Boldog új évet kívánunk!

Minden kedves olvasónknak boldog új évet kívánunk! 

Köszönjük az eddigi bizalmat és figyelmet, 2017-ben tovább folytatjuk a munkát. 

Read more...

Karácsonyi fotóválogatás - 1916

Az alábbi háborús képeslapokkal kívánunk boldog karácsonyt minden kedves olvasónknak!
(A képekre kattintva nagyobb méretben is meg lehet azokat nézni!)

Frontkarácsony.

Karácsony egy német kórházban.

Karácsony egy brit kórházban.

Orosz karácsonyi képeslap.

A karácsonyi posta érkezése.

Frontkarácsony. Osztrák-magyar képeslap.

Frontkarácsony. Német képeslap.

Karácsony a front mögött.

Karácsony a front mögött.

A karácsonyi posta kiosztása a fronton.

Read more...

Pesti fiúk a fronton - A Nagy Háború anekdotái XVII.

Mindig baj volt nekünk, ha pesti fiúkat kaptunk kiegészítésül. Kivált az önkénteseket nem szerettük valami túlságosan.

Egy nagyobb veszteség után vagy tizenöt pesti úrifiút kapott a századom. Csinosak, ötletesek, kedvesek voltak, csak éppen verekedni nem szerettek túlságosan.

Néhány nap múlva elő kellett nyomulnunk. Ittott egy-egy ember megsebesült a távoli gyalogsági tűztől, pár halott is akadt, így hát a pesti gyerekek lelapultak, próbálták beásni legalább a fejüket s minden igyekezetük odairányult, hogy meglógjanak valami módon.

Előhívattam erre a zászlósukat s ráripakodtam, hogy piszkálja már előbbre ezeket az elegáns fiúkat, mert megteszem különben, hogy komolyan közibükdurrantok.

— Hja, kérem, — válaszolt a pesti zászlós — ezekkel nem lehet káromkodva meg más durva módon bánni, akár a parasztokkal…

— Mi-i-i a cso-o-o-oda-a-a? Hát ezek nem katonák? Hát ezek pirostojások talán? Ezekre nem érvényes a vezényszó?

Ingerülten ordítottam tovább az önkéntesekre:

— Mélyen tisztelt urak! Nagyságtoknak nem mondom ezentúl, hogy: rajta! hanem: méltóztassanak netalán előbbre fáradni kissé!

Erre aztán megindultak ők is — előre...

(Vitéz Bodor Aladár dr. közlése, Budapest, In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái.)

Read more...

Két arabs paripa - A Nagy Háború anekdotái XVI.

1916 december 2-án a román hadjáratban, az Olt mellett vívott harcban éjjel felköltetett a zászlóaljparancsnokom s utasított, hogy a román harcvonal mögötti faluban szállást biztosítsak a zászlóalj részére. Tájékoztatásul közölte velem, hogy a román csapatok megadták magukat s a szálláshely biztosítása azért olyan sürgős, hogy megelőzzük vele a többi zászlóaljat.

Mikor átvettem a parancsot, éppen egy csupasz gödörben szunyókáltam, megörültem tehát a parancsnak s tisztiszolgámmal elindultam a szóbanforgó falu felé. A román harcvonal tájékán láttam ugyan mozgolódást útközben, mindazáltal nyugodtan mentünk tovább, mivel senkisem tartóztatott fel bennünket. Amint elértük a községet, nyomban bementünk egy házba, ahol két fegyveres román katonára bukkantunk. Abban a hiszemben, hogy ezek a fogságba került román katonák eltévedt emberei lesznek, foglyul ejtettük mind a kettőt s kísérni kezdtük őket a falu utcáján.

A hitelesség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy vaksötét éjszaka volt s mozgolódásnak híre-hamva nem akadt a faluban és közvetlen környékében. A szomszédos házban szintén ráakadtunk két fogolyra s most már négy fogollyal botorkáltunk tovább. Ekkor ráriadtunk hirtelenül, hogy az egyik közeli térségen legalább századnyi román katona sorakozik állig-fegyverben. Ezek azonban cseppet sem voltak hadifoglyok ... Nagy lett persze a megrökönyödésünk s a négy valódi foglyot magunk elé bocsátva, egy másik utcán át tüstént kifelé kezdtünk surranni a faluból. Ebben a másik utcában két hátaslovat találtunk fölnyergelten egy fához kötve: a két lovat szintén magunkkal vittük s szerencsésen el is értük saját vonalainkat.

Nagy lett az öröm, mikor a hajnali világosodásnál láttuk, hogy a két ló két remek arabs paripa . . . De igazi gaudium akkor támadt csak, amikor két üveg finom bort is találtunk a nyeregtáskában.

(Vitéz Fabry György közlése, Budapest. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái.)

Read more...

A Központi Hatalmak beveszik Bukarestet - 1916. december 6.

Mackensen tábornagy így emlékezett vissza a diadalmas napra:

„A külváros széles útjának végén egy lovast veszünk észre. Még lovasság van a fővárosban? A lovas alakja azonban nem úgy néz ki, mint egy tábori felszerelésű katonáé. (…) Rendőr. Megállítja lovát és jelenti, hogy parancsa van arra, hogy a német katonáknak megmutassa az utat a polgármesteri hivatalhoz. (…) De én nem a városházára, hanem a királyi palotába akartam menni. Onnan akarom legfelsőbb hadurunknak Bukarest elfoglalását jelenteni. A lovas rendőr a külvárosi út végén álló villamosvasúti kocsira mutat és azt ajánlja, hogy ennek síneit kövessük (…) De hogyan fog viselkedni a főváros? Rendzavarásokra hajlik és a bukaresti ember a sovinizmusra. Nem törődünk ezekkel a gondolatokkal (…), megtaláljuk a városi vasutat. Azt követjük. Üzemben és tömve van. Minél messzebb jutunk be mellette a városba, annál inkább nő a nagyvárosi, békés élet és forgalom. Nyitott üzletek és telt kávéházak! Üdvözölnek bennünket. Jól öltözött rendőrök szabályozzák kifogástalan tartásban a közlekedést. Berlinben sem mehetne rendesebben. Itt-ott hurrát és német kiáltásokat lehet hallani. Hát nem vagyunk az ellenség fővárosának kellős közepén? Nincsen háború? Álom ez, ami elvakít bennünket? Még néhány órával ezelőtt nem néztünk-e súlyos harcok elé? És most? Ellenséges golyók helyett egy virág talál el bennünket!

Az igazságügyi palota előtt elhaladva a Dambovitán át a Calea Victoriára jutunk, amely Bukarest túlsó főrészén át húzódik. Egy útszűkületből kifordulva egyszer csak a királyi palota előtt találjuk magunkat. (…) Két úr jelenik meg az egyik lépcsőn, az egyik mint várkapitány, a másik mint a királyi magánjavak kormányzója mutatkozik be, és reggelivel kínálnak meg. Alig mondjuk ki jobbra az elutasító szavakat, már megjelenik balról egy hadnagy tíz gránátossal! Pomerániai királyi gránátosok! A tiszt jelentkezik, mint a 9. hadsereg északról jövő járőre, amelyet a városba küldtek és igazolja, hogy a hadsereg jobbszárnya az erődövet északon érintette és csak néhány elmaradottal váltott néhány lövést. Az oldalvéd a járőr mögött a város felé tért el. Átadom a tisztnek a Duna-hadsereg élének 1-1 óra múlva való beérkezéséig a kastély védelmét, melynek kifosztására a nagyvárosi lakosság egy bizonyos rétege mindig hajlandó lehet, hogy azután később a németekre foghassák. (…)

A külváros szélén találkozom az elővéd lovasszázaddal, nem messze az utolsó épületektől a legelöl menetelő gyalogságot és nemsokára a magasabb parancsnokságokat érem el és ezután a Brigadirun át menetelő főcsapatot. Ezeket nem csatába vezetik. Az Arges menti csatának győzelmi bére a nyílt, a háború által nem érintett Bukarest. Az öröm meggyorsítja menetelésüket. Sietek, hogy a főhadiszállásra jussak, hogy az oly szerencsésen megváltozott helyzettel számolva az új parancsokat kiadjam. Az egyszerű vacsoránál kísérőim elbeszélik élményeinket. Ágyú- és puskatűz helyett hurrá kiáltások és virágok, a várt makacs ellenállás és heves harcok helyett nem védelmezett vár és város, benne előkészített szállások. És a főparancsnok csak három tiszt kíséretében, tíz kilométerrel előzve meg csapatait, mint első vonul be az országnak az ellenség által még csak alig kiürített központjába. "Huszárcsíny", mondják. Egy pesszimista azonban halkan megjegyzi: "meggondolatlanság!" Lehet. A magam szempontjából ez volt azonban a legérdekesebb és utolsó szép emlékem. E napon töltöttem be hatvanhetedik életévemet.”

Mackensen bevonul Bukarestbe.

Read more...