A valonai hős pilóta - Konyovics Demeter hőstette

Konyovics Demeter sorhajóhadnagy volt a tenger felett a levegő első magyar hőse. Ma már dicsősége nem áll egyedül. Molnár repülőmester és Vámos tengerészkadét anconai hőstette ott fényeskedik az ő bravúrja mellett, magyar dicsőség, hogy tette már nem áll társtalanul. A magyar történelem hőstettekben nem szegény. A múlt sok ragyogó nevet bízott ránk. Ott tündökölnek emlékezetünkben. Az iskolában ezzel kezdi a történelem tanulását a gyermek, a férfiasság szép példáit meríti belőlük a serdült, a hazaszeretet forró melege árad belőlük. Dobó Istvánnak, Zrínyi Miklósnak, Kapisztrán Jánosnak megszülettek a világháborúban modern utódai, akiknek példái semmivel sem halványabbak, mint e nagy ősöké. A Przemyslből kirohanó honvédek, a limanovai huszárok, az uzsoki védők, a bukovinai guerillaharcosok, a gorlicei hősök: néhány lapot kapunk csak ki a háború történelméből és mennyi legendás harcos, akiknek bravúrja nemcsak a jelené, hanem mind a jövendőjé. 

A szemünk előtt születik most a történelem, de a históriai távlatba mégis be tudjuk állítani a személyeket és eseményeket. Az érdemeket meglátjuk, a tetteket feljegyezzük és érezzük, hogy melyek fognak megnőni jelentőségükkel a jövendőnek. Ha iskoláskönyvekben tanítani fogják majd a mi háborúnkat, Konyovics Demetert úgy fogják nevezni, mint ahogyan cikkünk címe szól. Ő lesz valona hőse. Hiszen ma is az, amióta nagyszerű cselekedetét elkövette és Valona előtt az albán kikötő légi bombázásáról hazatérőben megmentette a tengerről egy repülőgép-társa utasait. Három hónapja – február 2-án – történt az eset, amikor Valona ellen intéztek támadást tengerészeti repülőink. A támadásban három hidroplánunk  vett részt, a csoportot Konyovics sorhajóhadnagy vezette. 

A három hidroplán közül az egyiknek a motorját szétlőtte az ellenség, mely tengeri és szárazföldi ütegeiből sűrűn tüzelt repülőinkre; a motorját vesztett repülőgép kénytelen volt leszállni a tengerre, melyet a bóra viharosan korbácsolt. A további munkára képtelen hidroplánon két repülőtisztünk ült, akik nemcsak a viharzó tengerrel álltak szemben, de teljes gőzzel közeledett feléjük két ellenséges torpedózúzó is. Konyovics sorhajóhadnagy erre lebocsátkozott hidroplánjával a tengerre, hogy a két repülőtisztet megmentse. A Valonával szemben fekvő Sasena szigetéről az olasz ütegek heves tüzelést indítottak Konyovics hidroplánja ellen, éppúgy megkezdte feléje a tüzelést a két teljes gőzzel közeledő ellenséges torpedózúzó is. 

Ilyen körülmények közt mégis úgy hangzik, mintha szép, modern legenda lenne. Hajdan a festők fába metszették, pergamentlapokon örökítették meg a történelmi nagy eseményeket, a hősöket, csatajeleneteket. A hajdani primitív művészek fantáziája helyett most a fotografáló dolgozik. És nagyszerű fényképeken itt van előttünk Valona hőse és hős cselekedete. Szenzációs felvételek ezek Konyovics repülő útjáról, startjáról és megmentett társaival való hazaérkezéséről. 

(Az érdekes újság. 1916. május 2. – IV. évfolyam, 19. szám)

Read more...

A Monarchia tengerészeti repülése 1917-ben

Az 1917. esztendőben a tengerészrepülők közül először a trieszti támaszpontról emelkedett a magasba repülőgép, mégpedig az A 12 jelű, rettenthetetlen pilótájával Banfield sorhajóhad-naggyal, hogy felderítse az Isonzó vonalát. Közben nagy légi csatát vívott a kor egyik kiváló olasz vadászpilótájával, Francesco Baraccával 3500 méter magasan a Doberdó-fennsíkja fölött. Bár mindketten több találatot kaptak, szerencsésen hazaérkeztek, csak Banfieldnek sebesült meg a könyöke.

A zord téli időjárás miatt januárban Triesztből csupán kétszer s Pólából csak egyszer szálltak fel gépek; kétszer kötelékben repülve bombáztak olasz városi célpontokat - gyárakat, repülőtereket -, egyszer ellenséges légitámadás elhárítására startoltak. Egy gép elveszett, személyzete (Babics fregatthadnagy és Gönczy egyéves önkéntes) fogságba esett.

Az időjárás s vele a repülési viszonyok javulásával februárban megélénkült a légtér forgalma. Triesztből négyszer, Pólából ötször, Fiuméből háromszor indultak gépek bevetésre. Említésre érdemes, hogy az egyik saját gépünk, az L 124-es, tévedésből a 73. Számú saját torpedónaszádunkat bombázta, szerencsére eredménytelenül. A február 11-ei, Póla elleni ellenséges légitámadás visszaverésére felszálló A 15 az egyik gépet lelőtte, majd a másik kettőt vette üldözőbe, de végül nyomtalanul eltűnt, valószínűleg az olaszok lelőtték, pilótája, Soupper fregatthadnagy elesett. A déli támaszpontokról, Kumborból háromszor emelkedtek a magasba a gépek s Barit és Brindisit bombázták, megvívva légiharcaikat; Durazzóból ugyancsak háromszor repültek támadásra és felderítésre a gépek. A február 10-ei bevetésnél három gép támadott meg két őrhajót, amelyek keményen védekeztek és eltalálták az L 133-at, amely kénytelen volt a tengerre ereszkedni, alig 500 méterre az egyik brit őrhajótól. A viharos tenger egyik hulláma szétzúzta a gép orrát, amely fejre állt. Az őrhajó teljes gőzzel igyekezett a süllyedő gép felé s közben vadul lőtte. Az L 130 és az L 131 többszöri kísérletezés után végre le tudott szállni a háborgó tengerre az L 133 mellé. Az L 131 felvette Mossig tengerészkadétot, s hogy ismét felszállhasson, kidobta a géppuskáját és felszállt. Miközben a másik gép, az L 130 még a szerencsétlenül járt L 133-as másik pilótájának megmentésén fáradozott, egyszercsak öt ellenséges romboló jelent meg a közelben s a parti tüzérség is lőni kezdte a repülőket Sasenóról és a Linguetta-fokról. Addigra sikerült az L 130-nak fedélzetére vennie Seger egyéves önkéntest s megkísérelte a felszállást. Egy hullám azonban lecsapta a jobb szárnyat, a gép tőbbé nem mozdult. Schiavon sorhajóhadnagy, Metzner repülőmester és Seger olasz fogságba került, az egyik romboló vette fel őket.

Márciusban az időjárás ismét rosszabbra fordult, kevesebbszer indultak a gépek bevetésre, mint februárban. Az igazán nagy küzdelmek áprilisban kezdődtek. Triesztből, elsősorban a front fölé vagy annak közelébe tizenkétszer, Pólából négyszer, Parenzóból egyszer szálltak föl a gépek, 18-20 egységből álló kötelékben.

A Hanza-Brandenburg-típusú A 24 repülőgép a hangár előtt.

Április 17-én azzal a paranccsal indult Pólából a K 192 (gróf Széchenyi Mihály és Plachner János tengerészkadettek) hogy felderítést végezzenek az olasz parton a Piavétól a Pó torkolatig. Velence előtt három olasz gép támadta a K 192-est, átlőtték a benzintankját s kénytelen volt leszállni a vízre. A háborgó tengeren azonban a gép átfordult és fejre állt. Egy olasz gép melléje szállt, hogy a pilótákat megmentse, ám a hullámverésben az olasz gép is megsérült s most egymás mellett úszkáltak a vízben az olaszok és a magyarok. Hamarosan újabb olasz gép ereszkedett, ez sikerrel landolt s felvette az olasz és magyar pilótákat. Felszállni azonban az olasz sem tudott motorhavariája miatt, ezért jelzőpisztolyából fényjeleket adott, amit viszont a K 192-est kereső 75 T cs. és kir. torpedónaszád vett észre és oda érve fedélzetére vette Széchenyit és Plachnert, valamint foglyul ejtette a három olasz tisztet és egy altisztet. A K 192 keresésére indított K 188-as viszont eltűnt...

1917 májusában a trieszti repülőállomásról csaknem naponta szálltak föl gépek, rendszerint nagyobb köteléket alkotva, hogy bombázzák a frontvonalat, valamint a parti hadifontosságú célokat. Előfordult, mint például május 24-én, 25-én, 26-án a reggeli bevetésről visszatért pilóták közül többen délután is felszálltak s kemény légi csatákat vívtak a sajátpartokra törő olasz és francia repülőkkel (Kolos Kálmán tengerészzászlós, Sabratzky Kurt fregatthadnagy, Banfield sorhajóhadnagy és még sokan mások is).

Az olaszokat a francia és brit haditengerészet is támogatta. Május 24-én öt gép indult táma-dásra az ellen a két brit monitor ellen, amelyek a tenger felől avatkoztak bele hajólövegjeikkel a 10. Isonzó csatába. Közülük az A 24-el Banfieldnek még Muggiánál le kellett szállnia, de átült egy másikra, az A 11-re és a többiek után sietett. A repülők összesen 38 bombát dobtak az EARL OF PETERSBOROUGH és a SIR THOMAS PICTON nevű brit monitorokra s géppuskatűzzel árasztották el fedélzetüket. A támadás olyan jól sikerült, hogy a monitorok felhagytak a tüzeléssel és visszavonultak sérüléseik kijavítására. Közben légiharc bontakozott ki, s az L 137-est leszállásra kényszerítették, személyzete fogságba esett. A délután ismét felszálló Banfield egy francia vadászgéppel keveredett légiharcba, de mindkettőjüknek elfogyott a lőszere s szétválva, hazatértek.

A teljes cikk ide kattintva olvasható el, a Hajózástörténeti Közlemények weboldalán.

Read more...

Ancona bombázása - A Nagy Háború anekdotái - XLII.

A Tenger című tengerészeti és tudományos folyóirat írta 1916. évi VI. évfolyamában:

A flottaparancsnokság április 4-én a következő hivatalos jelentést adta ki:

››Az olasz repülőknek Laibachban, Adelsbergben és Triesztben tett látogatását ...-án délután tíz tengeri repülőnkből álló raj Anconában viszonozta: itt a vasúti állomást, továbbá a gázgyárat, a hajógyárakat s a város kaszárnyanegyedét pusztító hatással bombázták és több helyen tüzet okoztak. Két ellenséges védőrepülőgép ellentámadásait gépfegyverrel könnyűszerrel visszautasították. Három védőüteg heves tüzelése két srapnelltelitalálattal arra kényszerítette egy repülőnket, hogy a kikötő előtt leszálljon. Egy második repülőgépünk, amelyet Molnár repülőmester vezetett, közvetlen melléje szállt le, a két benne ülőt fölvette és az eltalált készüléknek elpusztítását teljesen befejezte, azonban sérülése miatt a nagy hullámverésben nem tudott újra fölrepülni. 

Egy ellenséges torpedónaszád és két járómű kifutott a kikötőből, hogy a megsérült repülőgépeket hatalmukba kerítsék, azonban egynéhány repülőgépünk gépfegyverrel és bombákkal visszatérésre kényszerítette őket. Azután a két repülőgépünknek, amelyet Vámos tengerészeti hadapród és Stenta sorhajóhadnagy vezettek, sikerült mind a négy bennülőt fölvenni és a megrongálódott repülőgépet elégetni. Ez a mentőművelet két olasz tengeri repülőgépnek a gépfegyvertüze és bombavetései között mentek végbe, amely repülőgépek csak száz méterre felettük keringtek. Ezek szerint két repülőgépünk veszendőbe ment, valamennyi többi gépünk azonban és valamennyi repülőnk épségben tért vissza.‹‹

Az anconai mentőakcióban részt vevő gép és a pilóták.

Örömmel és hazafias büszkeséggel tölt el mindnyájunkat, hogy Konyovics Demeter sorhajóhadnagy után a bajtársi önfeláldozás és a céltudatos merész bátorság ismét két magyar tengerészt vezetett sikeres hősi akcióra, ezzel újabb bizonyítékát adva annak, hogy a magyar katona nemcsak szárazon, de a vízen és a levegőben egyaránt vitézül megállja helyét s diadalmasan részt vesz a hadműveletekben. Mind a két hős repülőnk budapesti születésű. Molnár János géplakatos volt legutoljára az államvasutak gépgyárában, az apja az északi teherpályaudvaron vasúti málházó. Molnár most 27 éves. Még 1910-ben bevonult a tengerészethez és éppen letelt volna a négy esztendeje, amikor kitört a háború. Mikor bevonult, a kiképzés után a repülőgépekhez osztották be, mint mechanikust. Annyira vitte, hogy már ő maga szerelt fel egész repülőgépeket. Közben szakaszvezetővé lett és akkor Wiener Neustadtba vezényelték, ahol kiképezték pilótává és letette a repülővizsgát. Ahogy a vizsgát letette, a rákövetkező napon Wiener Neustadtból egyedül Pólába repült, hogy jelentkezzék parancsnokságánál. Az első nagyobb feladatot akkor kapta, amikor kitört az olasz háború. Akkor ő is részt vett abban a repülőtámadásban, amelyet a háború első hajnalán hajtottak végre az olasz parti városok ellen. Velencét bombázta. Ettől kezdve több repülőtámadásban vett részt s 1915. november 13-án az I. osztályú ezüst vitézségi éremmel tüntették ki, karácsonykor pedig repülőmester lett. 

Vámos Lajos tengerészapród most 21 éves, a nemrég elhunyt Vámos Dezső kir. tanácsos, felsőipariskolai tanár fia. Már gyermekkorában nagy vonzalma volt a tengerészethez s amint a budapesti ref. gimnáziumban elvégezte a négy alsó osztályt, atyja a haditengerészethez adta. A háború kitörésekor önként jelentkezett a haditengerészeti repülőkhöz. Kívánsága csak tavaly nyáron teljesedett, amikor be is osztották és Hamburgba vezényelték a német haditengerészeti repülő-iskolába. Ott tanulta meg a repülést és sikerrel le is tette a pilótavizsgát. Ekkor hazarendelték és neki is akadt nem egyszer nehéz dolga. Több ízben szállott föl a támadó repülőgéprajjal s nem egyszer volt harca olasz repülőkkel. Egy ízben légi párbajt vívott egy olasz pilótával, aki megtámadta, de ő maradt a győztes s az ellenséges repülőgépet lelőtte. Ekkor tüntették ki. Amikor kitüntetéséről beszámolt, megmondotta, hogy ő azok között lesz mindig, akik a legelsők a cselekvésben.

Read more...

Ancona bombázása - 1916. április 3.

Pólából 1916. április 3-án indult az L 66-os (Dragan Babics fregatthadnagy, Grabovsky Antal repülőmester), az L 70-es (Molnár János repülőmester, Hoffmann ?), az L 104-es (Friedrich Marchesani, Ottokar Jereb hadnagy a tábori repülőktől), az L 71-es (lovag Karl Dursky von Trzasko fregatthadnagy, Kuster Ágoston sorhajóhadnagy), az L 69-es (Heribert Strobl von Ravelsburg fregatthadnagy, Hovora egyéves önkéntes), az L 65-ös (Stenta Hugo sorhajóhadnagy, Karé Koch von Kocher fregatthadnagy), az L 76-os (Metzler György tengerészkadét, Johann Carini repülőmester pilóta), az L 94-es (Vámos János tengerész zászlós, Sewera Miksa fregatthadnagy), az L 74-es (Prebenda, Dolezsál Oszkár sorhajóhadnagy) és az L 90-es (Drakulics, Lettner). 

Két hullámban indultak, az első öt gépet 15 perc után követte a többi. Ancona vasútállomását és kaszárnyáját bombázták. Három légvédelmi üteg és négy repülőgép lőtte őket. Az L 71-es találatot kapott, amely átütötte a benzintartályát, így elfolyt az üzemanyaga. Leszállt a vízre, de előtte siklórepüléssel elszállt a város felett és ledobta "csomagjait". Az erős hullámverés beszakította a testet, Durskyék ezért szétzúzták a kurblival a motort, mert a gépet benzin híján nem tudták felgyújtani, majd a vízben hánykolódva várták a bajtársak segítségét, ami nem is késett sokáig. 

A gép előtt Molnár János, mögötte Vámos és Stenta

Az L 70-es, miután ledobta bombáit, melléjük ereszkedett és felvette őket. A vízre éréskor azonban az L 70-es egyik úszója megsérült, s a nagy hullámzásban Molnár repülőmester nem tudta elszakítani gépét a víztől. Az L 70-es tehát a hullámok hátán bukdácsolva igyekezett keletnek, mert az olasz parttól alig 2 és fél mérföldre voltak, s már elindult feléjük egy olasz romboló és egy tengeralattjáró. Látván reménytelen helyzetüket, az L 65-ös is melléjük ereszkedett, ám mivel az L 70-es még valahogyan továbbvonszolta magát, ismét felszállt, s a többi géppel együtt megpróbálták elűzni a közeledő olaszokat. Két gép hazaindult segítségért, az L 90-es és az L 94-es pedig leereszkedett az L 70-es mellé, mert az másfél mérföldnyi menet után megállt. 

Az L 94-es pilótája, Vámos Lajos felvette Durskyt és Kustert, majd elindult haza. Molnárért és Hoffmannért az L 65-ös ment, s miután Stenta sorhajóhadnagy felgyújtotta az L 70-est, továbbrepült velük. Mindez a parti ütegek, hajólövegek és repülők lövöldözése közepette folyt le. Ám a visszaút sem volt zökkenőmentes. Még csak 25 mérföldre távolodtak el Anconától, amikor az L 76-osnak motorhavaria miatt le kellett szállnia, az L 104-esnek pedig elfolyt a hűtővize, így az sem tudta folytatni az utat. De jött a segítség, mindkettőjüket bevontatta egy torpedónaszád. A repülők e sikeres akciójáról, de mindenekfelett a pilóták önfeláldozó bajtársiasságáról nagy elismeréssel szólt a magyar sajtó, kiemelve hogy a vállalkozás résztvevői zömmel magyarok voltak.

(Dr. Csonkaréti Károly: A császári és királyi légierő. Hajja és Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 2008.)

Read more...