A mészárlás folytatódik - 1916. február 22.

Február 22-én reggel a védők egy rövid időre visszaszerezték a kezdeményezést Verdunnél. A francia csapatok maradékai támadást indítottak, hogy visszafoglalják az előző nap elvesztett területeket. A tisztek kivont karddal vezették embereiket. Szinte az összes támadást kudarcot vallott, a 168 repülőgéppel támogatott német tüzérség egyszerűen elsöpörte őket. A francia tüzérek is bosszút akartak állni az első napon őket ért bombázásért, és foszgén gázzal töltött gránátokkal lőtték a német állásokat.

A front mögött a franciák utánpótlási útvonalat létesítettek Bar-le-Ducból Verdunbe. Hamarosan katonákat és muníciót szállító teherautók száguldottak végig rajta, életben tartva az ellenállást. A katonák és az újságírók nevet is adtak az új útnak: Voie Sacrée, azaz Szent Út. Azonban a németek számár az első nap csak a nyitányt jelentette. A fő csapás február 22-én kezdődött. Ismét egy pusztító tüzérségi csapassál kezdtek, de a gyalogság most teljes erejével támadást indított. Hogy a legmakacsabbul védekező francia állásokat is legyűrjék, 96 db lángszórót is bevetettek. 

Német rohamosztagos katona Verdun közelében

A franciák foggal-körömmel védekeztek, sorokat vágva a rohamozó német gyalogságba. Géppuskásaikat azonban egymás után pusztították el a német mozsárágyúk, melyek gyilkos tüzét a repülőgépek megfigyelői pontosítottak. Február 22-én a német VII. Tartalékos Hadosztály elfoglalta Haumont falut, veszélyes éket verve a francia védelmi vonalba. Haumont, és hozzá hasonlóan sok más falu, sohasem épült újjá. A mai nap is több ezer tonna robbanóanyag nyugszik maradványaik alatt, romjaik pedig torz mementóként emlékeztetnek az első világégés egyik legvéresebb csatájára.

Bois des Cauresnél még több száz huszár védekezett Émile Driant két ezredéből. Miután egy újabb pusztító tüzérségi támadás érte őket, a német VII. Tartalékos Hadosztály minden erejével rájuk rontott. Driant ügyesen kiválasztott védelmi pozíciói ismét hatásosnak bizonyultak, és sikerrel verték vissza a támadókat. De a hatalmas nyomásnak ők sem állhattak ellen. Lőszerük lassan kifogyott, és már csak kövekkel és puskatussal tudtak védekezni.

Driant több száz méterrel hátrébb, a második védelmi vonalból nézte végig a csapatai által tartott frontszakasz elestét. Ekkor talán 80 embere maradhatott még a nyolc szakaszából. Sokan parancsnokukra kiáltottak, hogy húzódjon fedezékbe, ahogy a lövészárokból kilépve nézte a csatát. „Tudjátok jól, hogy még nem fognak lelőni engem!'” - vetette oda. Néhány perccel később azonban, ahogy látszott, hogy hamarosan bekerítik őket, nyilvánvalóvá vált, hogy a pozíciójuk tarthatatlan, és képtelenek lesznek visszavonulni.

Émile Driant alezredes (1855 - 1916)

Driant ekkor elégette papírjait, összegyűjtötte maradék embereit, majd kiugráltak a lövészárokból, hogy elmeneküljenek. Három csoportban, bombatölcsértől bombatölcsérig rohantak. Driant hirtelen megállt, hogy egy sebesültnek segítsen. Abban a pillanatban kezeit az égnek emelte, és felkiáltott. „Oh! Là, mon Dieu!” Egy őrmester rohant oda, hogy segítsen neki, de akkor már halott volt.

Driant és emberei drágán megfizettek a francia főparancsnokság hibájáért, hogy korábban meggyengítették Verdun védelmét. De mégis, Driant és társai mártírhalála nem volt hiábavaló. Valószínűleg hadbíróság elé állították volna, amiért (egyébként helyesen) figyelmen kívül hagyta a felsőbb parancsnokság utasításait, de halála után azonnal hőssé vált népe szemében. Ezen kívül az ellenségnek is komoly veszteségeket okoztak. 500 ellenséges katona életébe került legyőzésük, mely a legnagyobb német veszteség volt az első héten.

A nap végére a németek Verdun felé nyomultak előre. Többségük eddig csak szerbek ellen harcolt, akik sokkal kisebb ellenállást fejtettek ki, és komoly frusztrációt okozott nekik a franciák makacs védekezése. A francia tüzérség is legalább olyan elszántan harcolt, mint a gyalogság, de mivel a füst miatt semmit sem láttak, csak régi és ismert célpontokra lőttek, ami jelentősen rontotta hatékonyságukat. 

A német ütegek egymás után hallgattatták el a francia ágyúkat. A tüzérek komoly veszteségeket szenvedtek, a lovak pedig, melyek egyáltalán nem tudtak fedezékbe vonulni, még rosszabbul jártak. Aznap egy 160 mm-es francia hajóágyú tűzpárbajt vított egy 380 mm-es német ostromágyúval. A német üteg végül egy közeli találattal kiütötte a francia ágyút a beton talapzatából, de a francia tengerészeknek sikerült gyorsan helyreállítaniuk lövegüket, mielőtt egy újabb német találat végleg elhallgattatta volna. Ezután visszavonultak egy közeli lövészárokba, és várták a gyalogsági támadást. Azonban az 1874-es gyártmányú, feketelőporos puskáik füstje elárulta pozíciójukat, és ismét vissza kellett vonulniuk. Hihetetlen mód, kétszer is képesek voltak ellentámadásra, és sikerült elpusztítaniuk lövegük zárszerkezetét, így azt az ellenség már nem tudta felhasználni, mikor végleg el kellett hagyniuk azt.

Émile Driant emlékműve.

Read more...

Verdun - az első nap

Mélyen a fák között, Loisin falu közelében, Verdunnél, a hatalmas német Krupp hajóágyú álmos kezelői lassan elfoglalták pozícióikat az újabb reggeli lőgyakorlathoz. Napok óta minden üteg személyzete már kora hajnalban talpon volt, hogy újra és újra megtöltse ágyúját, és a pontos célzást gyakorolja. Ahogy lassan munkához láttak, az ütegparancsnok telefonja megcsörrent. A tiszt figyelmesen hallgatott: a parancs végre megérkezett. A hatalmas, közel embermagasságú lövedéket az ágyúcsőbe tolták, a katonák pedig hátat fordítottak, és befogták füleiket. „TŰZ!”

Az első lövedékek a közel 30 km-re álló verduni püspöki palota udvarába csapódtak. A robbanás a teljes védelmi vonalon felkeltette a francia katonákat. Az őrszemek kilestek a lövészárkaikból. Az időjárás nyugodt, és enyhe volt, de a világ hirtelen a feje tetejére állt.

Egy öt kilométeres szakaszon 210 mm-es lövedékek záporoztak a francia vonalakra. Olyan volt, mint egy „szélvész, egy hurrikán, egyre erősödő vihar, és ahol földet ért, kő kövön nem maradt. A fák ágai eltűntek, a törzsük pedig gyökerestül repült a levegőbe, majd újra a levegőbe repültek, miután becsapódtak.” A bombázás szisztematikusan haladt előre, lassan végigsöpörve minden egyes lövészárkon. Émile Driant ezredes két huszár zászlóalja két órán át állta a poklok poklát, mielőtt a tűzzápor tovább haladt volna.

A nap közepén a német tüzérség hirtelen abbahagyta az ágyúzást, és baljós csend telepedett a vidékre. A francia csapatok egy része elhagyta a fedezékét, és tüzelőállásba vonult, készülve a gyalogsági támadásra. Pontosan ez volt az, amire a németek számítottak. Olyan gyorsan, ahogy véget ért, újra zárótűz alá vették a francia állásokat. Teljes francia egységek semmisültek meg, vagy temetődtek el élve a lövészárkaik mélyén. A német tüzérségi megfigyelők az erődített pontokra irányították a mozsarak tüzét, ahol a túlélők próbáltak menedéket találni.

Német üteg Verdun közelében.

A francia vonalak mögött a tüzérségi ütegekre gázgránátok záporoztak. Néhány tüzér megpróbált kötelességtudóan visszalőni, ami gázmaszkban sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, ezért a többség csak tétlenül szemlélte az eseményeket. Túl sokat nem is tehettek. A francia felderítőgépek aznapi jelentése szerint a fák közül olyan sok német ágyú szórta gránátjait, hogy tüzelésük egyetlen tűzfolyamnak tűnt.

Ezzel egy időben a német katonák lassan előjöttek betonbunkerjaikból, hogy megnézhessék a tüzérek munkáját. Az elmúlt hetek nyomorult várakozása véget ért, és most végignézhették az ellenség pusztulását. Többen imádkoztak, vagy néhány utolsó sort vetettek papírra a szüleiknek vagy a feleségüknek. Az egyik fiatal hesseni katona ezt írta anyjának: „Olyan csata lesz itt, amilyet még nem látott a világ.” Az egyik német pilóta leszállás után csak ennyit mondott a parancsnokának: ”Vége, mehetünk, nincs már ott semmi élő.”

Délután négy órakor a német gyalogság megindult. A többség kisebb csapatokban kelt át a letarolt csatamezőn, fedezékről fedezékre haladva, kivéve egy brandenburgi ezredet, mely harci indulókat énekelve masírozott előre. Az első hullám feladata az volt, hogy találják meg a francia védelem leggyengébb pontjait, a fő támadást csak másnapra tartogatták. Ennek ellenére von Zwehel VII. Tartalék Ezredjének rohamosztagosai az első vonal sarkában haladtak előre.

Német katonák rohamoznak a verduni csata első napján.

Bois des Caures-nél Driant ezredének egyes túlélői a kimerültségtől elaludtak. Hirtelen azonban kiáltást hallottak az erdő széléről, és szürke egyenruhás katonák sorait pillantották meg. Az ellenállás mértéke vegyes volt. A 165. ezredet másodpercek alatt lerohanták, de a többségük már amúgy is eltemetve hevert a lövészárkaik romjai alatt. A német csapatok egyszerűen hátra fordították a géppuskáikat, míg a rohamcsapatok lángszórókkal nyitottak utat a szögesdrót vonalakon.

Néhány francia egység képes volt ellentámadásra is. „Kitartunk a németekkel szemben, még ha a bombázásuk pokoli is.” - jelentette az egyik francia parancsnok, de 1300 katonájának fele ekkor már halott vagy sebesült volt. Egy hadnagy az alábbi jelentést küldte: „Minden öt emberből kettő már halott, kettő sebesült, egy pedig a sorsára vár.”

Driant ezrede az elszánt és keserű ellenállásának köszönhetően jobban járt, és katonáit nem egyetlen vonalon helyezte el, hanem sok kisebb és elszórt ponton, így a legtöbbjük túlélte a bombázást. „Voile les Boches!” kiáltották. Driant felkapott egy puskát, majd csapatai maradékával támadásba lendült. „Itt vagyunk!” - kiáltotta. „Ez a mi földünk, és nem fognak minket innen elmozdítani!”

A tüzérségi támogatási kérelmek azonban válasz nélkül maradtak. Az első német hullámot bajonettel rohamozta meg 150 katona, akik egy addig fel nem fedezett kommunikációs árokban rejtőztek. Robin hadnagy, Driant egyik tisztje, elkeseredett kézitusában tartotta vissza a támadókat, de a németek számbeli fölénye végül diadalmaskodott, és visszaszorították a francia csapatokat. Driant egy talpalatnyi földet sem adott fel harc nélkül. Ellentámadást intézett minden egyes elvesztett pontért, és emberei halálukig harcoltak, hogy megtartsák azokat. Géppuskáikat is inkább összetörték, ha kifogytak a lőszerből, csak ne kerülhessen az ellenség kezére.

Amikor a németek belefutottak egy még érintetlen francia géppuskás állásba, legújabb fegyverükhöz, a lángszóróhoz fordultak. Néhány előrecsapó lángcsóva, és a francia védők halottak voltak... A verduni csata volt az első, mely során nagy mértékben alkalmazták a lángszórót. 

Az éj leszálltával a harcok véget értek, amit a hirtelen feltámadó havazás is elősegített. A franciák a vártnál jobban állták a sarat, bár óriási veszteségeket szenvedtek. A legtöbb előrenyomuló német csapatot meglepte az ellenállás mértéke. Csak a VII. Tartalékos Hadtestnek sikerült komolyabb mértékben teret nyernie aznap.

Read more...