős legénységet sikerült partra tenni, csak néhány sérült volt.
A megfeneklett USS Milwaukee.
1917. március 6-án a Milwaukee-t kivonták a szolgálatból, majd 1918 novemberében egy erős vihar során a hajótest kettétört. 1919. június 23-án törölték a flottajegyzékből, majd augusztus 5-én eladták ócskavasnak. 

A cirkáló elvesztését még értelmetlenebbé tette a tény, hogy a H-3 tengeralattjárót végül nem a tenger felöl mentették meg: óriási farönkök segítségével a szárazföldre vontatták, majd a Hudson-öbölben újra vízre tették. Végül 1922-ben vonták ki a szolgálatból, de csak 1931-ben bontották le.
A H-3 szárazföldi vontatása.

Read more...

hétfő, január 09, 2017

Elsüllyed a brit HMS Cornwallis sorhajó - 1917. január 9.

A HMS Cornwallis sorhajó 1904. február 9-én állt szolgálatba a Mediterrán Flotta kötelékében, így állomáshelye Málta volt. 1905-ben áthelyezték a Csatorna Flottához, majd 1907-ben az Atlantihoz. 1909-től ismét Máltán állomásozott, de az 1912-es nagy flottaátszervezés során a Honi Flotta 4. Csatahajó Rajába osztották be, és Gibraltárba helyezték át.
Az HMS Cornwallis újkorában.
A háború kitörése újabb átszervezést hozott, így Jellico admirális utasítására testvérhajóival együtt a Nagy Flottába sorolták be, kisegítő feladatok ellátására. 1915 januárjában ismét áthelyezték, de ezúttal már harci feladatot is kapott, a Dardanellák ostromában vett részt. 1915. február 18-án az első hajó volt, mely lőni kezdte az erődöket, 1916 december végén pedig az utolsó, mely elhagyta a Suvla-öblöt.

1916. január 4-én csatlakozott a Szuezi-csatornánál őrjáratozó hajórajhoz, de 1916 márciusáig ezzel párhuzamosan az Indiai-óceánon konvojkísérői feladatokat is ellátott. Ezután ismét visszatért a Mediterráneumba, majd 1916 május-június során karbantartási munkálatokat végeztek rajta.

1917. január 9-én 60 tengeri mérföldre hajózott Máltától, amikor a német U-32 tengeralattjáró torpedója eltalálta. A beáramló víz miatt 10 fokkal jobbra dőlt, de ellenoldali elárasztással sikerült a dőlést megszüntetni. Kb. 75 perccel később egy újabb torpedó találta el a hajó jobb oldalát, és ismét dőlni kezdett. A torpedók okozta robbanások 15 embert öltek meg, de elég ideig a felszínen tudott maradni ahhoz, hogy a legénységét kimentsék. 30 perccel a második robbanás után süllyedt el.
Süllyedés közben.

Read more...

szerda, január 04, 2017

Elsüllyed az orosz Peresvet sorhajó - 1917. január 4.

A Peresvet sorhajó meglehetősen kalandos karriert futott be. Két testvérhajójával, a Pobedaval és az Oslyabyaval együtt 1901-1903 között álltak szolgálatba, majd azonnal áthelyezték őket Port Arthurba.

1904. február 8-án sötétedés után a japán haditengerészet torpedónaszádjai meglepetésszerű támadást hajtottak végre a kikötőben állomásozó orosz hadihajók ellen, majd másnap a japán csatahajók is megjelentek. Az oroszok ezt a támadást sikeresen visszaverték, és a Peresvet csak minimális károkat szenvedett. Ezzel kitört az orosz-japán háború.
A Peresvet sorhajó 1901-ben.
Augusztus 10-én az orosz hajóraj megpróbált kitörni Port Arthurból, és Vlagyivosztokba hajózni, de a japán erők a sárga-tengeri csatában visszafordulásra kényszerítették őket. A Peresvet is súlyosan megsérült, összesen 39 gránát találta el, Wilgelm Vitgeft kötelékparancsnok pedig elesett. Ezután szeptemberig javították.

December 5-én az ostrom során a japánoknak sikerült elfoglalniuk a 203-as dombot. Ezután már közvetlen irányzással tudták lőni a kikötőben álló hajókat. A Peresvet is több találatot kapott, ezért az oroszok december 7-én a sekély vízben elsüllyesztették.
Port Arthur kikötőjében, megfeneklett állapotban.
A város bevétele után a japánok 1905. június 29-én kiemelték, és Sasebo haditengerészeti kikötőjébe vontatták. Sagami névre keresztelték át, majd 1908-ban besorolták a saját flottájukba. Még ebben az évben része volt annak a köteléknek, mely a Japánba látogató amerikai Nagy Fehér Flottát fogadta. 1912 augusztusában első osztályú partvédő hajónak minősítették át.

Mivel az első világháború kitörésekor Japán és Oroszország szövetségesek lettek, 1916-ban az oroszok néhány más hajóval együtt visszavásárolták, hogy megerősíthessék flottájukat. A Peresvet április 3-án Vlagyivosztokba hajózott, ahol visszakapta régi nevét, és páncélos cirkálónak minősítették át.

1916 végén az oroszok úgy döntöttek, hogy a Fehér-tengeri Flottához helyezik át, majd Európába indult. 1917 január elején megállt Port Saidban, hogy néhány kisebb javítást végezzenek rajta. 1917. január 4-én, a kikötőtől 10 tengeri mérföldre, két, a német U-73 tengeralattjáró által telepített aknára futott. A hajón tűz ütött ki, majd elsüllyedt. 167 (más források szerint 116) embert vitt magával a hullámsírba.

Read more...

vasárnap, január 01, 2017

Az aláírt hegedű - A Nagy Háború anekdotái XVIII.

Hadifogságunk alatt a női teaházban voltunk elszállásolva Kurgánban. Termünknek volt egy, színpad céljaira szolgáló emeltebb része, súgólyuk is volt felállítva. Erre az emeltebb részre mi sajátkezűleg építettünk színpadot s az emlékezetből leírt híresebb darabokat játszottuk rajta.

Magam is írtam egy bohózatot, melynek női főszerepét páter Lengyel kispap játszotta, aki — úgy rémlik — Przemyslben került fogságba. Lengyel páter oly pompás alakítást varázsolt elénk, hogy könnyeink csorogtak a nevetéstől.

Kitűnő színházunkról tudomást szereztek az orosz tisztek is s ők maguk is eljöttek a nézőtérre. Egyik-másik elhozta feleségét is, mivel azonban nőnek — előírás szerint — tilos volt belépnie a fogolytábor területére, a tiszti-feleségek egyszerűen felöltöztek tisztiruhába s úgy gyönyörködtek végig az előadásban. Kijelentették, hogy soha olyan előadásban részük nem volt még.
A kurgáni társulat hősszerelmese Kimar János volt, ezidőszerint építészeti-vállalati tisztviselő Budapesten. A remek díszleteket s színfalakat Tüzes Sándor festette. (Most a Weiss Manfréd-gyár mérnöke.) Ő varázsolta oda a tündéri villanyvilágítást is.

A színházi zenekar hegedűit mi magunk faragtuk. Én is remekeltem egy nagyszerű brácsát, melybe belülről ezt a rögtönzött versikét írtam be: 

Fogságom szerény emléke:
A te neved legyen Béke!
Vágyódás, öröm és bánat.
Ami a szívünkben támad.
Húrjaidon szárnyrakapva,
Repüljön messze nyugatra
S szőlőkoszorúzta tájon
Virágos udvarra szálljon!...
S egy kis szívbe, ha beszállott,
Meleg fészekre talál ott…
Hangod szívburokon rezdül
Magyar daltól szüntelenül...
Zengd a magyar föld szépségét,
Epedő szerelmet, békét,
Fogolyszív legforróbb vágyát:
Magyarország szabadságát!

Ezt a kis dalt aláírta: Anesini Viktor, Kolozsvári Kiss Árpád, Tordy István, Toldy Miklós, Tüzes Sándor, Ihring Eduárd, Lakatos Lóránt, Fiktusz Béla, Kimar János, Fodor Pál, Mészáros Géza, Németh Ferenc, Beöthy Ödön, Petrovay László, Simon István, Szöts Győző, Szabó Sándor dr., Matos István, Hutzl Herbert, Mikecz Endre, Takács Sándor, Bokor József és én-magam, a vers írója s a hegedű készítője.

Mielőtt hazaszöktem volna, a hegedűt Novonikolájevszkben a legénységi színtársulat zenekarának adtam oda megőrzés végett … Vajjon hol lehet most s ki hegedül rajta?

(Toldy Elemér dr. közlése, Budapest. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái.)

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP