Befejeződik a somme-i csata - 1916. november 18.

A somme-i csata utolsó felvonására november 13. és 18. között került sor, az Ancre mentén, Thiepvaltól északra. Haig tábornok ekkor már nem reménykedett az áttörésben, de mivel november 15-ére újabb szövetséges konferencia megrendezését tervezték, sikerekről akart beszámolni a brit hadvezetésnek küldött jelentésében. A támadás szinte teljes egészében a július 1-jei nagy támadást idézte: aknákat robbantottak a Hawthorn-gerinci redout alatt, a brit 31. hadosztály, amely július 1-jén Serre települést támadta, most is ugyanezt a feladatot kapta, ugyanolyan katasztrofális eredményekkel. Serre-től délre a britek, a korábbi csatározások során nyert tapasztalataikat felhasználva, a legtöbb célkitűzést elérték. A brit 51. felföldi hadosztály elfoglalta Beaumont-Hamelt, míg a jobbszárnyon a brit 63. haditengerészeti hadosztály Beaucourt-sur-l'Ancre-t foglalta el. Az Ancre-től délre a brit II. hadtest szintén ért el sikereket. 

Haig már ezzel is elégedett volt, de Gough tábornok újabb támadást sürgetett, amire november 18-án került sor. A britek a német „München” és „Frankfurt” vonalakat támadták, hogy elfoglalják Grandcourt települést. A sikertelen támadás során a felföldi könnyű gyalogsági ezred 16. zászlóaljának 90 katonája a Frankfurt vonalban rekedt, ahol egészen november 21-ig védekeztek, mielőtt a 45 túlélő megadta magát. Ezt volt a somme-i csata utolsó harccselekménye. 

Előrenyomuló brit katonák szeptember 25-én.

Az utókor értékelése alapján egyik fél sem tekinthető a somme-i csata győztesének. A britek és a franciák súlyos veszteségek árán is csak kb. 5,5 km mélységben tudtak behatolni a német vonalak mögé, ami jócskán elmaradt az eredetileg várt döntő áttöréstől. A britek legnagyobb előrenyomulása kb. 3 km volt, eközben összesen 420 000 fő veszteséget szenvedtek halottakban és sebesültekben – minden egyes centiméter előrenyomulás 2 fő veszteséget jelentett. 

A csata előtt a német hadvezetés Nagy-Britanniát elsősorban tengeri hatalomnak tartotta és nem tartotta képesnek arra, hogy a szárazföldi csatákba érdemben beavatkozzon. Németország fő ellenségei ekkor Franciaország és Oroszország voltak. A szövetségesek között is hasonló vélemény uralkodott, elsősorban ez volt az oka, hogy a nyugati front hadműveleteit jórészt a francia hadvezetés határozta meg. A somme-i csata után azonban ez megváltozott. A német hadvezetés, elismerve a britek felől érkező fenyegetést, 1917. január 31-én a korlátlan tengeralattjáró-háború mellett döntött, amellyel ki akarta éheztetni a briteket és meg akarta akadályozni, hogy megfelelően el tudják látni csapataikat a harctéren. Azonban ez a döntés végül az Amerikai Egyesült Államok hadba lépéséhez vezetett. 

Halott brit katonák.

A nyugati fronti német csapatok főparancsnoka, Rupprecht bajor koronaherceg maga is ezt monda: „Ami megmaradt a békebeli, első osztályú kiképzésen felkészített német gyalogságból, azt elvesztegettük a csatatéren.” Bár a csata után előléptették, Rupprecht herceg mégis magára haragította a német hadvezetést, mert azt javasolta, hogy mihamarabb kössenek békét a szövetségesekkel – ekkor már látta, hogy Németország nem tudja úgy pótolni az itt elszenvedett veszteségeket, ahogyan azt a britek és a franciák megengedhették maguknak. 

Egyes vélemények szerint a csata során a német hadsereg olyan súlyos veszteségeket szenvedett, amelyből sosem tért magához. Ennek ellenére a csata tetőpontján a németek néhány hadosztályt kivontak a frontról, hogy a romániai offenzívához csoportosítsák át azokat. 1917-ben pedig továbbra is eredményesen védekezett a britek és a franciák támadásai ellen, amelyeket Arras, Champagne (a Nivelle-offenzíva) és Passchendaele körzetében indítottak. 

A németek által hátrahagyott felszerelés St. Pierre-Divion-nál.

A csata után közvetlenül, a november 15-én megtartott konferencia során a szövetségesek úgy becsülték, hogy a 485 000 fő brit és francia veszteséggel szemben a németek 630 000 főt vesztettek, ami a szövetségesek javára billentette volna a csata mérlegét. Azonban a háború után napvilágra került, hogy a csata során összesen 419 654 fő volt a britek és 204 253 fő a franciák vesztesége, ezekből 146 431 fő halott és eltűnt. 

A brit történész, Sir James Edmonds állítása szerint a német veszteségek elérték a 680 000 főt, de később az adat hitelességét kétségbe vonták. A brit War Office (hadügyminisztérium) jelentése később azt tartalmazta, hogy a német veszteségek nem érték el a 180 000 főt a csata során. Amikor Henry Rawlinson tábornok életrajzán dolgozott, Sir Frederick Maurice vezérőrnagy kutatásokat végzett a német Reichsarchiv feljegyzései között, ahol a csata veszteségeire vonatkozóan 164 055 fő halott és eltűnt szerepel.

(Forrás: wikipedia.org)

Read more...

Megkezdődik a somme-i csata - 1916. július 1.

Az antant hadvezetősége már 1915 decemberében elhatározta, hogy 1916-ban egyidejűleg a keleti fronton, az Alpokban, valamint a nyugati fronton is nagyszabású támadásokat indítanak. Ezt a tervet jelentős mértékben módosította, hogy a németek 1916. február 21-én megtámadták Verdun erődvárosát. Mivel ezután a francia haderő nagy részét ide vezényelték, a támadás célja a német vonalak áttörése helyett a francia erők tehermentesítése lett.

Sir Douglas Haig tábornok eredetileg Flandriában akart támadást indítani, hogy elfoglalhassák a németek által megszállt belga kikötőket, de mivel a nyugati fronton a brit haderő a francia hadvezetésnek volt alárendelve, kénytelen volt alkalmazkodni a francia elképzelésekhez. Joffre tábornok, a francia főparancsnok, eleinte egyetértett Haig terveivel, azonban februárban úgy döntött, hogy a támadást a Somme folyó vonalától északra és délre található frontszakaszon kell megindítani, ahol a brit és francia csapatok állásai találkoznak.

Brit mozsárágyú a somme-i frontvonalon.

A csata megkezdése előtt, június 24-től 7 napig tartó tüzérségi előkészítésre került sor, melynek során a britek 1,5 millió lövedéket lőttek ki, július 1-jén pedig további negyedmilliót. Közvetlenül a csata előtt a britek 17, a német állások alá ásott aknát robbantottak fel, ezek közül a három legnagyobb egyenként 21 tonna robbanóanyagot tartalmazott. A brit bombázásról így írt naplójában egy német katona: “Jó munkát végeztetek, britek! Hét napon át kopogtattatok és dörömböltetek az ajtónkon. Zajos bebocsátási vágyatokhoz méltó fogadtatásotok lesz.”

A pusztító erejűnek szánt tüzérségi csapás azonban nem érte el célját, mivel a jól kiépített fedezékekben a német katonák többsége túlélte a támadást. Emellett a brit tüzérség sem volt megfelelően felkészülve a feladatra: a támadáshoz összevont 1437 ágyúból csak 467 volt nagy kaliberű, a lövedékek 2/3-a pedig repeszgránát volt, amely inkább az élőerő elleni támadásra alkalmas. A reggel 7:30-kor meginduló gyalogsági támadás sem érte váratlanul a védőket, és óriási veszteségeket okoztak a briteknek, akik a legtöbb szakaszon nem tudták elérni a kitűzött céljaikat, vagy a német ellentámadás kivetette őket az elfoglalt lövészárkokból.

Brit katonák indulnak rohamra.

A korabeli kommunikációs eszközök fejletlensége miatt a brit parancsnokoknak lényegében fogalmuk sem volt, hogy mi történik a csatatéren és hogy alakul a támadás. Egy téves jelentés alapján a parancsnokság azt hitte, hogy a brit 29. hadosztály elérte a kijelölt célokat Beaumont-Hamel térségében, ezért az 1. újfundlandi ezredet előrevezényelték, hogy támogassa a 29. hadosztályt. Az ezred nem érte el a brit első vonalakat sem, ezért a második vonalbeli lövészárkot elhagyva kellett a támadást megkezdeni. A német tüzérség és a géppuskások tüze miatt az ezred nagy részét megölték, mielőtt a brit első vonalat elérték volna, a nap végére az alakulat 91%-os veszteséget szenvedett: az alakulat 801 katonájából csak 68 élte túl az első napot, több, mint 500-an meghaltak

A déli szektorban a francia hadosztályok sikeresebbek voltak, részben mivel a német alakulatok gyengébbek voltak, részben a francia tüzérség hatásosabb előkészítő tüze miatt, amely mind számban, mind tapasztalatban jóval felülmúlta a britek tüzérségét. Montauban város és a Somme folyó közti vonalon mindenhol sikerült elérni az első napra kitűzött célokat, míg a Somme folyótól délre a francia hadosztályok meghaladták a kitűzött célokat.

A somme-i frontvonal látképe 1916 júliusában.

Ezen a napon a britek összesen 19 240 halottat, 35 493 sebesültet, 2152 eltűntet és 585 hadifoglyot, összesen 57 470 főt veszítettek. A veszteségek között aránytalanul magas volt a tisztek aránya, akik ebben az időben eltérő egyenruhát hordtak és akiket a német lövészek előszeretettel vadásztak. A francia hadsereg összesen 7000 főt vesztett ezen a napon halottakban és sebesültekben.

A német veszteségekről nem áll rendelkezésre pontos adat, mivel a német alakulatok ebben az időszakban csak minden 10. napon jelentették veszteségeiket. A becslések szerint az első napon kb. 8000 főt veszítettek a brit fronton (ebből 2200 hadifogoly). A két fél veszteségei közötti eltérés Ovillers közelében volt a legmagasabb, ahol a támadó brit 8. gyalogsági hadosztály 5121 fős veszteségével szemben a német 180. ezred összesen csak 280 főt veszített.

Read more...

A somme-i csata - egy szemtanú beszámolója

F.W. Beadle hadnagy az angol tüzérségtől így emlékezett meg az Indiai Decca lovasságról: “Elképesztő látvány volt, ahogy vágtattak a magasba emelt lándzsáikkal és a lobogó zászlóikkal, fel a domboldalon, egyenesen High Wood-ba.

Persze mind elhullottak, mert a gyalogság a völgy másik oldalán harcolt, messze tőlünk, míg a lovasság hozzánk közel.

Sosem láttam ehhez hasonlót. A lovasság egyszerűen belevágtatott a géppuskák tüzébe. A töltényhüvelyek teljesen beborították a talajt, lovak és lovasok zuhantak a földre. Esélyük sem volt, mert a németek helyzeti előnyben voltak azzal, hogy a domb tetejéről tüzelhettek a völgyben rohamozó katonákra.

Teljes volt a pusztítás. Gyönyörű, de tragikus látvány.”

Deccan lovasság Bazentin Ridge-nél.

A lovasság a klasszikus módon közelítette meg High Wood-ot. Számos gyalogost és lövészt megöltek, és 32 katonát ejtettek fogságba a vetésben. Mikorra lement a nap, teljesen elfoglalták az utat Longueval és High Wood között, és egész éjszaka tartották is.

A veszteség, amit a lovasság okozott a németeknek, pontosan kettővel volt kevesebb, mint amekkorát ők maguk elszenvedtek.

Ahogy a harcok folytatódtak, a lovasság egyre nagyobb részét gyalogosként vetették be. Reg Lloyds közlegény a Cheshire Yeomanry egységből így emlékezett vissza:

“Erősen megfogyatkozott a gyalogság, és egyre kevesebb igény volt a lovasságra, ezért egyszerűen leszállítottak minket a lovainkról. Borzasztó érzés volt, hogy “lefokoztak” minket gyalogos katonáknak.

Persze nem is voltunk edzettek a gyalogláshoz, elvégre sohasem kellett a lovak mellett. Ahogy megérkeztünk Franciaországba, azonnal kaptunk egy pár hetes gyalogsági kiképzést, hogy készen álljunk a mészárszékre.”

Read more...