2021. január 23., szombat

Tard története a háború kitörésétől a békekötésig

1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, s ezzel kezdetét vette a minden korábbinál nagyobb pusztítást hozó, 1918-ig tartó világégés. Az I. világháborúban 362 helyi lakos vett részt, akik közül Csíkvári monográfiája szerint 78-an haltak hősi halált, míg 31-en lettek hadirokkantak. A volt katonák közül 3 személyt avattak vitézzé. A helyi adatok szerint 48 ember életét követelte a háború. Az áldozatok és a hősök neve a Hősi emlékművön olvasható a II. világháborúban elesettek és az 1950-es években mártírhalált szenvedtek nevével együtt.

A lakosok nehezen élték meg az I. világháború éveit. Egymást követték a nehéz gazdasági évek, a rossz terméseredmények. Az üzletekben egyre több terméket csak jegyre lehetett megvenni, majd egyes cikkek teljesen eltűntek a polcokról. Nem volt hús, zsír, liszt, petróleum, gyufa és cukor. A terményrekvirálás azonban ekkor sem szünetelt. A háború miatt előírt beszolgáltatási kötelezettségeket teljesíteni kellett, amiről szuronyos katonák és csendőrök gondoskodtak.

A földeken mutatkozó munkaerőhiányt a nõk és a gyerekek fokozottabb munkába állításával, illetve hadifoglyokkal próbálták pótolni. A dolgozó hadifoglyokat a gazdának kellett kosztoltatni, akik fizetést nem nagyon kaptak. A nagy mezei munkák idején több mint száz hadifogoly dolgozott Tardon.

A településre nehezedõ terheket növelte a faluban elszállásolt menekültek ellátása. 1917-ben például Erdélyből 132 etédi menekült tartózkodott Tardon, akik visszatelepítését a helyi elöljáróság folyamatosan szorgalmazta. A gyimes középlaki menekültek 1917-ben bepanaszolták a tardi jegyzőt, mivel az nem fizette ki a törvény szerint nekik járó 1–1 korona napidíjat. A jegyző tettét azzal indokolta, hogy a menekültek keresetet találnak a tardi bérgazdaságban. A segélyt kezdetben élelmiszerben kapták, de a menekültek rájöttek, hogy ahhoz a falu és a környezõ települések lakóitól adomány révén is hozzájuthatnak, ezért azt pénzben kérték. Az élelmiszert ezt követõen koldulással szerezték be, majd az adakozás után elõálltak jogaikkal. A jegyző szerint minden menekültnek volt megtakarított pénze, s az uradalomban a 12 éves gyerek is napi 2 koronát kereshetett. Levelében a következőket írta az alispánnak: „Amíg egy hadban lévő asszony 3–4 gyerekével napi 2 koronából kénytelen magát fenntartani, addig a menekült 4–5 korona segélyt kapva lopja a napot” Az alispán a panaszt kivizsgálva elismerte, hogy Pigecky Béla tardi jegyző a törvénynek megfelelõen járt el – amely kimondta, hogy a menekülteknek munkaalkalmat kell adni, s aki a munkát megtagadja, segélyre nem jogosult –, de a menekültek ügye országosan kivételes elbánást igényelt. A téli hónapokban a megélhetés drága és nehéz volt, tehát a jegyzőnek nem volt joga a napi megélhetést biztosító segély leszállítására. Az alispán a tardi jegyzőt a törvények betartására utasította.
Tardi utcarészlet. (1906)
1918 őszére a Monarchia és Németország háborús veresége már nyilvánvaló volt. Október 17-én maga a volt miniszterelnök, Tisza István ismerte el a kép- viselõházban elmondott beszédében, hogy a háborút elvesztettük. Az ország politikai életében felgyorsultak az események. 1918. október 24-én Nemzeti Tanács alakult Károlyi Mihály vezetésével. Október 30–31-én a lezajlott Őszirózsás forradalom eredményeként Károlyi Mihály alakított kormányt. November 3-án a már nem létezõ Osztrák-Magyar Monarchia letette a fegyvert. November 13-án IV. Károly gyakorlatilag lemondott uralkodói jogainak gyakorlásáról. November 16-án összeült a Nagy Nemzeti Tanács, és a törvényhozó hatalom kompetenciájába tartozó döntéseket hozott. Az I. számú néphatározat többek között kimondta, hogy Magyarország minden más országtól független és önálló Népköztársaság. A bel- és külpolitikai nehézségek közepette a Károlyi-kormány hozzá- látott, hogy lerakja a demokratikus Magyarország közjogi alapjait.

Az események hatására helyi Nemzeti Tanács alakult a faluban, melynek elnöke Komáromi Ferenc lett. A tardi Nemzeti Tanács működésérõl keveset tudunk. Az 1918. december 14-ei ülésükre meghívták az iskolaszék néhány tagját, hogy a hat éve közmegelégedésnek örvendõ Kopper Erzsébet tanítónõt állásából felmentsék. Közölték vele, ha nyolc nap alatt hivataláról nem köszön le, akkor õt bútoraival együtt a falu végére ki fogják zavarni. A december 15-ei iskolaszéki ülés kiállt a tanítónõ mellett, s elítélte a Nemzeti Bizottság illetéktelen döntését. A katolikus pap ugyancsak a Nemzeti Bizottság ellen emelt szót a vármegyénél, védve a közmegbecsülésnek örvendõ tanítónõt. A plébános szerint a bizottság tagjai a falu legrenitensebb tagjaiból állt, akik ittasan hozták meg határozatukat, és olyan ügybe avatkoztak, ami nem volt az õ dolguk.

Az orosz frontról hazatérõ katonák között voltak, akik a kommunista eszmékkel megismerkedve, azok itthoni terjesztésébe kezdtek. Béres Lajos, Daragó Miklós és Hegedüs Balázs a hagyomány szerint a vörösök oldalán harcolt az orosz polgárháborúban. Hazatértük után megfenyegették a községi jegyzőt, aki azonban keményen fellépett ellenük. A templomban a pap is nyugalomra intette az embereket, és az uradalom vezetõi is csitították az elégedetlenkedőket. A faluban tömegmegmozdulást, összejövetelt nem engedélyeztek. A nyugalmat végül sikerült fenntartani.

A kül- és belpolitikai változások következményeként 1919. március 21-én Magyarországon kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Március 26-án Tardon is megalakult a direktórium, melynek elnöke Spisák János, egy 3 holdas paraszt ember lett. A direktórium tagja lett a jegyző és a volt községi elöljáróság is. Megalakulásukat követõen gyűlést tartottak az iskolában, ahol a lakosok földosztást követeltek. A fő szószóló Rubicsek uradalmi tiszttartó volt. Kihirdették a föld közös tulajdonát, és a gazdaság irányítását a volt uradalmi szakemberekre bízták, amit a lakosok nagy része nem kis elégedetlenséggel vett tudomásul.

A község szegény és nincstelen lakossága kezdetben rokonszenvezett a tanácskormánnyal. A helyi igazgatási szervek is gyorsan felálltak. A Földműves Tanács tagja volt Kleszó József, Szolnoki József, Pap András, Szemán Dezső, Molnár József és ifj. Ádámi András. A Munkástanács tagja volt Juhász Kálmán, Orosz András, Csábrándi András, Ináncsi János, Molnár András, Ónodi László, Csulik József Ágoston és Tóth Kálmán. A Katonatanács tagja volt Molnár József, Pap Ferenc, Böcskei János, Dusza János, Szepesi Dezső és Ádámy Béla. A Birtokrendezõ Bizottság tagja volt Csupor Lajos, Gáti Máté és Ádám Béla. A helyi Direktórium tagja volt Matusek Pál, Szendrei Bálint és ifj. Spisák János.

1919 áprilisában a faluban megalakult a Magyarországi Szocialista Párt helyi csoportja, melynek titkára Jászberényi Dezső tanító lett. A földmunkásoknak és a kisgazdáknak is volt tardi szervezete. A szocialista párt titkára fegyverviselés engedélyezése ügyében benyújtott kérelmében április 14-én arról írt, hogy a pártnak 384 tagja volt Tardon, ami tekintélyes létszámot jelez.

Sokan voltak azonban, akik ellenezték az új elveket. A helyi Vörös Őrség közülük egyre-másra tartóztatta le a szerintük izgató elemeket, elsőként Kis András gazdát.

A községből a Vörös Hadsereg szervezésekor 7 tardi lakos állt katonának: Béres Lajos, Béres József, Jászberényi János, Hegedüs Balázs, Fehér László, Daragó Miklós és Klein László. A toborzás Szomolyán történt, ahonnan április 5-én Horváth Károly segédjegyző, mint századparancsnok vezetésével vonultak előbb Emődre, majd Miskolcra a csehek elleni harcra.

A tanácskormány 1919. augusztus 1-jén lemondott. A faluba román megszállók érkeztek. Augusztus 5-én két román katona kidoboltatta, hogy ellenõrzés végett mindenki vigye a lovát Mezőkövesdre. Ezt a tardiak közül többen megtették, s így mintegy 15 pár lovat elvittek a községből.

Szeptember 6-án Egerből három román katona érkezett a faluba, s élelmet rekviráltak. A bírót nem találva – aki fáért ment az erdőbe – az õt helyettesítõ soros testületi tagtól, Kis Andrástól követelték az általuk igényelt malac átadását. Kis András Galambos Imre hitessel Glück Edének egy két éves borját jelölték ki a katonáknak átadandó állatnak.

A tardi egykori vöröskatonák a tél beálltáig a hegyekben bujdostak. A korábban, még augusztusban hazatérteket – Béres Lajost és Józsefet, Daragó Miklóst és Hegedûs Balázst – szeptember 2-án a románok elfogták, és a noszvaji gyűjtõtáborba vitték, ahonnan szeptember 8-án sikerült megszökniük. Egyesek hazatértek, míg mások külföldre távoztak.

Az 1919-es eseményekhez kapcsolódó adalék, hogy 1919. június 18-án a 3. vörös repülõszázadból Szebeny Miklós tábori megfigyelõ és Ezékiel András tábori pilóta Tard község határában lezuhant sérült repülőgépével. A zuhanásnál Szebeny meghalt, míg Ezékiel súlyosan megsebesült. Ez a UCI típusú gép egy korábbi, a Gyepdűlőnél kényszerleszállást végző repülõgép megsegítésére érkezett volna Tardra, melynek egy héten át csodájára jártak a tardiak és a szomszédos községek lakói, mivel repülõt azelőtt még sohasem láttak.

A román megszállók 1919 novemberében elvonultak, a régi rend ezzel helyreállt. Közrend elleni kihágások, hatósági sértések, kisebb-nagyobb lopások azonban sokáig napirenden voltak. Gál András 1920-ban a községházánál szította a kedélyeket, aminek a csendőrök vetettek véget. A főszolgabíró 1924. május 26-ai, Tardról szóló jelentésében a következőket jegyezte fel: „A község lakosságának ezen magatartására a forradalmak alatti nagyhangú szájhősök vannak még mindig befolyással, s ezek irányítják a hadjáratot minden hatósági intézkedés ellen, s ezek bénítják minden esetben az elöljáróság munkáját.”

A közrend teljes helyreállítása érdekében az elöljáróság csendőrõrs felállítását kezdeményezte a faluban, de azt a főszolgabíró véleményével ellentétben a minisztérium nem látta indokoltnak, és a kérést elutasította, ahogy tette azt 1920-ban és 1922-ben is. Tard továbbra is a Mezőkövesden vagy a Tibolddarócon székelõ csendőrörshöz tartozott
Tardi pár 1921-ben.
Az 1920. június 4-én megkötött trianoni béke a tardi lakosok körében is elkeseredettséget és mélységes ellenszenvet váltott ki. Nem volt szükség propagandára, hogy általánossá váljon a revízió igénylése. A község népe is évtizedekig élt abban a reményben, hogy sikerül változtatni az erővel kikényszerített igazságtalan határokon. A helyi képviselőtestület 1921-tõl az 1940-es évekig minden ülését azzal kezdte, hogy felhangon elmondta a magyar hiszekegyet. A falu végén, a Tatárdombon a leventék meszelt kővel rakták ki a Kárpát-medencét azzal a felírással, hogy „Nem, Nem, Soha”.



  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP