A következő címkéjű bejegyzések mutatása: haditengerészet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: haditengerészet. Összes bejegyzés megjelenítése

péntek, december 07, 2018

A császári és királyi haditengerészet I. világháború alatt elesett magyar hősei

A II. világháború után kialakult politikai és ideológia berendezkedés következtében kötelező módon szinte feledésbe merültek az I. világháborúban elesettek emlékei. Ez hatványozottan igaz volt a hajdani haditengerészet vonatkozásában, és ma már szinte alig tudják, hogy valaha tengeri hadiflottánk volt, és az erősen kivette részét a küzdelmekből.

Azokban az országokban, ahol a háborúk után nem, vagy csak rövid ideig volt ideológiai zűrzavar, még ma is megbecsülik a két háborúban elesettek emlékét. Sok helyen fegyvernemi, sőt még haderőnemi emlékműveket is állítottak, amelyeken feltüntették az összes elesett katona, tengerész nevét.

Nálunk ilyen kezdeményezések csak a két háború között voltak (illetve az utóbbi időkben ismét elindultak), és az egyik ilyen, a budapesti Haditengerészeti Hősi Emlékmű, ami a főváros ostromakor megsérült, majd azután lebontották. Ebben az emlékműben kapott helyet, egy kis kiállító helyiségben, többek között egy kézzel írt Emlékkönyv, mely mintegy 150 kézzel írt oldalon ismerteti a cs. és kir. Haditengerészet harcait, és az azok során elesett magyar és magyar honos tengerészek neveit. Az események leírása nem tudományos jellegű, és az azóta végzett levéltári kutatások néhol kiigazították, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy emléket állított az elesett haditengerészeknek.

Maga az Emlékkönyv nincs meg, de fennmaradt egy arról készült fényképsorozat. Az alábbiakban közreadott lista, az ezekről a fényképekről készített fénymásolat alapján íródott, főként azzal a céllal, hogy újból legyen valamiféle, a hősök előtti tisztelgést jelentő névsor, mely a későbbiekben valamikor egy nagyobb kezdeményezés magvát képezheti. A lista valószínűleg hiányos és örömmel venném ha valaki ki tudná egészíteni.
 
Rövidítések:  

SMS
= Őfelsége Hadihajója
SMU = Őfelsége Tengeralattjárója
e.ö. = Egyéves önkéntes
 
Megjegyzés:

Az Emlékkönyv az 1930-as évek második felében készült, így a feltüntetett rendfokozatok és beosztások, a korabeli, valamint a 30-as évek Folyamőrségénél használatos elnevezések keveréke. Mivel az említett könyvben így szerepel, azon nem változtattam. A tengerész kifejezésen matróz (rendfokozat nélküli egyén) értendő.
 
A Császári és Királyi Haditengerészet I. Világháborúban elesett magyar és magyar honos hősei
 

Ács József
tengerész, SMS Kaiserin Elisabeth, Csingtao, 1914. 10. ?

Antalfalvi Jovanovics József
(repülős) fregatthadnagy, 1918. 10. 05.

Árva Imre
főfűtő, SMS Wildfang, 1917. 06. 04.

Bakay Gyula
fregatthadnagy, SMU 30, 1917. 04. 29.

Bálint József
tengerész, "51" torpedónaszád, 1915. 09. 09.

Bálint Sándor
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Barna Pál
tengerész, I. sz. aknásztender, 1918. 04. 08.

Bartók Bernát
tengerész, I. sz. aknásztender, 1918. 04. 08.

Bata Gábor
torpedótisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Beck József
aknásznegyedes, SMS Salamander, 1916. 08. 09.

Beér Márton
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Belacsics Vince
fűtő, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Belich Antal
I. o. tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Belkovics Ferenc
tengerész, Sava monitor, 1916 12. 04.

Benczur István
tengerész, SMU 5, 1917. 05. 16.

Benkő Gyula
repülő mester, 1918. 06. 26.

Berdon János
tengerész, "51" torpedónaszád, 1915. 09. 09.

Bíró Imre
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Blazics József
aknász, "66" torpedónaszád, 1916. 09. 26.

Bogdan Athanas
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Borcsik Imre
főfűtő, SMS Triglav, 1915. 12. 29.

Böszl Győző
sorhajóhadnagy, Belgrád dunai gőzös, 1915. 03. 30.

Brandenburg Frigyes
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Bratanics Vladimir
(repülős) tengerész zászlós, 1918. 09. 18.

Breuer László
gépésztisztes, I. sz. aknásztender, 1918. 04. 08.

Briski Mihály
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Brunner József
gépésznegyedes, SMS Erzherzog Friedrich, 1918. 07. 13.

Budai Sándor
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Budiszavljevics Mane
torpedómester, SMU 12, 1915. 08. 12.

Budrean György
fűtő, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Cagljevics Antal
gépésztisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Chilik Jenő
(repülős) tengerész zászlós, 1917. 12. 12.

Czéda István
fűtő, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Czencz Jenő
(repülős) tartalékos zászlós, 1917. 09. 27.

Czér Kálmán
tengerész, SMS Basilisk, 1915. 09. 08.

Csatári Imre
tisztes, SMS Csepel, 1916. 05. 05.

Csillag András
kormányos negyedes, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Csiszár N.
gépmester, "26" torpedónaszád, 1914. 08. 23.

Csizmadia Gyula
tüzérrajos, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Dagicevics Mihály
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Dalnokfalvi Bartha Ede
(repülős) tengerész zászlós, 1917. 04. 22.

Danyi István
rajos, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Daróczy Ferenc
tüzérrajos, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Dávid József
főfűtő, Barsch őrnaszád, 1916. 10. 02.

Deák László
torpedónegyedes, SMU 12, 1915. 08. 12.

Deák Sándor
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Demeter Márton
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Deutsch Rezső
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Domsa István
tengerész, SMS Basilisk, 1915. 09. 08.

Drotzinger Rezső
torpedónegyedes, SMU 12, 1915. 08. 12.

Dumencics Iván
kormányos-törzsaltiszt, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Dvorszky András
fűtő, "26" torpedónaszád, 1914. 08. 23.

Ecker Sándor
gépésznegyedes, SMU 30, 1917. 04. 29.

Eiben Gyula
torpedista, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Ertsey Jenő
(repülős) tartalékos hadnagy, 1918. 06. 29.

Farkas János
tengerész, SMS Helgoland, 1915. 12. 29.

Fazekas János
tengerész, Belgrád dunai gőzös, 1915. 03. 30.

Fazekas T. Ferenc
fűtő, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Fekete Dezső
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Fekete Gyula
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Ferencz Antal
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Fetter János
aknásztisztes, 1917. 10. 09. Aknarobbanás.

Finkl Ignác
kormányos tengerész, SMS Előre, 1916. 06. 29.

Fontanini János
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Fritsch Lőrincz
torpedórajos, "51" torpedónaszád, 1915. 09. 09.

Fruda Áron
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Gádár Károly
aknász, SMS Salamander, 1916. 08. 09.

Galata Árpád
tengerész, Euterpe gőzös, 1918. 08. 11.

Gálfy Dénes
tengerész, Isonzó front, 1917. 11. 13.

Ganderlics Rocco
tengerész, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Geleta György
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Gellin János
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Gerzetics N.
e.ö. repülő, 1917. 10. 25.

Gogola József
tengerész, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Goldstein Aladár
tengerész, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Gospocics Lovre
rajos, Szamos monitor, 1915. 10. 06.

Grizicics János
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Grubisic Iván
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Gutwein Henrik
tengerész, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Győrfy József
gépésznegyedes, SMU 3, 1915. 08. 13.

Hammecz Henrik
gépésztisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Hangya János
tengerész felderítő különítmény, Zsupa, 1915. 08. 25.

Harkányi Aurél
tüzértisztes, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Héberfellner Nándor
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Held Ferenc
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Heller Ferenc
tengerész, SMS Csepel, 1916. 05. 05.

Hollóssy Sándor
(repülős) fregatthadnagy, 1918. 06. 18.

Horváth László
aknász, I. sz. aknásztender, 1918. 04. 08.

Hricsovári Ricsóváry Sándor
fregatthadnagy, SMU 30, 1917. 04. 29.

Huj János
tengerész, Leitha monitor, 1914. 08. 12.

Hungler György
repülőnegyedes, 1916. 05. 30.

Ichnovszky Nándor
kormányos negyedes, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Ilics Antal
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Jakab Vince
tengerész, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Jakab Zoltán
tengerész, pelagosai partraszállás, 1915. 07. 28.

Jelinek Boldizsár
sorhajóhadnagy, elsőtiszt, SMS Csepel, 1916. 05. 05.

Juhász Lajos
rajos, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Kálmán Árpád
(repülős) e.ö. törzsgépmester, 1917. 03. 02.

Kalmár Benjamin
rajos, "59" torpedónaszád, 1918. 07. 13.

Kalmár Ferenc
tengerész, partraszálló különítmény, 1915. 10. ?

Karakas István
fűtő, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Károlyi Kálmán
kormányos negyedes, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Kasnya Kálmán
(repülős) e.ö. törzsgépmester, 1916. 10. 13.

Kelemen Dezső
zászlós, Zagreb gőzös, 1917. 01. 14.

Keller András
tengerész, Belgrád dunai gőzös, 1915. 03. 30.

Kemény Ferenc
torpedista, SMU 16, 1916. 10. 17.

Kern Béla
(repülős) tartalékos zászlós, 1916. 09. 04.

Kiss András
rajos, Belgrád dunai gőzös, 1915. 03. 30.

Kiss Gyula
rajos, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Kocsis Lajos
tüzérrajos, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Kolos Kálmán
(repülős) tartalékos zászlós, 1917. 08. 19.

Konecsni József
rajos, Folyamaknász-osztag, 1915. 05. 15.

Konyacsek Sándor
tengerész, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Kopolevecz György
rajos, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Koppányi Gyula
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Korpadi András
tisztes, SMS Csepel, 1916. 05. 05.

Kovács Ferenc
gépésztisztes, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Kovács Ignácz
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Kovács István
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Kovács István
tisztes, SMS Csepel, 1916. 05. 05.

Kovács Sándor
tengerész, pelagosai partraszállás, 1915. 07. 28.

Kovács Sándor
tengerész, SMS Triglav, 1915. 12. 29.

Kozlovszky Rezső
gépésznegyedes, SMU 23, 1918. 02. 21.

Kranajecz József
távírásztisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Kring Henrik
hajóskapitány (polgári), Belgrád dunai gőzös, 1915. 03. 30.

Krivanecz Ferenc
(repülős) fregatthadnagy, 1917. 04. 04.

Kuhn László
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Kukuljan Pál
fűtőtisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Kulcsár Mihály
torpedista, SMS Novara, 1917. 05. 16.

Kuvik István
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Láng Hermann
tengerész, pelagosai partraszállás, 1915. 07. 28.

Lazarovics István
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Lemmer József
tengerész, Barsch őrnaszád, 1916. 10. 02.

Lengyel József
aknász, SMS Salamander, 1916. 08. 09.

Lenti Béla
(repülős) tartalékos zászlós, 1917. 09. 27.

Ljubljanovics András
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Lucics Miklós
(repülős) tengerész zászlós, 1917. 10. 03.

Ludvig István
tengerész, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Lukanics József
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Madár József
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Magjarevics László
tengerész, "c" őrnaszád, 1915. május 15.

Maglics Konstantin
(repülős) sorhajóhadnagy, 1918. 06. 19.

Márgán Dragutin
tengerész, SMS Triglav, 1915. 12. 29.

Markov Rada Győző
gépésztisztes, I. sz. aknásztender, 1918. 04. 08.

Márkus György
gépésztisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Maroknics István
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Medán József
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Mehrbrodt Frigyes
tengerész, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Mészáros Gyula
fűtő, SMS Wildfang, 1917. 06. 04.

Miatovics Sándor
ágyústisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Mihály József
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Mild Gyula
tüzérrajos, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Miszery József
negyedes, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Molnár Ferenc
gépésznegyedes, SMU 30, 1917. 04. 29.

Molnár Imre
fűtőtisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Muth György
gépmester, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Nagy Imre
rajos, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Nagy József
aknász, SMS Salamander, 1916. 08. 09.

Neuwirth Adolf
tengerész, 1917. 10. 06. Aknarobbanás.

Nicora Hely
(repülős) fregatthadnagy, 1916. 11. 06.

Nzuhauser Béla
tartalékos korvetthadnagy, SMS Előre, 1916. 06. 29.

Oleska Lajos
aknász, SMS Salamander, 1916. 08. 09.

Orekovics Miklós
torpedónegyedes, SMS Előre, 1916. 06. 29.

Ortner József
gépésznegyedes, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Pajor Gerő
gépésznegyedes, SMU 20, 1918. 07. 03.

Pandurics János
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Pap Ferenc
tengerész, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Páros József
tisztes, SMS Csepel, 1916. 05. 05.

Pásvány Márton
ágyústisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Patkós László
(repülős) tengerész, 1917. 04. 24.

Pauer András
főfűtő, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Pepelán Sándor
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Pliverics György
(repülős) tengerész zászlós, 1918. 06. 15.

Poharkovics Mihály
fűtő, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Prauer József
(repülős) e.ö. törzsgépmester, 1917. 04. 07.

Rajczy Sándor
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Rák József
tisztes, SMS Csepel, 1916. 05. 05.

Rintel Dezső
tengerész, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Rocco Ferenc
kormányos-tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Rompos József
tengerész, SMS Triglav, 1915. 12. 29.

Rövid Maxon Róbert
sorhajóhadnagy, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Ruck János
tengerész, SMS Helgoland, 1915. 12. 29.

Sárkány Ferenc
tengerész, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Schall Lajos
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Scheidl Kálmán
fűtő, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Schindler Mihály
kormányos negyedes, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Schmidt János
tengerész, SMS Csepel, 1916. 05. 05.

Schnabel József
tüzérrajos, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Schneider Antal
rajos, SMS Csikós, 1918. 07. 13.

Schnell Mihály
tengerész, I. sz. aknásztender, 1918. 04. 08.

Schönstein Ármin
rádiómester, SMU 16, 1916. 10. 17.

Schulde Ferenc
tengerész, SMU 23, 1918. 02. 21.

Schusz Béla
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Siegmund József
(repülős) tengerész zászlós, 1918. 06. 15.

Simicich János
fűtő, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Simicich Jusztus
torpedótisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Simon László
tengerész, Isonzó front, 1917. 05. 26.

Simunics József
negyedes, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Snef János
gépész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Sommer Antal
tüzér, Temes monitor, 1915. 10. 09.

Spak Simon
ágyústisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Splivalo Antal
tüzérnegyedes, SMS Lika, 1915. 12. 29.

Stancsics Jaziut
tengerész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Stankovics Miklós
aknásztisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Steiner Pál
tengerész, Belgrád dunai gőzös, 1915. 03. 30.

Stepancic Ferenc
tüzér, SMS Novara, 1917. 05. 16.

Strausz Zoltán
torpedónegyedes, SMU 12, 1915. 08. 12.

Strobel Thadäus
tengerész, Temes monitor, 1914. 10. 23.

Strohberger István
gépész, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Szabados Lajos
tengerész, Temes monitor, 1914. 09. 20.

Szabó Béla
tengerész, Isonzó front, 1917. 11. 02.

Szabó János
tengerész, "51" torpedónaszád, 1915. 09. 09.

Szabó Kálmán
fűtő, Temes monitor, 1915. 10. 09.

Szabó Zsigmond
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Szabolcsi Ferenc
főfűtő, SMS Wildfang, 1917. 06. 04.

Szalay János
aknásztisztes, SMS Salamander, 1916. 08. 09.

Szalay Péter
negyedes, SMS Novara, 1915. 12. 05.

Szalontay István
főfűtő, SMS Wildfang, 1917. 06. 04.

Szekeres András
torpedista, SMS Novara, 1917. 05. 16.

Szemere Antal
tengerész, SMS Novara, 1915. 05. 24.

Szendrei Mihály
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Szenke András
aknásznegyedes, SMS Chamäleon, 1916. 05. 15.

Szilvay Ferenc
torpedótisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Szpisák Gyula
ágyústisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Szuborits Róbert
korvettkapitány, SMS Novara, 1917. 05. 16.

Szűcs Antal
kormányos, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Szücs Mihály
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Tabi József
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Talla Sándor
torpedórajos, "51" torpedónaszád, 1915. 09. 09.

Tarbuk Gyuró
főfűtő, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Tindira Miksa
tengerész, "c" őrnaszád, 1915. május 15.

Tódor András
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Tóth István
sorhajóhadnagy, SMU 30, 1917. 04. 29.

Vámos Lajos
(repülős) tengerész zászlós, 1916. 08. 13.

Varga Kálmán
tisztes, Euterpe gőzös, 1918. 08. 11.

Varga Pál
torpedótisztes, SMS Szent István, 1918. 06. 10.

Vári Sándor
tengerész, SMS Triglav, 1915. 12. 29.

Vio Feruccio
(repülős) tengerész zászlós, 1917. 09. 20.

Vizsolyi Lajos
tüzér, Sava monitor, 1916 12. 04.

Wachtel Pál
(repülős) fregatthadnagy, 1917. 08. 14.

Wawrik Árpád
gépésznegyedes, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Weber Alfréd
fregatthadnagy, SMU 6, 1916. 05. 10-én fogságba esett, majd a fogságban elhunyt.

Welker Frigyes
(repülős) tartalékos zászlós, 1918. 02. 23.

Wilhelm Ferenc
tengerész, Belgrád dunai gőzös, 1915. 03. 30.

Wonner Mihály
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Zágár Mihály
tengerész, SMS Dinara, 1916. 12. 22.

Záger Milán
gépésznegyedes, SMU 23, 1918. 02. 21.

Zanyi István
tengerész, "c" őrnaszád, 1915. május 15.

Zgur Marijan
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Ziegler Nándor
(repülős) tartalékos zászlós, 1917. 08. 14.

Zmuk Miklós
rajos, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Zumpf János
tengerész, SMS Zenta, 1914. 08. 16.

Zupka István
repülő negyedes, 1918. 06. 15.
   


A Császári és Királyi Haditengerészet I. Világháborúban szolgálatteljesítés közben elhunyt magyar és magyar honos tengerészei


Babla Sándor
fűtő, SMS Streiter, 1918. 04. 16., Szerencsétlenség következtében

Barkovszky Alajos
tengerész, Dátum: ? Polai Torpedóiskola, vízbefúlt.

Bitterbinder Antal
tengerész, 1918. 06. 20., Spalatóban, hajó összeütközés.

Borza Basilius
tengerész, 1916. 08. 01., "Giacinto Pullino" olasz tengeralattjáró mentési munkálatai közben.

Cargogna Ljubomir
tengerész, SMS Maria Theresia, 1916. 05. 03. Koponyatörés következtében.

Cér István
kormányos tengerész, "62" torpedónaszád, 1915. 02. 05. Lezuhant az árbocról.

Czakó József
tengerész, 1916. 07. 12., A Pécs gőzösről vízbefúlt.

Cserny Vosil
tengerész, 1918. 04. 09., Polában, haslövés következtében.

Csupity Mihály
tengerész, 1917. 09. 25., A harctéren szerzett betegsége következtében.

Deák Barnabás
tengerész, 1914. 09. 16., Határbiztosító szolgálatban hősi halált halt.

Dolenc Lipót
tengerész, SMS Novara, 1916. 03. 03., Halálos sérülés következtében.

Fauszt Hugó
negyedes, 1917. 12. 10., Koponyatörés következtében.

Fehér László
tengerész, "m" őrnaszád állományából, 1916. 02. 20. balesetben.

Futó József
, ?, 1918. 02. 14., Polában, a harctéren szerzett betegség következtében.

Gál Imre
tengerész, SMS Balaton állományából, 1915. 05. 25. vízbefúlt.

Görgey N.
tengerész, SMS Viribus Unitis, 1918. 11. 01.

Gruszlinger Miklós
tengerész, 1918. 06. 21., Triesztben vízbefúlt.

Gyarmati Géza
főfűtő, 1916. 09. 17., Orebicsnél vízbefúlt.

Haberfellner Nándor
lőszeres, 1916. 02. 03., Vallelungában egy lőszerraktár felrobbanásakor.

Hrdko Frigyes
fregatthadnagy, SMS Erzherzog Franz Ferdinand állományából, 1916. 07. 03., A Harctéren szerzett betegségében.

Hujda József
tengerész, Maros monitor állományából, 1915. 10. 08., Belgrád előtt hősi halált halt.

Ivanich Adolf
negyedes, 1918. 01. 09., Triesztben vízbefúlt.

Jursza János
tengerész, SMU 5 állományából, 1918. 07. 26., San Giovanni di Meduában vízbefúlt.

Kaiser Márton
tengerész, SMS Erzherzog Franz Ferdinand állományából, 1915. 10. 29. Baleset következtében.

Káposztás János
?, SMS Babenberg állományából, 1916. 09. 17. Vízbefúlt.

Katzbecz Gotfrid
tengerész, Inn monitor állományából, 1916. 05. 27., Ruszcsukban vízbefúlt.

Klug Ferenc
tengerész, repülőosztag állományából, 1916. 10. 26., Polában vízbefúlt.

Kocsis Béla
tengerész, Inn monitor állományából, 1915. 06. 11., Újvidéken vízbefúlt.

Kovács György
tengerész, SMS Warasdiner állományából, 1918. 06. 09., Balesetben.

Köllmel István
negyedes, "53" torpedónaszád, 1915. 10. 18., Baleset következtében.

Kuhn László
lőszeres, 1916. 02. 03., Vallelungában egy lőszerraktár felrobbanásakor.

Kukuljan József
tengerész, 1918. 03. 13., Monfalconéban gránátrobbanás következtében.

Lenarz József
főfűtő, "67" torpedónaszád állományából, 1916. 10. 15., Vízbefúlt.

Lenaz Hugó
tengerészhadapród, SMS Prinz Eugen állományából, 1917. 02. 23., Baleset következtében.

Liess Rezső
kormányos-rajos, 1917. 05. 22., Lussin és Saseno közötti úton vízbefúlt.

Lucsics Ferenc
rajos, Una felfegyverzett gőzös állományából, 1916. 02. 06. Sistovnál vízbefúlt.

Magyar Ferenc
tengerész, 1917. 10. 01., A harctéren szerzett betegsége következtében.

Martek Antal
tüzér, 1917. 07. 18., A Donau hajón baleset következtében.

Marth József
tüzér, Inn monitor állományából, 1917. 07. 22., Macinban vízbefúlt.

Mecenseffy Pál
sorhajókapitány, SMS Erzherzog Karl állományából, 1918. 09. 14., a harctéren szerzett betegsége következtében.

Meder Lajos
tengerész, 1918. 04. 30., Fiumében egy robbanás következtében.

Mikcecin(?) Mihály
tengerész, 1916. 02. 03., Polai lőszergyárban baleset következtében.

Milosevics Sándor
korvettkapitány, SMS Viribus Unitis elsőtisztje, 1918. 10. 23.

Molnár Lajos
főfűtő, Sava monitor állományából, 1917. 09. 04., Macinban vízbefúlt.

Palásti József
tengerész, SMS Kaiser Max állományából, 1918. 05. 20., Vízbefúlt.

Pap Ferenc
tengerész, 1918. 03. 26., Baleset következtében.

Pásztor János
tengerész, SMS Warasdiner, 1915. 12. 21., Vízbefúlt.

Petrica János
tengerész, 1917. 08. 19., A Torpedógyárban baleset következtében.

Petrovics N.
tengerész, a Bellona állományából, 1915. 11. 26., Koponyatörés következtében.

Popovics Ferenc
tengerész, 1918. 05. 18., Vízbefúlt a Bega folyóban.

Révai János
tengerész, a Bellona állományából, 1916. 04. 02., Polában vízbefúlt.

Rombauer Tódor
sorhajóhadnagy, 1917. 01. 25-én fogságba esett hírszerzőszolgálat teljesítése közben, majd elhunyt.

Salamon József
főfűtő, SMS Saida, 1914. 09. 24., Kazángőz leforrázta.

Sánra Sándor
tengerész, 1918. 09. 01., A harctéren szerzett betegség következtében.

Schieffer Róbert
lőszeres, 1916. 02. 03., Vallelungában egy lőszerraktár felrobbanásakor.

Spanyik István
tengerész, 1918. 01. 11., Koponyatörés következtében.

Steiner Jenő
tengerész, Zara motorcsónak állományából, 1917. 02. 26., Vízbefúlt.

Stiglic Emil
tengerész, 1917. 07. 23., Vízbefúlt.

Sudarevich József
tüzér, SMS Budapest, 1917. 09. 10., Vízbefúlt.

Suslecz Sándor
tengerész, SMS Ulan, 1914. 09. 04., Baosic-ban vízbefúlt.

Szaopek Lajos
tengerész, 1917. 06. 14., Turnu Severin mellett vízbefúlt.

Szenkovics András
tengerész, Asfenasi felfegyverzett gőzös állományából, 1918. 06. 10., Azovi-tengeren a bolsevikok megölték.

Sziros Ferenc
tengerész, 1918. 08. 12., Sebenicoban vízbefúlt.

Takács András
tengerész, S.2-es uszály állományából, 1916. 08. 27., Robbanás következtében.

Teufl Ignác
tengerész, 1817. 09. 28., A harctéren szerzett betegsége következtében.

Vita János
?, SMS Kaiserin Elisabeth állományából 1916. 05. 25., Japán fogságban elhunyt.

Zümpf János
tengerész, SMS Turul állományából, 1916. 09. 12., Mostarban, benzinrobbanás következtében.

Zsiga Mihály
?, 1916. 04. 22., Polában vízbefúlt.
   


Az ellenséggel vívott harcban hősi halált halt magyar honos folyami hajósok


Ebeling Károly
D.G.T. hajóskapitány, Alkotmány gőzös parancsnoka, 1914. 07. 30., A szerb partról kapott géppuskatűzben elesett.

Gremsberger Mihály
, D.G.T. kormányos, Alkotmány gőzös, 1914. 07. 30., a szerb partról kapott géppuskatűzben elesett.

Jacob József
hajóskapitány, MÁV VII gőzös parancsnoka, 1914. 10. 19., A Klenák melletti átkelésnél.

Otoltics János
M.F.T.R. matróz, Stefánia gőzös, 1914. 11. 07.

Uglcsics Sándor
M.F.T.R. matróz, Kinizsi gőzös, 1914. 11. 07.

Hungár János
M.F.T.R. kormányos, MÁV II gőzös, 1914. 11. 20., Grabovácnál bekövetkezett robbanás következtében.

Sertic Sándor
M.F.T.R. fűtő, Cserhát gőzös, 1915. 10. 07., Rovanjnál kapott találat következtében.

Schönauer Jenő
M.F.T.R. gépész, Torontál gőzös, 1916. 12. 12., Romániában srapnel robbanás következtében.

Varga Mihály
M.F.T.R. gépész, Wekerle gőzös, ?. Romániában kapott találat következtében.
   


Szolgálatteljesítés közben elhunyt magyar honos folyami hajósok


Bognár István
M.F.T.R. matróz, Trinitas gőzös, 1916. 10. 07., Vízbefúlt.

Gyöngyi János
M.F.T.R. matróz, 354-es uszály, 1914. 11. 22., Vízbefúlt.

Horján János
M.F.T.R. matróz, Baross gőzös, 1915. 10. 07., Vízbefúlt.

Jani György
M.F.T.R. matróz, T-II, 1917. 05. 30., Gázmérgezés következtében.

Krisztics Mladen
M.F.T.R. matróz, T-II, 1917. 05. 30., Gázmérgezés következtében.

Láng János
M.F.T.R. matróz, 726-os uszály, 1917. 05. 02., Vízbefúlt.

Pap Ferenc
M.F.T.R. ?, Trinitas gőzös, 1917. 04. 02., Vízbefúlt.

Rafatz József
M.F.T.R. fűtő, Tihany gőzös, 1917. 01. 23., Vízbefúlt.

Kopa János
M.F.T.R. gépkezelő, Trinitas gőzös állományából, 1915. 03. 20., A harctéren szerzett betegségében.
 
Veperdi András cikke. Eredeti megjelenési helye: http://kriegsmarine.hu/hk/va00701.html

Read more...

vasárnap, október 28, 2018

Az osztrák-magyar haditengerészet fegyelme felbomlik és matróztanácsok alakulnak - 1918. október 27-29.

1918. október 27-én a Svájcban tartózkodó gróf Andrássy Gyula külügyminiszter jegyzéket küldött az amerikai elnöknek, hogy az osztrák-magyar kormány kész az azonnali tárgyalásokra és a fegyverszünetre. Ezzel párhuzamosan a császári és királyi flotta hajóin fokozatosan nőtt a nyugtalanság, a tisztek meg voltak győződve arról, hogy a hajók már nem harcképesek, ezért le kell szerelni őket. Horthy Miklós flottaparancsnok is úgy látta, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a lázadás, és a következő táviratot küldte a hadsereg főparancsnokságnak:

„Megbízható katonai bizalmi emberek jelentése szerint az erődítményőrségek, egyéb hadsereg alakulatok és a flottalegénység körében lázadási mozgalmak kezdődnek azzal a céllal, hogy az élelmiszer-, ruházati- és pénzkészlet szétosztása után azonnal elhagyják a hajókat és visszatérnek a hazájukba.

A mozgalmat holnap személyesen beszédekkel igyekszem elfojtani. A katasztrófát talán még el lehetne hárítani a nemzeti tanácsok táviratilag megküldött nyugtató kiáltványaival. Ezeknek a kiáltványoknak a hadsereg és a flotta legénységi állományát a békekötésig való kitartásra kéne buzdítani, és a kiáltványokat a nemzetiségek küldötteinek a Polába való érkezésének kellene követni. Ezt a javaslatot már a beszédeimben is felvetettem.

A távirat hozassék a Hadsereg Főparancsnokság legmagasabb tudomására, sürgős kéréssel az azonnali válaszra és cselekedetre.”
Elesett matrózok temetési menete. 1918 október végén a cs. és kir. haditengerészet is a sírba szállt.
Másnap, 1918. október 28-án a hadsereg főparancsnokság a következő parancsot küldte a flottaparancsnokságnak és a polai kikötő parancsnokságnak:

„Őfelsége legmagasabb megbízásából a legénységgel közölni kell, hogy közvetlenül a fegyverszünet és a béketárgyalások előtt állunk. Ezért Őfelsége elvárja, hogy a derék, mindig harcra kész erődítmény őrsége és haditengerészete e rövid idő alatt is hűen és megbízhatóan ki fog tartani. Amint az ellenségeskedések abbamaradnak, még a leszerelés előtt széleskörű szabadságolások lesznek.”

Ezután Horthy ellentengernagy, flottaparancsnok és gróf Thun-Hohenstein fregattkapitány minden hajón beszédet tartott a legénység megnyugtatására. 

A flotta zászlóshajóján, a VIRIBUS UNITIS-en, a legénység egyes részei megtagadták az engedelmességet. Az Első Tiszt, Milosevic korvettkapitány, a figyelemfelhívás érdekében agyonlötte magát. A VIRIBUS UNITIS matróztanácsa végül dr. Jug törzsorvost választott meg hajóparancsnoknak, mert elveszítette a bizalmát az addigi szlovén hajóparancsnokban, Vukovič sorhajókapitányban. Az ok, Vukovičnak a magyar miniszterelnök, gróf Tisza István társaságában végrehajtott politikai körutazása volt, amely semmilyen eredményt nem hozott a horvátok számára.

15.10-kor a hadsereg parancsnokságnak a flottaparancsnokságon lévő összekötő tisztje a következőket jelentette a hadsereg parancsnokságnak:

„1./ A magyaroknál eredmény nélkül végződött a tegnap jelzett legénységi tájékoztató. Az összes hajó bizalmijai délután üléseztek. A hírek szerint 14 pontot fogalmaztak meg, közöttük a november 1-i feltétel nélküli elvonulást, a közös ellátást a tisztekkel, a ruházat, az élelmiszerkészletek elosztását, stb. A PRINZ EUGEN bizalmijai elmondták a hajóorvosnak, akivel szemben különös bizalommal viseltetnek, hogy már 3 hónapja készítik elő az egész akciót, továbbá azt, hogy egy ismeretlen befolyásoló szférának (amit nem akarnak megnevezni) becsületszóra elkötelezték magukat, hogy november 1-én feltétlenül elhagyják a hajókat és visszatérnek a hazájukba. Ez a nap az egész szárazföldi haderőnél is fordulópontot jelentene. A matrózküldöttség állítás szerint a magyar ezredek ekkor ott fogják hagyni az arcvonalat. Néhány hajón bizonyos fajta passzív ellenállás kezdődött. A VIRIBUS UNITIS Első Tisztje ma agyonlőtte magát.

Benyomásom: A magyarok nyugtalanságának fő oka a horvátok viszonyulása az államukhoz, és Károlyi gróf felhívása a magyarokhoz, hogy térjenek haza. A magyarok azt mondják: „Ha megtartjuk Horvátországot, akkor haza kell mennünk, hogy megvédjük a hazánkat az olyan támadásoktól, mint amilyenek Fiumében fordultak elő. Ráadásul hamar kell távoznunk, különben az itteni horvátok nem engednek el. Ha nem tartjuk meg Horvátországot, nincs tengerpartunk, nincsenek kikötőink, és akkor haditengerészetre sincs szükség. Eszerint mindenképpen haza kell mennünk.” A horvátok véleménye változó. Ha garantálják az egész Délszláv Birodalmat, akkor maradnak, hiszen a véleményük szerint a haditengerészet így i súgy is a délszláv államé lesz. Egyelőre mind a két nemzetiség (magyar és a horvát) távozni akar. A németek nyugodtak, más nemzetiségek pedig nem nyilatkoznak. Eszerint november 1. a döntő nap. Jelen pillanatban, mindegyik nemzetiség azt kívánja, hogy küldjenek hozzájuk nemzetiségi képviselőket. A magyarok számára feltétlenül egy Károlyi párti képviselőnek kell ennek lennie. Ezeknek a képviselőknek legkésőbb 31-én kell az emberekhez szólni. Azt, hogy mit mondjanak és azt, hogy mit ígérjenek egyeseknek, természetesen előzőleg rögzíteni kell. A magyar bizalmiak feltétlenül legkésőbb november 1-ig a megkezdődő leszerelés látható jelét követelik (a legidősebb évfolyamok elengedése és hasonlók), illetve a konkrét béketárgyalások és hasonlók jelét. Nézetem szerint döntő fontosságú lesz az, hogy az emberek itt Polában milyen felvilágosításokat kapnak a képviselőktől. A legénység elveszítette bizalmát a tisztjeikben és azok ígéreteiben. Ha tehát elsejéig nem történik semmi lényegbevágó ebben a kérdésben, az a meggyőződésem, hogy a legénység elhagyja a hajókat. A legénységet fegyveres erőszakkal sem lehet visszatartani a hajókon, mivel 30 tiszt állna szemben 1000 főnyi legénységgel. A matrózok összlétszáma 15 000 fő, az erődítmények gyalogsági védelme 1500 puska.

Összegezve még egyszer jelentem: Ha elsejéig nem történik semmi, akkor beláthatatlan katasztrófa következik be, és Polát kiszolgáltatják a bolsevikoknak. Végezetül megkérdezem: Mi történik a hajókkal, ha a legénység eltávozik? A hadsereg főparancsnokság a jelentést az alábbi melléklettel küldte tovább az Admirálisnak: „Sürgetőleg kérem Excellenciádat, tegyen meg mindent, hogy a képviselők időben Polaba érkezhessenek, és kérem szíves értesítését az eredményekről”

Este a csőcselék megkísérelte elfoglalni a tengerész kaszinót. Egy szakasz gépésziskolai növendék Franz Oedl tengerész hadapród és gróf Klemens Kesselstatt vezetésével azonban helyreállította a rendet.

Pólában 1918. október 29-én a matróztanácsok részlegesen átvettek egyes parancsnokságokat. A flottaparancsnokság már csak látszólag létezik. Monfalconeben a CNT Hajógyár munkásai beszüntették a munkát.

A hadsereg parancsnokságnak a flottaparancsnokságon lévő összekötő tisztje a következőket jelentette a hadsereg parancsnokságnak:

„Általános helyzet október 29-én: Az állapotok a flottánál és a szárazföldön jelentős mértékben rosszabbodtak.

1./ HADITENGERÉSZET: Már minden hajón megalakultak a matróztanácsok, és néhány hajón, pl.: a VIRIBUS UNITIS-en már parancsnoki jogköröket is gyakorolnak. Átfogó jellemzés: csendes lázadás, egyelőre személyi erőszakoskodás nélkül. A tisztikar cselekvésképtelen és döntéseiben ki van szolgáltatva a legénységnek. A fegyelem megszűnt. Semmi tiszteletadás, parancsmegtagadás, a kapcsolatot tartó csónakok visszatartása, stb. A régi állapotok visszaállítását még a képviselők segítségével is kizártnak tartom. A horvátok azt követelik, hogy a délszláv államhoz való hivatalos tartozásukat parlamentáris formában, a sajtó, stb. által nyomatékosan közzétegyék. A flottát át akarják venni a délszláv állam számára, és kötelezik magukat arra, hogy a hajókon és Polában rendet tartanak. Polában már megalakult egy horvát nemzeti tanács. A más nemzetiségűek mind el akarnak menni november elsején.

2./ SZÁRAZFÖLD: Tegnap óta a városi csőcselék fosztogatja a visszamaradt német javakat. Az Arzenál munkásainak egy része (600 ember) sztrájkol, és azonnal távozni akar. Az itt állomásozó gyalogság gyenge a számításba jöhető összes objektum őrzéséhez.

3./ A DÉLSZLÁV MATRÓZOK már alakítottak egy össz-tengerészeti bizottságot. Vezető bizalmijuk egy fregattkapitány. Ez a bizottság ma hoz meg több határozatot. A mai délutáni vonattal sajnos csak két német képviselő érkezett. Legsürgősebben egy Károlyi-képviselő kellene. Kívánatos lenne a többi nemzetiség képviselőinek a megjelenése is azért, hogy legalább az általános rendet fenntartsuk.

4./ ÖSSZEGZÉS: A hajókon a hatalom megállíthatatlanul a legénység kezébe csúszik, melynek bizalmijai már nem mindig tudják garantálni a pártjuk magatartását. Mi történjen a tisztekkel? A flottaparancsnok már tegnap felmentette őket a hajót önkényesen elhagyó matrózok elleni fegyverhasználat kötelezettsége alól.”

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP