kedd, október 02, 2018

Durazzo ostroma és a brit HMS Weymouth cirkáló megtorpedózása - 1918. október 2.

1918. június 8-án Franchet d'Espérey tábornokot nevezték ki a 350 000 fős balkáni antant haderők élére, mely francia, szerb, angol, olasz és görög katonákból állt. A döntő offenzívára való felkészülésről augusztus 3-án döntött a versailles-i katonai képviselet.

1918 nyarára Bulgária az összeomlás szélére jutott. Hogy megtarthassa hódításait és elkerülje a forradalmat, a németbarát Radoszlavov-kormányt 1918. június 18-án új kabinet váltotta fel, mely az antanthoz közeledett. A bolgár diplomaták egy különbékét szerettek volna előkészíteni.

1918. szeptember 14-én az antant haderő megkezdte egy átfogó támadás tüzérségi előkészítését. A Dojraní- és Preszpa-tavak közti kb. 150 kilométeres vonalon több mint 500 ágyú öntötte a tüzet. 15-én hajnalban a Vadar és a Cerna közt indult rohamra 6 szerb és 2 francia hadosztály.

A front védelmét kizárólag kimerült és rosszul felszerelt bolgár csapatok (kb. 350 000 fő) látták el, mert a német és osztrák-magyar csapatokat már korábban kivonták a nyugati offenzívák miatt. A bolgár hadosztályok alig mutattak ellenállást, majd szeptember 20-án Skopje irányába elvonultak. A gyorsan ideirányított német és osztrák-magyar csapatok már nem érkezhettek meg időben. Szeptember 25-én, szövetségesei hozzájárulásával mit sem törődve, Bulgária békét kért, majd szeptember 29-én Szalonikiben, Lukov tábornok aláírta a másnap érvénybe lépő fegyverszünetet.

Az AOK parancsot adott báró kövesházi Köves Hermann tábornagynak, a balkáni front főparancsnokának, Albánia kiürítésére, a csapatok visszavonására Szerbiába, majd a Monarchia határaira. Több mint 40 000 katonát és nagy mennyiségű hadianyagot vontak vissza Durazzóba. Innen, amit lehetett, tengeri úton szállítottak Cattaróba, de a csapatok nagy része az egyetlen szárazföldi útvonalon vonult vissza.

A katonák és a hadianyagok elszállítására 10-12 tehergőzöst tudtak összevonni, több nem volt. Kíséretükre négy rombolót és nyolc torpedónaszádot osztottak be, a többi hajónak valószínűleg már nem jutott üzemanyag. Durazzó előtt 2-3 tengeralattjáró váltotta egymást.

Thaon di Revel altengernagy, az olasz flotta főparancsnoka, elhatározta, hogy csapást mér Durazzóra, megsemmisíti az ott állomásozó osztrák-magyar hajókat, megakadályozva így a visszavonulást, és megkaparintja a felhalmozott, nagy mennyiségű hadianyagot is. A támadást eredetileg október 1-jére tűzte ki, de az utolsó pillanatban 24 órával elhalasztotta, mert úgy döntött, hogy a támadó erők védelmére beveti a DANTHE ALIGHIERI dreadnought-ot is.

1918. október 2-án három szállítógőzös rakodott be Durazzó kikötőjében: a GRAZ, a STAMBUL és a HERCEGOVINA, fedezetükre a DINARA és a SCHARFSCHÜTZE rombolók és a 87 F torpedónaszád tartózkodott a kikötőben. A kikötő védelmére csak néhány kisebb parti üteg állt rendelkezésre, melyek a 10 000 méteres lőtávolságot sem érték el. A kikötő bejárata előtt az U 29 és U 31 naszádok voltak védőállásban. Nappal őrködtek, este pedig befutottak a kikötőbe, hogy az üzemanyaggal takarékoskodhassanak.

A támadás október 2-án reggel kezdődött. Erről így ír jelentésében a DINARA parancsnoka, H. Bauer korvettkapitány:

"A Mali Durcit jelzőállomás közli: 42 ellenséges hajó tart Durazzó felé. Minden ember a fedélzetre, csónakot visszahívni, tűzkészültség. A szárazföldi erők vezérkara javasolta, hogy haladjunk É-i irányban az öbölben, s azt elhagyva kíséreljük meg az áttörést Bocche di Cattaróba. Nem tesszük, a szállítóhajókat nem lehet védelem nélkül hagyni.

Az ellenség rövidesen megnyitja a tüzet. A páncélos cirkálók nehézágyúi a várost, a kikötőt lövik, a cirkálók a szállítóhajóinkat a repülők az elhárítást kutatják. A saját hajóinkon csak 7 cm-es lövegek vannak, ezekkel az ellenséget nem lehet elérni. Az angolok belövik magukat, a város, illetve az egyik szállítóhajónk ég.

Rombolóink a védő aknazár és a sekély víz között manővereznek, az ellenség nagy rombolói közelednek, s torpedótámadást kezdenek, fedezetükben MAS naszádok törnek előre.

Tüzet nyitnak. Egy minden kaliberű lövedékből álló záporban hajóznak, közben az angol hidroplánok bombáznak. Az élen haladó MAS naszád telitalálatot kap, egy robbanás után oldalra dől és nyomban elmerül. A második naszádot (MAS-98) is eltaláljuk, a lövedék hosszában átfúrja az egész hajót, de az tovább futott.

Brit rombolók próbálnak benyomulni az öbölbe, torpedótámadás indul, 12 torpedót lőnek ki a 3 hajónkra. Ezeket kikerüljük, a 87 F naszádnak szerencséje van. Három torpedót lőnek rá, kettőt kikerül, a harmadik hegyes szögben eltalálja, de nem robban, a gyújtófej nem működött.

Rombolóink az öbölben délre futva Sassótól Ny-ra fordultak, majd ellenmenetben visszafelé a brit egységekkel szemben. Közben ki kellett kerülni az úszó, célt tévesztett torpedókat, amelyekből a csata után számos darabot kifogtunk és mentesítettünk.

A kevés szárazföldi ütegünk nem tudta megakadályozni az ellenség közeledését. Egyre fokozódott a tüzelés és csak vártak, hogy a fölényes túlerő elnyom bennünket. Az egyenlőtlen harcnak az U 31 tengeralattjárónk vetett véget, amely az erős védelem ellenére is megtorpedózta az egyik angol cirkálót."
Az SMU 31 a Cattarói-öbölben.
A WEYMOUTH megtorpedózásának részleteit H. Rigele sorhajóhadnagy, az U 31 parancsnokának jelentése tartalmazza:

„1918. szeptember 29., kifutás Bocche-ból, Albánia felé. Szeptember 30-án, 06,30-kor az őrködés Durazzo előtt átvéve, 12,15-kor befutás Durazzóba. Október 1-jén 0,00 kifutás 17,00-kor befutás Durazzóba.

Október 2. 0,45-kor kifutás Durazzóból. 10,55-kor visszatérőben a Samona-foknál kijelölt várakozási pozíció felé, 190°-os irányban észleltem egyes ellenséges flottakötelékeket 80°-os irányon haladva, a Durazzói-öböl közepe felé tartva. Ezek a következőkből álltak: az élen három biztosító vagy aknakereső motorosnaszád, egy kötelék biztosító romboló különböző típusokból és három nagy hadihajó nyomdokvonalban. Az 1. számú pozícióban valószínűleg JULES MICHELET oszt. cirkáló, a 2. számú pozícióban REGINA ELENA (zászló felismerhető), a 3. sz. pozícióban, mint az 1. számú.

Támadásra határozom el magam, de több mint 3500 m a legkisebb távolság, és az ellenség közel párhuzamosan halad velem. 11,20-kor az ellenség DK-re fordul és tüzet nyit Durazzóra. 11,27-kor 330°-on bemérve megpillantok három könnyűcirkálót 160°-os irányon haladva sokkal alkalmasabb támadási pozícióban, ezek ellen fordulok és támadok. Ekkor hirtelen a csatahajók támadása felől robbanásokat, bombákat és lövedékek vízbecsapódását hallom. Felismerem a könnyűcirkálókon a brit zászlót, s BIRMINGHAM osztályúnak azonosítom. A cirkálókat fedező egységek nem láthatók.

11,35-kor az ellenség 20-30°-os fordulatot tesz, amiatt az első egységet már nem tudom megfelelően közelíteni. Így 11,40-kor az utolsó cirkálóra fordulás után kettős torpedólövést adok le. Az időkülönbség a két torpedó között minimális volt. Lövés előtt láttam, hogy a cirkáló tüzel a szárazföldi célokra, 35 sec. múlva hallom a torpedók robbanását. A naszád az uralkodó tengerjárás és a lassú menet miatt a kettős lövés után 6 m-t ugrott felfelé, ezután nyomban 40 m mélységbe merültem és DNy-i irányt vettem fel. 11,44-kor robbant az első (vízi) bomba, elég közel, kb. két perc múlva, jobb oldalról a fedélzeten kívülről egy reccsenő, roppanó hangot hallok, oka nem ismeretes, nem követte detonáció, és nincs trimm vagy menet tank sérülés, a torony oldalvilágítása nem látható.

11,55-kor próbálok periszkóp mélységbe menni, 30 m-en hajócsavarok zaját hallom, közelünkben három bomba robban, ekkor ismét 50 m mélyre merülök. A folytatást kerülendő, változó irányban haladok ÉK felé, és 12,20-kor kapom az utolsó jól ülő bombát, majd a hajócsavarzaj elmarad.

13,10-kor felmerülök, periszkópon DNy-ra saját BARON CALL kórházhajónkat látom öt ellenséges romboló kíséretében, majd DNy-ra szem elől vesztem. Mari Durcit felé haladva víz alatt, betöltöm a tartaléktorpedókat és 15,45-kor befutok Durazzóba.

Az SMS DINARA közli velem, hogy az angol cirkálón a torpedótalálataim után az árboc kétszeres magasságáig csapott fel a vízoszlop. A durazzói tengerészeti üteg egyik matrózának jelentése szerint az ütegtől megfigyelték a cirkáló süllyedését. ...A nap folyamán a Durazzóba való befutáskor, a Mali Durcittól É-ra úszó roncsdarabokat észleltek, a származásuk nem volt megállapítható.”

Az olasz cirkáló-erők parancsnoka, Palladini ellentengernagy, amikor értesült a WEYMOUTH megtorpedózásáról, és hogy a repülőgépek egy újabb tengeralattjárót fedeztek fel (az U 29-et), azonnal befejezte a város lövetését és a nyílt tenger felé fordulva visszatért Brindisibe.

A WEYMOUTH cirkálót a farrészen érte a találat, és a jelentés szerint „...a teljes hajófar, a kormánylapáttal együtt, a 210-es rekesztől hátra leszakadt. A kormányrekeszt elárasztotta a víz, és a 200-as rekesztől hátra szabadon áramlott be a víz. A 200-as válaszfal megsérült, a fedélzetmester raktárai és az édesvíz tartályok víz alá kerültek. A 190-es válaszfal sértetlen, de valószínűleg deformálódott, mert minimális szivárgás figyelhető meg a 186 - 190-es rekeszekben, és az élelmiszerraktárakban. A javítások során a 190-es válaszfaltól újjá kell építeni a hajót, valamint új fartőkét, páncélfedélzetet, lemezelést, stb. kell kapnia.  Manőver- és kormányképtelen állapotban, farral a vízbe süllyedve, a TITANO tengeri vontató vontatta be Brindisibe, a fél flotta fedezete alatt. Javítását hat hónapra valószínűsítették, majd újjáépítése után egészen még 1928-ig szolgált.
A sérült HMS Weymouth cirkáló.
Durazzóban a bombázás hat polgári áldozatot követelt. Több épület is romba dőlt, köztük Wied herceg, a volt uralkodó palotája is.

A kikötőben is számottevő kár keletkezett. A faépületek leégtek. Az osztrák STAMBUL gőzös kigyulladt és elsüllyedt, 40 katona meghalt. A kiürítés azonban folyt tovább. Az osztrák-magyar csapatok elszállítása kb. október 20-ig folytatódott. Több mint 15 000 főt szállítottak Cattaróba és Fiuméba, ezzel pedig lehetővé vált az albán front visszavonása. Az olasz flotta csak november közepén jelent meg újra Durazzó előtt, majd a partra tett csapatok a már kiürített várost elfoglalták.

 Röviden értékelnünk kell a támadó erők tevékenységét is.

Első pillantásra érthetetlennek tűnik, hogy egy ilyen elsöprő erejű túlerőt képviselő flotta miért nem közelebbről hajtotta végre a kikötő bombázását, hiszen a nagyobb hajóegységek számára elegendő kísérőhajó állt rendelkezésre. A Durazzót védő egységek és a parti ütegek páncélátütő képessége messze elmaradt az olasz páncélos cirkálók védettségéhez képest. Ha a támadást energikusabban és bátrabban hajtják végre, a támadók elérhették volna kitűzött céljukat, a kikötő használhatatlanná tételét. A WEYMOUTH megtorpedózása nem indokolhatta volna a teljes hadművelet leállítását. Ellenkezőleg, a veszteség kompenzálása érdekében erőteljesebben kellett volna folytatni azt. De mint a tengeri háborúk történetében oly sokszor, ebben az esetben is az emberi tényező döntött. Di Revel óvatoskodása, a partközeli hadműveletek leállítása az utolsó pillanatban, sikertelenné tette a hadműveletet. Palladini ellentengernagy sem volt bátrabb főnökénél, így a WEYMOUTH megtorpedózása után megszakította a hadműveletet. A támadásról a briteknek lesújtó véleménye volt, amit Godfrey fregattkapitánynak, a Mediterrán Törzskar vezérkari főnökének helyettesének jelentése is hűen tükröz:

 „Ha a támadást a kikötőig tolták volna előre, mint ahogy azt eredetileg tervezték, és elpusztítják a kikötőben álló hajókat, a veszteség elviselhető lett volna. 

Az olasz főparancsnok, aki hírhedten gyáva, az utolsó pillanatban visszavonta a partközeli műveletekre vonatkozó parancsot, sikertelenné téve az egész vállalkozást. 

Egy partközeli akció, mely lehetőséget adott volna arra, hogy a hajókban és a gyárakban kárt okozzanak, kiegyenlítette volna a WEYMOUTH hat hónapos kiesését, de egy 12 000 yard (10 973 méter) távolságból történő bombázás kedvéért kockáztatni az akna és tengeralattjáró veszélyt rendkívüli könnyelműségnek tűnik, főleg tudva azt is, hogy milyen hatástalanok ezek a távoli bombázások.

A brit főparancsnok semmilyen tájékoztatást nem kapott készülődő hadműveletről, annak ellenére, hogy az az adriai brit erők jelentős részét foglalta magába. […]

Ami az aktuális hadműveletet illeti, nem úgy tűnik, hogy bármi haszna lett volna a légi megfigyelésnek; sőt, kétséges, hogy bármit is megfigyeltek volna.

A hajók sebessége a bombázás alatt 10 csomó volt, amiből látszik, hogy könnyű célpontok voltak egy tengeralattjáró támadás számára.

[…] Bárki, aki látta Seddul Bahr falu közvetlen bombázását a QUEEN ELISABETH és számos más csatahajó által, az tudhatja, hogy milyen csekély kárt okoznak ezek a bombázások. Egy 12 000 yard-ról, megfigyelés nélkül végrehajtott szétszórt támadásnak rendkívül csekély hatása lehetett.” 
Hermann Rigele az U 31 parancsnoka.
Az U 31 parancsnokát, Hermann Rigele sorhajóhadnagyot a flottaparancsnok a legmagasabb kitüntetésre terjesztette fel. Mivel IV. Károly császár 1918. november 7-én elhagyta az országot, s az általa megbízott Káptalanra ruházta át a Katonai Mária Terézia Rend és a Tiszti Arany Vitézségi Érem odaítélését. A Káptalan az 1929. december 21-én kelt promócióval a Katonai Mária Terézia Rend Lovagkeresztjének 1069. számú példányát adományozta nemes Herman Rigele sorhajóhadnagynak Durazzó megmentéséért.

Bár az U 31 torpedói megmentették Durazzót, a háború menetét már érdemben nem befolyásolhatták. Míg a cs. és kir. haditengerészet utolsó sikerét aratta, az antant egy újabb kudarcot könyvelhetett el, amit azonban gyorsan feledtetett a Központi Hatalmak gyors összeomlása és az antant végső győzelme.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP