kedd, február 28, 2017

Megemlékezés az Otrantói tengeri ütközet 100. évfordulóján

Meghívó

Az Otrantói tengeri ütközet 100. évfordulóján a Győri Rotary Club ünnepélyes megemlékezést tart Horvátországban, az egykori Cattarói hadikikötő északi bejáratát védő monarchiabeli erődben, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk.

Időpont: 2017. május 20. (szombat) 10.00 óra 

Helye: Punta d’Ostro erőd (Prevlaka félsziget)
Az emléktábla (Forrás: ifjumonarchista.blog.hu)
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közösen szervezett ünnepségünkön megemlékezünk az Osztrák–Magyar Haditengerészet legnagyszerűbb győzelméről, megkoszorúzzuk az erődben elhelyezett emléktáblánkat és kegyelettel adózunk a csatában elesett hősök emlékének.

Kérjük, hogy részvételi, illetve koszorú elhelyezési szándékát ezen az elérhetőségen szíveskedjen jelezni: +36 30 351-8780, mesoj@freemail.hu

A Well Travel utazási ajánlatát ide kattintva érheti el.

Győr, 2017. február 20.

Bella Tamás                                                                                          
elnök                                                                                                            

Mészáros József
szervező

Read more...

szombat, február 18, 2017

A 40-es szoba: Jütland dicsősége és tragédiája

1914. augusztus 26-án, nem sokkal éjfél után a német Magdeburg kiscirkáló zátonyra futott a Balti-tengeren. A legénység az orosz haditengerészet fogságába esett, a hajót lefoglalták és megsemmisítették. Orosz kézre került a cirkáló mindhárom kódkönyve is, melyből az egyiket a szövetséges brit Admiralitás rendelkezésére bocsátották. Ez lehetőséget jelentett számukra, hogy jó néhányszor csapdát állítsanak a német haditengerészetnek a háború alatt, beleértve a jütlandi csatát is. 

A novemberben zsákmányolt két újabb kódkönyv lehetővé tette egy kis egység létrehozását, mely a kiváló tudós és mérnök, Sir Alfred Ewing irányításával folyamatosan hallgatta a német rádióforgalmat. Lehallgatóállomások láncát építették ki a brit sziget keleti partjai mentén, Ewing csapata pedig beköltözött az Admiralitás régi épületének 40-es szobájába, amelyről a nevét is kapta a csoport.

A 40-es szoba munkatársai civil állományúak, valamint aktív szolgálatra alkalmatlan tisztek voltak, akik menetközben sajátították el a lehallgatás módszereit. Néhányuk, mint Alastair Denniston és Dillwyn Knox még a második világháború alatt is folytatták szolgálatukat a Bletchley Park-ban. 

1916-ban a 40-es szoba személyi állománya kb. 50 főből állt, akik a nap 24 órájában folyamatosan figyelték a német rádióadásokat. A csoport ekkor még nem volt része Reginald Hall tengernagy Tengerészeti Hírszerző Egységének, hanem önálló csoportként működött a műveleti parancsnokságon belül. 

A csoport által szerzett információknak a hajók számára való átadását erősen korlátozták, nehogy a németek rájöjjenek, hogy lehallgatják őket. Az emiatt létrejött hiányos kommunikáció azonban nagy veszélyt jelentett az Északi-tengeren.

1916 májusától a 40-es szoba által elfogott rádiójelek azt mutatták, hogy a német Nyílttengeri Flotta műveletekre készül. Május 28-án világossá vált, hogy küszöbön áll egy nagyobb támadás. Éjfélkor Scheer altengernagy elrendelte a hadihajóknak a kazánok felfűtését. 30-án a 40-es szoba jelentette, hogy a német flotta a Jade folyó torkolatában, Wilhelmshaven mellett gyülekezik, és a hadművelet a következő napon megindul. Az Admiralitás riasztotta Jellicoe tengernagyot Scapa Flow-ban és Beatty altengernagyot Rosyth-ban, amely lehetővé tette, hogy három órával a németeket megelőzően útnak indulhassanak. A kifutás után viszont Scheer teljes rádiócsendet rendelt el, így a 40-es szoba elvesztette a nyomát.

Ezen a ponton egy sajnálatos félreértés történt: Thomas Jackson sorhajókapitány, a műveleti osztály igazgatója lement a 40-es szobába, és követelte, hogy közöljék vele Scheer zászlóshajójának pozícióját. A szolgálatban lévő kriptográfus – talán félreértésből, talán egyéb okból – a szó szoros értelmében azt a választ adta, hogy „A Jade folyón” – ugyanis a teremben mindenki tudta, hogy a hajó hívójele kifutás esetén átkerül a parti állomásra. Jackson azonban ennek értelmében úgy tájékoztatta Jellicoe-t, hogy a német főerők még nem futottak ki. Ezért Jellicoe úgy gondolta, flottájának nem kell sietni, míg Beatty, aki azért indult előre, hogy megütközzön Hipper altengernagy élen haladó csatacirkálóival, belefutott a teljes Nyílttengeri Flottába. Ez aláásta Jellicoe bizalmát a hírszerzésben. A Tengerészeti Hírszerző Egység kulcsfontosságú alkalmazottai nem voltak helyükön, az őket helyettesítők pedig nem tájékoztatták megfelelően a vezetőket, ami késések és hibák sorozatához vezetett.
Így például, Scheer visszavonulási parancsának megfejtését, amely világosan utalt az útvonalra is, Jellicoe figyelmen kívül hagyta. Számos jel igazolta a német szándékot, de ezeket nem továbbították, így június 1-én hajnalban Jellicoe helyzete nem volt megfelelő ahhoz, hogy elérje a visszavonuló németeket.

A zavarok után Ewing visszavonult, és az Edinburgh-i Egyetem rektora lett. Az Admiralitás hivatalosan is a Tengerészeti Hírszerző Egység kötelékébe helyezte a 40-es szobát, amelynek így megduplázódtak az erőforrásai, és egy integrált hírszerző szervezet részévé vált. 

Jütland előtt az volt a német stratégia, hogy a Királyi Haditengerészet számbeli előnyét modern eszközök – tengeralattjárók és aknák – segítségével csökkentik, és csak ezután kockáztatják meg a nyílt ütközetet. A 40-es szoba ezt a stratégiát kivitelezhetetlenné tette.

Mire a konvojrendszert 1917-ben bevezették, már jelentősen csökkent a szakadék a hírszerzés és a műveletek között. A Tengeralattjáró-felderítő Központ integrált minden ismert információt a német tengeralattjárók és –kötelékek mozgásáról, és ennek megfelelően elirányította a konvojokat a veszélyes vizekről. 

Az ekkor szerzett tapasztalatok a második világháború alatt kifizetődtek. A korábbi konfliktus nagy elméit visszahívták, így továbbadhatták tapasztalataikat az új tehetségeknek. A személyek és az intézmények emlékezete egyaránt biztosította, hogy a fájdalmas tanulságokat ne kelljen újra megtapasztalni. 

(Forrás: https://www.nmrn.org.uk/room40. Fordította: Antal Gábor)

Read more...

vasárnap, február 12, 2017

Konzervbontási tilalom - A Nagy Háború anekdotái XX.

Β—y Κ—n volt 13-as honvédfőhadnagy írja nekem a következőket:

1917 februárjában Dornavatra környékén feküdt vonalban a 13-ik honvédgyalogezred. Magam századparancsnok-hadnagy voltam akkoriban.

Szigorú parancs volt, hogy a konzervet nem szabad megenni! ... A rendkívül nehéz terep és a szakadatlan tűzharc miatt ugyanis igen körülményesek és súlyosak voltak az élelmezési lehetőségek. Ellenőriztük is gyakran a legénységet.
Egy ilyen ellenőrzés alkalmával mindenki komoly döbbenetére kiderült, hogy a század cigányának hiányzik a konzervja. Amikor elővette a szolgálatvezető őrmester, hová lett a konzervja, ijedtében vigyorogni próbált a more:

– Megettem, mer á névnapom volt tennáp . . .

– Ezért meghalsz – szólt rá az őrmester.

S szemével intvén két kemény szakaszvezetőnek, odasúgta nekik titokban, hogy fogjanak két töltetlen puskát s ijesszék meg a haszontalan morét.

Aztán szigorú hangon folytatta:

– Mars fel a drótakadály elé, more!

A cigány kikapaszkodott keserves nyögéssel a lövészárokból, utána puskástul a két szakaszvezető.

A cigány megállt falfehéren a drótakadály előtt és a sipkájával takarta el az arcát. Az őrmester ugyanakkor vezényelt:

– Tüzelni!

A cigány (a sapka megett) csuklott egyet a feltartott fegyverek előtt s ugyanakkor másodszor is vezényelt az őrmester:

– Cél! Tűz!

A két fegyver kattant ... Az árokból mindenki szorongva nézett föl, maga a more pedig citerazó lábbal várt. De mert nem történt semmi, a roma hirtelen kikukkantott a sapka alól... A jelenet annyira komikus volt, hogy egyszerre hahotában tört ki valamennyi ember, mire az őrmester felszólt a lövészárokból a morénak:

– No, gyere vissza, te vacok!

(Komáromi János közlése, Budapest. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)

Read more...

szerda, február 08, 2017

Meghal Anton Haus tengernagy - 1917. február 8.

Anton Haus 1851. június 13-án született Tolmein városában, szlovén családban. 1869-ben csatlakozott a haditengerészethez. A fiumei Tengerészeti Akadémián tanult, melynek később maga is tanára lett. E minőségében jelent meg egy publikációja "Óceántan és tengeri időjárás" címmel. 

Az 1899-ben kirobbant bokszerlázadás során Haus volt annak a hajórajnak a parancsnoka, amelyet az osztrák-magyar kormány indított Kínába, hogy Japán, a Német Birodalom, az Orosz Birodalom, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, és az Olasz Királyság szövetségeseként részt vegyen a felkelés leverésében. Ennek eredményeképp az osztrák-magyar csapatok szereztek egy kisebb gyarmatot, a tiencsini osztrák-magyar koncessziós zónát. Haus 1902-ig tartózkodott Kínában, majd hazatért.

1907-ben altengernaggyá léptették elő, majd még ebben az évben részt vett a hágai békekonferencián. 1912-ben az osztrák-magyar hadiflotta felügyelőjévé nevezték ki, majd Rudolf von Montecuccoli báró visszavonulását követően 1913 februárjától a Császári és Királyi Haditengerészet főparancsnoka és a Hadügyminisztérium Tengerészeti Szekciójának főnöke.
Anton Haus (1851 - 1917)
A háború alatt a fleet-in-being elvett követte, így kerülte az összecsapást a hadüzenet után az Adria déli részére többször is behatoló francia flottával. Ezt részben azzal indokolta, hogy az Olasz Királyság bizonytalan magatartása miatt nem kívánja kockáztatni az osztrák-magyar flotta legértékesebb egységeit, mert még egy győzelmes ütközet után is annyira meggyengülhetne a flotta, hogy az olaszok döntő fölényre jutnának a térségben. 

Az 1915. május 23-án bekövetkező olasz hadüzenet nem érte felkészületlenül. Még aznap este szinte a teljes flottával kifutott, és az olasz part menti stratégiai célokat lövette. Ezután azonban újra a kikötőben hagyta a fő erőket, és a kis, és közepes egységekkel folytatott gerillaháborút. Egyébként egy idő után az olasz flotta is hasonló taktikára váltott, és csatahajóit a biztonságos Tarantóba vonta vissza, miután több nehéz egységét is elveszítette.

1916-ban az uralkodó nagyadmirálisnak nevezte ki.

A németek által sokat kritizált stratégiájáról így nyilatkozott:

“Kevesen értik meg, hogy sok esetben a semmittevés, illetve a várakozás az egyetlen helyes magatartás. A stratégia nem sakkjátszma, ahol minden lépést ellenlépésnek kell követnie. A stratégiában nem szükségszerű az ellenlépés, ott várakozni is lehet.”

A németek által szorgalmazott tengeralattjáró harcot maximálisan támogatta, és mindent elkövetett, hogy a Monarchia is modern tengeralattjárókra tegyen szert. 1917 januárjában Berlinbe utazott, hogy a németekkel a korlátlan tengeralattjáró-háborúról tárgyaljon. A haza vezető úton a fűtetlen vonaton megfázott, és tüdőgyulladást kapott. 1917. február 8-án hunyt el zászlóshajója, az SMS Viribus Unitis fedélzetén. Utódja Maximilian Njegovan tengernagy lett, aki nagy vonalakban követte Haus stratégiáját.

A temetésről készült képek:

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP