2016. július 31., vasárnap

A Giacinto Pullino tengeralattjáró elfogása - 1916. július 31.

A Giacinto Pullino július 29-én futott ki, hogy Fiume kikötője előtt ellenséges hajókra vadásszon, de a ködös időben megfeneklett a quarnerolói Galiola Zátonyon. A legénység a kódkönyvek megsemmisítése után sorsára hagyta a hajót, és megpróbált elmenekülni, de az S.M.S. Satellit romboló felfedezte a csónakjukat. 

A tengeralattjárón utazott az osztrák állampolgárságú Nazario Sauro is. Mivel tisztában volt vele, hogy elfogása esetén árulásért kivégeznék, ezért egy csónakban megpróbált az olasz partokig evezni, de végül még a nyílt vizen elfogták. Árulásért állították bíróság elé, majd augusztus 10-én felakasztották.
A Pullino még a háború előtt.
A cs. és kir. haditengerészet vezetősége úgy döntött, hogy megpróbálják megmenteni a Giacinto Pullino-t, ezért augusztus elsején két pontont erősítettek hozzá, és az S.M.S. Magnet megkezdte Pólába vontatását. A vontatókötél azonban elszakadt, és a tengeralattjáró a Promontori-foknál elsüllyedt. Augusztus végén ismét megpróbálták kiemelni a Giacinto Pullino-t, de a munkálatok során az olasz Argo tengeralattjáró sikertelen támadást intézett a kiemelésben részt vevő egyik hajó ellen. A hadvezetés ezután túl rizikósnak ítélte a tengeralattjáró megmentését, ezért inkább sorsára hagyták.

1929 szeptember végén immár az olasz haditengerészet látott neki a kiemelésnek, de miután megkezdték a vontatását, kábelszakadás miatt ismét elmerült. 1931. február 21-én már sikerrel jártak, és sikerült Pólába vontatni. Március 4-én egy szárazdokkban hozzáláttak az átvizsgálásához, és a megtisztításához, de a párolgó üzemanyag robbanást okozott, amiben négy ember megégett, és a tüzet csak elárasztással tudták eloltani.
A Pullino a pólai szárazdokkban.
1931. október 3-án ismét kiemelték, majd végül a lebontása mellett döntöttek. A fedélzeti lövegét Koperben, Nazario Sauro szülővárosában állították ki, de a második világháború után a jugoszláv hatóságok az emlékművet lebontották, a löveget pedig beolvasztották.

Read more...

2016. július 12., kedd

Az utolsó német támadás Verdunnél - 1916. július 12.

A németeknek közel öt hónapnyi ostrom után sem sikerült bevenniük Verdunt, bár az utolsó néhány francia erőd már csábító közelségben volt. A Bruszilov-offenzíva és a sommei csata a további Verdun elleni támadásokat másodlagos fontosságúvá fokozta le. Ennek ellenére július 11-én még egy utolsó támadást indítottak, mely ha nem is hoz döntő eredményt, megakadályozza a franciákat abban, hogy további csapatokat mozgassanak át a Somme-hoz.

A védők ez esetben jobban fel voltak készülve: új, jobb minőségű gázmaszkokat kaptak, mely képes volt a foszgén kiszűrésére, és a tüzérségük is hatékonyan versenybe tudott szállni a németekével. A támadók képesek voltak némi teret nyerni, de csak 30 német katona jutott el a Souville erődig. Látták a verduni katedrálist, és egy rövid időre a német zászlót is kitűzték az erőd tetején, de ahogy a franciák is megtanulták a Douamont erőd májusi ostroma során, egy erőd tetejének elfoglalása még közel sem jelenti a bevételét. Mind a harminc német katona elesett, vagy fogságba került az aznap esti francia ellentámadások során, és az összes területi nyereséget elveszítették.
Német lángszórós osztagok támadása Verdunnél.
Július 12-én parancs érkezett a Souville erőd megtámadására, de a 104. Gyalogos Hadosztálynak csak két százada állt készen a feladatra. A saját tüzérségük tüzét követve, csak néhány katona érte el az erődöt, és szállta meg a tetejét. Ők is megpillanthatták Verdunt, de egy csepp erősítést sem kaptak, és a francia ellentámadás őket is elsöpörte.

Ezen a napon Nivelle tábornok megindító napiparancsot adott ki, melyben dicsőítette a francia csapatok helytállását, és elszántságát. A már szállóigévé vált mondattal zárta sorait: „Ils ne passeront pas!” (Soha nem juthatnak át!)

Július 12-én Falkenhayn megparancsolta az V. Hadseregnek, hogy egy időre szüntesse be a támadásokat. A már elfoglalt vonalakat viszont tartsák meg, még a legerősebb ellentámadás ellenére is. Továbbá elrendelte, hogy a lehetőségekhez mérten takarékoskodjanak a lőszerrel. A német csapatok és tüzérség átszállítása a Somme-hoz és a keleti frontra, még mindig folyamatban volt.

A verduni csata azonban tovább folytatódott, igaz, már csak sokkal alacsonyabb intenzitással, és a néhai francia erődök és bunkerek környékére koncentrálva. Az öldöklő harcok itt napi szinten zajlottak, és a front is állandóan mozgásban volt.

Read more...

2016. július 1., péntek

Megkezdődik a somme-i csata - 1916. július 1.

Az antant hadvezetősége már 1915 decemberében elhatározta, hogy 1916-ban egyidejűleg a keleti fronton, az Alpokban, valamint a nyugati fronton is nagyszabású támadásokat indítanak. Ezt a tervet jelentős mértékben módosította, hogy a németek 1916. február 21-én megtámadták Verdun erődvárosát. Mivel ezután a francia haderő nagy részét ide vezényelték, a támadás célja a német vonalak áttörése helyett a francia erők tehermentesítése lett.

Sir Douglas Haig tábornok eredetileg Flandriában akart támadást indítani, hogy elfoglalhassák a németek által megszállt belga kikötőket, de mivel a nyugati fronton a brit haderő a francia hadvezetésnek volt alárendelve, kénytelen volt alkalmazkodni a francia elképzelésekhez. Joffre tábornok, a francia főparancsnok, eleinte egyetértett Haig terveivel, azonban februárban úgy döntött, hogy a támadást a Somme folyó vonalától északra és délre található frontszakaszon kell megindítani, ahol a brit és francia csapatok állásai találkoznak.
Brit mozsárágyú a somme-i frontvonalon.
A csata megkezdése előtt, június 24-től 7 napig tartó tüzérségi előkészítésre került sor, melynek során a britek 1,5 millió lövedéket lőttek ki, július 1-jén pedig további negyedmilliót. Közvetlenül a csata előtt a britek 17, a német állások alá ásott aknát robbantottak fel, ezek közül a három legnagyobb egyenként 21 tonna robbanóanyagot tartalmazott. A brit bombázásról így írt naplójában egy német katona: “Jó munkát végeztetek, britek! Hét napon át kopogtattatok és dörömböltetek az ajtónkon. Zajos bebocsájtási vágyatokhoz méltó fogadtatásotok lesz.”

A pusztító erejűnek szánt tüzérségi csapás azonban nem érte el célját, mivel a jól kiépített fedezékekben a német katonák többsége túlélte a támadást. Emellett a brit tüzérség sem volt megfelelően felkészülve a feladatra: a támadáshoz összevont 1437 ágyúból csak 467 volt nagy kaliberű, a lövedékek 2/3-a pedig repeszgránát volt, amely inkább az élőerő elleni támadásra alkalmas. A reggel 7:30-kor meginduló gyalogsági támadás sem érte váratlanul a védőket, és óriási veszteségeket okoztak a briteknek, akik a legtöbb szakaszon nem tudták elérni a kitűzött céljaikat, vagy a német ellentámadás kivetette őket az elfoglalt lövészárkokból.
Brit katonák indulnak rohamra.
A korabeli kommunikációs eszközök fejletlensége miatt a brit parancsnokoknak lényegében fogalmuk sem volt, hogy mi történik a csatatéren és hogy alakul a támadás. Egy téves jelentés alapján a parancsnokság azt hitte, hogy a brit 29. hadosztály elérte a kijelölt célokat Beaumont-Hamel térségében, ezért az 1. újfundlandi ezredet előrevezényelték, hogy támogassa a 29. hadosztályt. Az ezred nem érte el a brit első vonalakat sem, ezért a második vonalbeli lövészárkot elhagyva kellett a támadást megkezdeni. A német tüzérség és a géppuskások tüze miatt az ezred nagy részét megölték, mielőtt a brit első vonalat elérték volna, a nap végére az alakulat 91%-os veszteséget szenvedett: az alakulat 801 katonájából csak 68 élte túl az első napot, több, mint 500-an meghaltak

A déli szektorban a francia hadosztályok sikeresebbek voltak, részben mivel a német alakulatok gyengébbek voltak, részben a francia tüzérség hatásosabb előkészítő tüze miatt, amely mind számban, mind tapasztalatban jóval felülmúlta a britek tüzérségét. Montauban város és a Somme folyó közti vonalon mindenhol sikerült elérni az első napra kitűzött célokat, míg a Somme folyótól délre a francia hadosztályok meghaladták a kitűzött célokat.
A somme-i frontvonal látképe 1916 júliusában.
Ezen a napon a britek összesen 19 240 halottat, 35 493 sebesültet, 2152 eltűntet és 585 hadifoglyot, összesen 57 470 főt veszítettek. A veszteségek között aránytalanul magas volt a tisztek aránya, akik ebben az időben eltérő egyenruhát hordtak és akiket a német lövészek előszeretettel vadásztak. A francia hadsereg összesen 7000 főt vesztett ezen a napon halottakban és sebesültekben.

A német veszteségekről nem áll rendelkezésre pontos adat, mivel a német alakulatok ebben az időszakban csak minden 10. napon jelentették veszteségeiket. A becslések szerint az első napon kb. 8000 főt veszítettek a brit fronton (ebből 2200 hadifogoly). A két fél veszteségei közötti eltérés Ovillers közelében volt a legmagasabb, ahol a támadó brit 8. gyalogsági hadosztály 5121 fős veszteségével szemben a német 180. ezred összesen csak 280 főt veszített.

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP