hétfő, január 16, 2023

A ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület felhívása nemes Szigethy Halper Marcell ezredes emlékének megőrzésére

Felhívás! Tisztelt Érdeklődő!

Több mint 15 éve kutatom feleségemmel az első világháborút és az ebben az időszakban harcolt császári és királyi 48. nagykanizsai gyalogezred (IR.48.) történetét, valamint az ezred katonáinak sorsát. A gyalogezredről az eltel száz év alatt emlékkönyv vagy ezredtörténet nem jelent meg. Ezt a hiányt pótolva, a kutatási eredményeinkből a ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület kiadta a „Háborús emlékek a császári és királyi 48. gyalogezredről 1914-1918” című I-II. nagyalakú, közel 500-500 oldalas könyvet, több mint összesen 800 darab, ¾ részben soha nem publikált fotóval. 
A feltárt dokumentációval, adatokkal valamint fotókkal méltóan kívánjuk bemutatni az ezred történetét és a hős katonáiról is szeretnénk megemlékezni. Ők az elfelejtett történelmünk szereplői, akik megérdemlik, hogy méltó módon megkapják a „végtisztességet”.

Az említett gyalogezred parancsnoka 1914. szeptember elejétől a háború befejezéséig nemes Szigethi Halper Marcell/Marcel Halper Sigetski horvát gyalogsági ezredes volt, akinek háborús történelmi szerepe jóformán szinte ismeretlen. A Levéltári Közlemények a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának folyóirata, a legrégibb levéltári szakkiadvány. Itt jelent meg 2022-ben Szigethy Halper Marcell ezredes általam kutatott és összeállított katonai életrajza.

A missziónknak megfelelően, nemes Szigethy Halper Marcell magyar felmenőkkel rendelkező horvát származású gyalogsági ezredes általunk felkutatott sírhelyét felkerestük 2022. szeptemberében a Krapina melletti Skaricevo (Krapina-Zagorje) településen. Kapcsolatot teremtettünk a leszármazottakkal. 

A sírhely a helyi Halper család magánbirtokán található, 1877-ben épített hegyi családi sírkápolnában. Az ezredes úr koporsóját a kápolna hátsó részében a kriptában helyezték el. A kápolnában elhelyeztünk egy koszorút és leróttuk kegyeletünket. 

A családdal egyeztetve megbeszéltük, hogy emlékműsor keretén belül szeretnénk egy emléktáblát elhelyezni a kápolnánál. A család hozzájárult ehhez. Az emlékműsor időpontja: 2023. április 15. Kezdeményeztük, hogy Szigethy Halper Marcellről névtelen vagy már korábban nevesített, emlékének megfelelő közterületet nevezzenek el Nagykanizsa városában. Kezdeményezzük Skaricevo településen egy méltó emlékműsor megszervezését magyar, horvát osztrák katonai, illetve katonai emlékezet, valamint hagyományőrzők bevonásával.

A kezdeményezés elvi támogatói többek között:
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, államtitkár;
Hajgató Zsolt ezredes - Magyarország Zágrábi Nagykövetsége véderő attasé;
Dr. habil. Szabó Csaba MNL. Országos Levéltár főigazgató;
Illésfalvi Péter HM Katonai Örökség Főosztály főosztályvezető;
Balogh László Nagykanizsa Megye Jogú Város polgármester;
Dr. Koósz Attila a Horvát Köztársaság tb. konzul;
Dr. Száraz Csilla Thúry György Múzeum igazgató.

Úgy gondolom, hogy ez az érintett országok számára, történelmileg is fontos lehet ez az esemény, valamint mindez által így is elősegíthetjük az országok közötti bizalomépítést.

Megállapítást nyert, hogy Szigethy Halper Marcell gyalogsági ezredes az első világháborúban végig eredményesen harcoló, de a történelem méltánytalanul elfelejtett parancsnoka volt. Számtalan győztes csata és ütközet kapcsolódik nevéhez, amelyet elismerései bizonyítanak. A háborút követően a volt császári és királyi 48. gyalogezredhez, helytelenül egy másik parancsnokot kapcsol a történetírás, amely kialakulhatott korai, 1929-ben bekövetkezett halála miatt is. A mai társadalomnak kötelessége bemutatni és megemlékezni a háborúban harcolt nagyapáink, dédapáink valós parancsnokáról, akinek számtalan katona köszönheti az életét.

Kérjük Öntől/Önöktől a kezdeményezés felkarolását, részvételét és/vagy (legalább elvi) támogatását! Valamint további horvát, magyar, illetve osztrák katonai emlékezet, illetve hagyományőrző szervezeteket bevonását, illetve azok értesítését a megemlékezésről.

Üdvözlettel és Tisztelettel,
Szekér Imre Tibor
had és helytörténet-kutató

ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület
elnök +36703316784; (szantoszit@gmail.com)

Read more...

vasárnap, január 15, 2023

Turbucz Dávid: Horthy Miklós, a haditengerésztiszt

A rendszerváltás óta Horthy Miklós haditengerészeti pályafutásáról csupán egyetlen könyv jelent meg (Dr. Csonkaréti Károly: Horthy, a tengerész), az is még 1993-ban, így örömmel vettem kézbe Turbucz Dávid művét. Mivel a szerző számtalan könyv, cikk és forrásközlemény tanulmányozása mellett levéltári kutatást is végzett, lehetősége volt rá, hogy új információkkal gazdagítsa a Horthy életrajzot, ez pedig sikerült is neki. Ezenkívül, véleményem szerint, jogos elvárás volt az is, hogy kiegyensúlyozott, és elfogulatlan életrajzot írjon, ez azonban csak részben teljesült. Talán ennél is nagyobb kihívás volt, hogy egy haditengerésztiszt elfogadható értékeléséhez kellő alapossággal meg kell ismerni a korszak hadtörténetét, és azokat az ütközeteket, amelyekben harcolt. Az irodalomjegyzék alapján a szerző ezt a követelményt teljesítette ugyan, megállapításai azonban nem minden esetben helytállóak.
Horthy Miklós emlékirataiban is elismerte, hogy "nem tartozott a szorgalmas tanulók közé, inkább a gyakorlatias dolgokat kedvelte". Ezt a tényt egyáltalán nem titkolta, és még a kormányzósága alatt – a jóváhagyásával – megjelent életrajzba is bekerülhetett. Ezt maga Turbucz is hangsúlyozza, olyannyira, hogy a könyv első, “Tanulmányok” című fejezete, szinte teljes egészében ennek a jól ismert ténynek a részletes bizonyításáról szól. Ez önmagában még nem lenne probléma, de Turbucz szinte alig ír Horthy családjáról, a környezetről, ahonnan jött. Így az első fejezet kicsit lóg a levegőben, nélkülözi a megfelelő felvezetést, bár elképzelhető, hogy a szerző feltételezte, hogy olvasói már rendelkeznek némi tudással Horthy Miklós életpályájáról. Ez az alkotói döntés, vagy inkább mulasztás, azonban erősen behatárolja a potenciális olvasói kört. Ezt még úgy is nehéz elnézni, hogy eleve fél életrajzot kívánt írni, mivel csak és kizárólag a haditengerészeti pályafutásra koncentrált. 

A következő, "Utazások" című fejezetből megtudhatjuk, hogy Horthynak csak másodjára sikerült letenni a tengerésztiszti vizsgát, és kisebb fegyelmi ügyei is voltak. Feletteseinek jelentései, amikből jobban megismerhetnénk a fiatal tiszt jellemét, viszont nem maradtak fenn. Turbucz a fellelt iratok alapján még saját korábbi nézeteit is revideálja. Míg korábbi írásaiban kiváló tengerésztisztnek vélte Horthyt, most már csak átlagos képességűnek tartja. 

A harmadik, "Különféle szolgálati helyek" című fejezetben, ami Horthy pályafutásának 1894 és 1908 közötti éveit mutatja be, a szerző további adatokkal támasztja alá következtetéseit. Ezek szerint Horthy ebben az időszakban "összeszedte magát" és a torpedótiszti, valamint a búvárvizsgát jó, illetve kiváló eredménnyel végezte el. Meglátása szerint Horthy így egy gyenge teljesítményű tisztből átlagos teljesítményűvé lépett elő, aki semmi rendkívülit nem tett a (békebeli) szolgálata során. Ennek ellenére a karrierje töretlenül ívelt felfelé, amit azonban nem csak magának köszönhetett. Rudolf von Montecuccoli gróf flottaparancsnok úgy vélte, flottafejlesztési terveit csak akkor érheti el, ha elnyeri a magyarok támogatását. Ennek érdekében nemcsak magyar nevet javasolt néhány új hadihajónak, hanem magyar tiszteket kívánt pozíciókba helyezni. Turbucz szerint Horthy ennek a flottaparancsnoki szándéknak, és megnyerő személyiségének, kiváló kommunikációs képességeinek köszönhette előmenetelét, nem pedig a képzettségének.

A "Konstantinápoly" című fejezetben a szerző új szempontot hoz be Horthy Miklós pályafutásának vizsgálatába. (Horthyt 1908-ban a konstantinápolyi SMS Taurus állomáshajó parancsnokának nevezték ki, ami diplomáciai feladatokkal is járt.) A bő egy évig tartó kiküldetés során zajlott az annexiós válság, ami komoly ellenszenvet váltott ki az Oszmán Birodalomban a dunai monarchiával szemben. Horthy jelentéseit az uralkodó és a trónörökös is megkapta, így Horthy neve ismertté vált az udvarban. Turbucz szerint részben ennek, és Montecuccoli támogatásának köszönhetően választotta ki 1909 nyarán az uralkodó szárnysegédjének Horthyt Miklóst. (A kinevezés november 1-jei hatállyal történt meg.) A jelentések alapján azonban Turbucz szerint Horthy diplomáciai, politikai ismeretei nem tekinthetőek széleskörűnek, és ezen a szárnysegédként eltöltött évei sem változtattak érdemben. "Hiányoztak az alapok, hiányzott az a tudás, hiányoztak azok a tapasztalatok, amelyekre támaszkodva 1919 és 1944 között fővezérként és kormányzóként megalapozottabb döntéseket hozhatott (volna)." Ezen kijelentés után az az olvasó is felismeri, hogy mi volt a könyv megírásának célja, aki eddig még nem fogott gyanút. Turbucz Dávid nem Horthy katonatiszti pályafutását akarta megírni, hanem azt megvizsgálni, hogy felkészülhetett-e a kormányzói feladatkör ellátására. (Ez a szándék az ötödik, "Ferenc József szárnysegédje" című fejezetben érezhető a leginkább.) Mivel a szerző szerint nem, így az egész mű pusztán arra szolgál, hogy ezt a következtetést alátámassza. Furcsa ez a megközelítés, és csalódásra ad okot, az olvasó pedig kissé becsapva érezheti magát, hiszen a cím alapján egy alapos kutatómunkával megtámogatott tengerésztiszti portréra számíthatott.
Egy katonatiszt pályafutása során számtalan vizsgát tesz, azonban mindig, minden korban a háború az igazi vizsga. Horthy Miklósnak pedig megadatott, hogy valóban megmérettessenek a képességei. Ez a tény azonban dupla kihívást jelenthet minden szerzőnek, hiszen nem elég ismerni a Monarchia és a haditengerészet békebeli társadalmi, politikai és egyéb viszonyait, az első világháború haditengerészeti történetében is el kell mélyülni. Ez viszont csak felületesen sikerült a szerzőnek, hiszen számos olyan megállapítást tesz, ami könnyen cáfolható. 

A hatodik, "A Novara gyorscirkáló parancsnoka" című fejezet elején ezt írja: "... a francia hadihajók nem is merészkedtek közel a szigetekkel tarkított tengerparthoz. Azaz a szemben álló felek tudatosan és kölcsönösen kerülték a nyílt tengeri összeütközést." Ez az állítás azonban nem teljesen fedi a valóságot. Anton Haus, az osztrák-magyar flotta főparancsnoka, valóban kerülte a franciákkal való összecsapást, mert az olasz haditengerészetben látta a nagyobb veszélyt. A francia flotta azonban, élén Lapeyrère tengernaggyal, meg kívánt ütközni az osztrák-magyar erőkkel, ezért többször is behajózott az Adria déli részére (egy Pola vagy Trieszt elleni támadást azonban már túl kockázatosnak ítéltek meg). Elsüllyesztették a Montenegró partjainál blokádszolgálatot ellátó SMS Zenta cirkálót, és a parti erődök bombázásával próbálták kicsalogatni a Cattarói-öbölben állomásozó osztrák-magyar hadihajókat. Csak azután hagytak fel ezen szándékukkal, miután beláttak, Haus admirális nem fog felülni a provokációknak. Ezután az Otrantói-szoros lezárása mellett döntöttek, és csak tengeralattjárókat küldtek az Adriára, de a veszteségeik miatt még távolabb vonták vissza a nagy egységeiket. (Hasonlóan offenzív tervekkel bírt az olasz haditengerészet is. Ezek közt szerepelt néhány sziget elfoglalása és támaszpontként való felhasználása, de a súlyosabb veszteségek után – két elsüllyedt páncélos cirkáló – ők sem kockáztatták tovább a nagyobb egységeik bevetését.)

A másik probléma a háborús eseményeket taglaló fejezettel, hogy a Horthy vezetésével zajlott ütközetek ismertetése meglehetősen szűkszavú, nem megy bele az események részletes ismertetésébe. Véleményem szerint jogos elvárás lett volna, hogy a San Giovanni di Medua kikötője elleni sikeres rajtaütést (1915. december 5.) a szerző összehasonlítsa a Heinrich Seitz sorhajókapitány által vezetett Durazzó elleni támadással (1915. december 29.), de ezt nem tette meg, pedig mindkét esemény jól dokumentált. Egy másik hiba, hogy a hadművelet ismertetése kapcsán elfelejti megemlíteni, hogy a Horthy vezette kötelék a visszaút során megsemmisített egy francia tengeralattjárót. Turbucz az otrantói csata előzményeit vizsgáló részben is hibát vét: Horthy nem azért kurtítatta meg a cirkálói hátsó árbócát, hogy messziről antant hajónak látszódjanak, hanem azért, hogy az ellenség rombolónak vélje azokat, és ne küldjön ki azonnal erősebb hajóegységeket.

A szerző elismeri, hogy az otrantói ütközet volt az, ami megalapozta Horthy nimbuszát a haditengerészetben és a hátországban egyaránt, majd a Horthy-kultusz egyik alapja lett. Ennek ellenére meglehetősen szűkszavúan írja le az eseményeket, és az ellenségnek okozott károkat is csak részlegesen ismerteti. Bár a csata jelentőségével és a zár eredményességével kapcsolatban alapvetően helyes következtetései vannak, elfelejti megemlíteni, hogy a támadás hatására az antant egy időre beszüntette az éjszakai járőrözést a szorosban, ez pedig megkönnyítette a tengeralattjárók kijutását a Földközi-tengerre. 
Az utolsó fejezetben ("A flottaparancsnok") a szerző megállapítja, hogy Horthy Miklós nem volt megfelelően felkészülve a flottaparancsnoki pozícióra, hiszen sem a tapasztalata, sem a kiképzettsége nem volt meg hozzá. Horthy maga is elismerte, hogy nem állt készen a feladatra, és megpróbálta meggyőzni az uralkodót, hogy álljon el a szándékától. Turbucz azonban azt is hozzáteszi, hogy Károly István főherceg javasolta Horthy kinevezését, miután Pólában és Cattaróban felmérte a tisztikaron belüli hangulatot, és azt tapasztalta, hogy Horthy népszerű a fiatal tisztek közt. A főhercegi döntést végül (a már 1913-óta nyugállományú) Montecuccoli tengernagy is támogatta. Turbucz szerint "Kifizetődött tehát Horthy lojalitása az uralkodóhoz és a dinasztiához." Ezzel a némileg cinikus megjegyzéssel azonban nem értek egyet. Károly császár fiatalabb és már bizonyított tiszteket akart beemelni a vezetésbe, és Horthy volt az egyetlen, aki egyszerre volt híres a rámenősségéről, és egy nagyobb ütközetben is helytállt. A főhercegi és tengernagyi támogatás nyilván sokat nyomott a latba, de véleményem szerint nem ez volt a döntő.

A mű, bár számos értékes információt rejt magában, és a szerző alapos kutatást végzett, mégis csalódást kelt. Megállapításai árnyalják ugyan, de nem változtatják meg lényegében Horthy Miklós békebeli pályafutásáról alkotott képet. Ráadásul egy katonatiszt bemutatás során zavaró lehet a visszatérő kérdésfelvetés, hogy az adott személy megfelelően felkészül(hetet)t-e a politikai pálya kihívásaira. A háborús időszakot elemző részekből kitűnik, hogy a szerző nem ismeri megfelelő mértékben a földközi-tengeri háború eseményeit, összefüggéseit és jelentőségét, így következtetései és megállapításai sokszor pontatlanok, tévesek. Összességében véve egy felemás mű született, amit ha értékelni kell, közepesnek mondanám. Nem tekinthető elfogulatlannak, a kormányzó háborús szerepét bemutató fejezetek pedig a kötet leggyengébb részei. A szerző ugyan alapos kutatómunkát végzett, de a könyv megírásakor már nem volt az. Így sajnos tovább kell várnunk a Horthy Miklós haditengerésztiszti pályafutását minden szakmai igényt kielégítően bemutató kötetre.

Read more...

kedd, január 10, 2023

Sturm – A Nagy Háború anekdotái - LXVII.

E harcos közösségben, élet és halál társaságában az emberi kapcsolatok különös illékonysága és szomorúsága kivételes tisztaságában mutatkozott meg. Légyrajként táncolták körül egymást, mégis oly hamar elfújta őket akár a legenyhébb szellő. Annyi bizonyos, hogy mikor az ételhordók grogot hoztak a konyháról, vagy a nyugodt este oldotta a hangulatot, mindenki testvérré lett és az elhagyatottakat is bevonták körükbe. Ha az egyikük elesett, a többiek együtt álltak holttesténél, pillantásuk sötéten, mélyen találkozott. Ám ahogy a halál viharfelhőként függött az árkok felett, mindannyian önmagukban voltak; egyedül állt a sötétségben, ordítva és elzuhanva, villámlástól vakítva, és mellkasában határtalan magányon kívül semmi sem dobogott.
Ernst Jünger az első világháborúban.
Mikor délben az őrállás barnára égetett agyagpadjain kuporogtak, és a rothadt földek virágzó bogáncsairól színpompás pillangók szárnyaltak az árok fölé, mikor a harci zajok rövid órákra elcsendesedtek, és félhangos nevetések kísérték az apró tréfákat, akkor az izzó fényben gyakran kísértet lopódzott elő a járatból, és haloványan bámulva egyik-másik arcba, így szólt:

– Miért nevetsz? Minek tisztítod fegyvered? Miért ásod körös-körül a földet, mint holttestben a féreg? Holnapra talán az éjszaka álmaként merül feledésbe minden.

Világosan látszott, kinek jelent meg a szellem. Elsápadtak, elkomorultak és mikor posztjukra indultak, tekintetük mozdulatlanul meredt puskájuk irányába a senki földjén. Ha elestek, egy barátnak el kellett mondania az ősrégi harcos-beszédet sírjuk felett:

– Mintha csak sejtette volna. Annyira megváltozott újabban.

Néhányan hirtelen eltűntek; a sarokban puska, hátizsák és sisak hevert pillangó elhagyott burkaként. Hetek múlva hozták vissza, a katonai rendőrség elkapta egy állomáson vagy kocsmában. Azután hadbíróság és áthelyezés egy másik ezredhez.

Egy reggel a bajtársak holtan, vérben úszva találták az egyik ilyen csendes embert a latrinán. Jobb lábfeje csupasz, kiderült, puskájával szívére célzott, s lábujjával húzta meg a ravaszt. A leváltása előtti nap volt, reszkető csoport állt a ködben a papírfecnikkel keveredett zsíros agyagmasszában arcra borult, zsákként heverő alak körül. Feketésbarna szurok csillogott a számtalan szöges bakancs taposta lyukakban, vércseppek gyöngyözték rubinszín olajként. A szokatlan halál miatt e tájon, ahol a haldoklás a lövedékek villámfellegeihez tartozott, vagy a visszataszító hely miatt: ma mindenki különösen zavarban volt a tetem fölé ívelő értelmetlenség légkörében.

Végül egyikük odavetett egy megjegyzést, ahogy dugódarabokat hajítunk a vízbe, hogy próbára tegyük az áramlatot:

– Agyonlőtte hát magát halálfélelmében. Egy másik meg azért, mert nem alkalmazták önkéntesként. Nem értem.

Mellette állva Sturm a kísértetre gondolt. Ő nagyon is jól értette, hogy aki élet és halál között táncol, hirtelen szakadék előtt kél alvajáróként, és belezuhan. Ha az állócsillagok nem vezetnék útját, becsületét és hazáját, vagy ha testét nem keményítené meg pikkelyvértként a harci vágy, akkor ő is puhatestűként, rángatózó idegnyalábként sodródna a tűz és acél záporában. 

– Természetesen – gondolta –, bárki, aki így elengedi a kantárt, rögtön mehet az ördögökhöz: itt minden erő megmérettetik.

Sturm túlságosan is kora gyermeke volt ahhoz, hogy szánalmat érezzen ilyen esetekben. Ám azonnal egy másik kép bukkant fel elméjében: hatalmas tűzcsapást követő ellenséges támadás.

Ahogy a legjobbak és legerősebbek kiugrottak fedezékükből, ahogy a választottak szétzúzták az utolsó acélrohamot, a gyengék járataikban reszkettek és érvényt szereztek a mondásnak: "jobb öt percre gyáván, mint egész életre holtan". A legbátrabbaknak még igazuk volt itt?

Igen, akik tudták, hogy csinálják, sok fonalat találhattak, amikre különös gondolatokat fűztek. Nemrégiben Sturm az alábbi megjegyzést tette hozzá lövészárok-krónikájához, melyet az őrség éjszakai szüneteiben vetett papírra: "az erkölcs és a puskapor feltalálása óta a legkiválóbbak kiválasztásának alapelve egyre veszített fontosságából az egyén számára. Pontosan követhető, e jelentőség miként tevődött át az államszervezetre, mely egyre könyörtelenebbül egy specializált sejtre korlátozza az egyén funkcióit. Mára már rég nem érték, ami önmagában, csupán az államhoz való viszonyában értékes. A roppant jelentős értékek e szisztematikus eltörlése olyan embereket teremt, akik önmagukban többé nem életképesek. Az eredeti állam csaknem egyenlő erők összességeként még birtokolta az egyszerű élőlények regenerációs képességét. Szétvágásuk kevés kárt okozott az egyéni részeknek. Hamarosan új egységre leltek és könnyen kialakították a testi pólusban a törzsfőnökit, a lelki pólusban pedig a papit vagy a varázslóit. 
Hans Larwin: A katona és a halál (1917)
Másfelől a modern állam súlyos megsértése létében fenyeget minden egyént, legalábbis azokat, akik nem közvetlenül a földből élnek, vagyis messze a legtöbbet. Eme óriási veszély magyarázza az elkeseredett dühöt, a küzdelem kifulladt "jusqu' au bout"*-ját, melyet két ilyen hatalmi építmény vív egymással. Ebben az összecsapásban többé nem az egyének képességei mérettetnek meg egymás ellen, mint a csupasz fegyverek idején, hanem a nagy organizmusoké. Termelés, technikai fejlettség, kémia, oktatás és vasúthálózat: ezek az erők kerülnek szembe egymással láthatatlanul az anyagcsata füstfelhői mögött."

Ezeket a gondolatokat idézte fel Sturm, ahogy a halott előtt állt. Itt valaki ismét a modern állam rabszolgasága ellen tiltakozott. Ám utóbbi gondtalan bálványként taposta el őt.

E kényszer, mely az egyén életét ellenállhatatlan akaratnak veti alá, borzasztó tisztasággal lépett fel itt. A küzdelem óriási méretekben öltött testet, előtte az egyéni sors elillant. A tér nagysága és halálos magánya, az acélgépek távoli hatása, és valamennyi mozgás áthelyezése éjjelre, merev, titáni álarcot húzott az eseményekre. Halált dobáltak egymásra anélkül, hogy látták volna egymást; úgy találtak el, hogy azt sem tudtad, honnan jött a lövedék. A képzett lövész pontos lövése, a fegyverek közvetlen tüze s így a párbaj varázsa rég átadta helyét a gépfegyverek tömeges tüzelésének és a koncentrált tüzérségi csoportoknak. A döntés matematikai példára szűkült: aki képes egy bizonyos számú négyzetmétert nagyobb lövedékszámmal elárasztani, az tartja markában a győzelmet. A csata tömegek brutális összecsapása, a termelés és az anyag véres birkózása.

A harcosokban, a gyilkos gépek földalatti működtetőiben gyakran ezért nem tudatosult hetekig, hogy ember emberrel áll szemben. Egy kis füstfelhő, ami idő előtt örvénylett az alkonyatban, egy rög, amit láthatatlan kar hajított a fedezék fölé, egy félhangos hívás, amit elsodort a szél – csupán ennyi jelent meg a várakozó érzékeknek. Érthető volt, hogy a szörnyűség eluralkodott azon, akit évekre e vadonba űztek. Lényegében az érzéketlenség ama érzése lehetett, mely néha a gyárvárosok kopár háztömbjeiből pattan szomorú elmékbe, az érzés, amivel a tömegek szétmorzsolják a lelket. S ahogy sietve a középpontba lépünk ott, hogy a gondolatok fellegeit kávézók, tükrök és fények között oszlassuk el, úgy itt beszélgetésbe, italba és az elme különös kitérőibe igyekszünk menekülni.

***

*a végig

(Ernst Jünger: Sturm. Varázsló Macska Kiadó. 2022, Pécs.)

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP