2019. október 9., szerda

Kratochvil Károly a Monarchia román alattvalóiról

Igen érdekes az, hogy az Entente szívós propagandája dacára például Isopecu-Grecul 1918. október 4-én a románság nevében a következő nyilatkozatot tette: 

"Az Osztrák-Magyar Monarchia 4 milliónyi románsága követeli, hogy a Monarchián belül külön államisága legyen. Ezt annál is inkább követelheti, mert az új föderatív állam a legnagyobb vonzóerőt fogja gyakorolni a román királyságra, ami a Monarchiához való csatlakozásra is fogja ösztönözni.

Ezzel összhangzásban is maradtunk eddigi magatartásunkkal, mely szerint sohasem törekedtünk a Monarchiából való kiválásra, hanem az államiságunk megőrzése mellett a Monarchiához való csatlakozásra."

Jancsó Benedek a "Román irredent[ist]a mozgalmak története" című könyvében azt mondja, hogy Isopecu-Grecul szilárdan állott Popovics Aurél és Ferenc Ferdinánd trónörökös álláspontján, mint rendületlen híve a Habsburgok jogara alatt megalakuló Dákó Romániának.

A falusi román nép hangulatára pedig a következő két eset vet jellemző világosságot. Mihali Tivadar a román nemzetiségi párt elnöke 1918. november 14-én Nagyilondán összehívta a lakosságot, hogy tájékoztassa a megváltozott helyzetről. Mikor a Romániával való egyesülés szükségességéről kezdett beszéni, (román) hallgatósága nemcsak félbaszakította, hanem kövekkel kezdte dobálni, sőt lakásába menekülve, ott is megtámadta, miért is kénytelen volt a helyi román nemzeti gárdát, mint karhatalmat igénybe venni, amely aztán a támadókat több sebesülést okozó sortűzzel elriasztotta.

Hasonló eset történt a román nemzetiségi párt egy másik vezérfiával, Vajda Vojvoda Sándorral is. 

Hogy a magyarországi román néptől mily távol állott az irredentizmus gondolata és mennyire nem volt megvalósítandó eszménye Nagyrománia, semmi sem igazolhatja szembeszökőbben, mint az, hogy a román nép, bár ezidőben jóformán minden férfinak fegyver volt a kezében és a magyar állam hatalma soha jobban elzüllesztve nem volt, mint e napokban, a román politikai vágyak és törekvések kedvéért sehol semmi kihágást el nem követett és még kevésbé tört ki zavargásokban, vagy éppen véres lázadásban, mely utóbbival a magyarságot bel- és külföldi izgatók annyit fenyegették. Nem tört ki egyszerűen azért, mert azt a súyos rabigát és zsarnoki elnyomatást, amiket – a magyarellenes romániai röpiratok hirdettek,  – és amelyekkel Francia-, Angol- és Németország könyvpiacait elárasztották, – a valóságban soha egy pillanatig sem érezte

Bizonyítja ezt az is, hogy az osztrák-magyar hadseregben a magyarországi román nemzetiségű katonák az egész világháború alatt szorványos, – alig említésre méltó eseteket kivéve, amelyek agitátorok befolyása következtében keletkeztek, mindig hűségesen, derekasan, odaadóan harcoltak. 1914. július 27-én jelenti a bukaresti konzulátus a bukaresti követségnek, hogy a Bukarestben tartózkodó kb. 200 tartalékos bevonulásra jelenetkezett. Ezek közül kb. 50% erdélyi román volt, valamennyien készek arra, hogy csapattesteikhez Magyarországra bevonuljanak.

Bizonyítéka ez a volt császári és királyi hadseregben uralkodó fegyelemnek.

Kiragadva csak egy példát említek: hogy pl. a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredben a román nemzetiségű katonák a létszámnak kb. 40%-át tették, kik az olasz harctéren a Monte San-Michelén, a Monte San-Gabrielén, a San-Martino del Carzon vitézül és derekasan harcoltak és még 1918. október 31-én is visszaverték az olasz támadásokat a Monte Tomba mellett. És mi volt ennek a hihetetlennek látszó összetartásnak titka? Ezt legjobban, legtalálóbban jellemzi Julier Ferenc ezredes katonai író a következőben: 

"Igaz, hogy a régi Monarchia hadseregében is sokféle nemzetiség keverődött össze, de itt az érzelmi egységet biztosította az autoritás tetőfokán álló uralkodóhoz való ragaszkodás, a jó és a lovagias tisztikar, a sokszáz éves közös katonai múltban gyökerező hagyományok ereje és az a tudat, hogy a habsburgi birodalomban minden nemzet és nemzetiség a legtágabb korlátok között élvezhette a maga nemzeti és kisebbségi jogait."

***

Forrás: Szent Kereszthegyi Kratochvil Károly: A Székely hadosztály. Attraktor kiadó. Máriabesnyő, 2017.

Read more...

2019. október 7., hétfő

Oswald huszár orosz fogsága és szökése - A Nagy Háború anekdotái - XLVIII.

1916 junius havában a Bruszilow offenziva elől csapataink kénytelenek voltak nyugotra kitérni.

A visszavonulás szakadatlan egy hétig tartott, mely idő alatt majdnem éjjel-nappal menekültünk, míg végre Czortowiecz-től északra a Szirkowa magaslaton erős ellenséges csapatok támadták meg századunkat. Mi rajvonalba fejlődve tüzeléssel védekeztünk és a támadó csapat legnagyobb részét lelőttük. Mivel azonban az ellenségenek ujabb és ujabb erősítései jöttek, ismét vissza kellett vonulnunk. A faluba beérve háztól-házig mentünk, a házaknál mindég megfordulva és a nyomunkat követő ellenséget lőve. Én a többiektől elszakadva hol futva, hol megállva és lőve igyekeztem visszafelé. Éppen egy keritésen másztam át, midőn egy kozák lándzsájával lábamat átszúrta és én az udvarba estem. A kozákok az udvart bekerítették, behatoltak és engem elfogtak.

Visszafelé kisérve kétszer végig vágtak rajtam, amely ütések közül az egyik a fogaimat törte ki. Mialatt visszakisértek, már több fogolytársam is csatlakozott hozzám, majd a saját tüzérségünk tüzébe kerültünk, amely ugy közülünk, mint a kozákok közül is sok áldozatot szedett, sebeinkre ügyet sem vetve 7 napon keresztül majdnem éjjel és nappal hajtottak bennünket, miközben a Dnjesteren komppal szállítottak át. Igy érkeztünk meg végre sok fáradság és nélkülözés után Rownóba. Itt 2 napig pihentünk, majd vonatra szállottunk és zsufolásig megtelt kocsikban 3 napaig tartó utazás  után Kiewbe értünk. 

Itt a fogolytáborban helyeztek el bennünket és a saját fogoly orvosaink által kezeltették sebeinket. Itt voltam 8 napig, midőn sikerült egy menekült oroszlengyel embertől egy menetlevelet szereznem, melynek segitségével azután szabadon mozoghattam Kiew és környékén. Többször előfordult, hogy orosz titkosrendőrök igazoltattak, egyszer sem sikerült nekik kilétemet felfedezniök.
A Német Császárság és a Monarchia móresre tanítja az orosz medvét. A forradalom is kellett a keleti óriás legyőzéséhez.
Az orosz forradalom kitörése tervbe vett szökésemet megadakályozta. A Kerenszki kormány elüzése és a bolsevikiek uralomra jutása idején Kiew lakósaival borzasztó nehéz napokat éltünk át. A bolsevikiek körülfogták a várost és 24-28 cm.-es ágyukkal és gépfegyverekkel minden oldalról lőtték, nem törődve a bennrekedt nők és gyermekek ezreivel, kik közül sokan a lövedékek áldozatául estek. Én egy nagy 3 emeletes ház pincéjében húzodtam meg sokadmagammal, köztük nem egy orosz milliomossal. Már 2 napot és 1 éjjelt töltöttünk igy rettegve étlen és szomjan, midőn a mellettem álló orosz ur megszólitott, hogy szivesen lát egy ebédre. A fegyverek tüzelése, midőn egy kevéssé szünetelt. mi is előjüttünk rejtekhelyeinkről és megebédeltünk. Majd kerülő utakon sok menekülővel együtt elhagytam a várost, gyalog, mert vonatra szállni nem lehetett, mivel a vasuti sinek fel voltak szedve.

Kazatin városig gyalogoltam, itt vonatra szálltam és sok nehézség leküzdése után hol vonaton, hol gyalog 8 nap után Rownóba értem. Egyedüli szerencsém az volt, hogy pénzem nem fogyott el és ennivalót az uton bőségesen tudtam magamnak beszerezni. Rownóból egyenesen Tarnopolba akartam menni, azonban fele utamon arról értesültem, hogy a mieinktől átszökött cseh-tót katonák vannak szerte a vidéken, akik a szökevényeket elfogják. Legtöbb esetben visszakisérik az orosz fogolytáborba és kegyetlenül bánnak velök, igy utirányomat megváltoztatva Luck felé tartottam, hogy Kowelen át elérjem a mieinket. Sok viszontagság, éhség és fáradság után Kowel alá értem, a város előtt elterülő mocsár tulsó szélén nagy örömömre német járőröket pillantottam meg. A városba érve találkoztam mieinkkel, de sajnos enni ezek sem tudtak adni, mivel nekik sem volt. 

A sok nélkülözés folytán elgyengülve vérhasba estem és 5 heti gyógyulás és megfigyelési idő után végre Pozsonyba, a hadtestparancsnoksághoz kerültem, mely rövidesen Szombathelyre, ezredem pótkeretéhez továbbított. Így majdnem 3 hónapi fáradság után megtaláltam az ezredemet, ahol is szenvedéseim jutalmául a bronz vitézségi éremmel tüntettek ki. 

1 hónapi szabadságom eltelte után ujból a harctérre kerültem, hogy utána pótoljam azt, amit fogságom tartama alatt elmulasztottam és ott is voltam a háboru végéig. 

(Oszwald Károly visszaemlékezése. In: I. Ferdinánd bolgár király nevét viselő 11-es huszárezred háborus emlékkönyve. Reprint. 2017.)

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP