2020. szeptember 8., kedd

A Monarchia tengerészeti repülése 1917-ben

Az 1917. esztendőben a tengerészrepülők közül először a trieszti támaszpontról emelkedett a magasba repülőgép, mégpedig az A 12 jelű, rettenthetetlen pilótájával Banfield sorhajóhad-naggyal, hogy felderítse az Isonzó vonalát. Közben nagy légi csatát vívott a kor egyik kiváló olasz vadászpilótájával, Francesco Baraccával 3500 méter magasan a Doberdó-fennsíkja fölött. Bár mindketten több találatot kaptak, szerencsésen hazaérkeztek, csak Banfieldnek sebesült meg a könyöke.



A zord téli időjárás miatt januárban Triesztből csupán kétszer s Pólából csak egyszer szálltak fel gépek; kétszer kötelékben repülve bombáztak olasz városi célpontokat - gyárakat, repülőtereket -, egyszer ellenséges légitámadás elhárítására startoltak. Egy gép elveszett, személyzete (Babics fregatthadnagy és Gönczy egyéves önkéntes) fogságba esett.



Az időjárás s vele a repülési viszonyok javulásával februárban megélénkült a légtér forgalma. Triesztből négyszer, Pólából ötször, Fiuméből háromszor indultak gépek bevetésre. Említésre érdemes, hogy az egyik saját gépünk, az L 124-es, tévedésből a 73. Számú saját torpedónaszádunkat bombázta, szerencsére eredménytelenül. A február 11-ei, Póla elleni ellenséges légitámadás visszaverésére felszálló A 15 az egyik gépet lelőtte, majd a másik kettőt vette üldözőbe, de végül nyomtalanul eltűnt, valószínűleg az olaszok lelőtték, pilótája, Soupper fregatthadnagy elesett. A déli támaszpontokról, Kumborból háromszor emelkedtek a magasba a gépek s Barit és Brindisit bombázták, megvívva légiharcaikat; Durazzóból ugyancsak háromszor repültek támadásra és felderítésre a gépek. A február 10-ei bevetésnél három gép támadott meg két őrhajót, amelyek keményen védekeztek és eltalálták az L 133-at, amely kénytelen volt a tengerre ereszkedni, alig 500 méterre az egyik brit őrhajótól. A viharos tenger egyik hulláma szétzúzta a gép orrát, amely fejre állt. Az őrhajó teljes gőzzel igyekezett a süllyedő gép felé s közben vadul lőtte. Az L 130 és az L 131 többszöri kísérletezés után végre le tudott szállni a háborgó tengerre az L 133 mellé. Az L 131 felvette Mossig tengerészkadétot, s hogy ismét felszállhasson, kidobta a géppuskáját és felszállt. Miközben a másik gép, az L 130 még a szerencsétlenül járt L 133-as másik pilótájának megmentésén fáradozott, egyszercsak öt ellenséges romboló jelent meg a közelben s a parti tüzérség is lőni kezdte a repülőket Sasenóról és a Linguetta-fokról. Addigra sikerült az L 130-nak fedélzetére vennie Seger egyéves önkéntest s megkísérelte a felszállást. Egy hullám azonban lecsapta a jobb szárnyat, a gép tőbbé nem mozdult. Schiavon sorhajóhadnagy, Metzner repülőmester és Seger olasz fogságba került, az egyik romboló vette fel őket.



Márciusban az időjárás ismét rosszabbra fordult, kevesebbszer indultak a gépek bevetésre, mint februárban. Az igazán nagy küzdelmek áprilisban kezdődtek. Triesztből, elsősorban a front fölé vagy annak közelébe tizenkétszer, Pólából négyszer, Parenzóból egyszer szálltak föl a gépek, 18-20 egységből álló kötelékben.

A Hanza-Brandenburg-típusú A 24 repülőgép a hangár előtt.

Április 17-én azzal a paranccsal indult Pólából a K 192 (gróf Széchenyi Mihály és Plachner János tengerészkadettek) hogy felderítést végezzenek az olasz parton a Piavétól a Pó torkolatig. Velence előtt három olasz gép támadta a K 192-est, átlőtték a benzintankját s kénytelen volt leszállni a vízre. A háborgó tengeren azonban a gép átfordult és fejre állt. Egy olasz gép melléje szállt, hogy a pilótákat megmentse, ám a hullámverésben az olasz gép is megsérült s most egymás mellett úszkáltak a vízben az olaszok és a magyarok. Hamarosan újabb olasz gép ereszkedett, ez sikerrel landolt s felvette az olasz és magyar pilótákat. Felszállni azonban az olasz sem tudott motorhavariája miatt, ezért jelzőpisztolyából fényjeleket adott, amit viszont a K 192-est kereső 75 T cs. és kir. torpedónaszád vett észre és oda érve fedélzetére vette Széchenyit és Plachnert, valamint foglyul ejtette a három olasz tisztet és egy altisztet. A K 192 keresésére indított K 188-as viszont eltűnt...



1917 májusában a trieszti repülőállomásról csaknem naponta szálltak föl gépek, rendszerint nagyobb köteléket alkotva, hogy bombázzák a frontvonalat, valamint a parti hadifontosságú célokat. Előfordult, mint például május 24-én, 25-én, 26-án a reggeli bevetésről visszatért pilóták közül többen délután is felszálltak s kemény légi csatákat vívtak a sajátpartokra törő olasz és francia repülőkkel (Kolos Kálmán tengerészzászlós, Sabratzky Kurt fregatthadnagy, Banfield sorhajóhadnagy és még sokan mások is).



Az olaszokat a francia és brit haditengerészet is támogatta. Május 24-én öt gép indult táma-dásra az ellen a két brit monitor ellen, amelyek a tenger felől avatkoztak bele hajólövegjeikkel a 10. Isonzó csatába. Közülük az A 24-el Banfieldnek még Muggiánál le kellett szállnia, de átült egy másikra, az A 11-re és a többiek után sietett. A repülők összesen 38 bombát dobtak az EARL OF PETERSBOROUGH és a SIR THOMAS PICTON nevű brit monitorokra s géppuskatűzzel árasztották el fedélzetüket. A támadás olyan jól sikerült, hogy a monitorok felhagytak a tüzeléssel és visszavonultak sérüléseik kijavítására. Közben légiharc bontakozott ki, s az L 137-est leszállásra kényszerítették, személyzete fogságba esett. A délután ismét felszálló Banfield egy francia vadászgéppel keveredett légiharcba, de mindkettőjüknek elfogyott a lőszere s szétválva, hazatértek.




A teljes cikk ide kattintva olvasható el, a Hajózástörténeti Közlemények weboldalán.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP