Szökés útlevéllel - A Nagy Háború anekdotái XXXI.

Novonikolajevszkben – az orosz forradalmak idején — eléggé mozgalmas életet élt az öt-hatszáz magyar tiszt, aki ott volt. Azonban sohasem feledkeztünk meg róla, hogy idehaza várnak bennünket és bár nem sok reménnyel, mégis csak nekivágtunk a határtalan szibériai pusztaságnak s lassan-lassan szivárogtunk hazafelé. 

Akadtak olyan bajtársaink, akik két hete voltak már úton Vladivosztok felől: ezek néhány napra pihenni és enni tértek be hozzánk s mi jószívvel, testvérmódra osztottuk meg velük barakkjainkat és falat kenyerünket.

Jó is volt, hogy jöttek, mert a szököttek helyébe feküdve, azok nevében jelentkezhettek esténkint az ellenőrzésen, a "povierká"-n. Így aztán sohasem hiányzott senki.

A szökéshez útlevél kellett, útlevelet viszont a "közjegyzői irodá"-nak elnevezett barakkrész gyártott. A "közjegyző úr" (Lengyel Miska) szívességből osztogatta pajtásai között a jólsikerült hamisítványokat.

Orosz hadifogságból hazatért bakák eligazítása.

Szökés közben mégis elfogtak, börtönbe zártak tolvajokkal s egyéb ilyen dzsentleménekkel együtt, azonban innen is kiszabadultunk. Visszavittek néhány száz kilométerrel kelet felé, ott végighurcoltak a stab, a szúd és a szovjet előtt, éjjelre csavargók közé fektettek, patkányok szaladgáltak rajtunk s mellettünk egész éjjel egy vak tatár koldus mekegett. (Tatárul a kenyér "ekmek".) Álmában kenyér után kiabált.

A demarkációs-vonalon úgy jutottunk át, hogy mosolyogni lehet a dolog egyszerűségén. Hátizsákunkat egy öreg székely bakára bíztuk s játsziszerrel csúsztunk keresztül. Jelentkeztünk a német parancsnokságnál s csomagjainkat még aznap átszállította egy ügyes ember. Vele jött az öreg székely is... Jöttünk-jöttünk aztán a tündéri tavaszban s azon az úton, amelyen Napoleon hadserege elpusztult. Még ma is megvan "útlevelem" s szibériai vasúti jegyem.

(Toldy Elemér dr. közlése, Budapest. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái.)

Read more...